Elindultam a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejem és gondolkodni. Hogy miről? Erről az egész Tom ügyről. Az nem lehet, hogy szeretem. Hisz’ naponta váltogatja a csajait. Nem tudom, hogy most mi van, ezért inkább gyorsabban lépdeltem a park felé, ahol nyugalmat kerestem, de korántsem az várt…

-         Úristen! Ez nem lehet igaz! – nézek magam elé.

-         Hát te? – Tom.

-         Eljöttem gondolkodni, mert Helga egy csomó baromsággal traktált. De úgy látom egy másik parkot kell keresnem! – én és már indulok is.

-         Ne! Várj! Mit mondott neked Helga? – kérdezi.

-         Miért érdekel ez annyira? – én.

-         Mert Bill nekem is mondott 1-2 fura dolgot. Szóval? – Tom.

-         Csak azt, hogy…hogy…hogy…én…izé…hát…hogy…szerelmes…vagyok – hosszú hallgatás. - …beléd. – itt pedig már teljesen elhalkultam.

-         Ó! Hát ugyanez a helyzet velem is, csak nekem Bill mondta, hogy beléd!

-         Aha, értem. Akkor én most megyek is! Szia! – én. Fura, hogy nem kezdtem el vele veszekedni, sőt ő se velem. De ez a szerelem dolog akkor is furcsa. Nem tudom, hogy most mi van. Én tényleg szeretném? De az nem lehet. Én alapból nem szeretem. De valamit mégis érzek. Amikor meglátom vagy beszélek vele egy furcsa, mégis tök jó érzés fog el. Szerelem lenne? Á, hülyeség!

-         Szia! – köszönt utánam, de már nem hallottam, mert nagyon gyorsan el akartam onnan tűnni. „Tényleg szerelmes lennék? Ilyen érzésem még sose volt! Ráadásul, amikor Eszter elhívott én nemet mondtam, máskor egy ilyen ajánlatot kész örömmel fogadok el. Lehet, hogy csak fáradt voltam és össze-vissza beszéltem. Igen. Ez a megoldás! De akkor miért vagyok vele ennyire kedves? Más lánnyal nem beszélek ennyit, hanem rögtön a „lényegre” térek. Mi van velem?” – kavarogtak Tomban a gondolatok.

Végre sikerült egy nyugalmas parkot találnom, ami mellett még játszótér is volt. Nem tudom, miért, de egyszerűen imádom a játszótereket, pedig már nem vagyok gyerek. Leültem a parkba és csak néztem magam előtt a szökőkutat. Egyszerűen csodálatos volt. Régen mindig annyit gyönyörködtem a szökőkutakban és úgy látszik, ez a mai napig megmaradt. Imádtam ott ülni a szélén, a kezem pedig belemártani. Sokáig üldögéltem így. Majd átmentem a játszótérre és ráültem egy hintára, majd szép lassan el kezdtem hintázni. A mellettem lévő hintába később egy kislány ült bele.

-         Szia! – köszönt nekem, amin egy kicsit meglepődtem, mert nem nagyon szoktam hozzá, hogy megszólítanak az utcán…vagy a játszótéren.

-         Szia! – köszönök vissza.

-         Miért vagy itt? – egy kicsit meglepett ez a kérdés, de hát a kicsik még olyan kíváncsiak. :D

-         Ide jöttem gondolkodni, mert egyszerűen imádok a játszótereket és már régen hintáztam egy jót! – válaszolok rá.

-         Oké. Csak nem nagyon szoktam ilyen nagylányokat játszótéren látni. – igaza van. Mit keres egy 16 éves lány egy játszótéren. De most ez nem érdekelt.

-         Én se gyakran járok ide. Most vagyok itt először.

-         Értem. Akkor szia! – kiszállt a hintából és elment csúszdázni.

Elég hosszú ideig üldögéltem itt, mikor valaki hátulról meglökött és „hintáztatott”. Nem érdekelt, hogy ki volt, de jól esett. Így nem fordultam meg. Bárcsak soha nem lenne vége ennek a pillanatnak. És még nem is az az erős lökés volt, hanem gyengéd. Mintha érezné, hogy milyen hangulatban vagyok és hogy mire van szükségem. Aztán egyszer csak megállt és befogta a szemem.

-         Héj! Ki vagy? – kérdezem. Semmi válasz és még mindig nem látok semmit.

-         Lassan állj fel! – szólal meg egy hang pár másodperc után. Nem tudtam kivenni, hogy kinek a hangja volt, de olyan suttogásnak tűnt. – Most pedig indulj el és tegyél 5 lépést. – meg is tettem. - Fordulj meg.

Megfordultam és nem hittem a szememnek. Tom állt előttem.

-         Na? – kérdezi.

-         Hú, hát! Nem hittem volna, hogy pont veled találkozom itt! Honnan tudtam, hogy itt vagyok? – én.

-         Ez a park van – rámutat a játszótér melletti parkra. – a legközelebb a másik parkhoz. Ott nem voltál, így gondoltam megnézlek itt.

-         És miért jöttél? Megint veszekedni? Mert ahhoz most nincs hangulatom, se kedvem. – én.

-         Nem, dehogyis! Ezért jöttem! – mondta és megcsókolt. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom, de nagyon jó érzés volt. Egyszerre érzéki és gyengéd, de ugyanakkor szenvedélyes és vad. Elmondhatatlan, milyen érzés.

Miután véget ért a csók, egymás szemébe néztünk. Nem tudtam, mit mondjak. Teljesen össze voltam zavarodva, hogy most mi is történt, ezért elfutottam, Tom meg ott állt egyedül a játszótér közepén…