Szijasztok!

Ez a történet életem legszebb napjáról szól, vagyis a 2007. április 10-ei Tokio Hotel magyar koncijáról!^^

Jó szórakozást hozzá! :P

Hát akkor kezdem a koncert előtti nappal.

2007. április 9.

20: 00

Lefeküdtem aludni, mert másnap korán kell felkelni.

21: 45

Nyugtalanul forgolódtam az ágyamban, közben néztem a falakon a posztereket és arra gondoltam, hogy holnap Bill már nem csak egy álom lesz számomra… Holnap lesz életem legszebb napja… Holnap fogom látni élőben Billt… Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba.

2007. április 10.

03: 50

Csörgött a mobilom ébresztőórája. Rögtön ki is pattantam az ágyból, de úgy éreztem, mintha csak 5 percet aludtam volna. Gyorsan felkaptam magamra a ruháimat (amit már egy héttel ezelőtt előre kikészítettem) és a körmeimet kilakkoztam feketére. Reggelire már nem is volt időm, sőt még a fésülködést is a buszmegállóban oldottam meg. Még össze tudtam szedni a táblákat, amiket a koncira készítettünk Ritával, mert úgy beszéltük meg, hogy én fogom vinni.

(A tábla négy óriási kartonból állt, és úgy terveztük, hogy majd a konci előtt ragasztjuk össze, és Rita fogja vinni a ragasztót)

04: 55

Indult a 3-as busz a vasútállomásra. A buszon mondta meg nekem anyu, hogy mégse busszal megyünk Pestre (mert eddig úgy volt, hogy azzal megyünk), hanem vonattal. Kb. negyed óra múlva már az állomáson is voltunk.

05: 25

A vonat ekkor indult Budapestre. Egész úton nagyon izgultam. Mikor helyet foglaltunk az egyik kabinban, anya a kezembe nyomta az aznapi Blikket, hogy addig is olvassak. Már a címlapon is a TH volt. Nem tudom te olvastad-e, de szinte az egész hazugság volt. Azt írta, hogy Billék fellökték Szaszáékat. Később megtudtam az igazságot személyesen Szaszától, amikor a sorban álltam. Szaszát nem Bill lökte fel, hanem egy secu. És azt írták, hogy Gustaf (igen, f-fel), meg hogy Tom az énekes és, hogy Gustav 19 éves.

08: 40

Végre megérkeztünk Pestre. Mikor leszálltunk képzelheted, hogy festhettem a Billes táblával a kezemben, mintha őt várnám. Bár ebben volt valami igazság. Az állomáson úgy éreztem magam, mintha már a Syma Csarnoknál lennék. De ebben nagyon is tévedtem! Mivel még nem is tudtuk, hol van a Syma. Csak annyit sikerült kiderítenem, hogy a régi Népstadionnál van, de még ebben sem voltam biztos. Anya tudta, hogy hol volt a régi Népstadion, mert ő régen a gumigyárban dolgozott Pesten, ami szemben volt a Stadionnal. Így hát elindultunk gyalog egy széles út mentén, ahol még járda sem volt, csak építkezési helyek. Azt hittem eltévedtünk és 5 percenként megkérdeztem, hogy ott vagyunk-e már. (mint Szamár a Shrek 2-ben) Kb. 25 percet gyalogoltunk, mire megláttam egy feliratot egy épület tetején: Rendezvényközpont. Mentünk még pár lépést: Sport- és Rendezvényközpont. Utána azon az oldalon, ahol anyával voltam, ott volt a Michelin gumigyár, amiről anya mesélt. Azzal szemben ott volt a SYMA!!!! Úgy megörültem ennek, hogy majdnem elütött egy autó, mert át akartam futni az úton. Anya visszarántott és azt mondta, hogy keresünk egy zebrát, ahol átmehetünk. Hát igen, közel s távol csak egyetlen zebra volt, az is nagyon messze. Mivel nem tehettünk mást, elindultunk a zebra felé. Mikor azon átmentünk, két zebra közül kellett választanunk. Hát persze, hogy a Syma oldalában mentünk tovább. Mivel ezt én javasoltam, később meg is bántam a döntésemet. Egyre közeledtünk a Symához és megláttuk, hogy köztünk és a csarnok között van még egy forgalmas út és zebra sehol. Tanakodtam, hogy átfussak-e, de végül anya csipkelődős megjegyzéseit megunva, mérgesen felkaptam az összes cuccot (még azokat is, amiket eddig anya hozott), és visszafordultam, hogy átmenjek a másik zebrán. Minden tök nehéz volt, és alig bírtam el, de arra gondoltam, hogy a Tokio Hotelért mindent! Mire körbementem, megláttam, hogy anya már rég a másik oldalon van, és dühösen a földre csaptam a táskákat, közben odakiabáltam anyunak: Most már te fogod cipelni!

09: 15

Gyorsan odarohantam a bejárathoz, de nem engedtek be. Egy lány jött felém, és ezt mondta nekem: Gondolom, te is a Tokio Hotel koncertre igyekszel. (bólintottam) Akkor lécci a másik bejáraton menjél. Ha visszamész a sarokig, és elfordulsz balra, meg fogsz látni egy sorompós kocsibejárót. Ott kell bemenni.

Megfordultam és szaladtam a keresett hely felé, anyát meg sem várva. Mikor odaértem a kapuhoz, láttam, hogy már több százan várnak már. Bevártam anyut, és odavetettem neki: Megmondtam, hogy hamarabb kell jönnünk. Odaadtam anyukámnak a táblákat és odamentem a kordonokhoz. Láttam, hogy mindenki a kordonon kívül van. Az egyik csaj kezében volt egy sorszám. Megkérdeztem tőle, hogy hol lehet olyat kapni, de azt mondta, hogy már elfogyott. Utána megkérdeztem, hogy mire jó a sorszám, és azt válaszolta, hogy azokat engedik be először, akik kaptak számot.

09: 25

A tömeg megindult a kordonok közé, és próbáltam minél előrébb kerülni, de észrevettem, hogy a jegy anyánál maradt. Odafutottam anyához, kikaptam a kezéből a jegyet, a TH könyvet (még akkor megvolt) és a Schrei-Live DVD papírját, és visszaszaladtam a tömegbe. Sikerült pont oda furakodnom, ahol az előbb is voltam: egy fiú! és egy fekete hajú csaj mögé. Utána egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kordonok között kb. középen vagyok, több száz fan mögött. Elkeseredve néztem a sor eleje felé, de végül beletörődtem a helyzetembe.

10: 15

Lassan egy órája nyomultunk előre, mikor megláttam egy ismerős arcot. Rita anyukája volt. Odakiabáltam neki, mire ő észrevett. Kérdeztem, hogy hol van Rita, Vera és Bea. Azt válaszolta, hogy kb. száz csajjal mögöttem. Hátranéztem, de mivel én nem vagyok túl magas, nem láttam őket. Rita anyukája mondta, hogy menjek oda hozzájuk, de azt mondtam, hogy NEM!!! Ha már eddig eljutottam… Inkább jöjjenek ők ide. Tudom, hogy a legjobb barátnőm Rita, de akkor is! Te otthagytad volna a helyedet? Felhívtam Ritát, hogy megbeszéljem ezt vele. Azt mondta, hogy a tömeg nem engedné, hogy dúródjanak. Úgyhogy ottmaradtam „egyedül”.

10: 45

A hátam mögül éreztem egy nagy lökést, és majdnem átszakítottam az előttem kikötött szalagot. Odajött hozzám egy magas, szőke, német secu és magyarázott nekem angolul valamit, de én azt nem értettem. Azután kivette a kezemből a jegyet és beleszakított. Utána megértettem, miről beszélt: kettészakítja a jegyét annak, aki dúródik. Amikor visszakaptam a félig, na jő, egy kicsit elszakított jegyem, mindenki, aki körülöttem volt elkezdett sajnálkodni, és átérzően veregették a hátam. Aztán két csaj, akikkel összeismerkedtem, mondták, hogy amikor elfordul a biztonsági őr, menjünk át az elválasztő szalag alatt. Kissé vonakodtam, de aztán én is átbújtam a lányok után.

11: 25

Letelepedtünk a földre és beszélgettünk. Közben odajött anya hozzám, és odaadta a táblákat, az „I love you Bill!”-es párnát, a plüsskutyát és egy dobozos üdítőt. Az üdítőt egyből kibontottam, belekortyoltam, és visszaadtam anyának ezzel a mondattal: Ez almás. Utálom az almát! Inkább semmit sem iszok! És visszaültem. Később visszatért anya egy üveg Sprite-tal a kezében. Abból viszont ittam, de nem sokat. Pedig úgy éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok.

12: 00

Rita anyukája odajött hozzám, és a kezembe nyomott egy Sport szeletet (aznap csak azt az egy csokit ettem meg, és annak a csokinak még megvan a papírja, amit be is raktam az emlékdobozomba, hogy mindig meglegyen) és átadta a ragasztót is, amit már előre megbeszéltük Ritával, de ollót nem hozott otthonról. Erre én se gondoltam, úgyhogy visszaadtam. Mivel láttam, hogy sokan ki-be mászkáltak a kordonon (gondolom WC-re mentek, vagy ilyesmi), én is kimásztam és odamentem Ritáékhoz. Nagyon megörültek nekem. Egyből be is mutatkoztam Beának. (Őt csak akkor ismertem meg) Kicsit beszélgettünk, utána visszamentem a cuccaimhoz. Újra letelepedtem a csajok mellé. Aztán a mobilomon hallgattam zenét, nem gondolva arra, hogy még rengeteg órát kell még várnom a koncertig.

Utána sokáig nem történt semmi, csak láttuk a Fradit bemenni a Symába, (akkor mindenki éljenzett nekik), és kijönni a Symából (akkor mindenki fújjolt nekik). Ja és mindig sikítottunk, ha jött egy autó. Egyszer még egy traktornak is, aminek a sofőrje visszadudált. Meg énekeltünk. És egy secuval összehaverkodtunk. Ő elmondta, hogy ott volt a Shakira koncin is. Asszem ennyi!

15: 30

A tömeg újra elkezdett nyomulni. Már mi sem ültünk a földön, és el is vesztettem azt a két lányt, de helyette újabbakkal ismerkedtem meg. Én a belső kordon mellett álltam akkor, nem is véletlenül. Anya megtiltotta, hogy bevigyem a koncira a mobilom, de én mindenáron fel akartam venni az egész koncit videóra. Ezért álltam a kordon mellett, hogy ne tudja anya elvenni tőlem a telót Hát ez nem is sikerült neki. J Most már egyre többen és többet kezdtek el kiabálni, pl.: Wir wollen Tokio Hotel!, vagy Engedjetek be!, Be akarunk menni! Egy secutól megkérdeztem, hogy mikor engednek be, és azt válaszolta, hogy négykor.

16: 00

Egy elsötétített ablakú autó jelent meg a csarnoknál. Hátrébb állt meg, mint a sor, ezért nem nagyon láttam, hogy ki szállt ki belőle. Utána hallottam, hogy mindenki azt kiabálta, hogy Tom, ezért nyújtogattam a nyakam és megláttam, hogy egy fehér, lógó szerkójú, rasztás srác állt a kocsi mellett. Mikor közeledett, már a többiek azt hangoztatták, hogy csak egy Tom-koppincs. És igazuk is volt. Közelről már csak a ruhája emlékeztetett Tomra. A haja is sokkal rövidebb volt, és kb. 30 éves volt. Amúgy később kiderült, hogy német és újságot árult. Csak annyit tudott magyarul, hogy ezer forint (mivel az újság ennyibe került). És láttam David Jostot is. Ja, és egy csaj az anyukájával odament Sakihoz (a TH biztonsági őréhez) és le akarták fizetni, hogy engedjék be őket hamarabb. Totál gáz volt!

16: 30

 Most már a bejárati ajtót jól láttam, annyira előrejutottam. A bejárati ajtók mögött egy ismerős alak tűnt fel: szőke hajú, vékony fiút láttam meg, és egyből elkezdtem kiabálni: Kristóf gyere ki! Igen, VIVA Kristóf volt az. Azután mindenki követni kezdte a példámat, és kiabálni kezdtek: Kristóf gyere ki! Kristóf gyere ki! De nem jött ki.

16: 50

Ekkorra már teli torokból üvöltöttünk németül-magyarul egyaránt. Egy csaj nem messze tőlem ezt kiabálta: Kommt ihr rein! (Gyertek be!) Én odakiabáltam neki, hogy rosszul mondta, és kijavítottam: Kommt ihr raus! (Gyertek ki!) Utána ezt kezdtük el kiabálni. Aztán újra megkérdeztem a secut, hogy mikor engednek be, azt mondta ötkor. Ennek nagyon megörültem és elújságoltam a többieknek. A hír gyorsan elterjedt és még hangosabban kezdtünk kiabálni: Engedjenek be! Be akarunk menni!

17: 00

Élő óraként kántáltuk az időt: Öt óra!, vagy németül: Fünf Uhr! De nem engedtek be! Én már a kanyarban voltam. Hogy kerülhettem olyan előre?

17: 15

FÉL HAT!!! HALB SECHST UHR!!!

Azzal nem is törődtünk, hogy még csak negyed hat volt.

17: 45

Már nagyon készülődtek a biztonsági őrök, és mi egyre hangosabban kiabáltunk, sikítottunk.

18: 00

Az ajtók kinyíltak. Az első csoportot beengedték. A másodikat is… A harmadikat is… Én a negyedikben voltam, és pont ott keskenyítették meg a kordont. Kb. két ember fért el egymás mellett. Már nagyon fájt az oldalam, mert nekinyomtak a kordonnak. De végül is kiszabadultam, és rohantam előre és előre. Amikor a jegyemet elszakították, majdnem elestem a cipőfűzőmben, de szaladtam előre, és sajnos tovább futottam az ajtó mellett, utána gyors megfordultam, és beszaladtam a koncertterembe. Mehettem volna a kifutóhoz, és eléggé előre is kerülhettem volna, de én Tom oldalához futottam és a 4. sorba kerültem. Komolyan mondom, nem voltam magamnál. Lehettem volna Bill előtt, de én hülye, pont Tom elé kellett futnom! De később nem bántam annyira.

Mikor megtelt a terem, körülnéztem, hátha meglátom Ritát, Verát vagy Beát. De nem láttam őket, ezért inkább előrefordultam. Előttem egy nagyon hosszú hajú lány állt a barátnőjével. Az a lány leengedve hordta a haját, és Tom (a plüsskutyát hívják így, és fel akartam dobni Billnek a párnával együtt) mindig beleakadt a hajába. Egyszer hátrafordult és odaszólt nekem: Te tapizod a hajamat? Erre mérgesen ezt válaszoltam: Nem, de mindig beleakadok a hajadba. Aztán elfordult, és arrébbment. Erről jut eszembe: egy lány övtáskájának a cipzárjába mindig beleakadt az övnek használt sálam, és mindig kicipzárolta a csaj táskáját. Csak amikor megindult a tömeg a Symába, leszakadt a táskáról. Na mindegy! Ez nem olyan lényeges.

19: 00

Lola a színpadra lépett. Szerintem, nem volt olyan rossz! Sőt, én rosszabbra számítottam! Felvettem egy kicsit a fellépéséből. A „Hallja meg a világ”-ot és az „Élj a mának!”-ot már én is énekeltem együtt Lolával. Azóta Lola-fan is vagyok! J

20: 00

A színfalak mögött egy gitárhang szólalt meg. Sikítás. Az ezüstlemezek, vagy mik, felemelkedtek. (Ezt már a mobilommal is felvettem) A koncert részleteire nem nagyon emlékszem, mert már majdnem elájultam, de amire emlékszek, azt leírom.

1. Über’s Ende der Welt:

Nem nagyon emlékszem, de a refrénnél mindenemet (könyvet benne: DVD papír; párnát; plüsskutyát; táskát benne: levél Billnek, koncijegy, fülhallgató a mobilhoz; a kartonokat) eldobtam, csak a mobil maradt a kezemben, amivel felvettem a koncit. Mivel mindenki a refrénnél ugrált, én is elkezdtem ugrálni. (Azért olyan rossz a felvétel ennél a számnál)

2. Reden:

Az 5. sorba kerültem. De Billt tök sokszor láttam. Az egész számot végigénekeltem.

3. Ich brech aus:

Tom tökre közel volt hozzám (ez jól látszik a felvételen). És aztán…

BILL is odament!!!! LÁTTAM KÖZELRŐL BILLT!!!!! És itt sírtam el először magam (bizti, hülyének nézel, hogy pont ennél a számnál bőgök), és még az előttem levő csajra is ráugrottam, csakhogy közelebb lehessek Billhez. A szám végénél pedig elénekeltük Georgnak a Happy Birthday!-t. És láttam, amikor Tom gitárt cserélt!! És Bill azt kérdezte (és ezt jól lehet érteni a videón): How are you? Nagyon édes hangja volt!!!

4. Spring nicht:

Végigbőgtem ezt a számot. Amikor Bill kiment a kifutóra, és ott énekelt, olyan cuki volt! És amikor vége volt a számnak és a lámpák fel lettek kapcsolva, Bill arra integetett, amerre én voltam, és tök jó volt, mert mindenki visszaintegetett neki. És olyan jó, megértettem, hogy mit mondott!

5. Der letzte Tag:

Tomot megint tök közelről láttam, és sajnos Billt és Georgot csak a kivetítőről. Na jó, Billt láttam egy kicsit.

6. Wo sind eure Hände:

Újra láttam Billt és Tomot közelről! Meg egy csaj felült az apja nyakába, és alig láttam tőle. És Tom és Georg is énekelt!!! És olyan szuper a hangja Tomnak!!! Beállhatna Bill mellé énekelni! XD

7. Durch den Monsun:

Erre nem nagyon emlékszem, csak arra, ahogy Bill énekelt, és hogy Tom bedobott egy pengetőt a tömegbe.

8. Wir sterben niemals aus:

Ez a kedvenc számom a Zimmer 483-ról. Erre teljesen emlékszem! Bill mikor kimondta a szám címét, elfutott. Az első refrénnél Tom oldalához futott, és onnan ahol én voltam, tökre látszott, ahogy Bill a fülhallgatójához kapott, hogy megigazítsa azt. És újra elfutott. Nem sokkal később Billt felváltotta Georg. Újra elénekeltük (illetve elordítottuk) neki a Happy Birthday-t. Erre ő elmosolyodott. Sajnos viszont ez a videón nem látszik. L Én Billes vagyok, de akkor Georg is nagyon aranyos volt. Utána a kövi szám előtt bekiabáltam, hogy Bill, ich liebe dich!

9. Stich ins Glück:

A „Happy Birthday habt ihr gestern Nacht…” résznél Georgra néztem. Csak Billre és Tomra emlékszem még.

10. Schrei:

Amikor Bill a megafonjába beszélt, annyira ééédes hangja volt! És amikor megálltak a Schrei közepén, attól féltem, hogy Bill felhív valakit a színpadra, mint a Schrei-Live DVD-n. Szerencsére nem tette, ezért meg is nyugodtam. A szám végén minden elsötétedett és azt hittük, hogy már vége van, és körülöttem az egyik csaj elkezdte kiabálni, hogy Zugabe! Zugabe! (Ráadás! Ráadás!), valaki meg azt kiabálta, hogy Tokio Hotel! Tokio Hotel! Úgyhogy én egyszer ezt, egyszer azt kiabáltam. Vagy pedig az, hogy Bill. Egy lány bekiabálta a sötétbe: Még nincs vége, hé!

11. Vergessene Kinder:

Bill térdelve kezdett énekelni, és csak nagyon lassan állt fel. És ez a szám is nagyon szomorú volt, ezen is végig sírtam.

12. Leb’ die Sekunde:

Ez nagyon jó szám volt. Amikor meg kellett ismételni Billt, akkor Tom is megismételte. De sajnos ezután a szám után elkövettem egy nagyon nagy hibát: egy csaj felvette a TH könyvem, és megkérdezte, hogy az enyém-e. Mondtam, hogy igen, de most ez nem érdekel, dobd csak le nyugodtan a földre! Ekkor láttam utoljára a könyvem.

13. Heilig:

Ebből is csak annyira emlékszem, hogy végigbőgtem ezt a számot.

14. Totgeliebt:

Ebben a legjobb rész a vorbei-os volt. Bill becsapott minket! Rengetegszer mondta el a vorbei-t, és nem tudtam, hogy mikor lesz vége. De cuki volt Bill!!! Utána Bill azt mondta, hogy ez volt az utolsó szám, és elköszönt. Azután megint elsötétedett minden, és jött újra a Zugabe!-s rész.

15. In die Nacht:

Ezt a számot nem ismertem eddig, és a koncin hallottam először. Maradandó élményt váltott ki bennem ez a szám. Billék a kifutón folytatták a koncit. Mivel nem tudtam a szövegét, ezért azt kiabáltam, hogy Bill. Ezt a számot lehetett a legjobban érteni, mert alig ismerték. Az „In die Nacht” közben Bill belerúgott Tomba, mert nem figyelt rá. Olyan ééédes volt Bill! (Szegény Tom! J)

16. Rette mich:

Ordítottam, ahogy a torkomon kifért! Vagyis inkább sikítottam a „Rette mich”-et, mert a sírástól már kiabálni nem tudtam. Sőt, már alig láttam valamit, és már szerettem volna, hogy vége legyen a koncertnek. A félreértések kedvéért, megmagyarázom: Már itt nagyon rosszul voltam, majdnem el is ájultam, és nem szerettem volna, hogy lemaradjak valamiről. Azt soha nem bocsátottam volna meg magamnak! De Billért kibírtam! A „Rette mich” után ismét elköszönt Bill, újra sötétség és „Zugabe!”-k.

17. An deiner Seite/Ich bin da:

Ez a szám volt a finálé, a legeslegjobb szám az egész koncin! Billék nyakában már türcsik voltak (amiket később bedobtak). Bill itt guggolva kezdett énekelni, majd mikor felállt, nemsokára odament Tomhoz, és olyan jő érzés volt, hogy együtt ott voltak a szemem előtt. El sem hiszem! Láttam Billt és Tomot egymás mellett zenélni!!! Azután Bill elfutott a másik oldalra, és ott énekelt tovább. A szám végén a fiúk előrementek a kifutóhoz. És az utolsó refrénnél konfetti hullott fentről, és ez csodálatos befejezés volt egy szuper koncinak! Utána Tom letette a gitárját és ásványvizet öntött ránk, meg bedobta a türcsijét is, amit nem én kaptam el.

21: 00

Mikor kimentek, és felgyulladtak a lámpák, sírva kerestem a cuccaimat. A plüsskutyát, a táskát és a könyvet nem találtam meg, de megláttam, hogy mellettem egy csoport gyűlt össze és egy türcsit rángattak. Megkérdeztem a hozzám legközelebb álló csajt, hogy kié az a törölköző. Azt mondta, hogy Tomé. Én gyors szakítottam belőle egy kicsit, és kivonultam a teremből. Megláttam két ismerősömet (az állítólagos barátnőimet Békéscsabáról), hogy könnyeket hullajtanak. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy nem látták-e Ritáékat. Erre mogorván megszólalt az egyik: Na húzz el innen, vagy szétverem a fejedet! Jó kis barátnők! A suliban kiderült, hogy megharagudtak rám, mert közelebb voltam a színpadhoz, mint ők. Pedig ők Pesten aludtak előző nap! Később Ritától megtudtam, hogy nem sokkal azután, hogy elmentem mellettük, Ritáék ugyanezt megkérdezték rólam, azt felelték: Azt a köcsögöt nem láttuk! Azt hittem, hogy jóban vagyok velük, de rájöttem, hogy csak átvertek. Már nagyon kába lehettem ekkor, mert egy csaj kínálta Bill türcsijét, de én nem kaptam utána. Azóta is szidom magam, hogy miért voltam ilyen hülye! Mikor kimentem a Symából anya már várt engem. Észrevette, hogy pár dolog hiányzik. Mikor megláttam Ritát, Verát és Beát, sírva odafutottam és átöleltem őket, közben ezt motyogtam a fülükbe: Vége! Öt hónapja vártuk ezt a napot, és most vége! Tom lelocsolt! És hirtelen nem találtam a türcsit, azt hittem elhagytam, de utána megláttam, hogy csak a nadrágomra ragadt. Egyből eltéptem négyfelé és szétosztottam Ritáék között. Természetesen magamnak is hagytam. Rita elmondása szerint a konci után úgy néztem ki, mint akit megtéptek, és a sminkem is lefolyt! Anya azt mondta, hogy menjek vissza és keressem meg a cuccaimat. Mikor visszatértem a Symába, láttam, hogy mindenhol a földön elhagyott tárgyak feküdtek: mobilok, pulőverek, plüssállatok, táskák, sőt még egy melltartó is. A színpadot már bontották le, mire megtaláltam mindenem, kivétel a könyvet. De furcsa mód ez most nem is érdekelt. Mikor újra kimentem, megláttam a VIP jegyeseket, hogy várakoznak egy ajtó előtt. Biztos a TH-ra vártak. Szomorúan kiballagtam hát a Symából, már láttam is Ritáékat, és búsan közöltem velük, hogy a könyv nem lett meg. Azután szétváltunk, mert nekem haza (Csabára) kellett mennem, Ritának a hotelba, Beának is haza, Verának meg a rokonaihoz. A táblákat otthagytam a Symánál, és elindultunk a vasútállomás felé.

23: 55

Indult a vonat Békéscsabára.

2007. április 11.

1: 25

Leszálltunk a vonatról, és hazabicajoztunk, mivel már ilyenkor nem jár helyi járat.

2: 00

Úgy, ahogy voltam, bedőltem az ágyamba és bőgtem.

11: 45

Ekkor keltem fel. Aznap nem kellett suliba mennem, mert anyu igazolta. Gyorsan elolvastam az aznapi Blikket, és felhívtam Ritát, hogy mi van vele.

Másnap a suliban engem is mindenki kérdezgetett, hogy milyen volt, sőt még a koncis videókat is nézegették! És ha kérdezték, hogy milyen volt, mindenkinek azt válaszoltam, hogy: mint egy álom, vagy: Egy álmom vált valóra, és megyek a kövire is!