-         Szia! – köszön Helga.

-         Szia! Mi a baj? – én.

-         Azt hiszem, valami nagyon nagy hülyeséget csináltam…

-         Gyere be! – invitálom a nappaliba. A szüleim elutaztak Frankfurtba a húgommal, így egyedül vagyok itthon. – Na mi a baj? Ja, amúgy bocsi, hogy tegnap úgy otthagytalak!

-         Jaj, semmi gond! Én reagáltam túl, végül is azt csinálsz, amit akarsz. – Helga.

-         Na, de mondd már, mit csináltál? – én.

-         Szal mikor te elmentél azzal a sráccal, ottmaradtunk Billel, mert Gustavék is elmentek valahova. És hát ittunk… - Helga.

-         Gondolom, nem 1-2 pohárral. – én.

-         Hát nem. – Helga. – Annyira emlékszek, hogy kimentünk, aztán pedig Billékhez vettük az irányt. Mármint a hotelbe. És végül megtörtént. Legalábbis azt hiszem. Az a legrosszabb, hogy nem is emlékszek, csak részletekre. Reggel Bill mellett ébredtem, a ruháink meg a földön voltak. Gyorsan felöltöztem és eljöttem. Ide.

-         Hűha! Tudod, hogy én a legtöbbször kimondom, amit gondolok. Ez tényleg nagyon nagy őrültség volt. – én.

-         Tudom. – Helga és már a sírás határán volt. – Én tényleg kedvelem meg minden és még a járásba is beleegyeznék, ha ez nem történt volna meg. Hogy lehetek ennyire hülye? Lehet, hogy most örökre megutált és már látni sem akar. Vagy lehet, hogy ő tudta, mit csinál és csak 1 éjszakára kellettem neki.

-         Ugyan már! – és elkezdett sírni. – Biztos, hogy nem egy éjszakára akart. Ő sem tudta, hogy most mi fog történni. Szerintem menj haza, fürödj le és aludj egy jót! Aztán meg átmegyek és mindent kitalálunk. – én.

-         Most nem érsz rá?

-         3-kor Tommal találkozom. – én.

-         Micsoda? Erről még nem is hallottam! Na mesélj! – Helga.

-         Inkább, majd akkor, ha átmentem. – én.

-         Oké. Akkor szia! És jó szórakozást! – Helga.

-         Köszi! Szia! – én.

3-ra elmentem a kávézóba, de nem láttam Tomot. Leültem az egyik asztalhoz és hirtelen egy rózsa jelenik meg a szemem előtt.

-         Szia! – puszil meg és leül mellém.

-         Szia! – én.

-         Ezt neked hoztam! Remélem eltaláltam az ízlésed. – Tom.

-         Igen és köszi. – én.

-         Na mizu? – Tom.

-         Nagyon semmi. Ma átjött Helga és elmesélte, hogy milyen őrültséget csinált. És erről most eszembe jutott, hogy régen miket csináltunk. – én.

-         Na mesélj! – Tom.

-         De csak, ha te is tudsz pár hasonló sztorit! – én – Ami pedig Helgával történt, inkább nem mondanám el.

-         Szerintem tudok róla. A Billes ügy, ugye? – Tom.

-         Így is lehet mondani. – én.

-         Mik is azok az „őrült” sztorik? – Tom.

-         Még általánosba jártunk. Akkor is barátnők voltunk Helgával meg még volt pár csaj, akikkel együtt lógtunk. Velük szinte minden délután találkoztunk és elmentünk valahova. Meg volt pár fiú is, akikkel szintén sokat voltunk együtt. Nagyon jó kis csapat voltunk, de mára már sajna szétszéledtünk. Egyszer beültünk egy cukrászdába és kért mindenki 1-1 sütit. Ki is hozták, mi meg elkezdtük enni, de ugye sokan voltunk és mindenen röhögtünk. A végén pedig Matt véletlenül lelökte Helga sütijét tányérostul a földre. Kijött a csaj a pult mögül és elkezdett velünk ordítozni. Végül pedig kirakott minket. De legalább a tányért nem kellett kifizetnünk. :P – én.

-         Ez jó. De az enyém jobb lesz. – Tom.

-         Kíváncsi vagyok. – én.

-         Szintén általános sztori. Nekünk is volt egy csapatunk 3 fiú és 4 lány. – jó párosítás. – Táborban voltunk és ugye utolsó este mindenkit megszivattunk. Az volt a poén, hogy tőlünk csak idősebbek voltak ott. Ők elmentek a disco-ba, mi meg ide-oda mentünk. Mondjuk az egész szivatás a csajok ötlete volt. – Tom.

-         Mentsd csak magad! – én.

-         Nem, komolyan! Csináltunk vízibombákat meg minden és egy csomó vizet szétlocsoltunk a szobákban. Aztán persze 11-kor takarodó volt és mindenki észrevette, hogy minden tiszta víz. Akkor mi szívtuk meg. Kértek plusz 1 órát takarodóig. Meg is kapták. Kiráncigáltak minket a medencéhez és mivel van esti fürdőzés, csak nem nekünk, belelöktek ruhástól.

-         Ez tényleg jobb! – és elkezdtem röhögni.

-         Mondtam már, milyen szép vagy, mikor nevetsz? – Tom.

-         Ja hát, tudom. Nem kell mondani. Te pedig… - nem hagyta befejezni a mondatot, hanem megcsókolt. – mindig akkor csókolsz meg, mikor a mondat közepén járok. – erre mindketten elnevettük magunkat.

-         Ilyen vagyok! – Tom.

Beszélgettünk még egy kicsit, majd elindultunk a park felé. Ott sétáltunk egy kicsit már kézenfogva!!! Ez volt a legjobb az egészben! Hogy kéz a kézben andalogtunk. Annyira romantikus volt. Imádok parkokban sétálni. 7 körül Tom hazakísért, majd ő is visszatért a hotelba. Átöltöztem és átmentem Helgához. Csak pár házzal laknak arrébb, mint mi. Becsengettem és egy meglepetés vendég nyitott ajtót…