Beszélgettünk még egy kicsit, majd elindultunk a park felé. Ott sétáltunk egy kicsit már kézenfogva!!! Ez volt a legjobb az egészben! Hogy kéz a kézben andalogtunk. Annyira romantikus volt. Imádok parkokban sétálni. 7 körül Tom hazakísért, majd ő is visszatért a hotelba. Átöltöztem és átmentem Helgához. Csak pár házzal laknak arrébb, mint mi. Becsengettem és egy meglepetés vendég nyitott ajtót…

-         Szia! – én. – Öööö…te mit keresel itt?

-         Helga mondta, hogy jöjjek át, mert beszélni akar velem. – Bill.

-         Oké, akkor szerintem én nem is zavarok. Majd visszajövök később. – én.

-         Oké, szia! – Bill.

-         Szia! – én.

Most mi van? Nem gondoltam volna, hogy pont Helga fogja áthívni. Azt mondta, hogy menjek át és beszélünk. Akkor majd holnap beszélünk erről.

Másnap ugye suli volt és megint kelhettem fél 7-kor. Utálok korán kelni. Negyed 8 körül szoktunk találkozni Helgával a buszmegállóban, de most nem volt ott. Így hát elindultam egyedül. Beértem a suliba, de Helga még mindig nem volt ott. Elkezdtünk beszélgetni a fiúkkal, Tom pedig átkarolt.

-         Hé! – jön oda Eszter.

-         ? – nézek rá kérdően.

-         Ti együtt vagytok? – Eszter. Tommal egymásra néztünk, de nem tudtuk, hogy mit mondjuk.

-         Hát…igen. – bökte ki végül Tom.

-         Aha, értem. Lya kijönnél velem egy percre? – Eszter.

-         Ha nagyon muszáj. – én.

-         Igen, nagyon muszáj. – Eszter.

-         Mindjárt jövök. – mondtam Tomnak. A folyosón…

-         Ti mikor jöttetek össze? – Eszter.

-         Szombat-vasárnap körül. – én.

-         Na figyelj! Odamész hozzá és szakítani fogsz vele, majd beajánlasz engem. – Eszter.

-         Mi van? – én.

-         Jól hallottad. – Eszter.

-         Te hülye vagy! Amúgy meg miért tenném ezt? Miattad? Hogy veled járjon? – én.

-         Ha nem teszed… - Eszter.

-         Igen? Akkor mi lesz? – én.

-         Nagyon meg fogod bánni. – Eszter.

-         Hűha! Most aztán nagyon megijedtem! – én. Majd otthagytam.

-         Na, miről beszéltetek? – kérdezi Tom, mikor visszaértem.

-         Semmi extra. Majd később elmondom. – én.

-         Oké. – Tom.

-         Nem tudjátok, hogy hol van Helga? – én.

-         Nem. – vágja rá mindenki, kivéve Bill.

-         Bill? – én.

-         Hát…

-         Mi az? – nézek rá szúrósan (bizony, ilyet is tudok. :P)

-         Tegnap, amikor átjöttél, épp beszélgettünk. És aztán…

-         Mi történt? – én. Aztán becsengettek és bejött a tanár. Fizikával kezdtünk. Brrr.

Egész nap nem tudtam Bill-el beszélni, mert mindig elkerült. Így délután átmentem Helgához és végre kijött. Törött kézzel.

-         Te jó ég! Mi történt?

-         Tegnap átjött Bill és beszélgettünk a szombaton történtekről. Aztán…

-         Eddig én is tudom a sztorit. – én.

-         Aztán hallottunk valami zajt lentről. Lementünk és egy törött üvegablakot láttunk. – Helga.

-         Betörtek hozzátok? – én.

-         Aha. De még nincs vége. Elkezdtem tárcsázni a rendőrség számát, Bill pedig le akarta ütni a betörőt, de az észrevette és ellökte Billt. Engem is észrevett, elkezdtem rohanni fel a lépcsőn, de leestem és eltört a kezem. – Helga.

-         Úristen! És hogy vagy, Mikor jössz suliba? – én.

-         Jól vagyok és szerintem már holnap megyek. – Helga.

-         Akkor jó. – én.

-         Na, de mesélj, mi van veled meg Tommal? – kíváncsiskodik Helga.

-         Hát… - én. És elmondtam neki mindent, részletesen még a mai Eszteres izét is.

-         Csak nagy a szája, ennyi. – Helga.

-         Persze, én is tudom. – én. – Viszont nekem most mennem kell, mert edzésem lesz. Akkor majd holnap találkozunk! – én.

-         Oké, szia! – Helga.

-         Szia! – én. Hazamentem, összepakoltam a cuccom és elindultam kosárra.

Totál lefárasztott ez a mai edzés. Hazaértem, majd indultam fel a szobámba, amikor anya megszólított:

-         Kicsim! – anya.

-         Igen? – én.

-         Keresett valaki. – anya.

-         És ki volt az? – én.

-         Eszter. Azt mondta, hogy hagy egy cetlit a szobádban. – anya.

-         És te felengedted? – én.

-         Igen. Miért, nem kellett volna? – anya.

-         Végül is, de. – én. Ha elmondanám neki az egész sztorit, szerintem tuti, hogy totál kiakadna. Ilyen szempontból nagyon aggódó típus.

Felértem a szobám ajtaja elé és már vártam, hogy mi fog várni. Vagy úgy néz ki, mint valami csatamező vagy kinyitom és valami/valaki megöl. Persze ez csak fantázia kérdése. Kinyitottam és minden cuccom szét volt dobálva. Pár ruhadarabom az ágyon volt…darabokban. A könyveim felének (amik a polcon voltak) ki vannak tépve a lapjai. A parfümjeim üresek, a sminkkészletem kiborítva a földre és az asztalomon egy kép hever Tomról. Megfordítom és piros betűkkel a következő van ráírva: „Ez csak a kezdet volt! Ha továbbra sem hagyod békén az én drága Tomomat, sokkal rosszabb dolgok fognak veled történni! Eszter”

Ilyen nincs! Ez a csaj tiszta dilis! A ruháim közül szerencsére csak 4-5 darabot tudott tönkretenni és azok úgyse voltak a kedvenceim. Amit igazán bánok azok a könyveim és a parfümjeim. A könyveket eláztatta a parfüm. Gratulálok neki, sikerült felbosszantania, de nagyon! Rendet raktam, ahogy tudtam, a könyveimet megtartottam, mert vannak olyanok, amelyek különlegesek számomra, a többit pedig azért, mert majd ugyanolyat akarok venni. A parfümjeim üvegeit még visszaraktam a polcra, csak azt nem tudom, hogy miért.

Másnap reggel már Helgával mentem suliba és mindent elmondtam neki.

-         Ez a csaj tényleg nem normális! El kéne mennie kivizsgálásra! – Helga.

-         Hát ja! – én.

-         Szerintem, ha lesz még egy húzása, szólni kéne a pszichológusnak. – Helga.

A suliba érve meg láttam Esztert.

- TE! – kiabáltam rá.

- Igen? – néz rám és hatalmas vigyor jelenik meg az arcán. A teremben közbe mindenki minket néz.

- Ezt mégis hogy képzelted? – én.

- Mit? – néz rám kérdően.

- Hogy amíg én edzésen vagyok, te bejössz hozzánk, felmész a szobámba és mindent tönkre teszel, majd hagysz egy Tomos képet az asztalomon és ráírod, hogy sokkal rosszabb dolgok fognak következni. – én és elé tartottam a képet.

- Nem beszélhetnénk meg ezt később? – kérdi tőlem halkan. Hát igen! Szerintem épp elég ciki neki, hogy ezt pont az egész osztály előtt kellett elmondanom, de nem tehetek róla, egyszerűen csak nagyon ideges lettem.

- Nem! Ezt most fogod nekem megmagyarázni! – én.

- Azt hiszem, ezt már tegnap megbeszéltük! – Eszter. Becsengettek, de mi még folytattuk.

- Ja, tényleg. Elfelejtettem, hogy tegnap te mondtam, hogy mit kéne tennem. És bocsi, hogy nem fogom azt csinálni, amit te mondasz! – én. Erre bejött a tanár. Mindenki leült a helyére. Rajz volt, szal nyugodtan lehetett beszélgetni. Kivételesen Tom mellett ültem, így hát elkezdett kérdezősködni.

- Mi volt ez az egész? – Tom.

- Semmi. – én. Még mindig totál ideges voltam, de majd még megkapja  magáét ez a liba.

- Aha, persze. Azért volt semmi, mert az én képemet lebegtetted a szeme előtt. – Tom.

- Na, jó. Tegnap azt mondta, hogy szakítsak veled, mert a csajod akar lenni és hogy tűntessem fel őt előtted jó színben. Aztán mondtam neki, hogy nem érdekel mit akar, nem szakítok veled. Erre tegnap, amikor edzésen voltam azt mondta anyának, hogy hagy nekem egy cetlit az asztalomon. Ez volt a kép. – és odaadtam neki. – Felmentem és minden cuccom szét volt dobálva. Pár ruhámat szétvágta a parfümjeimmel pedig leöntötte a könyveimet. Ennyi! – én.

- Ez most normális? – akadt ki. – Szünetben beszélek vele.

- Ne! Azt fogja hinni, hogy én küldtelek! – én.

- Nem baj! De úgyis le fogom állítani! – Tom. És itt abba is hagytuk a beszélgetést. Szünetben Tom tényleg beszélt vele, de nekem nem mondta el, hogy miről dumáltak. Csak utolsó óra előtt jött oda hozzám.

- Van egy jó hírem…