Tom tényleg beszélt vele, de nekem nem mondta el, hogy miről dumáltak. Csak utolsó óra előtt jött oda hozzám.

-         Van egy jó hírem…

-         És mi lenne az? – én.

-         Már mások is panaszkodtak arra, hogy ilyeneket csinált, így kicsapják és elviszik valami elvonó izére. – Tom.

-         Aha, értem. Én azért egy kicsit sajnálom. – én.

-         Miért? Azért, mert mindenkit tönkre akart tenni és mindenki pasiját meg akarta szerezni. – Tom.

-         Nem, de ez nekem egy kicsit durva, hogy 16 évesen elvonóra megy. – én.

-         Mások a drog miatt mennek elvonóra, ő meg depresszió miatt. Szerintem. – Tom.

-         Végülis, igaz. – én.

-         De most már nem beszéljünk erről. – azzal megcsókolt.

Sokat lógtunk együtt és szinte mindennap minden percét együtt töltöttük. Nem hittem volna, hogy ennyire fogok szeretni valakit és főleg azt nem, hogy pont Tomot. Annyira aranyos, de egyben vicces és olyan aranyosan bunkó. J És elérkezett a szombat.

-         Te gondolkodtál már azon, hogy mi lesz velünk? – én.

-         Persze. Ma lefektetlek, utána meg elhúzok a francba. – Tom.

-         De most komolyan! Jövő hét pénteken vége! Ti mentek tovább turnézni, mi pedig itt maradunk. Tényleg csak ennyi lenne az egész? 2-3 hét?

-         Te kis butus! Valahogy meg lehet oldani, hogy ne kelljen elválnunk. – Tom.

-         Igazán? És hogy? – én. – Figyelj Tom! Én…

-         Te… - Tom.

-         Én…nem hittem volna, hogy valakit ennyire meg fogok szeretni pár nap alatt. Lehet, hogy ez most csak egy kis fellángolás és pár hét múlva vége lesz, de nekem akkor is fontos. Lehet, hogy most azt gondolod „Te jó ég! Ez belém zúgott?”. És igen! Ez igaz! Nem tudom, hogy hogy történt, de…

-         Mondd! – Tom.

-         Megszerettelek! És ez nálam nagy szó… - én.

-         Lya, őszinte leszek veled! Én egyáltalán nem szeretlek… - Tom. Olyan érzés fogott el, mint még soha…gyűlöletet éreztem, hogy csak kihasznált és nem kellek neki. - …hanem imádlak! Én sem akarlak elveszíteni, így mindenképpen meg fogjuk oldani ezt a helyzetet! Mi lenne, ha magántanuló lennél? – Tom.

-         Én örülnék neki a legjobban, ha együtt maradhatnánk, de ez nemcsak rajtam múlik. Mi lesz a szüleimmel? – én.

-         Majd meggyőzzük őket! – Tom.

-         Őket? Soha! Főleg miután annyit mondtam nekik, hogy utállak titeket. – én.

-         Minket? – Tom.

-         Jaj, tudod. Az elején még utáltalak titeket. – én.

-         És most? – Tom.

-         Hát…téged szeretlek, mint már tisztáztuk. Bill ő jófejnek tűnik, főleg mióta összejött  Helgával. J Georg és Gustav pedig…ők is jófejek.

-         Akkor örülök. – Tom.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd hazaértek a szüleim.

-         Na jó, itt az idő! – Tom.

-         Mi? – én.

-         Annak, hogy eltűnjünk és nyugodtan tudjuk csinálni, amit tervezek. – vigyorog Tom.

-         Hülye! – én.

-         Annak van itt az ideje, hogy elmondjuk nekik, mit tervezünk. – Tom.

-         Oké. Legyen! – én.

Lementünk a nappaliba és ott volt anya.

-         Szia anyu! – köszöntem neki. – Szeretnék bemutatni valakit. Ő itt Tom, a barátom!

-         Sziasztok! Örülök, hogy megismerhetlek! – anya.

-         Én is! – Tom.

-         Te az a Tom vagy, akit a lányom hát…ööö…nem kedvel? – anya.

-         Igen, de most már más a véleménye. – és átkarolt.

-         Értem. – anya.

-         Szeretnénk megbeszélni magával valamit! – Tom.

-         Szerintem tegeződjük. Nem szeretem, ha magáznak. – anya.

-         Rendben. – Tom.

-         Nos, miről lenne szó? – anya.

-         Ugye tudod, hogy Tomék állandóan koncerteznek, turnéznak, utaznak stb. – én.

-         Igen. – anya.

-         És szeretném, ha Lya is velünk jöhetne. – Tom.

-         Tessék? – anya. – Szó sem lehet róla! Mi lesz a tanulással?

-         Magántanárhoz járnék. – én.

-         Nem! Ezt nem engedem! – anya.

-         És miért nem? – én.

-         Mert nem és kész! Pontosan tudom, hogy mik lesznek az olyan lányokból, akiknek a barátjuk zenész. – anya.

-         Ezt esetleg nekem is kifejtenéd? – én.

-         Igen! Drogos lesz belőlük! És azt végképp nem akarom, hogy belőled is az legyen! – anya.

-         De… - én.

-         Nincs semmi de! Téma lezárva! – anya.

-         Akkor szerintem jobb, ha én megyek. – Tom.

-         Igen, jobb! – anya.

-         Én is megyek vele. – én.

-         Nem, itt maradsz! – anya.

-         De csak sétálunk. – én.

-         Fél óra múlva itthon vagy. – anya.

Tommal kimentünk a házból és elindultunk sétálni.

-         Én mondtam, hogy nem fog elengedni. – én.

-         Semmi gond, majd beszélünk vele még egyszer. – Tom.

-         Ezt szeretem benned. – én.

-         Mit? – néz rám csodálkozva.

-         Hogy ilyen optimista vagy! – én.

Fél óra múlva otthon voltam és megint leültem beszélni anyával, sikertelen volt. Nem tudom, mi lesz így. Szeretem Tomot és nem akarom elhagyni, de ha így folytatódik, kénytelen leszek. Fogalmam sincs, mit tegyek…