Fél óra múlva otthon voltam és megint leültem beszélni anyával, sikertelen volt. Nem tudom, mi lesz így. Szeretem Tomot és nem akarom elhagyni, de ha így folytatódik, kénytelen leszek. Fogalmam sincs, mit tegyek…

Másnap reggel korán keltem, nem tudom miért. Nem szoktam felkelni 7 előtt, de most mégis megtettem. Egyszerűen nem tudtam aludni. Elkészültem, összepakoltam a szobámban és leültem gondolkodni. Hogy min? Jó kérdés. Magam sem tudom. Csak úgy. Elmerengtem az elmúlt 1 hónap történésein. Hogy jöttünk össze, mikor mit csináltunk és hogy alakult köztünk ez a dolog. 8 körül csörgött a telefonom.

-         Háló? – szólok bele.

-         Szia! Tom vagyok. – szól bele Tom. J

-         Szia! Mizujs? Te nem később szoktál kelni? – én.

-         De. Csak most nem tudtam aludni, így gondoltam felhívlak. Tudtál beszélni a szüleiddel? – Tom.

-         Nem. Egyszerűen reménytelen. Azt hiszem ennek itt a vége. – én szomorúan.

-         Ugyan már. Eddig olyan optimista voltál, de most… - Tom.

-         Igen, tudom. De… - én.

-         De? – Tom.

-         Tudom, hogy semmi esélye, hogy együtt maradjunk. Vagy ha mégis. A távkapcsolat meddig működne? Pár napig? Vagy ha elmegyek veletek…mi van, ha 1-2 után szakítunk? Érdemes lenn mindezt megkockáztatni? – én.

-         Igen! Ez mind csak feltételezés. Nem kell feltétlenül valóra válnia. – Tom. – Találkozzunk fél óra múlva a játszótéren és mindent megbeszélünk.

Lementem és megkajáltam. Ismét volt egy beszélgetésem anyával és úgy tűnik, hogy kezd megenyhülni.

-         Lya! Úgy gondolom, tegnap kissé szigorú voltam, szóval ha gondolod…

-         Igen? – én.

-         Elhívhatnád Tomot és megbeszélhetnénk ezt az egészet.

-         Ez most komoly? – én.

-         Igen.

-         És miért gondoltad meg magad? – én.

-         Tudod, régen én is átéltem ezt. Szerettem egy fiút, de a szüleim nem engedték, hogy járjak vele és eltiltottak. Mikor megmondtam neki, mi a helyzet, padlót fogott. Azóta nem láttam és nagyon bántott a dolog, hogy így kellett elválnunk. Habár még 16 éves vagy és féltelek. De ugyanakkor bízom benne, hogy nem csinálsz hülyeséget.

-         Köszi, köszi, köszi! – ugrottam a nyakába. Felhívtam Tomot és mondtam neki, hogy inkább jöjjön el hozzánk, de még nem szóltam neki a jó hírről.

Fél óra múlva itt is volt.

-         Szia! – Tom.

-         Szia! – én.

-         Miért kellett idejönnöm? – Tom.

-         Anya beszélni szeretne veled. – én.

-         Ha megint veszekedni akar, akkor ez most nem a legjobb pillanat… - Tom.

-         Nem, nyugi! – bíztattam, majd bekísértem a nappaliba.

-         Szia Tom! – anya.

-         Öööö…. – Tom.

-         Mondd nyugodtan, hogy szia! – anya.

-         Akkor szia! – Tom.

-         Nos csak közölni akartam veled, hogy lehet róla szó, hogy a lányom elmenjen veletek turnézni. – anya. Tom arcán tiszta meglepődöttség és alig akart hinni a fülének.

-         Ez…most…komoly? – úgy tűnik, hogy még mindig nem fogta fel.

-         Persze! – anya.

-         Hát…nagyon hálás vagyok és persze nagyon köszönöm, tényleg! – Tom.

-         Mikor indulnátok? – anya.

-         Pénteken. – Tom.

Még beszélgettünk egy kicsit és úgy tűnt, hogy Tom megkedvelte anyát. J

Anya elintézte, hogy magántanárhoz járjak és Helgát is elengedték turnézni, de csak úgy, mint engem…nyár végéig…aztán meg beszélhetünk majd a következő évről, ha kibírjuk addig egymás mellett. Ugyanis ha valami gond lenne, hogy szakítunk vagy valami, rögtön hazajövünk.

Hamar elérkezett a péntek. A busz már készen állt az indulásra, első utunk Essenbe vezetett. A buszon jól elszórakoztunk és a többiekkel is jobban megismerkedtem. Este már a hotelban voltunk. A szobabeosztás a következő volt: Helga+én, Bill+Tom, Georg+Gustav. Hamar kipakoltunk és átmentünk a fiúkhoz. Beléptünk a szobába és minden szét volt dobálva.

-         Te jó ég! Itt meg mi történt? – én.

-         Hát…az úgy volt, hogy Bill és én direkt szétdobáltuk a cuccainkat, hogy ti összeszedjétek, elrakjátok és megnézzük milyen háziasak vagytok! – Tom.

-         Tudod mikor… - én.

-         Igen. Most. – Tom.

-         Oké, nekem más tervem volt estére, de ha már így alakult…akkor összepakolok helyetted. – én.

-         Mi volt a terved? – vigyorog Tom.

-         Bill hol van? – kérdezi Helga.

-         Ez egy nagyon jó kérdés. – én.

-         A fürdőben pakol. – Tom. – Szóval, mi a terved?

-         Pakol? – kérdezzük egyszerre.

-         Vagyis…ööö…jó lebuktam…lusta vagyok kipakolni. – Tom.

-         Akkor megyek segítek neki. – Helga. Bement a fürdőbe és bezárta az ajtót.

-         Megkérdezem még egyszer…mi volt a terved ma estére? – Tom. Felállt a fotelból és az ágyra feküdt.

-         Téged úgy sem érdekel, mert be akarsz fogni háziasszonynak! – én és bevágtam a műdurcit. J

-         Dehogy akarlak! Ha az a terved, ami nekem, akkor gyorsan elpakolok és kezdhetjük. – Tom.

-         És te mire gondolsz? – én.

-         Hát… - majd magához húzott az ágyra és megcsókolt.

-         Benne vagyok! – én, majd újra csókolózni kezdtünk.

Eközben a fürdőben…

-         Szia! – Helga.

-         Szia! – Bill.

-         Tom mondta, hogy pakol, így gondoltam segítek neked. – Helga.

-         Igazán köszi, de nem kell. Különben is, már végeztem. Mi van a gerlepárral? – Bill.

-         Odavannak egymásért. – Helga.

-         Akkor jó. – Bill.

-         Bill… - Helga.

-         Igen? – néz rá Bill.

-         Mit gondolsz rólam? – Helga.

-         Azt, hogy egy aranyos, kedves csaj vagy és nagyon, de nagyon szeretlek! – Bill. Erre Helga elmosolyodott.

Mikor befejezték a pakolást (mert ugye időközbe kiderült, hogy mégis kell segítség XD) Bill megfogta Helga kezét és megcsókolta és Helga visszacsókolt és ezzel úgy elvoltak. XD

Pár perc múlva valaki benyitott a szobába…