-         Ja bocs. Hiszen te az egyéjszakás kalandokat kedveled. Most már én is megvoltam. Mehetsz is és keresd a következő lányt. – mondtam elkeseredve.

-         Nem megyek sehova! Veled akarok maradni…

-         Mi?

-         Jól hallottad. – Tom.

-         De…

-         Semmi de! Itt maradok és kész. – és visszahúzott maga mellé.

-         Nem. Nekem még idő kell ehhez! – mondtam és felültem. – Az lesz a legjobb, ha most felöltözöl és elmész.

-         Nem volt jó este? – Tom kajánul.

Annyira édes. Még most is viccelődik. Nem tudok rá haragudni.

-         Full részeg voltam. Szerinted mit fogtam fel belőle? – én.

-         Hát…az alapján, ami történt szerintem sok mindent. – Tom.

-         Most megpróbálok kijózanodni és utána beszélhetünk a dolgokról. De addig is kérlek menj el. – mondtam tök nyugodtan.

-         Oké. – Tom. És már ki is ment.

Gyorsan lezuhanyoztam és csináltam magamnak kávét. Alapból utálom a kávét, de most nagyon rám fért. Eközben a fiúknál…

-         Te mégis hol a francban voltál? – őrjöngött Bill, mikor Tom belépett.

-         Már mindenki fent van? – kérdezi Tom álmosan.

-         Igen. Nos? Lya ajtaja bezárva, te és ő sehol. – Bill.

-         Hát az úgy volt, hogy… - Tom.

-         A lényeget! – Bill.

-         Szexeltünk, na. – Tom.

-         Mondtam! – Georg.

-         És Lya? – Bill.

-         Hát vele… - Tom.

-         Hülye! Azt gondoltam. Hol van? – Bill.

-         Mielőtt megtörtént, veszekedtünk… - Tom

-         Aminek volt is alapja. – Gustav.

-         Örülnék, ha nem szólnál bele. És most időt kért, hogy gondolkozhasson. – Tom.

-         Aha, aha. Oké, átmegyek hozzá. – Bill.

-         Apropó. Hol van Helga? – Tom.

-         Ha minden igaz, 1 óra múlva indul a gépe vissza Berlinbe. – Bill.

-         Mi van? – Tom.

-         Majd Gustavék elmesélik. – Bill és becsapta az ajtót maga mögött. Nálam kopogtatott.

-         Gyere! – szóltam ki a fürdőből.

-         Szia! – köszönt Bill.

-         Szia! – én. – Dobd le magad valahova. Mizu?

-         Beszélnünk kell. – Bill.

-         Miről? Ha Tomról van szó, akkor még nem jutottam semmire és majd beszélek vele, ha igen. – én.

-         Helgáról van szó. – Bill.

-         Mi van vele? – és kijöttem a fürdőből.

-         Azt hiszem jobb lenne, ha leülnél. – Bill.

-         Szóval…tegnap ugye bejött hozzátok, de látta, hogy Tommal vagy és alszotok, így átjött hozzám aludni. Aztán reggel telefonált a bátyja, hogy megkapta az ösztöndíjat.

-         Várj! Az amerikai ösztöndíjat? – én.

-         Aha. – mondta szomorúan. – Bejött, összepakolt és elment. Mondta, hogy haza kell mennie és valószínűleg nem jön vissza, mert Amerikába költöznek.

-         De hát csak jövőre kéne mennie. – én.

-         Igen, de megbeszéltek valami olyasmit, hogy ha megkapja az ösztöndíjat kiköltöznek Amerikába, hogy tudja gyakorolni a nyelvet. – Bill.

-         És miért nem keltett fel engem? – én.

-         Gondolom nem akart zavarni. – Bill.

-         Mikor indul a gépe? – én.

-         Még kb. fél óra. – Bill.

-         Akkor már nem érem el. Inkább felhívom. Muszáj itt maradnia. – én.

-         Nem. Hadd menjen, ha akar. – Bill.

-         Ilyen könnyen lemondasz róla? Nem ilyennek ismertelek meg. – én.

-         Amúgy se volt olyan nagy szerelem. – Bill.

-         Én azért felhívom.

És már hívtam is.

-         Szia! –Miért is Billtől kell megtudnom, hogy elmész? –És mikor akartál szólni? – De figyelj, megyek én is. – És akkor most mi lesz? Én itt maradok a fiúkkal, te meg mész Amerikába? – Értem. Akkor majd tartjuk a kapcsolatot. Telefon, msn, e-mail stb. – Puszi! Szia!

Letettem.

-         Úgy látszik nem jön vissza! – én.

-         Gondoltam. – Bill letörten. – Úgyse jött volna össze.

-         Jaj Bill! Nem mondj már ilyeneket! Fogsz találni egy lányt, akivel boldog leszel és soha nem fog elhagyni. Képzelheted én is mennyire bánom, hiszen a legjobb barátnőm, de én tudom a legjobban, hogy mennyire szeretné ezt az ösztöndíjat és most megkapta. Te nem hallottad mennyit áradozott erről és már megegyeztünk, ha megkapja, nem fogom megpróbálni marasztalni. – én.

-         Igazad lehet. – Bill.

-         Nem csak lehet, biztos. – én.

-         Oké. Akkor beszéljünk másról! Mi van veled és Tommal? – Bill.

-         Az a helyzet…szóval lehet, hogy én is hazamegyek. – én.

-         Mi van? – Bill.

-         Tegnap láttam Tomot egy csajjal csókolózni, aztán pedig elmentek valahova. Szerinted hova? Totál kiakadtam és visszajöttem a szállodába. Itt jól leittam magam, aztán jött Tom és ránk zárta az ajtót. Elkezdtünk veszekedni és végül az ágyban kötöttünk ki. Ennyi a lényeg. – én.

-         És most gondolom azon filózol, hogy hogy legyen tovább. – Bill.

-         Igen. Tudod, én azt hittem, hogy Tomnak nem csak arra kellek, de úgy látszik tévedtem. Csak mivel engem nem kaphatott meg lefeküdt valaki mással. De végül én is lefeküdtem vele. Nem lenne semmi értelme, ha itt maradnék. – én.

-         Szerintem lenne. – Bill.

-         És mi? Amióta ismerjük egymást alig beszéltünk és én csak Tommal foglalkoztam. – én.

-         Figyelj! Holnap utazunk Kölnbe, egy hét múlva pedig Bonnban. Majd, ha megyünk Bonnba eldöntöd, hogy jössz vagy hazamész, de addig szerintem mindenképp maradj. Hátha meggondolod magad. – Bill.

-         Nem tudom. – én.

-         Oké, akkor megbeszéltük, maradsz. Amúgy lehet, hogy ezt most nem kéne elmondanom, de mióta találkozott veled Tom teljesen megváltozott. – Bill.

-         Ezt hogy érted? – én.

-         Folyton csak rólad beszél és nem volt egyetlen csaja sem. – Bill.

-         A tegnapit kivéve. – én.

-         Amúgy honnan veszed, hogy lefeküdtek? – Bill.

-         Szerinted hova mehettek tánc után? – én.

-         Addig oké. De mi van, ha nem történt meg? – Bill. – Szerintem nem is engedted, hogy megmagyarázza.

-         Ha akarta volna, megteszi. – én.

-         Na jó, szerintem beszélj vele! – Bill. – Én most megyek vissza és átküldöm.

-         Oké. – én. Bill elindult az ajtó felé. – Várj!

-         Igen? – fordult vissza.

-         Köszi! – én.

-         Mit? – Bill.

-         Hogy beszéltél velem. – én.

-         Ja, hát nincs mit. – és kiment az ajtón.