Még beszélgettünk egy kicsit, aztán odamentünk a többiekhez és közösen hülyültünk. Délre megérkeztünk és elfoglaltuk helyünket a szállodában.

A szobák beosztása a következő volt: Georg&Gustav, Bill&Tom&én. Hát igen, na. Együtt a fiúkkal. Kipakoltam és eldőltem az ágyamon (három ágy volt a szobában). Nem vettem észre, de elaludtam, mire felkeltem senki nem volt a szobában csak egy cetli várt: „Átmentünk a Georgékhoz. Ha felkeltél, gyere át! Puszi:Bill.”

Khm… Miért Bill ír nekem cetlit? Na mindegy. Felültem és láttam, hogy a fiúk bőröndje nyitva van, de még semmit nem pakoltak ki belőle. Gondoltam meglepem őket és kipakolok helyettük. Így is volt. Kipakoltam Bill bőröndjéből és a Tomét is elkezdtem, amikor az egyik gatyája zsebéből kiesik egy szalvéta rajta egy telefonszám, egy rúzsnyom és egy szöveg: „mindenképpen hívj!”. Nem tudtam, hogy mit gondoljak, így elraktam és tovább pakoltam. Mikor végeztem, bejöttek a fiúk.

-         Hello! – jött oda Tom és megcsókolt.

-         Hello! – köszöntem.

-         Miért nem jöttél át? – Bill.

-         Mert kipakoltam helyettetek. – én.

-         Kipakoltál? – kérdezi mindenki megdöbbenten.

-         Igen. Miért, ez olyan nagy baj? – én.

-         Hát…igen. Vagyis nem. Tök jó, hogy kipakoltál. – Bill. Látszott mindenkin, hogy egy kicsit zavarban van, de nem tudtam mire vélni. :S

-         Na mindegy. Szóval mi jót csináltatok? – tereltem a témát.

-         Elvoltunk. – Georg.

-         Bővebben? – én.

-         Hülyültünk. – Gustav.

-         Azt hiszem ismét egy értelmes beszélgetés veszi kezdetét. – én.

-         Menjünk el valahova! – Tom.

-         Oké, én benne vagyok. – én.

-         Én inkább maradok. – Bill.

-         Szerintem mi is. – Georg.

-         Tőlem. Remélem jól fogtok szórakozni. – kacsintok rájuk. A válasz egy „mivan?” nézés volt.

-         Akkor mi megyünk is. – Tom.

-         Hova is? – én.

-         Majd meglátod. Szereted a meglepetéseket? – Tom.

-         Attól függ, hogy jó vagy rossz. – én.

-         Természetesen jó. – Tom.

-         Akkor igen. – én.

Kimentünk a szállodából. Este volt és hideg. Csoda, hogy a hó nem esett, végülis már november vége van. Tommal beültünk egy taxiba és Tom mondta a címet. Negyed óra múlva megérkeztünk. Egy csodálatos étterem előtt álltunk. Az egész fából volt és elöl volt egy teraszszerűség, amit nyáron ugye kávézóként használtak, télen pedig elkerítették üveggel és szintén kávézó volt. Bementünk az étterem részébe és leültünk egy asztalhoz.

-         Oké, lehet, hogy hülye kérdés lesz, de miért vagyunk itt? – én.

-         Miért ne? – mosolyog Tom.

Még mindig nem tudtam miért hozott el ide. Megkajáltunk és elkezdtünk beszélgetni. Szóba jöttek mindenféle dolgok. Expasik, excsajok. Ekkor jutott eszembe a telefonszám és csak erre tudtam gondolni. Lehet, hogy megcsal vagy valami hasonló. Végülis lehet, hogy akkor a diszkóban is megtörtént csak hazudott róla. Már nem tudom, mit higgyek.

-         Valami baj van? – kérdezi. Tuti, hogy látszott rajtam, hogy igen.

-         Nem, nincs. – hazudtam.

-         De van. Látom rajtad. – Tom.

-         Oké, lehet. – én.

-         Na mondd! – Tom.

-         Még mindig nem tudom, hogy miért hoztál ide. – böktem ki valamit, ami eszembe jutott.

-         Úgy tűnik, hogy jövő héten nem nagyon fogunk találkozni. – Tom.

-         Mi van? – emeltem fel a hangom, amire egy pár ember fel is figyelt.

-         Nyugi! Egy csomó fotózásra meg interjúra kell mennünk és az elég sok időt vesz igénybe. – kezdi Tom.

-         Mégis mennyit? – én.

-         Úgy néz ki, hogy délelőtt 11-től este 8-ig. – Tom.

-         Ezt most nem mondod komolyan! – kezdtem el ismét hangosabban beszélni.

-         Lehetne halkabban? Ez lesz hétfőtől szerdáig, csütörtök szabad, péntek pedig koncert. – Tom.

-         Na jó, oké. Megpróbálom felfogni. És mi volt az a nagy meglepődés, amikor megtudtátok, hogy kipakoltam? – én.

-         Ja, semmi. Csak…nem néztük volna ki belőled. – Tom.

-         Oké, köszi. – én.

-         Jó, bocs. – Tom.

-         Na jó, itt valami nem stimmel. Hazudsz és a többiek is. – emeltem fel megint a hangom. Szerintem már mindenki minket nézett.

-         Mi van? – Tom. Látszott, hogy kezd egyre idegesebb lenni.

-         Figyelj! Ha nem akartok elmondani valamit, akkor inkább azt mondjátok, de NE hazudjatok! – én.

-         És mégis miről hazudtunk? – Tom.

-         Na ez az! Nem tudom, de van egy tippem! – én.

-         És mi lenne az? – Tom.

-         Ez! – kivettem a zsebemből a szalvétát a telefonszámmal, leraktam elé és elrohantam.

-         A francba! – Tom.

Kirohantam. Hívtam egy taxit és vártam.

-         Lya! – kiáltott utánam Tom.

-         Mi az? Várj, kitalálom! Jön a „megtudommagyarázni” szöveg. – én.

-         De ez tényleg nem az, aminek látszik. – Tom.

-         Aha, persze. A múltkor ott volt az a csókos csaj, most meg ez. Nekem ez így nem megy. Mindig lesznek ilyen esetek és honnan tudjam, hogy mikor mondasz igazat és mikor csalsz meg? Nem ez volt az első eset és szerintem az utolsó sem. Te mindig ilyen leszel. Egy csaj csak egy éjszakára. Lehet, hogy ez velem nem így volt, de előbb-utóbb úgyis ez lett volna a vége. – én és már a sírás határán voltam, ráadásul a hó is elkezdett esni.

-         Befejezted? – kérdezte.

-         Azt hiszem. – én.

-         Akkor jó! – Tom és hirtelen magához húzott és megcsókolt. Annyira jól esett. Pillanatnyilag semmi más nem érdekelt. Sem az, hogy lehet, hogy megcsalt sem az, hogy esett a hó vagy hogy a taxim már megjött. Olyan jó volt érezni a közelségét. Majd elengedett. – Nem csaltalak meg és nem is foglak. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni.

-         Lehet, de ez így akkor sem jó. – én.

-         És ha visszamennénk a hotelbe, szexelnénk egy jót és megint kibékülnénk? – mosolyog kajánul.

-         Tom! – de már én is elmosolyodtam. - Sajnálom. – és beszálltam a taxiba.

-         Ne Lya! Várj! – kiáltott utánam.

Nem figyeltem rá. A taxis hamar „haza” vitt. Nem vágytam semmi másra csakhogy vegyek egy forró fürdőt és menjek aludni. Beléptem a szobába és a három fiút láttam magam előtt. Mintha már vártak volna.