Nem figyeltem rá. A taxis hamar „haza” vitt. Nem vágytam semmi másra csakhogy vegyek egy forró fürdőt és menjek aludni. Beléptem a szobába és a három fiút láttam magam előtt. Mintha már vártak volna.
- Sziasztok! – mondtam meglepődve.
- Szia! – köszöntek egyszerre.
- Gondolom tudni akarjátok, hogy mi volt. Bocs, de most nagyon fáradt vagyok, majd holnap mesélek. Kimennétek? – én.
- Ööö…nem. – Georg.
- Mi van? – én. – Ja, bocs, ez Billék szobája is. Ma nem lehetne úgy, hogy Georggal helyet cserélünk? – néztem reménykedve Billre.
- Nekem mindegy, csak magyarázd el, hogy mi történt az étteremben. – Bill.
- Miért is? – én.
- Tom hívott és totál ki volt. – Georg.
- És akkor mi van? Fogadok, hogy most is beült valahova és ezerrel csajozik. – fakadtam ki.
- Miért nem bízol bennem? – lép be Tom az ajtón.
- Szerinted? Mert adsz arra okot, hogy mindig kételkedjek benned. – én.
- Oké, szerintem mi megyünk, ugye srácok? – Bill.
- Aha. – mondták.
- Ne, nyugodtan maradjatok! Szerintem ezt majd holnap beszéljük meg. – én.
- Oké. – Tom.
- Akkor megyek és átcuccolok Gustavhoz. – én.
- Mi????? – Tom.
- Nem gondolod, hogy ezek után itt maradok. – én.
Átvittem a holnapi ruhámat meg a hálóingem, letusoltam és mentem is aludni. Reggel korán keltem. Kimentem az erkélyre és betakaróztam, mert eléggé hideg volt. Volt időm elgondolkodni. Fél óra múlva Gustav jön ki.
- Te még korábban kelsz, mint én! – mosolygott.
- Nem tudtam aludni. – én.
- Nem fázol? – Gustav.
- Szerinted miért vagyok nyakig betakarózva? – nevettem.
- Akarsz róla beszélni? – Gustav.
- Igen.
- Hallgatlak!
- Én imádom Tomot. De komolyan. Sose szerettem még ennyire senkit. Az a baj, hogy azt reméltem, megváltozik. De ez sosem fog megtörténni. Mindig olyan srác lesz, aki meg akar kapni mindenkit, aztán dobja őt. Jó volt vele ez a pár nap vagy hét, de nekem ez így nem fog menni, ha mindig azt látom, hogy hopp itt egy telefonszám vagy ó, most csak egy csajjal csókolózik. És akkor mi van? Már nem bírom tovább. Ki fogok készülni.
- Na igen. Tom nem velem szokta megbeszélni a csajos ügyeit, de 1-2 dolgot én is tudok. Például, hogy az a telefonszám már legalább két hónapja ott van a zsebébe.
- És ezt honnan tudod? Vagy miért nem dobta ki? – én.
- Ezt nem tudom. De emlékszek arra az estére. Akkor még azt hiszem Berlinben voltunk. Elmentünk bulizni és felszedett valami csajt, de mivel tetszettél neki, csak elkérte a számát…
- Ha velem nem jönne össze.
- Nem ezt akartam mondani. És ha megnézed már egy kicsit szarul néz ki, mert ugye azóta már Tomnak ki volt mosva a gatyája. J
- Jó oké, de honnan tudod, hogy az a szám volt az?
- Csillagok vannak a szalvétán és legalább 20 rúzsnyom.
- Oké, ebben lehet, hogy igazad van.
- Biztos.
- Sziasztok! – lépett ki Bill az erkélyre.
- Szerintem lassan bemehetnénk. – én.
- Támogatlak! – Gustav.
Bementünk. Már mindenki fent volt. Billék meggyőztek, hogy menjek át beszélni Tommal.
- Szia! – nyitottam be óvatosan.
- Szia! – köszönt féléken. Csend lett.
- Azt hiszem akkor én fogom kezdeni.
- Tőlem. – mondtam flegmán.
- Most mi a franc bajod van? Átjövök, hogy végre megbesézljük normálisan a dolgokat, te meg csak így idelököd nekem, hogy „tőlem”.
- Mégis mit vártál? Mit mondjak? „rendben, beszéljük meg.”? – Tom.
- Például. Tudod mit? Hülye voltam, hogy azt hittem, lehet veled beszélni. Az lesz a legjobb, ha nem beszélünk egymással, amíg itt vagyok, aztán pedig visszamegyek Berlinbe. – és elindultam a szekrény felé, hogy bepakoljam a bőröndöm.
- Úgyis csak 2 nap lesz. Szerinted ki fogod bírni?
- Mi van?
- Úgy gondolod, ki bírod 2 napig, hogy ne csókolj meg és hogy ne szólj hozzám?
- Hű, de el vagy ájulva magadtól! Megkaptál! Tessék! Húzzál le a bárba és szedd fel a következő csajodat! Vagy csajaidat, nekem tök mindegy! – kiabáltam.
- Nyugodj meg, mindjárt megyek, de előtte van egy kis dolgom!
- És mi lenne az, ha megkérdezhetem?
- Nem hiszem, hogy sok közöd lenne hozzá!
- Tőlem. – és folytattam a bepakolást.
- Most komolyan el akarsz menni? – kérdezte komolyan.
- Igen. Miért ne?
- Én azt hittem, hogy csak hülyülsz.
- Figyelj Tom! Megpróbáltam normálisan hozzáállni a dolgokhoz és próbáltam elnézni a „kilengéseidet”. De én nem tudok így élni, hogy minden csajjal flörtölsz meg smárolsz. Jó, lehet, hogy az a telefonszám csak véletlen volt, de ott volt. Vagy a múltkor az a csaj. Tudom, hogy már megbeszéltük, de én nem tudok csak úgy túllépni rajta.
- Befejezted?
- Igen.
- Figyelj, én sajnálom ezt az egészet, de ezek mind véletlenek voltak.
- És mi van, ha holnap lesz még egy ilyen véletlen? Akkor is tegyek úgy, hogy „ez csak véletlen volt”? – én.
- Nem. De…én…nem akarlak elveszíteni. Senkit nem szerettem még ennyire.
- Ezzel én is így vagyok, de nem valószínű, hogy ez össze fog jönni köztünk. Sajnálom.
- Akkor szerintem jobb lesz, ha én most elmegyek.
- Lehet. – én és már majdnem sírtam. Annyira mondtam volna, hogy „maradj!” vagy valami, de tudtam, hogy ugyanez lenne a vége. Leültem és befejeztem a pakolást. Elhatároztam, hogy végleg elmegyek.
Tom eközben kiment a hotelből, hogy kiszellőztesse a fejét. Én pedig az erkélyen voltam és figyeltem, ahogy sétál a járdán. Éppen lelépett, amikor egy piros autó legalább 200-zal jött és elütötte.
- Neeeeeee! – kiáltottam és már rohantam is le. Tom ott feküdt az utcán eszméletlenül. Hívtam a mentőket, közben valahogy sikerült felhúznom a járdára. Sírva fakadtam.
- Ne Tom! Ne merj meghalni! Szeretlek! Nem akarlak elveszíteni! Nem akarom, hogy valami bajod legyen!
A mentősök 10-15 perc alatt kiértek. Felfektették egy betegágyra és berakták az autóba.
- Hozzátartozója? – kérdezte az egyik mentős.
Nem szóltam semmit, amikor ismét megkérdezte.
- Hozzátartozója, hölgyem? – mentős.
- Igen…a barátnője vagyok! – mondtam könnyes szemmel. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT