A szobámba mentem, ahol Bill még mindig az igazak álmát aludta. Nem akartam felkelteni, ezért kiültem az erkélyre. Hamarosan kopogtak. Egy futársrác állt előttem.

- Egy bizonyos Lyát keresek! – mondta.

- Én vagyok!

- Akkor ez a tiéd. – és egy csokor virágot nyújtott át, ami rózsákból állt. Természetesen egy cédula is járt hozzá. „Remélem eltaláltam az ízlésed és eljössz velem egy randira. Tizenegykor várlak az aulában. Jason.”

Ma városnéző körútra megyek a fiúkkal. Bocs, de ez nem fog összejönni. Csak erről neki is kéne tudnia. Tízkor végre rászántam magam, hogy felkeltsem Billt.

-                     Bill! – szólogattam.

-                     Hagyjál! – fordult el.

-                     Oké. Akkor mi elmentünk a fiúkkal. Majd valahol ránk találsz. Szia!

-                     Na jó, negyed órát kérek. – kiszállt az ágyból és bement a fürdőbe.

Addig én átmentem a fiúkhoz és szóltam, hogy fél óra múlva találkozunk a folyosón. Tudtam, hogy keveset mondtam, mert Bill fél óra múlva se jött ki és a fiúk már nálunk gyülekeztek.

-         Bill, gyere már! Mindenki rád vár! – kiabálok be.

-         Mindjárt. 2 perc és kész vagyok. – hangzott a válasz.

-         10 perce is ezt mondtad. – Georg.

-         Itt vagyok. – lépett ki végre a fürdőből.

-         Végre! Mit tudsz annyi ideig csinálni ott bent? – Gustav.

-         Készülni, hogy nézzek ki valahogy. – Bill.

-         Ez most célzás akart lenni? – Gustav.

-         Nem. – gúnyolódott Bill.

-         Oké, fiúk, most már tényleg menjünk. – toltam ki őket az ajtón.

Leértünk az aulába és megláttam Jasont.

-         Basszus! – kiáltottam fel.

-         Mi az? – Tom.

-         Semmi. Nincs itt egy másik kijárat?

-         Nincs, de miért? Mi a baj? – Georg.

-         Ott van az a srác, akivel reggel találkoztam, amikor kajáltam. Délelőtt felküldött egy virágcsokrot és azt kérte, hogy menjek el vele valahova. Csak én elfelejtettem tájékoztatni, hogy nem érek rá.

-         Aha. Szerintem nem lesz semmi gond, ha találkoztok. – mondta Tom.

-         Ja. Majd mi megvédünk, ha kell. – Georg.

-         Oké, köszi.

Hát igen. Összefutottunk vele.

-         Szia! – köszönt két puszival, ami egy kicsit meglepett.

-         Ilyen jóban vagytok? – Tom. Erre senki nem válaszolt.

-         Ők is jönnek? – nézett rájuk lenézően.

-         Ja hát igen. Szóval, bocs, de most nem érek rá.

-         Inkább velük mész?

-         Igen. Miért? Baj?

-         Nem, csak nem tudtam, hogy ilyen fura alakokkal barátkozol.

-         Mi van? – Georg.

-         Én most fogok behúzni neki egyet. – Tom.

-         Bocs, de ők a barátaim és igen velük barátkozom. Ha ez neked gondot jelent, akkor sajnálom. Ez van. Na hello!

-         Most csak így itt hagysz?

-         Miért? Mit vártál? Reggel azt hittem, hogy tök jó fej vagy. De úgy látszik tévedtem. Bocs, de nem akarok olyannal randizni, aki nem viseli el a barátaim. Most már tényleg menjünk. – fordultam a fiúk felé.

-         Ezt még meg fogod bánni!

-         Szerintem nem!

Kiléptünk a szállodából és síri csend lett.

-         Most senki nem fog megszólalni? – én.

-         Szerintem tök jól leráztad ezt a srácot. Abszolút nem volt hozzád való. – Tom.

-         Miért? Szerinted milyen pasi illik hozzám? – kérdeztem. Látszott rajta, hogy megleptem ezzel a kérdésemmel, de már nem volt visszaút.

-         Nem tudom, de ő biztos, hogy nem.

-         Milyen jó, hogy időben figyelmeztetsz. – mosolyogtam.

-         Amúgy most hova megyünk? – terelte a témát Gustav.

-         Meg akarom nézni a Real Madrid stadionját. – nyávogtam, mint egy ovis.

-         Ne már! Most komolyan? – Gustav.

-         Bocs, de angol és spanyol foci mániás vagyok.

-         Nem is tudtam. – Georg.

-         Na jó, csak angol. De ha már itt vagyok, megnézem a stadiont.

-         Oké, tőlem. És utána? – Tom.

-         Múzeum?

-         Te most hülyülsz, ugye? – Georg.

-         Persze. Csak kíváncsi voltam a reakciótokra.

-         Ezt nézzétek! Ma este utcai karnevál lesz a főtéren. Szerintem megvan, mit csinálunk este. – mutatott Gustav egy hirdetőtáblára.

-         Ez tök jó ötlet. – Bill.

-         Elmehetnénk a Manzanares folyó környékére. Aztán vannak még paloták, múzeumok, könyvtárak és… Apolló-kút?

-         Az első és utolsó lehetőség. De előbb kajáljunk. – Tom.

-         Amúgy honnan tudsz ennyi mindent Madridról? – Bill.

-         Csak nem képzeled, hogy nem néztem utána, mik vannak itt, mielőtt eljöttünk?

-         Imádlak! – ölelt magához, amin mindenki meglepődött. Csak én nem.

-         Tudom. én csak imádnivaló lehetek.

-         Azért fogd vissza magad. – mosolygott rám Bill.

Beültünk egy pizzériába, aztán sikerült megfűznöm Georgot, hogy talán mégse olyan rossz ötlet a stadionlátogatás. A San Barnabeu stadionba mentünk és tök jó volt, mert pont edzést tartottak. Mondjuk így is egy csomóan voltak, de elhülyültünk. Aztán elmentünk a kúthoz és a legvégére maradt a folyópart. Sétálgattunk, fagyiztunk és megvártuk a naplementét. Tök szép volt. Közbe a fiúk elmentek valahova és Tommal kettesben maradtam.

-         Tök szép a naplemente. – mondtam.

-         Szerintem van szebb dolog is a világon. – Tom.

-         Szerintem nincs. Vagyis csak egy. De a második a naplemente.

-         És mi az?

-         Inkább ki az?

-         Akkor ki az? – kérdezte Tom.

-         Nem mondom meg. – nyújtottam ki a nyelvem.

-         Na, légyszi. – kérlelt a bociszemeivel.

-         Oké. Megmondom, de ne áruld el senkinek.

-         Profi titoktartó vagyok. – vigyorgott.

-         Oké. Bill az. – nyögtem ki tök komolyan.

-         Mi? – nézett rám. Totál dühös lett. Látni kellett volna a fejét. J

-         Csak vicc volt, nyugi, látni kellett volna a fejed. – röhögtem.

-         Ilyennel ne viccelj! Bármivel, csak ne ilyennel! – mosolygott már ő is.

-         És te mire gondoltál, ami szebb, mint a naplemente?

-         Hát…én…izé…szóval…rád.

-         Ez most komoly?

-         Nagyon. Nagyon zavart, amikor azzal a sráccal beszéltél és hogy majdnem elmentél vele randizni.

-         Tom…

-         Ne, hadd fejezzem be. Akkor jöttem rá, hogy még mindig szeretlek és nem akarom, hogy mással randizz.

-         Tom, figyelj. Sajnálom, de ez nekünk nem fog menni. Megpróbáltuk, de nem jött össze. Szeretlek, de nem akarok még egyszer csalódni. Tényleg próbáljunk meg barátok maradni.

-         Hát jó, ha ezt akarod. De tudd, hogy nem adom fel és egyszer még az enyém leszel. – mosolygott.

-         Az még a jövő zenéje.

Beszélgettünk még tök általános dolgokról és a fiúk is visszajöttek. Mikor a nap már végleg lement, elindultunk a karneválra.