Másnap csodák csodájára nem fejfájással ébredtem. Bill még aludt, az éjjeliszekrényemen pedig egy friss virágcsokrot találtam. „Jó reggel szépségem! Remélem, mindkét napod jól fog telni és kérlek ne beszéljünk a kapcsolatunkról, csak érezzük jól magunkat és hagyd, hogy meghódítsalak! A te drága herceged.” Hűha! Na erre nem számítottam. Tök aranyos, hogy próbálja helyrehozni a dolgokat, mikor a napnál is világosabb, hogy mindent én rontottam el. De megfogadom a tanácsát. Hagyni fogom, hogy meghódítson. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Bepakoltam a bőröndömbe, ugyanis Barcelonába mentünk. 11-kor indulunk és most 10 óra van. Bill még alszik. Felkeltettem és átmentem a fiúkhoz. Khm…Tom még aludt.

-         Felkelt már? – én.

-         Reggel eltűnt egy fél órára, de amúgy nem. – válaszolta Gustav.

-         Aha, értem. Mindjárt jövök. – és eltűntem a fürdőbe.

Két pohár vízzel tértem vissza. Amelyből az egyik természetesen Tom nyakában landolt.

-         Ááááááááááááááááááááá! – kiáltott fel. – Kinyírom azt, aki ezt csinálta! Ki volt az? – nézett ránk tök komolyan, de mi csak röhögtünk. Aztán meglátta a poharat a kezemben.

-         Lya! – kiabált rám.

-         Tessék! – próbáltam komolya lenni és odaadtam neki az egyik poharat, amelyikben még volt víz. – Ettől talán lenyugszol! – de erre még jobban röhögtünk.

-         Na ezt nem kellett volna! – a poharat letette az asztalra és elkezdett felém lépdelni.

-         Mit akarsz csinálni? Leordítod a fejem? – kérdeztem még mindig nevetve.

-         Rosszabb. – és egyre közelebb jött.

Erre én hátrálni kezdtem, majd kirohantam az ajtón, ahol Billbe botlottam.

-         Bocsi! – és már szaladtam is tovább a folyosón, ahol fellöktem a velem szembe jövő Jasont.

-         Te normális vagy? – kiabált utánam.

-         Bocsi!

Hátranéztem és Tom még mindig futott utánam. Na most a következő jelenetet kell elképzelni: egy lány egy bő pólóban és bugyiban „menekül” egy boxeres srác elől. Beszálltam a liftbe, de „sajna” Tom is elérte. Hátulról átölelt és megpuszilt.

-         De nagy büntetés! – mosolyogtam.

-         Ez csak azért van, mert itt a liftes srác és nem akarom, hogy hülyének nézzen.

-         Szerintem már így is annak néz.

Ekkor egy érdekes pillantást vetett ránk.

-         Bocsi! – mondtam és pont leért a lift, mi pedig kiszálltunk.

-         Na jó, hogy egyenlő esélyekkel induljunk, engedj el!

-         Nem engedlek el soha! Maradjunk így örökre!

-         Oké, te akartad! – gyorsan kiszabadítottam magam az öleléséből és az uszoda felé vettem az irányt.

Ő is futott utánam. Bementem a szaunába, de oda már nem jött be. Kinéztem és láttam, hogy keres, aztán pedig kimegy. Kimerészkedtem, majd a kijárat felé mentem, ahol felkapott.

- Hé! Mit csinálsz? – senki nem volt ott rajtunk kívül.

Mondjuk megértem. Ki az, aki Madridban a délelőttjét pont a szálloda fedett medencéjében fogja eltölteni?

-         Ne merd!

-         Dehogynem!

És bedobott a vízbe.

-         Na milyen érzés vizesnek lenni? – guggolt le Tom elégedett vigyorral az arcán.

-         Ez volt a legrosszabb húzásod!

-         Hogy bedobtalak a vízbe?

-         Nem. Az, hogy leguggoltál. – és azzal a lendülettel behúztam őt is.

Ezzel elvoltunk, aztán Tom magához húzott és megcsókolt. Olyan jó volt megint érezni, hogy átölel és itt van velem. Amikor elengedett egymás szemébe néztünk és elmosolyodtam.

-         Min mosolyogsz? – kérdezte.

-         Semmin. – válaszoltam.

-         Mondd el!

-         Nem.

-         Úgyis el fogod mondani.

-         Honnan tudod?

-         Majd én meggyőzlek!

-         És mégis hogy?

-         Így. – és ismét megcsókolt.

-         Ez még nem elég.

-         Többet akarsz? – ismét megcsókolt, de kezdtünk egyre vadabba lenni.

-         Oké, ennyi elég. – toltam el magamtól.

-         Valami gond van?

-         Nem, csak ez nekem egy kicsit gyors. Bocsi. A következő másfél napban lesz még időnk.

-         Mi lenne, ha mondjuk nem 2, hanem 4 nap lenne?

-         Meglátjuk. Fogadhatunk még egyszer.

-         Ti mit kerestek itt? – lépett be Gustav és olyan fura arca volt.

Mondjuk nem csodálom. A látvány szerintem eléggé meglepte.

-         Hát… - kezdett bele Tom.

-         Tom idekergetett és sajna el is kapott, amint láthatod.

-         Tudjátok, mennyi az idő? – Gustav.

-         Nem. – vágtuk rá egyszerre.

-         10:45 – Gustav.

-         Basszus! Pontban 11-kor indulunk? – én.

-         Aha. – Gustav.

Gyorsan kiszálltunk. Átöltöztem és megszárítottam a hajam. 11:10-re készen lettünk.

-         10 perc késés még belefér. – Bill.

-         Remélem. – körülnéztem. – Látom a cuccaimat már „eltüntettétek”.

-         Levittük a kocsiba.

-         Oké.

Lementünk és beszálltunk, majd a reptér felé vettük az irányt. Viszonylag hamar odaértünk és az utolsó utáni pillanatban be is szálltunk. 1-kor már a hotel szobájában álltam kipakolva. a fogadás miatt Tommal voltam egy szobában, a többiek pedig szintén egyben 3 ággyal természetesen. 

-         Te sose pakolsz ki, csak az utolsó nap? – kérdeztem.

-         Majd később. – dőlt hanyatt az ágyán. – Nem pakolsz ki helyettem?

-         A múltkor is volt ebből elég baj. – néztem szomorúan.

Erre felállt, odajött hozzám, megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

-         Hé! Az véletlen volt. A telefonszám már régi volt, a baleset pedig baleset volt.

-         Szerintem ne beszéljünk erről, hiszen pont te mondtad. Vagyis írtad. Amúgy köszönöm szépen a csokrot. Gyönyörű.

-         Szívesen. És igazad van. Ez a nap és a holnapi is tök jól fog telni, meglátod.

-         És Billék? Nem akarom elhanyagolni őket.

-         Beszéltem velük és azt mondták, nyugodtan legyél velem, a többi időt majd velük töltöd. Na meg remélem velem is. – mosolygott kajánul.

Visszamosolyogtam. Legszívesebben minden percben vele lennék, de tudom, hogy úgyis fájdalmat fog okozni és nem akarok megint boldogtalan lenni. Egyelőre ez a 2 nap, ami éltet és reményt ad, hogy talán mégis van közös jövőnk.