Mire kimentem Tom már felhozta a kaját. Miután végeztünk, elmentnk a városba.

-          És most hová? – kérdeztem.

-          Meglepetés! – mondta. Beszálltunk egy taxiba és elindultunk az ismeretlen hely felé.

Pár perc múlva egy stadion előtt álltunk.

-          Ez most komolya? – kérdeztem.

-          Aha.

-          El se hiszem, hogy itt vagyok a Barca stadionjánál.

-          Pedig igaz. – karolt át.

-          Hát akkor menjünk be.

Bementünk, persze fizetni is kellett. Ilyen amúgy tényleg van, nem én találtam ki. Mondjuk azt nem tudom, hogy Spanyolországban van-e, de Angliában tuti, mert ott már voltam.

Mindent végig néztünk. Az ülőhelyeket, a pálya melletti részt mindent. Edzést is tartottak, de azt már nem vártuk meg. Kifelé menet pedig kaptam Tomtól 2 Barcás baseball sapkát meg egy sálat.

-          Ha egyszer élőben láthatom egy meccsüket ebben fogok szurkolni. – mosolyogtam.

-          Hát hajrá! – mondtam, de láttam, hogy nem nagyon köti le, ezért egy kis bűntudatom is volt, hogy mindig csak velem foglalkozik.

-          Még meg sem köszöntem! – nyomtam egy hatalmas puszit a szájára.

-          Ennyi? – tettette az elszomorodott szegény kisfiút.

-          Nyilvánosan igen. Amúgy tényleg nagyon hálás vagyok mindenért, amit tettél. Nem tudom, hogyan viszonozhatnám.

-          Most hülyéskedsz? Semmivel nem kell viszonoznod. Csak egy cél vezérelt.

-          Ó, igen? És mi volt az?

-          Hogy visszakapjalak. – ölelt át.

-          Tehát, ha együtt lettünk volna, nem is szervezed meg ezeket a programokat?

-          Mivel fogadásból 2 napig velem kell lenned, így is úgy is ezt csináltuk volna.

-          Oké.

Beültünk egy pizzázóba, aztán pedig visszasétáltunk a hotelbe.

-          Van még egy meglepetésem a számodra! – mondta, mikor a szoba elé értünk.

-          Na ne! Én nem bírok ki még egy váratlan dolgot!

-          De ez tuti, hogy tetszeni fog!

-          Oké, és mi az?

-          Menj be a szobába és ki van készítve neked egy ruha. Vedd fel, tedd rendbe magad és fél óra múlva várlak az aulában.

-          De mi… - kezdtem volna bele.

-          Cssss! – tette a mutatóujját a számra. – Most ne kérdezz semmit, csak csináld, amit mondtam! – majd emgcsókolt és eltűnt Billék szobájában.

Bementem a szobába és az ágyamon egy gyönyörű, fehér koktélruhát láttam. Térd fölött érő, szal a nyári melegben pont jó, habár már kezdett beesteledni. Az ágy mellett pedig egy magassarkú szandál volt. Feltöltöztem, feltettem egy kis sminket, megigazítottam a hajam és fél óra múlva már vártam Tomot az aulában. Pár perc múlva meg is jelent. Ő is átöltözött. Fekete nadrág, öltöny, ing meg minden.

-          Indulhatunk, hölgyem? – mosolygott rám és tartota a karját, hogy karoljam át.

-          Hát persze. – mosolyogtam vissza és átkaroltam.

Kimentünk a hotel elé és már várt ránk egy fekete autó.

-          Bocs, de limuzint nem tudtam szerezni. – vigyorgott.

-          Semmi gond. De elárulnád, hogy hova megyünk?

-          Nem.

Az ablakok sötétítettek voltak, szal még kikövetkeztetni sem tudtam az úticélt. Kb. negyed óra múlva megálltunk és kiszálltunk. Egy gyönyörű étterem előtt álltunk.

-          Hát akkor menjünk. – fogta meg a kezem. – Kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni!

-          Hát nem tudom.

Beléptünk az étterembe. Ott egy asztalhoz mentünk, ahol már ott ült Bill, Georg és Gustav szintén kiöltözve, mint Tom. Megvacsoráztunk és közben egy csomót beszélgettünk. Nagyon jól elvoltunk.

-          Mindjárt jövök! – állt fel Tom.

-          Oké. – modntam. – Mikor tudom meg? – kérdeztem, miután Tom elment.

-          Mit? – tették a hülyét.

-          Hogy miért jöttünk ide?

-          Nem tölthetünk együtt egy estét? Egy ilyen fontos napon? – Georg.

-          BOLDOG SZÜLINAPOT! – mondták mind a négyen egyszerre.

Tom pedig ott állt egy tortával, amin 17 gyertya volt és rá volt írva, hogy „Happy Birthday, Lya!”.

-          Úristen! – mondtam meglepetten. – Nagyon köszi! – olyan jó érzés volt azokkal tölteni a szülinapom, akiket igazán szeretek. Persze jobb lett volna, ha a családom is itt van, de így se volt rossz.

-          Nem is tudom mit mondjak! Nagoyn köszönöm! – öleltem meg mindenkit egyesével egy-egy puszi kíséretében. – Hogy tudtátok megszervezni?

-          Tulajdonképpen az egész Bill ötlete volt és szinte mindent ő intézett el.

-          Mi először csak arra gondoltunk, hogy valami buliban ünnepeljük meg, de így utólag, ez sokkal jobb ötlet volt. – Georg.

-          Visszatérve az előző kérdésedre. Tegnap Billel erre járkáltunk és emgláttuk ezt az éttermet. Akkor lefoglaltuk az asztalt és elmagyaráztunk mindent. – kezdett bele Gustav.

-          Mivel ez egy elegáns étterem, úgy gondoltam, hogy nem hordasz magaddal mindig ilyen elegánsabb cuccokat, ezért elmentünk hárman venni neked egy ruhát cipővel meg magunknak is. – folytatta Bill.

-          Tomtól reggel elkértük a kulcsot, így be tudtuk vinni a ruhád. Felöltöztünk és eljöttünk ide. – Georg.

-          Nekem pedig az volt a feladatom, hogy „felöltöztesselek” és elhozzalak ide. – fejezte be Tom.

-          Hát nagyon-nagyon-nagyon köszönöm. Ez volt az eddigi legjobb szülinapom! – és közösen megöleltük egymást.

-          De ha már Georg felvetette az ötletet, elmehetnénk bulizni. – mondtam.

-          Nekem jobb ötletem van! – Tom.

-          Halljuk! – Georg.

-          Maradjunk a hotelban és töltsük együtt ezt az estét. Talán valami jó is kisülhet belőle! – kacsintott rám.

-          Úristen! Tom Kaulitz kihagy egy bulit? Amit ráadásul a barátnője ajánlott fel? – Gustav, de már rájött, hogy ezt nem kellett volna mondania.

-          Mi? – kérdeztem meglepetten.

-          Bocsi! – mondta.

-          De most mi van? – kérdezte Tom értetelenül.

-          Ki mondta, hogy járunk? – kérdeztem. – Jó, oké. Nyilvánvaló, de honnan tudjátok?

-          Tom mondta. – Georg.

-          Azért köszi, hogy velem is megbeszélted.

-          Jó, tudom, hülye voltam. De annyira jól éreztem magam veled és úgy is járunk, akkor nem mindegy?

-          De mindegy, csak szerettem volna, ha én is tudok róla, hogy szólsz a többieknek.

-          Majd legközelebb. – vigyorgott.

-          Lesz legközelebb?

-          Remélem nem.

-          ?

-          Mármint, hogy…izé… - kezdett bele.

-          Oké, értem. – csókoltam meg.

-          Olyan jó titeket együtt látni. – Gustav.

-          Mi a baj Bill? – kérdeztem felé fordulva.

-          Semmi. Csak egy kicsit fáradt vagyok. – mondta. Látszott rajta, hogy nem mond igazat

-          Olyan csendben voltál. Biztos nincs semmi gond?

-          Biztos. Inkább én kihagyok mindenféle bulit meg beszélgetést. Visszamegyek a hotelba és alszok egy nagyot. – állt fel.

-          Ne menjek veled? – álltam fel én is.

-          Nem kell. Maradj csak! Ja és boldog szülinapot! – mosolygott és átölelt, majd elment.

Visszaültem.

-          Menj csak utána! – mondtam Tom.

-          Nem baj? – kérdeztem.

-          Nem. Tök jóban vagytok, természetes, hogy tudni akarod, mi baja van.

-          Ti mikor jösztök? – kérdeztem.

-          Szerintem nem sokára. – Georg.

-          Akkor sziasztok! – köszöntem el tőlük.

-          Szia! – mondták egyszerre mindhárman.