Billel elmentünk sétálni. Közben beszélgettünk az eltelt hét évről. Sok dologról maradtam le. Vettünk a mekiben két kólát és ismét útnak eredtünk.
- Hol tartottunk? – kérdeztem.
- A bandánál.
- Ja tényleg. Szóval mi történt?
- Igazából nekem még most is hiányzik, de úgy gondoltuk, annyi elég volt és inkább a csúcson hagyjuk abba, mint a lejtőn lefelé haladva. Lezárult egy korszak és egy új kezdődött.
- Értem. És most mi lett belőletek? Mármint te, gondolom, modell vagy.
- Nem éppen. Néha elhívnak egy-egy bemutatóra, de alapvetően inkább a stylelistkodás érdekel.
- Komolyan?
- Aha. Miért?
- Én az vagyok és a cégnél most keresünk újabb stylelistokat. Nem akarsz nálunk dolgozni?
- Nem is tudom. Kicsit fura lenne.
- Akkor gondold át és majd hívj fel. Apropó, hol a telefonom?
- Itt van, mindjárt adom. – kereste Bill a zsebében a mobilomat. – Most meg fogsz ölni.
- Ugye, nem hagytad ott?
- Bocsi. Kiment a fejemből.
- Még szóltam is, hogy hozd ki!
- Holnap visszaadom.
- Nem, Bill. Ma fogod visszaadni. Visszamegyünk és kihozod nekem.
- De Tomék ott vannak.
- És?
- És? Szerinted mit csinálnak?
- Jó, oké. Akkor holnap eljövök érte.
- Oké.
- És a többiekkel mi lett?
- Gustav jogásznak tanul. Ez a 3. éve. Georg pedig építészmérnök akar lenni.
- Komolyan? Nem hittem volna, hogy építészmérnök lesz belőle.
- Hát én sem.
- És Tom?
- Eleinte nem tudta, hogy mit akar csinálni. Gondolkodott az orvosin. Végül nyitott egy kávézót.
- Melyik az a kávézó?
- Mond neked valamit a Café’s?
- Persze. Ott volt az első randink. Ráadásul régen mindig odajártunk Helgával. Egy időre be is zárt.
- Igen. Mikor jártál ott utoljára?
- Már régen. Talán 1-2 éve.
- Akkor igaza volt.
- Kinek és miben?
- Azt mondta, hogy látott egy hozzád hasonló lányt, de nem tudott odamenni hozzád, mert valami fontos dolga volt.
- Értem. Elég későre jár. Szerintem én hazamegyek.
- Én még elmegyek valahova.
- Miért? Tom még nem végzett a csajjal?
- Nem tudom.
- Gyere el hozzám, ott alszol és reggel elviszlek majd, amikor megyek a telefonomért.
- Jó ötlet ez?
- Te döntsd el!
- Oké, legyen.
Elmentünk hozzám. Megágyaztam Billnek a vendégszobában, majd kiültünk az erkélyre beszélgetni.
- Kész valamit inni? – kérdeztem.
- Valami capuccino szerűség van?
- Azt hiszem. Mindjárt hozom.
Kimentem a konyhába csináltam egy forró csokit meg egy capuccinot.
- Tessék! – nyomtam a kezébe pár perc múlva egy bögrét.
- Köszi! Te mit iszol?
- Forró csokit.
- Ja bocs. Még mindig nem szereted se s kávét, se a capuccinot?
- Nem.
- Volt valamilyen kapcsolatod az elmúlt években?
- A leghosszabb az Matt volt, fél év. Azóta csak 1-2 hónaposak voltak. Még nem találtam meg az igazit. Igazából nem is keresem, majd megtalál. Veled mi újság ilyen téren?
- Semmi különös. Volt egy hosszabb kapcsolatom egy Sandie nevű lánnyal. 1 évig tartott. Azóta 1-2 hónapos kapcsolatok.
- Most van barátnőd?
- Nincs. Te foglalt vagy?
- Nem. És miért szakítottatok?
- Megcsalt.
- Ú, bocs.
- Semmi gond, már túlléptem. És nálatok mi volt a gond?
- Nem is tudom. nem illettünk össze. Sokkal jobb, hogy barátok lettünk. Nem ment és kész.
- Kezdek álmos lenni.
- Én is.
- Akkor menjük.
- Oké.
- Jó éjt!
- Neked is.
Elköszöntünk két puszival, majd elvonultunk a saját szobánkba. Reggel szokásomhoz híven korán keltem. Az utóbbi időben elég kimerült voltam, de 8-tól tovább nem tudtam aludni. Csináltam reggelit, majd kiültem a teraszra megenni. Billnek is hagytam, ha felkel valamikor. Addig megnézegettem az e-mailjeimet, pakolgattam a szobában. 11 körül Bill úgy döntött, hogy elég volt az alvásból és kivánszorgott a szobából.
- Szia! Hagytam neked reggelit. – mondtam, miután észrevettem, hogy kijött a szobából.
- Ó, köszi. Amúgy neked is szia!
- Szerintem lassan indulhatnánk.
- Oké, csak előbb megkajálok meg rendbe teszem magam.
Egy óra múlva Billék háza előtt parkoltam le.
- Köszi mindent! – mondta, miután kiszállt a kocsiból.
- Nagyon szívesen. Bemegyünk?
- Ja, persze.
Bementünk és a három fiú a kanapén ülve tévézett.
- Sziasztok! – köszönt Bill.
- Hello! – köszöntek kórusban.
- Nem tudod kié ez a telefon itt az asztalon? – mutatott rá Georg.
- De. Lyáé.
- Mi van? – fordultak meg mindhárman egyszerre.
- Hello! – köszöntem nekik.
- Szia! – mondták meglepődve.
- Oké, akkor megyek is. Csak a telefonomért jöttem. – odamentem az asztalról és elvettem. – Sziasztok!
Kimentem az ajtón, beültem a kocsiba és hazamentem. Eközben a fiúknál.
- Mi volt ez az egész? – kérdezte Tom.
- Hosszú. Felmegyek, átöltözök és elmondom. – Bill.
Fél óra múlva le is jött a nappaliba.
- Na?
- Tegnap elhoztam ide és beszélgettünk. Aztán jött Tom és a csaja. Lya kimászott az ablakon, de a mobilját itt hagyta. Aztán megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Elmentünk sétálni, utána pedig mondta, hogy aludjak nála, ha szerintem zavarnálak titeket. – utalt Tomra. – És ennyi.
- Ez nekem egy kicsit sok volt. – Tom.
- Megbeszéltetek mindent, barátok vagytok és nála aludtál? – összegezte Gustav.
- Aha.
- Legalább jó volt? – kérdezte gúnyosan Tom.
- Mi? – értetlenkedett Bill.
- Várj! Lefeküdtetek? – Georg.
- Nem, dehogyis! – Bill.
- Na persze! – Tom.
Felállt és felment a szobájába.
- Mi baja van? – Bill.
- Szerinted milyen érzés neki, hogy a volt barátnőjével ilyen hamar kibékültetek és még nála is aludtál? – Georg.
- Nem hittem volna, hogy ez olyan nagy ügy.
- Persze. Nem is lenne az, de mindenki tudja, hogy akkor szerelmes voltál belé. – Gustav.
- Jó, de az már régen volt. Barátok vagyunk és nem is akarok többet.
- Lehet, de Tom nem így gondolja. És mi van, ha később felizzik a régi szerelem? – Georg.
- Nem hiszem, túl régen volt ahhoz, hogy előjöjjön. Amúgy Tom beszélt már vele?
- Nem, de megadtam a számát neki, hogy hívja fel minél hamarabb és tegyék rendbe a dolgokat. – Gustav. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT