Tudtam. – mondta szomorúan, amint felült az ágyban. Közös ágyban aludtunk, hiszen járunk és így nem kell a külön ágy.

-          Mit?

-          Hogy előbb-utóbb beszélnünk kell, de nem gondoltam volna, hogy az éjszaka kellős közepén fogod megtenni.

-          Te most miről beszélsz?

-          A szakításról.

-          Hogy mi van?

-          Szakítani akarsz. Vagy nem?

-          Nem! – vágtam rá határozottan. – De miből gondolod, hogy szakítani akarok?

-          Az étteremben egyből Bill után rohantál és nagyon aggódsz érte. Mármint jobban, mint kéne.

-          Oké, tudom, hogy nektek ezt nehéz megérteni, de nagyon megkedveltem Billt. És nem mint pasit, hanem mint igazi jóbarátot. Néha úgy érzem, mintha a bátyám lenne. Mindig meghallgat és a gondjaimmal bátran fordulhatok hozzá, mert akármilyen kis dolog vagy hülyeség elmondja a véleményét és segít helyrehozni a dolgokat.

-          Értem. Tehát az én tökéletes ellentétem. Vele minden megbeszélsz, velem meg szexelsz és eltöltöd a napjaid.

-          Ezt most hogy érted?

-          Én vagyok a pasid, velem kéne megbeszélned a gondjaid, nem pedig a tesómmal.

-          Én elmondanám neked is, de tőled nem kapnék annyi megértést, mint tőle. Ráadásul a tanácsaid nem hiszem, hogy olyan hasznosak lennének. Már bocsi. Nem akartalak megbántani.

-          Azért köszi. Meg sem próbáltál velem beszélni.

-          Tom! Mindketten tudjuk, hogy te vagy a laza srác a csapatban. Ahogy ismerlek és amiket hallok rólad, az alapján nem hinném, hogy hosszú órákon át tudnád hallgatni, amint egy dolgot százszor elmondok és nem tudok vele dűlőre jutni.

-          Jó oké, ebben igazad van. Nem vagyok ez a típus. De legalább megpróbálhattad volna.

-          Emlékszel az első hosszabb beszélgetésünkre?

-          Igen.

-          Nem nagyon figyeltél rám. Amikor belekérdeztem, nem tudtad, hogy miről beszélek. Inkább a telefonoddal babráltál. – lehajtotta a fejét, mintha valamin rajtakaptam volna.

-          Egyszerűen csak rosszul esik, hogy mással beszéled meg a problémáidat.

-          Ha gondolod mostantól neked is elmondhatom, mert Billel összevesztünk és nem úgy tűnik, hogy hamar ki fogunk békülni.

-          Oké, akkor el is kezdhetjük ezt a hosszú beszélgetős izét.

Elmondtam neki mindent. Az étteremtől kezdve mostanáig. Csak hallgatott, nem szólt közbe. Végig a szemembe nézett és látszott, hogy komolyan gondolja ezt a „beszéld meg velem” dolgot.  Először kicsit furcsa volt, mert ha a szemébe néztem rögtön elolvadtam. Ez hátrány is volt, mert néha megakadtam a mondandómban, amin ő csak nevetni tudott. J De semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mi baja van Billnek.

Reggel összepakoltunk és utaztunk vissza Berlinbe. Nem volt két hét a nyaralás, de nem is akartam, hogy annyi legyen. Legalábbis az utóbbi pár napban történt dolog miatt nem.

Bill még mindig nem akart velem beszélni, ami azt illeti találkozni se. Tommal valahogy megváltozott a kapcsolatunk. Georg és Gustav pedig nem tudták, mit tegyenek, így inkább nem szóltak bele. Habár Gustav tudta Bill titkát, nekem mégsem mondta el. „Túl kockázatos lenne és mindent megváltoztatna. Többé semmi nem lenne a régi. Te összezavarodnál, Tom pedig...ő pedig úgy érezné, hogy csalódott.” Szó szerint ezeket a szavakat használta, amikor megpróbáltam kiszedni belőle. Míg augusztus végén eljött az a nap, mikor minden kiderült. Másfél hónap telt el. Bill mintha egy kicsit megenyhült volna, de így is csak tök általános dolgokról beszéltünk. Mikor rátértem volna a lényegre vagy elküldött vagy valami fontos dolga akadt. Tomnak mindent elmondtam és fordítva is. Azt hiszem egyre jobban szeretem ezt a srácot. J Gustav még mindig nem volt hajlandó elmondani Bill titkát. Georg pedig ... hát vele nem nagyon volt semmi. Találkozott egy lánnyal, akivel egész jól kijöttek. Csak sajna a lánynak már volt barátja. L Pedig látszott Georg-on, hogy ezt a kapcsolatot komolyan gondolná. Na de térjünk vissza erre a bizonyos napra.

-          Na milyen volt? – kérdezte Tom 2 csók között, miután lejöttek a színpadról.

-          Elment. – feleltem. Nem hiába volt ez a válaszom.

-          Hogy elment? Ez volt az egyik legjobb koncertünk.

-          Tudom. TÖK JÓK VOLTATOK! – kiabáltam.

-          Na azért. Ezt este megünnepeljük! – vigyorgott rám kajánul. Na ezért mondtam azt, amit. J

-          Oké, hogy szerelmesek vagytok, de a szexuális életeteket hagyjátok meg csak magatoknak! – Georg. Erre mindenki nevetésben tört ki.

-          Rég volt csajod! – Tom.

-          Lya, beszélhetnénk? – Bill.

-          Szerintem menjünk autogramot osztani. – Gustav.

-          Hát komolyan. Te is jókor állsz elő az ötleteiddel. Pont mikor Bill beszélni akar velem, te elrángatod. Köszi szépen! – gondoltam magamban.

Bill egy „majd később beszélünk” pillantást vetett rám, majd elmentek az autogramosztásra, én pedig Tom öltözőjébe.

-          Te még is mi a francot akarsz vele beszélni? – kérdezte Gustav Billtől, miután egy kicsit lemaradtak Tomék után.

-          El akarom neki mondani.

-          Te nem vagy normális! Szerinted mit fog szólni?

-          Nem tudom. De muszáj tudnia. Nem bírom tovább. Ő az egyetlen, akivel mindent megbeszélek és már hiányzik.

-          Akkor sem mondhatod el neki!

-          Miért?

-          Gondolj bele! Ő teljesen összezavarodna, Tommal pedig megromlana a viszonyotok.

-          Nem érdekel! Akkor is tudnia kell!

-          És mit fogsz neki mondani? Szia Lya! Képzeld el, 2 hónapja belédszerettem és nem tudlak kiverni a fejemből. Ja amúgy remélem, hogy szakítasz Tommal. – gúnyolódott Gustav.

-          Hé! Én nem akarom, hogy szakítson Tommal miattam. Ő a tesóm. Egy lány sem állhat közénk.

-          Lya sem?

-          Oké, ilyen még nem volt, hogy ennyire megkedveltem volna Tom egyik csaját. Mondjuk az is tény, hogy ő a legkomolyabb kapcsolata. És ha nem mondom el Lyának, akkor mi lesz? Még nehezebben fogom tudni kiverni a fejemből. Az utóbbi másfél hónapban alig beszéltünk és még mindig nem sikerült.

-          Ha elmondod jobb lesz?

-          Lehet. Nem tudom. De már nem bírom magamban tartani. Akárhányszor beszélünk azon gondolkodom, hogy na most elmondom neki.

-          És még egyszer sem sikerült.

-          Nem. De most rászántam magam és tényleg el fogom mondani.

-          Hát akkor sok sikert!

-          Köszi! Szükségem lesz rá!

Az autogramosztás után, mindenki visszavonult az öltözőjébe és készült az esti bulira.

-          Szerintem én nem megyek! – mondtam Tomnak, mikor visszaért az öltözőbe.

-          Miért?

-          Nem tudom. Elvette az egész kedvem ez a Billes dolog. Most beszélni akar velem. Lehet, hogy elmondja, mi baja volt. Vagy van.

-          Akkor én sem megyek!

-          Most miattam fogod kihagyni?

-          Persze.

-          Egyre jobban sze... – megakadtam a mondat közepén.

-          Mi a mondat folytatása?

-          Egyre jobban sze... sze... szeretem a csokit. – ettől bénább kifogást senki nem tud. Tom se hitte el. Olyan furán nézett rám. Mintha meghülyültem volna.

-          Aha, biztos.

Kopogtak.

-          Gyere! – kiabált ki Tom.

-          Hello! – jött be Bill.

-          Szia! – köszöntünk egyszerre.

-          Beszélhetnénk? – fordult felém.

-          Persze. – és mentem is ki, át Bill öltözőjébe.