Miután elengedett ismét megcéloztam az ajtót, de Tomék jöttek be rajta.

-          Lya, átgondoltam! Az egész hülye ötlet volt, ne menj el! – jött oda Tom és letörölte a könnyeimet.

-          Nem. Igazad volt. Amúgy meg mit csinálnál, ha itt maradnék?

-          Várj! Te kérted meg, hogy menjen el? – Bill.

-          Hát…

-          Igen?

-          Valahogy úgy.

-          Jellemző. Inkább őt küldöd el, de nem találnál ki semmi mást. A legegyszerűbb, ha elmenekülsz a gondok elől.

-          Most mi bajod van?

-          Semmi.

-          Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, megyek is. – mondtam.

-          Nem. Itt maradsz velünk és kitalálunk valamit. Még egyszer nem fogsz itt hagyni!

-          Tudod Tom, az utóbbi pár órában nagyon megváltoztál. Csak nem tudom, miért és hogyan.

-          Ezt hogy érted?

-          Ha tényleg szeretnél, nem kérted volna, hogy menjek el. Most pedig csak magadra gondolsz. Mi lesz, ha szegény Tomot itt hagyják. Az eszedbe sem jutott, hogy más megoldás nincs?

-          De, van más megoldás. Csak még nem tudom, mi az.

-          Ne váljunk el haraggal, oké? Visszavonok mindent, csak már elgem van abból, hogy nem engedtek el.

-          Már miért kéne elfogadnunk? Én nem tudnám elviselni, hogy örökre elmész. – Gustav.

-          Aludj rá egyet! – Georg.

-          Oké, akkor estére maradok.

Azzal mindenki elvonult a saját szobájába. Tom hamar elaludt, így könnyű dolgom volt. Küldtem 1-1 sms-t Georgnak és Gustavnak, hogy 1 óra múlva találkozunk az aulában. Írtam egy levelet, amit letettem Tom éjjeli szekrényére, majd megpusziltam:

-          Ég veled! – mondtam könnyezve.

A cuccaimat levittem a taxihoz. 1 óra múlva ott is volt a két fiú.

-          Mi a helyzet? – Georg.

-          Nézzétek! Ha reggel felkelnék biztos, hogy meg tudnátok győzni, hogy maradjak. Megkérnélek titeket valamire. Ezt a levelet kérlek adjátok oda Billnek. – nyújtottam oda egy borítékot Bill nevével.

-          Biztos, hogy nem maradsz? – Gustav. – Nem engedhetünk el csak így! Ráadásul örökre.

-          Anyuék elköltöztek, de telefonon és e-mailen majd tartjuk a kapcsolatot. Vagy nem. Még nem tudom, mit akarok.

-          Te tudod. Hiányozni fogsz. – ölelt át Gustav.

-          Nekem is. – engedtem el. – Te is. Légy jó! És csajozz be végre! – mosolyogtam Georgra és őt is megöleltem.

-          Sziasztok!

Reggel Tom és Bill is hívott, de végül kikapcsoltam a telefonom.

-          Miért nem szóltatok? – Tom.

-          Ő akarta így. – Georg.

-          Ez baromság. – Bill.

-          Pont azért ment el, mert tudta, hogy úgyis meggyőznétek, hogy maradjon. – Gustav.

-          A levelét elolvastátok már? – Georg.

-          Nem! – vágták rá.

Tom rohant az éjjeli szekrényéhez és felkapta a levelet, Bill pedig szinte kitépte Georg kezéből a borítékot. Először haboztak egy kicsit, majd mindketten felbontották.

Tom:

„Jó reggelt, drágám! J Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb módja az elköszönésnek, de személyesen nem tudnám megtenni. Így is fáj, de akkor még jobban fájna. Ha megvártam volna, míg felkeltek, szinte biztos, hogy maradtam volna, mert ha ti ketten összefogtok, meg tudtok győzni, hogy maradjak. Hiányozni fognak a veled eltöltött napok és minden, ami veled kapcsolatos. Voltak ugyan köztünk kisebb viták, de nem bántam meg, hogy veled jártam. Igen, jártam, múlt időben. Tudom, hogy fogsz találni egy olyan lányt, akivel boldog leszel. Ne keress, ne írj, ne hívj! Szeretlek! Örökkön örökké! Lya”

Bill:
„Szia Bill! Lehet, hogy te jobban megérted, hogy miért nem személyesen köszöntem el. Nem tudtam volna megtenni. Tegnap este komolyan gondoltam, amit mondtam. Örökre elmegyek és nem szeretném, ha visszatartanátok. Hiányozni fognak a nagy lelkizős beszélgetések, az, hogy mindig megértesz és anácsokat adsz, de legjobban TE. És van még egy dolog. Nem szeretném, ha hibásnak éreznéd magad emiatt. Nem a te hibád volt, hogy elmentem. Megkönnyítettem a dolgodat, nem lesz olyan nehéz kiszeretni belőlem. Remélem, hogy találsz majd valakit, aki megfelelő neked és boldog leszel vele! Kérlek ne keressetek! Hiányozni fogsz! Lya”

-          Nem lehet igaz, hogy tényleg elment! Ezt nem hiszem el! -  mondta Bill a levél elolvasás után.

-          Akkor is meg fogom keresni és meg is fogom találni. – Tom.

-          Menjünk! – Bill.

-          Nem értitek, hogy nem ezt akarja? – Gustav.

-          Pontosan. Azt akarja, hogy ne nehezítsétek meg az elszakadást. Ha most megkeresitek és meg is találjátok, amit nem hiszek, akkor mit csináltok? Nem fog visszajönni. – Georg.

-          Úgy beszélsz, mit aki nem akarja, hogy visszajöjjön. - Bill.

-          Szeretném, ha visszajönne, de tiszteletben kell tartanunk a kérését. – Georg.

-          Miért? Ki ő, hogy azt csináljuk, amit mond? – kiabált Tom.

-          Ennyi erővel, ki ő, hogy vissza akarjátok hozni? – Gustav.

-          Na jó, ebből elég! Mindenki lenyugszik és itt marad. Megpróbáljuk elfelejteni az utóbbi egy évben történt dolgokat és tovább élni az életünket. – Georg.

-          Akkor is megkeresem. – állt fel Tom.

Bill is felállt és kimentek. Este Georg és Gustav a szobájukban voltak, mikor a két testvér visszaért.

-          Na? – kérdezte Gustav.

-          Semmi. – Tom.

-          Elköltöztek. Az apja ugyan még a régi helyen lakik, de nem hajlandó elmondnai, hogy hol van Lya. – Bill.

-          A telefonja kikapcsolva, e-mail küldtünk neki, de a címe törölve lett, csakúgy, mint az msn címe is. – Tom.

-          Nem fogjátok megtalálni. – Georg.

-          Honnan tudod? – Bill.

-          Írta, hogy ne keressétek. Tudta, hogy keresni fogjátok, így gondoskodott mindenről. – Gustav.

-          Mondjuk azt tudtam, hogy elköltöztek, de azt nem mondta, hogy hova. Csak annyit, hogy Berlinbe. – Tom.

-          Ja igen. Elmentünk a régi sulijába is, de azt mondták, hogy már nem jár oda, mióta velünk jött. Magántanár. – Bill.

-          Szóval most arra várunk, hogy valamelyik másik suliba fog beiratkozni, ha elköltöztek. – Tom.

-          Szerintem nektek is meg kellene próbálni elfelejteni. – Gustav. - Lehet, hogy nem lesz könyű, sőt, biztos, de meg kell tennetek. Szép volt, jó volt, ennyi volt. Vége.