1. rész

Szóval… ez lesz az új sztory. Kicsit korán jött, de hát nem baj az. xD A TH-s sztoryk 99%-a arról szól, hogyan csajoznak be Billék. Na én erre ráuntam, és kitaláltam, hogy mást fogok írni. Valami jobbat! ^^ Ez Bill életéről fog szólni: hogyan telnek a napjai, hasonlók. Leírom majd az érzéseit, a gondolatait, a cselekedeteit, sötöbö, mindezt próbálom úgy, hogy beleélje magát az, aki olvassa. Ez olyan lesz, mintha az ember ott állna folyamatosan Bill mellett, és látná amit csinál, meg belelátna a fejébe, meg mittudomén. xD Szóval ez más lesz 1 kicsit mint az eddigi sztoryjaim, de remélem elnyeri a tetszéseteket. =) És várok ám véleményeket!

Tavasz van. Reggel. A turnébusz kitartóan rótta a kilométereket az ébredező városban. A nap felkelő sugarai minden kis ablakon bevilágítottak a turnébuszba. Bill álmosan nyitotta fel barna szemét. Ma koncertjük lesz Párizsban (bocs a helyszínért, most csak ez jutott eszembe…xD). A fiú ásított 1 nagyot, majd megnézte az órát. Reggel 6. Bill elhúzta a száját, majd elfészkelte magát az ágyában, nyakig betakarózott, és becsukta a szemét. Esze ágában sem volt fölkelni. Csak nyugalomra, pár nap semmittevésre vágyott. Csönd volt, Bill már félálomban, semmi sem zavarhatta a szuszogó énekest. Gustit kivéve. J

-Hé Bill, reggel van, kelegess csak felfele! –mondta Gusti, miközben sonkás szendvicset majszolt.

-Nem akarok! –motyogta Bill, majd a fal felé fordult, szőke-fekete tincsei függönyként takarták el álmos arcát.

-De akarjál felkelni, különben kapkodás lesz a vége, és majd elhagyod mindened, és nem tudod hol vagy! – osztotta az észt Gusti, majd elővette a táskáját, hogy előszedje az ipodját.

-Nem érdekel… álmos vagyok! –mondta Bill, és próbált tovább aludni. Tudta, hogy Gustinak igaza van, hiszen múltkor a tusfürdőjét hagyta el, mégse nagyon akart a dobosra hallgatni.

-Bill légy szíves! Készülődnünk kéne már! Mindenki ébren van, csak te nem! –erősködött Gusti. Bill 1 nagyot sóhajtott, majd feltápászkodott. Álmosan dörzsölte meg a szemét, és nagyokat ásított.

-Utálom a reggeleket… -dünnyögte Bill, majd kiment a fürdőszobába fogat mosni.

-Ki nem? –kommentálta Gusti, majd leült a táskája mellé. Miután Bill letusolt, fogat mosott satöbbi, leguggolt a bőröndjéhez, hogy kiválogassa az aznapi ruháit. Miután felöltözött kiment a konyhába. Tom az asztalnál ült, és újságot olvasott, Georg a gitárját babrálta, Gusti pedig telefonált.

-Mikorra kell mennünk a sajtótájékoztatóra? –kérdezte Bill, miközben megvajazott 1 kenyeret.

-11-re. De majd úgyis jönnek értünk Davidék. –magyarázta Tom.

-Ja, akkor jó. –mondta Bill, majd leült ikertesója mellé, majd 1 újság után nyúlva elkezdett enni. Olyan nyugodt volt ez a reggel… talán pont emiatt tartotta Bill ezt olyan furcsának. Eddig minden reggel a zűrzavar jegyében telt. Elkallódtak a holmik, késésben voltak a fiúk, és még lehetne sorolni. Most viszont minden nyugodtan és zökkenőmentesen telt. Valaminek történnie kell. Billt nyugtalanította ez a csönd. Hiszen ő mindig az az izgő-mozgó fajta, imádja, ha nyüzsgés van körülötte. Most viszont kifejezetten zavarta a csönd.

-Jaj legyen már valami… dögunalom ez a reggel. –nyafogott Bill.

-Na várjál, mindjárt jön Georg, és rögtön Lila-akác köz (Született Feleségek) lesz a konyhából. –vigyorgott Tom, mert Georg közben kiment. Bill és Gusti elnevették magukat.

-Tom hallottam! –kiabált a másik szobából Georg.

-Hát én meg mondtam! –vágott vissza Tom. Ekkor csörgött Bill telefonja.

-Hát ez meg ki? –kérdezte a mellette ülő Gusti.

-David. –mondta Bill, majd felvette. Georg és Tom 1 pillanatra abbahagyta a piszkálódást, és ők is a frontemberre figyeltek.

-5 perc múlva? Jó… oké. Szia! –mondta Bill a telefonba, majd letette.

-Na? –Tom

-David azt mondta, hogy 1 kicsit hamarabb kell odamennünk a helyszínre. 5 perc múlva itt lesznek értünk. –újságolta Bill.

-Na bakker… -kommentálta Tom.

-Akkor kezdhetünk szedelődzködni! –Gusti. Georg bólogatott. A csapat hamar rendbe szedte magát. Bill felvett 1 dzsekit, napszemüveget, majd szétálló hajtincseit sapka alá rejtette. A négyes kiment a hotel elé, beszállt a kisbuszba, és meg sem álltak a Stadionig.

-3… 2… 1… Mehet! –kiáltotta az egyik stábtag.

-Die Straßen leer, ich dreh mich um Die Nacht hat mich verloren, Ein kalter Wind… -énekelte Bill lágy hangon. A rendező ekkor csendre intette a fiúkat.

-Oké, ez jó lesz! Egy óra múlva koncert. Addigra legyetek készek, oké? –rendező

-Oké! –válaszolták Billék, majd elmentek a Backstage-be. A pulzusuk már ekkor az egekben volt, a szívük a torkukban dobogott szaporán, fáradhatatlanul. Az óramutató hangosan ketyegett, annyira szaladt az idő! Bill leült 1 székre, becsukta a szemét, és próbált lenyugodni. Nem igazán sikerült. Alig 1 óra múlva koncert. Mindent bele kell adnia, a maximálisra kell törekednie, nem hibázhat. Ilyenkor mind a négyükön nagy a nyomás.

-Hú ha valami lesz a gitárommal, én meghalok! –mondogatta félpercenként Georg.

-Dettó! –Tom

-Úgyse lesz semmi gond! Ez is le fog menni, mint a többi! Simán! –mondta Gusti, hogy bátorítsa a többieket.

-Remélem, úgy van ahogy mondod! Félek, hogy csúszkálni fog a hangom. -.- -Bill

-A múltkor se csúszkált! Naaa, embertársaim, no para! –mondta Gusti. A többiek bólintottak.

-Ilyenkor fel tudnék robbanni… -mondta Bill, így is érzett.

-Georg már füstöl… de szerintem ez belülről jött. –vigyorgott Tom. A többiek nevettek, miközben Georg 1 gyilkos pillantást küldött Tom felé.

-Már csak háromnegyed óra… -Gusti. Bill a kezét tördelte, közben remegtek a lábai.

-Kíváncsi vagyok, hányan vannak odabent. –Tom

-Hú arra én is! És hogy mennyi mindent fognak majd feldobálni… -mondta Bill mosolyogva.

-Playboy-t is dobálhatnának néha. A plüssökben nincs látnivaló. –vigyorgott Tom.

-Ajj… Tom! –többiek. Tom csak nevetett.

-Most miért, nincs igazam? –Tom. Bill csak a szemét forgatta.

-Tyű basszameg… már csak 34 perc! –Gusti. Tom kiadott valami sikításfélét. xD

-Remeg a lábam, remeg a lábam, remeg a lábam, ááááááááá! –Bill

-Nyugi tesó, a színpadon nem fog! –Tom. A szobában már egyre jobban érezni lehetett a feszültséget.

-Fél óra van hátra a konciig… wáh! –Georg

-Jaj istenem… -Gusti

-Jaj Samy Deluxe! –Tom

-Jaj én! –Georg

-Végre valami szép is! –Tom

-Ajj Tom… -Bill. Bill fölállt, hogy megnézze a közeli tükörben, hogy minden rendben van-e a kinézetével. A hajával nem volt probléma, a sminkje rendben. Bill sóhajtott egyet, majd visszaült.

-25 perc. Jézus… -Gusti

-Én! –Tom

-Akkor 10 perccel a konci előtt már ott leszünk a színpad mögött rendben? –Bill

-Rendben! Hú csak tartsunk már ott! –Tom

-Társulok! Szétvet az ideg basszus! –Georg

-Engem is! –Gusti

-22 perc. –Bill

-Na már te is mondod az időt! –nevetett Tom.

-Kell a csapatmunka! –mosolygott Bill.

-Ez a legmegterhelőbb. –nevetett Gusti.

-Főleg ha rosszul jár az óra! –Georg

-Nem jár rosszul… 20 perc. –Gusti

-Mély levegő… kifúj. –mondta Bill. Georg már a gitárjához nyúlt, és maga mellé tette. Gusti kabalaként szorongatta a dobverőit a kezében.

-A Szent Johannes… -Tom

-Úristen mindjárt kezdünk fiúk! Á meghalok addig! –Bill

-Nem csak te, én is! –Georg

-18 perc. –Gusti

-Áh Gusti eszembe jutott, amikor 1 díjkiosztóra úgy mentél, hogy öltöny volt rajtad. –kezdte Tom, hogy 1 kicsit lenyugtassa a többiek idegeit.

-Ó igen, rémlik. –Gusti

-Úgy néztél ki, mint 1 maffiózó! –nevetett Tom. Bill és Georg is elnevették magukat.

-Hát igen, nekem már csak ilyen Don Corleone beütésem van! –nevetett Gusti.

-15 perc. –Georg

-Úristen… 5 perc múlva indulnunk kell. Mindjárt szívrohamot kapok! –Bill nyugtalanul.

-Az enyém már elrohant, de visszajött! –vigyorgott Tom.

-Ez fájt… -Gusti.

-Tomból se lesz orvos… -Bill. a többiek nevettek.

-Fiúk… asszem indulhatnánk is! –Gusti. A többiek felálltak a kanapéról. Tom és Georg a kezükbe vették a hangszereiket. A négy srác összenézett, bólintottak, majd sorban kimentek a színpad mögötti helységbe.

A konci után.

A koncert fergeteges volt. 8 ezer ember tombolt a stadionban. Billék hihetetlenül boldogok voltak, de persze ki is fáradtak rendesen. A többiek előrementek, amíg Bill egy gyors telefonálást lerendezett a színpad mögött. Az énekes megigazította a nyakában a törülközőt. Boldog volt hogy végre túlvan a koncin, és végre nyugalom várja, és a hotelszoba csöndje. Bill a farzsebébe csúsztatta a mobilját, majd a backstage előtti ajtó kilincse után nyúlt, és kinyitotta az ajtót. Ám ami a backstageben várta még véletlenül sem volt hétköznapi. Bill a látványtól megdermedt, a lábai a földbe gyökereztek. Barna szemei elkerekedtek, szegény fiú hirtelen azt sem tudta hol van. Teljesen le volt döbbenve. A kezében még ott volt a mikrofon, ám hosszú ujjai megadták magukat, és a mikrofon a földre esett, majd messzire elgurult Billtől…