33.rész – Semmi közünk egymáshoz

 -          Akkor ki kezdi? – szólalt meg először Bill.

-          Mondjuk Tom! Én nem csináltam semmit, ő csókolt meg. – védekeztem.

-          Nem mintha te nem akartad volna. Na mindegy.

-          Honnan veszed, hogy én akartam?

-          Szóval…egy kicsit sokat ittam és pont vele táncoltam…és kijöttünk, aztán megtörtént. – hazudta.

-          Tehát még én voltam a hibás, mert veled táncoltam?

-          Nem. Csak így jött ki.

-          Ha valaki mással táncolsz, őt csókolod meg? – Georg.

-          Lehet.

-          Oké, szerintem ennyi elég volt. Béküljetek ki és kész! – Georg.

-          Össze se vesztünk! – vigyorogtam.

-          Lya, feljönnél velem? – kérdezte Tom.

-          Aha. – válaszoltam egy kis késés után.

Felmentünk a szobájába, ahol már szinte törzsvendég voltam.

-          Miért jöttünk fel? – kérdeztem, miután félretoltam a takarót, hogy le tudjak ülni az ágyára.

-          Beszélni akartam veled.

-          Miről?

-          A tegnap estéről.

-          Hú. Hát azt hittem, már megbeszéltük.

-          Nem egészen. – ült le mellém.

-          Hogy érted?

-          Így. – és megcsókolt.

Nem tudtam ellenállni neki. Pedig már túlléptem rajta. Nem akartam újrakezdeni, még egy éjszakára sem. Végül ledöntött az ágyra és ott folytattuk tovább.

-          Ezt nem szabad. – mondtam két csók között.

Lekerült rólam a póló és a nyakam csókolgatta.

-          Ne! Tom! – ültem fel.

-          De miért? Nyugi! – döntött vissza és folytatta, amit elkezdett.

Hagytam magam, mert nagyon jól esett és le akartam vele feküdni. De ugyanakkor ott volt benne az a belső hang, hogy nem helyes.

Ott feküdtünk egymás mellett. A mellkasára hajtottam a fejem, majd felültem.

-          Mi az? – puszilta meg a vállam.

-          Te is tudod, hogy ezt nem kellett volna.

-          Nem, nem tudom.

-          Ugyan Tom! Elterveztem, hogy nem fogok veled összejönni, még egy éjszakára sem.

-          De hát nappal van! – poénkodott.

-          Na jó és most mit akarsz? Hogyan tovább?

-          Még egy menet? – vigyorgott.

-          Milyen jót tett neked a szex! – mosolyogtam

-          Csak mert veled volt!

-          Akkor komolyan. Mit akarsz? Csak néha egy kis gondmentes szex?

-          Nem. Megpróbálhatnánk újból.

-          Nem tudom. Gondolkodnom kell. Nekem ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

-          Oké. Megértem.

-          Akkor felöltözök és megyek.

-          De még maradj egy kicsit! – húzott vissza magához.

Később felöltöztem és lementem a fiúkhoz.

-          Na, mi volt? Miért voltál ilyen sokáig? - kérdezgetett Bill.

-          Semmi különös. Beszélgettünk.

-          Aha és miről? – Georg.

-          Mindenről.

-          Na persze. Most komolyan. – Bill.

-          Újra akarja kezdeni.

-          De te? – Gustav.

-          Én nem. Legalábbis nem terveztem és eszembe se jutott.

-          És most elbizonytalanodtál. – Bill.

-          Igen. Vagyis nem. Azt mondtam, hogy gondolkodom rajta, de már eldöntöttem, hogy nem.

-          Akkor mondd meg neki! – Gustav.

-          Jó, de még nem.

-          Miért? Itt a megfelelő alkalom.

-          Igazad van. Felmegyek hozzá!

-          Ennek mi értelme volt? – kérdezte Georg, miután felmentem.

-          Oké, lehet, hogy most önző leszek, de nekem már elegem van ebből. Hetente jönnek össze meg szakítanak. Mindig megy ez a huzavona köztük. Egyszer vége kell lennie.

-          Pedig azt hittem, Billnek lesz elege ebből. – Georg.

-          Engem is zavar, de az ő dolguk.

Felmentem és kopogni akartam, de meghallottam Tomot, amint beszél valakivel.

-          Vacsora? – Olyan élményben lesz részed, amilyenben még soha. – De hiszen ismersz, édesem. Töltöttünk már együtt pár éjszakát. – Oké, akkor az étterem előtt. Szia!

Mi van? Hogy lehet ilyen? Azt hittem, komolyan gondolja. Ilyen nincs! Megcsal? Ráadásul úgy, hogy előtte azt hazudja, újra akarja kezdeni?

Eldöntöttem, hogy nyugodt leszek és elmondom, amiért jöttem. Bekopogtam.

-          Gyere!

-          Szia! – nyitottam be.

-          Szia!

-          Szeretnék mondani valamit és kérlek ne szólj bele!

-          Oké, hallgatlak. – ült le az ágyára.

-          Szóval, én már az előbb eldöntöttem, hogy nem fogom újrakezdeni veled és erre megerősítést is kaptam.

-          És ki adta azt a megerősítést? Bill? Gustav? Esetleg Georg?

-          Te!

-          Mi?

-          Ne nézz hülyének! Hallottam, mit mondtál az előbb a barátnődnek…vagy nem tudom, kinek.

-          Meg tudom magyarázni.

-          Nem kell. Nincs egymáshoz semmi közünk. Nem kell magyarázkodnod.

Kimentem a folyosóra. Azt hittem, elsírom magam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül meg fog bántani. De mégis. Miért sírnék? Tényleg semmi közünk nincs egymáshoz. Régen jártunk, de ennyi.

Lementem, elköszöntem a fiúktól és hazamentem.

-          Na, mi volt? – kérdezte Bill, miután Tom lement a nappaliba.

-          Mondtam neki, hogy kezdjük újra, utána feljött és közölte, hogy nem, mert hallotta ahogy Linda-val beszélem meg az esti programom. Ja és ez mind azután történt, hogy lefeküdtünk.

-          Mi? Mármint úgy? – értetlenkedett Gustav.

-          Miért? Hányféleképpen lehet? – gúnyolódott.

-          Ezt valahogy elfelejtett említeni. – Bill.

Hazaértem. Rögtön megcsörrent a telefonom. Bill megkért, hogy menjek át, mert meg kell beszélnünk valamit. Miért nem ők jönnek? Komolyan. Már lassan mindennap ötször látogatom meg őket.