- Wááá de hülye vagyok!!! Erről könyvet kellene írni!!! – járkált idegesen fel – alá Bill.

- Nyugi már!!! Csak kicsit megijedt!! 10 perc és elfelejti az egészet!!! Inkább azt mond meg, hogy mért csinálod ezt?? – nézett rá Gustav.

- Mit?? – tette az értetlent Bill.

- Bill!! Ismerlek!! Mért kerülöd?? – mosolyodott el a srác. Bill megdermedt.

- Nem kerülöm!!! – vágott vissza dacosan.

- Kit akarsz becsapni?? Magadat?? Valld be!! Mindent elkövetsz, hogy ne kelljen vele közös programot szervezned! – fürkészte Gusti az énekes arcát.

- Ez nem igaz!! – erősködött Bill.

- Csak azt tudnám mért!!! – folytatta Gusti meg sem hallva a fekete hajú srác szavait.

- De mondom, hogy nem kerülöm!! – csattant fel barnaszemű srác.

- Már tudom!! Félsz, hogy megkedveled, netalántán belészeretsz, és nem akarsz ismét csalódni! Igazam van?? – csapott az asztalra a dobos.

- Már megkedveltem!! Túlságosan is!! Az első pillanattól fogva!! Érted Gustav?? Ilyen még soha nem fordult elő velem!!! Nem mondom, hogy szeretem!!! Mert nem igaz!!! De nagyon erős barátságot érzek iránta!! Olyan jól érzem magam vele!! Már nem is tudom, mióta nem éreztem magam olyan jól, mint amikor vele vagyok!! – ült le Bill Gustav mellé.

- Hát akkor meg?? – fordul barátja felé Gusti.

- Nem tudom!!! – temeti a kezébe arcát az énekes.

- Félsz tőle?? – találgatott a dobos.

- Nem az!!! – rántott a vállán Bill. – Csak…

- Csak?? Mért kínzod magad?? Ha jól érzed magad vele, mért kerülöd?? Főleg most, hogy minden így összejött?? Mért nem mész el vele valahova?? Kikapcsolódni?? – böködte mutatóujjával a srácot Gusti. Bill lassan ráemelte tekintetét a dobosra:

- Igazad van!!! Elhívom valahova!!! És úgy mindenkinek jó lesz!!! Én is lazíthatok egy kicsit és ő is boldog lesz!!! Remélem… - lelkesedett fel a gyerek.

- Ez a beszéd!!! – vigyorodott el elégedetten Gustav. – Most szépen felöltözöl, bocsánatot kérsz tőle és elhívod valahova!!!

- Igen is, Herr Genaral! – szalutált Bill, majd vigyorogva, teljesen energikusan kiviharzott a konyhából.

Én miután elsiettem, megálltam egy kicsit a folyosón. Végig gondoltam az előbb történteket. Nem tudom, mért ijedtem meg ennyire, de nagyon rossz volt Billt ilyennek látni. Vettem egy nagy levegőt, és elhatároztam, hogy bemegyek Zsuhoz. Most valahogy szükségem volt rá. Elindultam a szobájuk felé, mikor Tom jött ki a fürdőből. Nagyot dobbant a szívem, mert most vele szerettem volna a legkevésbé találkozni. Rá se néztem, csak gyorsan el akartam menni mellette. De akár merre léptem utamat állta.

- Ella! – mondta halkan. Én elengedtem a fülem mellet és egy újabb kísérletet tettem arra, hogy kikerüljem a fal mellet, de kitámasztotta a kezét, így nem sikerült.

- Kérlek, legalább csak hallgass végig!!! – nézett rám kétségbeesetten. Sóhajtottam egyet.

- Nem akartalak megbántani! Nagyon jól tudom, hogy keveset látod Billt! Csak annyira ideges voltam! – fürkészte az arcomat. Én makacs voltam és a földet néztem.

- Kérlek! Ne csináld ezt!!! Nagyon fontos vagy nekem!!! Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de te vagy a legjobb barátnőm! Neked mindent el lehet mondani, segítesz és megbízok benned! Jobbat nem is kívánhatnék! Nem akarom, hogy ez egy ilyen hülyeség miatt változzon meg! – emelte fel a fejem. Nem tehetek róla, olyan cuki volt, hogy nem tudtam rá haragudni. Nagy nehezen ráemeltem a tekintetem.

- De akkor is nagyon rosszul esett, amit mondtál! – fogtam meg a kezét.

- Jajj, tudom, hogy nagyon bunkó voltam! És nem is gondoltam komolyan, csak nagyon mérges voltam Billre!! És te pont akkor jöttél… rajtad csattant… bocsánat! – sütötte le a szemeit a srác.

- Jajj Tom!! Hogy haragudnék már?? Rád nem lehet! – nevetem el magam. Tom totál édesen elmosolyodott.

- Tényleg nem haragszol?? – meresztett boci szemeket.

- Dehogy is! – ráztam meg a fejem.

- Istenem, de jó! – könnyebbült meg a gyerek, majd megölelt. Én viszonoztam. Olyan jól esett. Teljesen belefúrtam az arcom a pulcsijába és erősen magamhoz öleltem. Az illatától és szívverésének hangjától megnyugodtam. De Billnek persze pont ebben a pillanatban kellett kilépnie a folyosóra. Nem vettük észre, viszont ő látott minket. Megütközve állt az ajtóban, majd inkább visszafordult a konyhába. A méreg megint a fejébe szállt, és hirtelen nagyon erős vágy fogta el, hogy leadjon egyet a testvérének. Ez azonban, csak pár percig tartott. Utána megnyugtatta magát. Legalább kibékültek, és nem kell lebasznia Tomot emiatt. De ez a veszekedésüket nem teszi megnemtörténtté.

Végre eleresztettük egymást a rasztással.

- Szent a béke?? – kérdezte mosolyogva.

- Szent! – viszonoztam a gesztust. – Na de most megyek Zsuhoz. Beszélgethetnékem van!

- Oké! Én meg iszok egy kávét. – fordul a konyha irányába Tom.

- Én nem mennék most oda! – szólok Tom után. A gyerek értetlenkedve nézett vissza.

- Bill kinn van Gustival! – indoklom óvásom. Tom elmosolyodik, majd megvonja a vállát. Én is így teszek, majd bemegyek Zsu szobájába. A rasztás már majdnem a konyhaajtóban volt, mikor Bill ismét kilépett a folyosóra. A srác csak semmitmondón rápillantott testvérére, majd ment volna tovább, de Tom elélépett.

- Figyu tesó! Ami tegnap történt… - nem tudta befejezni, mert Bill egy erélyes mozdulattal félreállította az útjából és tovább ment. A gitáros még csalódottan nézett utána egy darabig, majd bement a konyhába…

-… és tök megijedtem tőle!!! – fejeztem be az élménybeszámolót.

- Hát egy biztos! Billtől még én is megijedek, ha ideges!! – húzza el a száját Zsu.

- Csak tudod mit nem értek?? – néztem elgondolkodva.

- Nem. Mit?? – érdeklődött a barátnőm.

- Hogy Gustavnak mire volt jó ez az egész!!! – válaszoltam.

- Hát nem tudom… Biztos volt vele valami terve! Csak úgy nem csinálna ilyet! – morfondírozott a csaj.

- Remélem… - sóhajtottam.

– Tényleg! És Tom?? Kibékültetek?? – váltott témát Zsu.

- Igen!! Előbb a folyosón!! Olyan édes volt!! – mosolyodok el.

- Ja! A bocsánatkéréshez nagyon ért. – forgatta a szemét.

- És azt mondta én vagyok a legjobb barátnője… - játszottam szórakozottan a párna sarkával.

- Hogy micsoda??? – akad ki Zsu szeme.

- Jól hallottad! – bólogattam.

- Azt a mindenit!!! Ez szép!!! Tomnak legjobb barátnője van… Ez durva! – csodálkozott a barátnőm.

- Most mért olyan nagy ügy ez?? – értetlenkedtem.

- Mert Tom Kaulitz, az Tom Kaulitz!! Neki nincs legjobb barátnője. – vonja meg a vállát a lány.

- De… - kezdtem, befejezni azonban nem tudtam, mert benyitott Gusti.

- Ohh, elnézést. Zavarok?? – vigyorgott a dobos.

- Nem, nem! Gyere csak be! Amúgy is beszélni akartam veled!!! – villantottam rá a szemem. A csávó nyelt egyet, majd bejött olyan arckifejezéssel, mint aki a kivégzésére érkezett.

- Szóval! Mi volt ez az egész??? – szegeztem neki a kérdést.

- Nem tudom, miről beszélsz!- nézett ártatlanul, majd leült Zsu mellé és átkarolta.

- Deee! Nagyon jól tudod!! – néztem rá szúrósan. – Mért kellett mindent elmondanod Billnek??

- Csak fel akartam húzni!!! – vigyorgott a dobos.

- Gratulálok!!! Ez tökéletesen sikerült!! És mért??? – álltam fel az ágyról.

- Mert ha ideges és kiabál, mindig elszólja magát! Most is pontosan azt csinálta, amire számítottam! – mosolygott sejtelmesen.

- Mit?? – csodálkoztam.

- Hát megkaptam tőle a választ a kérdésemre! – húzta ki magát büszkén. Erre már Zsu is érdeklődve fordult barátja felé.

- Miféle kérdésre?? – ráncoltam a szemöldököm.

- Hát, hogy mért nincs soha itthon. - vigyorgott Gusti.

- Ohh és mért??? – tüzelte fel a kíváncsiságomat a gyerek.

- Gondolj csak vissza mit mondott! Kijavította magát!!! – ezt úgy közölte Gustav, mintha az évszázad ékszer tolvaját leplezte volna le. Elgondolkodtam, és eszembe jutott, hogy Bill tényleg megakadt, majd kijavította magát.

- De mért??? – tettem fel a kérdést, bár nagyon jól tudtam, hogy erre már úgysem fog válaszolni a dobos.

- Majd meglátod! – mosolyodott el Gusti. Magam elé néztem és bólogatással nyugtáztam, hogy azt mondta amire számítottam.

- Ez esetben, én most megyek! Utána nézek ennek a dolognak! – léptem az ajtóhoz. Zsuék elköszöntek, majd kijöttem a szobából. A folyosón kivel futottam össze?? Hát persze, hogy Billel. Mikor megláttam, akkorát dobbant a szívem, hogy szerintem még ő is hallotta. Szomorúan nézett rám. Mikor mellém ért, megállt előttem és megfogta a karom.

- Ne haragudj! – nézett a földre. – Nem akartalak megijeszteni! Csak…

- Tudom… nem haragszom! – mosolyogtam. – Csak olyan rossz volt… nem tudom mért…

- Biztos nem haragszol?? – simította végig mindkét alkarom.

- Egészen biztos! – néztem a szemébe. Ő is elmosolyodott, majd megöleltük egymást.

- Tényleg… Holnap holnapra van programod?? – tartott el magától.

- Nincs… mert?? – néztem rá.

- Akkor most már van! – mosolyodott el…