Reggel 7 – kor keltem. Ez szép teljesítmény ahhoz képest, hogy mostanában hajnalos vagyok! De valahogy nem volt erőm kikászálódni az ágyból! Egy darabig csak bámultam a plafont, majd végre rászántam magam, hogy kimenjek a konyhába, elvégre is nem hagyhatom egyedül Gustit! J De ahogy kiléptem az ajtón valami nem stimmelt! Az ikrek szobájának ajtaja csukva volt! Pedig Bill ilyenkor már rég el szokott menni dolgozni. Benyitok. A két srác még békésen szuszog. „Na, majd én felkeltem őket!” gondoltam és felhúztam a redőnyöket. Semmi… meg sem röccentek. Ez nem lesz könnyű… Odamentem Bill ágyához és finoman megráztam a gyerek vállát:

- Bill ébresztő! Elaludtál! – próbálkoztam. Ezzel legalább annyit elértem, hogy még jobban magára húzta a takarót.

- Bill!! El fogsz késni! – szóltam rá erélyesebben, de mintha a falnak beszélnék…

- Na, ebből elég! – sóhajtottam. Megfogtam a vállát és elkezdtem rázni, ahogy csak tudtam.

- BILL!!! ÉBRESZTŐ!!! – kiabáltam a fülébe. Bár félő volt, hogy erre Tom is felkel, ezért rá pillantottam. De a rasztás még úgy aludt, mint akit fejbe vertek. Ikre viszont végre hunyorogva felnézett rám:

- Mi van már? – kérdezte álmosan.

- El fogsz késni!! Már fél nyolc! – teszem csípőre a kezem.

- Jajj, ezért keltettél fel?? – dörzsöli meg a szemét, majd hirtelen elvigyorodik.

- Mért?? – értetlenkedtem. De a gyerek csak tovább vigyorgott, majd megragadta a kezem és berántott maga mellé az ágyba:

- Mert ma nem megyek be! – jelenti ki, és rám húzza a takaróját. Kellemes bizsergés futott végig a testemen, ahogy a srác meleg mellkasa a hátamhoz ért, ugyanis pólót nem viselt!

- Mi?? Miért? – fordultam felé.

- Azt mondta az orvos, hogy pihennem kell!! Meg amúgy is! Engem csak ne szívasson az a görény! – karol át, és megpróbál visszaaludni. De én nem hagyom:

- Bill!! Csak még jobban megszívod, ha nem mész be!

- Pedig én ma itthon maradok!!! – mosolyodik el és elkezd csikizni.

- Hé Bill!! Hagyd abba!! Hallod?? – nevettem. Mivel ez esze ágában sem volt, én is visszavágtam.

- Hohó! Ez nem ér!! – neveti ő is.

- Már hogy ne érne? – vigyorgok, majd ráülök a hasára.

- Na ácsi! Ez így nem stimm! Én vagyok a fiú! Nekem kell felül lennem!!! – húz le magáról, majd rám fekszik.

- Na, így rögtön jobb! – vigyorogja. – Most pedig döntsük el, mit csinálunk ma! – kulcsolja össze a kezeit a mellkasomon, és ráteszi a fejét.

- Hát nem tudom! - vontam vállat.

- Az nagyszerű, mert én sem! De ha gondolod így is maradhatunk! Ez így tök kényelmes! – néz rám boci szemekkel. Nekem azért nem volt olyan kellemes, mert minden szónál beleállt az álla a szegycsontomba.

- Na azt azért nem! Nem fogsz egész nap szunyálni!!! – lököm le magamról.

- Mért, van jobb ötleted?? – könyököl fel féloldalasan mellettem.

- Még nincs!! De kitalálok valamit, azt elhiheted! – húzogattam a szemöldököm, majd kitakaróztam, és kikeltem az ágyból. Nagyot nyújtózkodtam, és ránéztem Tom ágyára. A gyerek az ágyon ült, kezeivel hátul támasztva magát, és kajánul vigyorgott.

- Tom! – lepődtem meg. – Te mióta vagy fenn??

- Háhá, mindent láttam!! Most lebuktatok!! – vigyorgott.

- Igen? Lebuktunk?? Ez érdekes! Esetleg azt is elmondanád, hogy miben? – ült fel az ágyon Bill.

- Tudod te azt nagyon jól, tesó! – rúgja le magáról a takarót a rasztás, majd kipattant az ágyból. Bill is így tesz:

- Ezt mire véljem?? – teszi csípőre a kezét, elállva Tom útját. A sapis belenézett testvére szemébe. Nem kellett beszélniük, szavak nélkül is megértették egymást.

- Nem! – jelentette ki kis idő múlva Bill. – Ezt verd ki a fejedből! Csak barátok vagyunk!

- Aham… - bólogatott Tom. Én csak megforgattam a szemeim, és elhúzva mellettük kimentem a konyhába. Gustika szokás szerint az asztalnál ült, és kávézott. Már engem is várt a bögrém.

- Jajj köszi Gusc! – nyomok egy puszit az arcára.

- Nincs mit! Jól elaludtál ma! – jegyezte meg, mikor leültem mellé.

- Ja… bementem felébreszteni Billt, mert azt hittem elaludt! – kortyoltam a lötyimbe.

- És nem?? – csodálkozott.

- Nem… közölte velem, hogy ma nem megy be… - vontam vállat.

- Ezt nagyon meg fogja bánni! – húzza el a száját Gustav. – De végül is, a doki azt mondta, hogy pihennie kell…

- Pontosan!!! Nem szívathatja meg!!! Vagy ha igen, majd én helyre teszem!!! – mondtam komolyan.

- Húúú… mit csinálsz??? Bokán rúgod?? – nevet fel Gusc. – Szerintem, ő még neked is tudna ártani, ha akarna!!!

- Ugyan mit??? – nézek a dobosra cinikusan, de ő már nem tud válaszolni, mert a két jómadár becsörtet a konyhába.

- Mi a kaja?? – ül le az asztalhoz Tom.

- Amit csinálsz magadnak!!! – vigyorog rá Gustav.

- Jajj már! Ella!! Én úgy szeretlek!! – nézett rám szépen a rasztás.

- Mi?? Csináljak neked reggelit??? Már megint?? – néztem rá felháborodottan.

- Ella csinálja a reggelidet?? – akad ki Bill, testvére felé fordulva.

- Látod mikből maradsz ki?? – nyújtja ikrére a nyelvét Tom. A fekete hajú srác visszafordul, kivert kiskutyaként nézve rám.

- Na jó! Egye fene, neked is csinálok!!! – kócolom össze a srác haját még jobban. Ezen elvigyorodik:

- Helyes!!! – dől hátra kényelmesen.

- Mi az, hogy helyes??? – fordulok vissza egy taslit adva neki. – Mit csináltál volna, ha azt mondom, hogy nem??

- Meg büntettelek volna! – vigyorogja.

- Hú – húúú!! És ugyan, hogy?? – kétkedek.

- Ha így folytatod, meglátod! – „fenyeget”. Én csak megcsóválom a fejem, és nekiállok rántottát készíteni.

- Tessék! – tettem le a srácok elé a tányérokat 10 perc múlva.

- Hmmm… Isteni illata van!! – dörzsöli össze a kezeit Tom.

- Vitathatatlanul! – szaglászik a levegőben Bill.

- Én is kapok??? – lepődik meg Gustav, mikor ő is megkapja a sajátját.

- Persze!!! Gondoltad, hogy téged kihagylak?? – tettem csípőre a kezem. Gusti hálásan rám nézett, majd nekiesett a reggeliének. Kettőt sem pislantottam, már végeztek is.

- Ez isteni volt!!! Legközelebb is te csinálod a reggelit!!! – vigyorgott Gusti, egy puszit nyomva az arcomra, majd a mosogatógépbe tette a tányérját.

- Egészségedre!! Örülök, hogy ízlett. – mosolyogtam rá.

- Hát igen… finom volt, csak kevés… - nézegette szomorúan üres tányérját a rasztás.

- Mi?? Már így is tripla adagot gyártok neked!!!! – akadok ki.

- Hát… ez még mindig kevés!!! – vigyorog, azzal ő is követi Gusti példáját, puszi és tányért eltétel dolgában is. Bill nem szólt semmit, csak ült az asztalnál, és nézett ki a fejéből.

- Na! Én viszont megyek!!! Zsu már biztos felébredt!!! – megy ki az ajtón Gusc.

- Én pedig felkeltem Georgot!!! – terül szét gonosz vigyor Tom képén, azzal ő is elmegy. Bill végre adott valami életjelet, és felállt az asztaltól. Komótosan berakta a tálját a mosogatóba, majd oda jött hozzám, és lassan adott egy puszit. Ettől végig futott a hátamon a hideg.

- Finom volt! Köszönöm!!! – súgta a fülembe, aztán elengedett egy cuki mosolyt. - Most viszont megyek, ledőlök egy kicsit, mert nagyon fáj a hátam… - indult el az ajtó felé ezek után.

- Mért, mit csináltál?? – kérdeztem kicsit aggódva.

- Semmi komoly… szerintem csak elaludtam… - vont vállat a srác.

- Megmaszírozzalak?? – kérdeztem hülyeségből.

- Na, látod ez egy jó ötlet!!! – fordult vissza az ajtóban.

- Csak hülyéskedtem… - nevetek.

- Én viszont nem!!! 5 perc múlva a szobámban! Várlak! – vigyorgott azzal kiment. Én csak meglepetten bámultam utána, és még mindig a hatása alatt voltam. Mi volt ez az egész?? Ez a bizalmas puszi aztán meg… hmm… na mindegy. Elindítottam a mosogatógépet, aztán bementem Billhez. A srác az ágyán feküdt, hason, fejét a párnájába fúrva. Azt sem vette észre, hogy bementem a szobába. Halkan mögé lopakodtam és ráültem a derekára. Megijedt, ezért felkapta a fejét.

- Nyugi csak én vagyok!!! – nevettem.

- Épp jókor… már épp készültem meghalni… - szenvedett.

- Jajj, Istenem, te szegény – szerencsétlen!!! – csóváltam a fejem. – Na vetkőzz! – Bill értetlenül hátrafordult.

- Ha póló van rajtad, nem tudlak megmaszírozni!!! – tettem csípőre a kezem.

- Jajj, nemár… most ne kérd tőlem, hogy megmozduljak, mert rohadtul fájok!!! – ejti vissza a fejét a párnára.

- Cica! Döntsd már el, hogy mit akarsz!!! Akkor most megmaszírozzalak vagy sem??? – támaszkodtam rá a hátára, amitől felnyögött.

- Még szép, hogy megmaszírozol! De sajnos a pólómat is neked kell lesegítened rólam, mert rokkant vagyok! – vigyorog. Szúrósan ránézek, majd felállok.

- Na fordulj meg, te jómadár!!! – lököm oldalba. A srác engedelmeskedik. Benyúlok a pólója alá, és lassan elkezdem felhúzni, közbe végig simítva a hasát. Érzem, ahogy az érintésem nyomán libabőrösödik. Mikor lehúztam róla a ruhát, belenézett a szemembe, és kicsit közelebb húzott magához. De hogy mit akart, azt már soha nem fogom megtudni, ugyanis berontott Tom.

- Mi van, Bill már megint félmeztelen??? – vigyorog.

- Jajj, muszáj mindig mindent félreértened, a piszkos fantáziáddal?? – dobja pofán Bill, a keze ügyébe akadó első tárgyal, ez esetben a pólójával.

- Igen!!! – húzogatja meg a szemöldökét ikre.

- Olyan gyerekes vagy! – csóválom a fejem. - Inkább tedd hasznossá magad, és testápolót!! – Tom még mondani akart valamit, de inkább lenyelte, attól tartva, hogy ezzel végleg kihozza a sodrából ikrét, és az nekiront. Gyorsan elment a fürdőbe, és hozta, amit kértem. Odadobta, szándékosan úgy, hogy az a testvérét találja el, majd még mielőtt Bill utána rohant volna, elment.

- Minek testápoló?? – kérdezte, miután legyőzte gyilkolási vágyát.

- Majd meglátod! Fordulj meg! – mosolyogtam. A gyerek gyanakodva nézett, de azért hasra vágta magát. Visszaültem a derekára, majd nyomtam testápolót a hátára.

- Ez hideg! – ficánkolt.

- Az eszed tokja hideg! – kenem szét a krémet, majd nekiálltam a maszírozásnak. Először végig ropogtattam a gerincét, majd elkezdtem kigyúrni az izmaiból a fájdalmat. Nem csodálom, hogy szenvedett. Tök merev volt az egész háta. Egyszerűen nem volt képes ellazulni, pedig most is kényelmesen elhelyezkedve élvezte, hogy gyömöszölöm. Ez a stressztől volt, és attól, hogy előre idegeskedett a holnapi nap miatt, még ha nem is akart tudomást venni róla. Legalább 20 percig maszíroztam, és ezalatt az idő alatt, nagyon nem szóltunk egymáshoz. Még roppantottam egy utolsót a vállain, majd lemásztam róla:

-Kész is vagy! – A gyerek felült, nyújtózkodott egyet, megmozgatta a vállát és karjait, majd örömest tapasztalta, hogy már nem fáj semmije.

- Te egy Isten vagy! – nyom egy puszit az arcomra.

- Ugyan már!!! Csak most veszem hasznát annak, hogy Lilla anyja masszőr! – mosolyogtam, de hírtelen keserűség töltött el. Hetek óta most gondoltam először a „barátaimra”. Egyedül David - ban volt annyi, hogy visszahívjon az incidens után, hogy ő nem akar kihasználni, hanem tényleg a barátom. Vele azóta is tartom a kapcsolatot, minden nap írok neki SMS - t. Bill észre vette, hogy ettől rossz kedvem lett, ezért gyorsan megpróbálta elterelni a gondolataimat:

- Nem megyünk ki az udvarra?? – tette a kezét a vállamra. – A napfény jót tenne most neked!

- Persze mennyünk! – bólintottam kedvetlenül. A srác felkapta a pólóját, és egy ígéret mellet, hogy a masszázst még meghálálja, felhúzott az ágyról.