Reggel arra keltem, hogy a redőny rései közt átszűrődő nap belevilágít a szemembe. Álmosan fel tápászkodok, majd rápillantok az órára. Te jó ég!!!! Már egy óra!!! Még soha életemben nem aludtam eddig! Gyorsan elszaladtam lezuhanyozni, majd néztem egy kis kaját a hűtőbe, ugyan is farkas éhes voltam. De a hűtő üres, így kénytelen vagyok lemenni a ház aljában lévő pizzériába. Már rendeltem, mikor valaki megkocogtatta a vállam. Gyorsan megfordulok, és Dáviddal találom szembe magam.

- Szia! Hát te? – kérdeztem meglepődve.

- Lejöttem ebédelni, mivel nem nyitottál ajtót!!!! – tette csípőre a kezét a szöszi srác.

- Jajj, bocsi negyed órája keltem fel! – vakartam meg zavartan a tarkóm.

- Te? – ráncolja a homlokát Dávid. – Akkor itt már komoly baj van!! Jól érzed magad? – teszi a kezét a homlokomra.

- Igen, igen! Köszi, hogy aggódsz, de nincs semmi bajom, csak élvezem a nyári szünetet!!! – lököm el a kezét mosolyogva. – És miért is kerestél?

- Hát, csak gondoltam elmehetnénk valahova csavarogni, mert halálra unom magam otthon! – vigyorog rám a csávó.

- És hogyhogy én jutottam eszedbe? Hol vannak a haverjaid? – nézek rá gyanakvón.

- Hát, Scott és Evan már elutaztak nyaralni, a Csabi meg visszautazott Magyarországra. Ja és a Lilláék meg leráztak azzal, hogy elmennek shoppingolni a Plázába. – vonja meg a vállát Dávid.

- Jujj, akkor tényleg jól leráztak, ugyan is Lilla az utolsó ember, aki elmenne oda. – húzom el a szám sarkát. – És van valami terved hova menjünk?

- Hát….nincs! – vonja meg a vállát a srác.

- Nekem viszont van egy ötletem!!!! – csillan fel a szemem.

- Na! – vigyorodik el Dávid.

- Kísérj el a reptérre! – bököm ki neki.

- A reptérre? De hisz az a város túlsó végén van! – ráncolja a szemöldökét, még mindig vigyorogva a szöszi emo srác.

- Te akartál csavarogni! – nézek rá.

- Végül is! Miért ne! – mosolyodik el édesen. Megvártuk a pizzámat, (aminek az elpusztításában Dávid is segített) majd fogtunk egy taxit és irány a reptér. Kiszállva az autóból, az információs pult felé vettem az irányt.

- Jó napot! – köszönök illedelmesen az uniformisba öltözött hölgynek.

- Jó napot! Miben segíthetek? – néz rám mosolyogva a recepciós.

- Egy ehavi repülő menetrendet kérnék szépen, amiben a jegyek árát is feltüntetik! – mosolyogtam én is.

- Azonnal. – mondja a recepciós, majd feláll és elmegy. Ekkor odahajol hozzám Dávid:

- Nem is mondtad, hogy elmész!!!!!

- Mert titok! És nem szeretném, ha elmondanád a többieknek! – bököm meg a mutatóujjammal.

- Titokban akarsz elmenni? – ráncolja a szemöldökét a srác.

- Dehogy! Majd szólok mindenkinek, mielőtt elindulok. – nyugtatom meg.

- Parancsoljon! – teszi a pultra a kis füzetet a hölgy, aki időközben visszajött.

- Köszönöm. Mennyivel tartozom? – vettem elő a pénztárcámat.

- Semennyivel! – mosolyog. – A cég ajándéka! Köszönjük, hogy minket választott!

Dáviddal egymásra nézünk, majd elköszönünk.

- Te!!! Mért nem nézted meg interneten a menetrendet??? – néz rám hülyén a srác.

- Mert úgy túl egyszerű lett volna!!! – vigyorogtam. Megint fogunk egy taxit. Go haza. A ház előtt kitett a sofőr. Elköszöntem Dávidtól, mert ő tovább ment, majd felmentem a lakásba. Lehuppantam a kanapéra és átlapoztam a kis menetrendet. Ki is néztem magamnak egy gépet, ami holnap indul este nyolckor, és a jegy ára sem vészes. Mivel még csak fél hat volt, nekiálltam összepakolni. Már az egyik szekrényemet kiürítettem, mikor csörögött a telefon.

- Igen? – emelem fel a kagylót.

- Szijjjja Babám!! – hallatszik Zsu boldog hangja.

- Hello!!!!!!!! Már épp gondolkodtam rajta, hogy felhívlak, ugyan is találtam egy gépet, amivel holnap megyek hozzátok! Már ha nem baj! – vigyorgok.

- Már hogy lenne baj! Olyan hülye vagy! Mondjuk, jobban örültem volna, ha ma itt vagy, de így is jó! De ez így is nagyon cool!!! – vigyorog a csaj.

- Hát igen!!! Én is szeretnélek már látni!!!! Nagyon hiányzol!!!! – szomorodok el.

- Jajj, nyugi!!! Holnap már itt leszel!!! – nyugtat Zsu. – És mikor is ér ide a gép???

- Nem tudom!! Majd felhívlak ha felszálltam!! – vonok vállat.

- Okés!!! Majd kimegyek eléd a reptérre!! – vigyorog a csaj.

- Csak te??? – húzom fel a szemöldököm.

- Igen mert a fiúknak fellépésük van valahol… - von vállat.

- Hál’ Istennek!!! – könnyebbülök meg.

- Így is – úgy is fogsz velük találkozni!!! – nevet Zsu.

- De minél később, annál jobb!! – makacskodok.

- Ella te sosem fogsz változni!!! – nevet még mindig. - Nem mész haza Magyarországra??? – kérdezi kíváncsian.

- Minek??? Nincs semmi, ami oda köt... A bátyám Amerikában, a nevelőszüleimről már 5 éve nem tudok semmit, az unokatesómék meg nem tudom hol laknak!!! – szontyolodok el.

- Ja!!! Tényleg!! Bocsi! – húzza el a száját Zsuzsi.

- Semmi!!! – mosolyodok el. - Na nem akarlak lerázni, de muszáj pakolnom, mert ha így folytatom holnapig sem végzek!

- Ok, ok, persze, nem akarlak feltartani! Majd még beszélünk! Csókollak! – mondta Zsu.

- Mi is!!!! – hallatszott a háttérből németül.

- Én is……..titeket! – nyögtem ki zavartan, majd letettem és visszatértem a bőröndömhöz.

Fél tizenkettőig pakoltam, mire mindent összekészítettem, hogy másnap, csak az itteni barátaimmal töltsem az időmet. Aztán elmentem zuhanyozni és irány az ágy. Nem kellett altató, úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.

Másnap reggel nyolckor csörgött az óra. Felkeltem, összeszedtem magam, majd irány Lillához. Még pizsamában volt a lelkem, mikor kopogtattam az ajtaján. Gyorsan rendbe szedte magát, aztán irány Barby. A csajt mi keltettük. Aztán megvártuk, még ő is elkészül és mentünk tovább Jean – hez. Út közben találkoztunk Dáviddal, aki ezer örömmel csatlakozott hozzánk. Jean már felöltözve játszott a kutyájával a házuk udvarán. Felszedtük őt is, így már csak Kitty maradt. Mikor az ő házuk elé értünk, már az ablakból leset minket. Integetett, hogy jöjjünk be nyugodtan, mert a kapu nyitva. Besétáltunk és mikor épp kopogni akartam már nyitotta is az ajtót.

- Honnan tudtad, hogy jövünk? – kérdeztem mikor már bent voltunk a lakásban.

- Hát…. – pillantott Dávidra, aki fejvesztve kalimpált a hátam mögött, hogy Kitty nehogy valami rosszat mondjon. Mikor hátranéztem úgy csinált, mintha megvakarná a tarkóját. Összevontam a szemöldököm, majd megráztam a fejem és visszafordultam Kittyhez:

- Nos???

- Megérzés! – felelte széles vigyorral a lány. Gyanúsan ránéztem, aztán megvontam a vállam és bementem a nappaliba. A szülei nem voltak otthon. Kényelmesen leültem a kanapéra. A többiek körém telepedtek, majd 5 percig csak várták, hogy mondjak végre valamit. Aztán Kitty besokallt, így hát cselhez folyamodott.

- Hogy állsz a számokkal? – néz rám ártatlanul.

- Hát… egyszer már végig hallgattam a Schrei CD –t. – vonom meg a vállam.

- Még csak???? – kerekedik ki a szeme. – Hát akkor hogy fogod teli torokból ordítani a holnap utáni TH – koncerten???

Barby már épp meg akarta kérdezni, milyen koncertről beszél Kitty, mikor is Lili rátaposott a lábára. Ettől a kis jeltől rögtön megértette mi a pálya.

- Mi féle TH – koncert? – nézek rá értelmesen.

- Hát ami holnap után lesz az arénában!!!! Ne hogy azt mond, hogy nem tudsz eljönni, mert már a jegyet is megvettem neked!!! – néz rám kölyökkutya szemekkel Kitty.

- Jajj Kitty! Megkérdezhettél volna, mielőtt megveszed! Én holnap után már nem leszek Londonban. – húzom el a szám.

- MI????? – jön a tettetett meglepődés mindenkitől.

- Azért hívtalak ma össze titeket, hogy elmondjam, hogy én a ma esti géppel megyek Zsuzsihoz Németbe. – nézek körbe.

- Hát tudod, igazán szólhattál volna előbb!!! Alig volt időnk ajándékot venni!!! – teszi csípőre a kezét Jean.

- Ajándékot? De hát honnan tudtátok… - nézek körbe értetlenkedve.

- Egy jó tanács! – szakít félbe Lilla. – Ne mondj el semmilyen titkot Dávidnak, ugyanis köztudott, hogy nem tudja magában tartani!!!

- Elmondtad? – fordulok Dávidhoz, majd nevetve hozzávágtam egy díszpárnát.

- Véletlen volt!  - védekezett Dávid két kezét a feje elé téve.

- De minek vettetek ajándékot? Nem örökre megyek el! Augusztus végén jövök vissza!!! – nézek körbe.

- Nem is búcsú ajándékként vettük! – rázza a fejét Kitty.

- Inkább olyan dolgokat vásároltunk, amik gondoltuk jól jönnek Németben. – vigyorog Jean.

- De akkor sem kellet volna!!! – teszem csípőre a kezem.

- Te is vettél nekem „praktikus dolgokat” mikor elutaztam nyaralni Fiji – re!!!!!! – érvel Kitty.

- De az más volt!!! – rázom a fejem.

- Nem! Az pont ugyan ilyen volt, szóval kuss és fogadd el! – nyomja a kezembe a „kis” csomagot a csaj.

- Ebbe a csomagba mindannyian vettünk valamit és megcímkéztük, hogy tudd kitől kapod! – magyarázza Jean.

- De CSAK a gépen bonthatod ki! – emeli fel mutatóujját Lilla. – És akárhogy nyafogsz, hogy nem kell kikísérni a reptérre, tök felesleges, mert úgy is kifogunk!!!!!

- Ja! – helyeselnek a többiek. Nem akartam megszólalni, mert hírtelen elkapott a sírhatnék, és félő volt, ha kiejtek egy szót is, elbőgöm magam. Inkább beleborultam a mellettem ülő Lilla nyakába és kiszorítottam belőle a szuszt. Aztán Kitty következet, majd Jean, Barby és végül Dávid. Mikor mindenkit végigszorongattam, megkérdeztem:

- És mit csinálunk estig?

- Nyugi!!! Mi már azt is megterveztük!!! – vigyorgott rám Dávid.

Hát az biztos, hogy ezt a napot soha nem fogom elfelejteni!!!!!! Elvittek vidámparkba, utána pedig lementünk a strandra! Az egyedüli dolog, ami idegesített, azaz volt, hogy nem engedték, hogy bármit is fizessek! A belépőt, a kaját, a piát, még a fagyit is ők fizették nekem. Mikor szóvá tettem nemtetszésem leintettek azzal ennyit megérdemlek. De nagyon jól szórakoztunk. Sokat hülyültünk és fényképeztünk, szétröhögtük a fejünket Dávid viccein. Épp a strandon fagyiztunk, mikor rápillantottam az órára. Már fél hét volt. Eszméletlenül gyorsan eltelt az idő. Sajnos.

- Srácok! Lassan indulnom kell! – közlöm velük szomorúan.

- Akkor mi is megyünk! – pattant fel Lilla. Összeszedtük a cókmókunkat, aztán mindenki hazament zuhanyozni. Hétre jöttek vissza hozzám, segíteni lecibálni a bőröndjeimet a negyedikről, aztán hívtunk két taxit és irány a reptér. Fél nyolckor szálltunk ki a kocsikból. Kerítettünk egy manuszt, aki segített elvinni a bőröndöket a váróba. Megköszöntük a segítségét, majd leültünk. Dávid elment kávéért, addig mi nosztalgiáztunk. Nyomasztó érzésem támadt, és már egyáltalán nem vártam, hogy elutazhassak. Dávid visszatért, ügyesen egyensúlyozva a hat pohárral. Még elszürcsöltük a forró italokat beszélgettünk, és jókat nevettünk, (Pl. mindenki megkért, hogy hozzak nekik valami dedikált TH – s cuccot) majd 8:50 – kor felhangzott a hangosbemondó:

- Kérjük, a Londont Hamburggal összekötő járat utasait, fáradjanak az egyes kapuhoz. Kérjük, a Londont Hamburggal összekötő járat utasait, fáradjanak az egyes kapuhoz.

Mély levegőt vettem és felálltam. A szemem már most üveges volt, pedig még nem is búcsúzkodtunk. Dávid felkapta az egyik bőröndömet, mi meg csajok együtt vittük a másikat. Az egyes kapuhoz érve elvették a motyóm és berakták a repülő csomagtartójába, felcímkézve. Még mielőtt oda adtam volna a jegykezelőnek a jegyet odafordultam a barátaimhoz. Szégyen, nem szégyen már nem bírtam tovább, elsírtam magam. Egyesével végigölelgettem őket, majd átadtam a jegyem. Lilla még odakiáltott egy utolsó vigyáz magadra – t, majd átléptem a kapun és elindultam a gép felé. Letöröltem a könnyeim, majd hátranéztem. Kittyék ott integettek nekem a teraszról. Visszaintegettem nekik, majd szólt az egyik hapsi, hogy most már fel kéne szállnom. Még egyszer visszanéztem, akkor Jean épp azt mutogatta, hogy hívjam fel őket, ha megérkeztem. Bólintottam, aztán integettem még egy utolsót és elindultam fel a géphez vezető lépcsőn. Mikor eltűntem az ajtóban Kitty sírva beleborult Lilla nyakába, aki szintén a könnyeivel küszködöt. Bár nem értettem, hogy mért vesszük ennyire a szívünkre, hogy elmegyek, hisz nyár végén jövök vissza. Ezzel a gondolattal megnyugtattam magam egy kicsit. De akkor is fognak hiányozni. Ekkor jött a stuardes, hogy kössük be magunkat, mert a gép perceken belül felszáll. Így is történt. Alig, hogy bekötöttem a biztonsági övem, a repülő már gurult is. Aztán liftezést éreztem a gyomromban: felszálltunk….