Miután bementünk Bill szobájába, egy darabig nem szóltunk egymáshoz. Aztán a srác megtörte a csendet:

- Ugye nem bántottalak meg? – Kicsit váratlanul ért a kérdés.

- Hát… először kicsit csodálkoztam. – kezdtem zavartan. - De tökéletesen megértelek! Ha két éve nem lenne senkim és utána együtt kéne aludnom egy vadidegennel, nekem is ez lenne a reakcióm!

- Van barátod? – kérdezi csodálkozva Bill.

- Ezt egy szóval sem mondtam! – ráncoltam a szemöldököm.

- Azt mondtad, „ha két éve nem lenne senkim”! Ezek szerint van valakid! Vagy nincs? – néz rám a gyerek.

- Jajj! Nem úgy értettem! Csak én tartom a kapcsolatot a fiúkkal. De különben már másfél éve nincs barátom… - nézek a földre szomorúan. Bill szeme viszont felcsillan.

- Na! Akkor csak egy fél évvel vagy lemaradva! – mosolyog rám kedvesen. Ezen én is elmosolyodtam.

- Különben én is tartom a kapcsolatot a lányokkal! – folytatta Bill. – Hisz szinte az összes rajongónk lány, és itt van ugyebár Zsu is. Csak úgy nem voltam csajjal, hogy nagyon közel engedtem volna magamhoz. Hogy beengedjem a személyes aurámba, hogy megosszam vele a magánéletem!

- Az én helyzetem akkor is más! Nekem van egy olyan fiú, aki az életem minden mozzanatáról tud; a legjobb barátom: Dávid. Vele eléggé belsőséges a viszonyom. A magánéletem része. És egy időben együtt is laktunk. Neki bármit elmondhatok, mindig meghallgat és segít. Bár ezt senki nem tudja, és ki sem néznék belőle, mert társaságban mindig bolond és kelekótya. Senki nem gondolná róla, hogy milyen normális, segítőkész és megértő tud lenni. – meséltem ezek után a fekete hajú srácnak.

- Akkor neked ezért nincs barátod már egy jó ideje! Te szerelmes vagy belé! – vonja le a következtetést Bill.

- Dehogy is!!! – nevetem el magam. – Barátságon kívül semmi mást nem érzek iránta!

- Akkor a volt barátod! – találgat tovább a srác.

- Még csak az sem! Bérlő társak voltunk és így ismerkedtünk meg. Később az osztálytársam lett. És mivel együtt laktunk és időnk nagy részét egymással töltöttük, szépen lassan összebarátkoztunk. És ne értsd félre, nem lettünk egymásba szerelmesek vagy valami! Sőt! Még segítettünk is egymásnak összejönni egy – egy fiúval vagy lánnyal! Szóval köztünk tényleg csak barátság van!!! – magyaráztam.

- De jó neked, hogy van egy ilyen barátod! Tudod, néha jobb, ha a van a másik nemből is jó barátod, mert vannak szituk, amikor csak ő segíthet. Sajnos én akár hányszor úgy éreztem, hogy egy lány a legjobb barátnőm, később kiderült, hogy nem barátságot érzek iránta, hanem valami egészen mást! Ezek a barátságok meg is romlottak. – sóhajt a srác.

- És a Zsu? – kérdezem.

- A Zsuzsi a tesóm csaja! Vagyis már eleve ki van zárva, hogy a legjobb barátnőm legyen! – csóválja a fejét Bill.

- Miért? – érdeklődök tovább.

- Mert menne a féltékenykedés! Legalább is Tom részéről! Tudod a jó barátok sok időt töltenek együtt és mindent elmondanak a másiknak! De tudod milyen Tom! Ő ezt úgy sem értené meg! – mosolyodik el a gyerek. Én is elmosolyodok. A következő pillanatban kopognak az ajtón.

- Ki az? – kérdezi Bill.

- Én! – hallatszott Tom unott hangja az ajtó elől. Bill elnevette magát, majd oda lépett az ajtóhoz, elfordította a kulcsot, majd lenyomta a kilincset. Az ajtó előtt tényleg Tom állt egy száll alsógatyában sapka nélkül, összekötött hajjal és csípőre tett kézzel.

- Bocsi, hogy csak így pizsiben! – húzza el a szája sarkát a gyerek.

- Semmi gond! – mosolyog Bill. – Mi van, megint összevesztetek a Zsuval? – Erre mind a ketten elkezdtünk röhögni.

- Ha, ha! Nagyon vicces! Bejöhetek? – fintorgott Tom. Bill szélesebbre tárta az ajtót, jelét adva annak, hogy jöjjön be. A raszta fiú bebicegett és leroskadt az ágyra.

- Ne kérdezzétek, hogy most mit csináltam, mert én sem tudom! – fogta meg a fejét a srác. – Mostanában mindenen felkapja a vizet! Nem ilyen volt! Bármit csinálok nem jó neki!

- Lehet, hogy megunt! – vonta meg a vállát Bill.

- Köszi tesó! Úgy szeretem mikor ilyen együtt érző vagy! – gúnyolódott Tom.

- Jó! A viccet félretéve! Azért te se voltál túl rendes hozzá az elmúlt hetekben! Sőt! Kifejezetten bunkó voltál! – érvelt Bill. – Lehet, hogy besokallt.

- De csak azért bunkózok vele, mert ő is velem! – háborodott fel Tom.

- Hát ez itt a bibi! – szólalok meg. – Zsu utálja, ha egy srác bunkó vele!

- Meg az a beszólásod sem volt túl kedves, a múltkori veszekedésetekkor! – hozza fel az újabb érvet Bill.

- Igen, a kincsem azt is utálja, ha beszólnak neki! – húzom el a szám.

- De szerintem a fő indok az, hogy kicikizted a szemüvege miatt! – gondolkodott tovább Bill.

- Hííííííííííííí! Na ezt tényleg nem kellett volna! – fogom meg a fejem.

- De hát, csak hülyéskedtem! – mentegetőzött Tom.

- Akkor is! A lehető legnagyobb hibát követted el azzal, hogy kinevetted a szemcsije miatt! Arra a legérzékenyebb!!! Nagyon nagy máker vagy, ha ezek után még megbocsát! – csóválom a fejem.

- Igazság szerint, pont ezért jöttem! – horgasztotta le a fejét a srác.

- Miért? – érdeklődött Bill.

- Hát hogy elmondjam, hogy valószínűleg véglegesen összevesztünk! – terült szét az ágyon Tom.

- Ahhoz képest elég jól viseled! – nézek a raszta fiúra.

- Mért most mit csináljak? Ez van! Én nem fogok sírni egy lány után mint Bill!!! – válaszolt agresszívan Tom. Ezért a megjegyzéséért kapott egy párnát a pofájába tesójától.

- De úgy sem csinálhatsz, mintha semmi sem történt volna! – vág vissza Bill.

- Miért nem? – emeli fel fejét Tom. – Ez a legkézenfekvőbb.

- Az lehet! De most teljesen más helyzetben vagy! Ugyanis, ha elfelejtetted volna Zsu itt lakik velünk! Minden nap találkozol vele, nem úgy mint a többi barátnőddel, akikkel szakítás után örülhettél ha még látod őket valaha!!!!! – áll fel Bill az ágyról, ahol eddig ült.

- Jó! Akkor mit csináljak?? – ül fel Tom az ágyon.

- Szerintem nyugodtan meg kellene beszélnetek, hogy vége és hogy továbbra is legyen köztetek barátság! Ebben szerintem még Zsu is benne lenne! – tanácsolom. Tom szeme kikerekedett:

- Normális vagy???? Beküldenél az oroszlán barlangjába???

- Egyszerűbb most túlesni rajta, mint több hónapon keresztül szenvedni! – vonom meg a vállam.

- Honnan veszed, hogy szenvednék??? – húzza fel az orrát Tom.

- Mert, ha igazán szereted, akkor szenvedni fogsz miatta, még ha nem is akarsz tudomást venni róla! – teszem csípőre a kezem. – És tényleg szereted nem? – Öt percnyi szünet után Tom produkált valami bólintásfélét.

- Nagyszerű! Akkor most szépen fogod magad, átmész, és megbeszéled ezt az egészet a Zsuzsival! De nyugodtan, mert annak, hogy megint ordítozzatok egymással és felkeltsetek mindenkit, semmi értelme! – mondom, majd felállok és kitárom az ajtót, jelét adva annak, hogy húzzon kifelé. Tom vett egy mély levegőt, felállt, és mint egy élő – halott kisántikált az ajtón.

Zsu az ablakban ült és bámulta a panorámát. (Mert, hogy a ház egy domb tetején állt és be lehetett látni az egész várost!) Nem sírt, de nagyon közel állt hozzá, ahogy idézte fel a Tommal közös szép emlékeket. Azon gondolkodott, hogy hol romlott meg a kapcsolatuk, hisz régen minden olyan jó és gondtalan volt. Gondolataiból halk kopogás zökkentette ki.

- Ki az? – kérdezte halkan.

- Én! – hallatszott Tom hangja. Zsu felkapta a fejét. Vajon mit keres itt? Balhé után soha nem szokott visszajönni! Felállt, odasétált az ajtóhoz, és résnyire kinyitotta:

- Mi van? Itt hagytad a kispárnád?

- Nem! Beszélni szeretnék veled! – mondta keserűen a raszta hajú fiú. Hallatszott a hangján, hogy rosszul esett neki Zsu bunkó ajtónyitása. A lány egy kicsit meglepődött. Még soha nem látta ilyen komolynak a srácot. Kitárta teljesen az ajtót és beengedte Tomot. A gyerek egy darabig feszengve állt, majd gondolt egyet és leült az ágyra.

- Komolyan gondoltad, amit az előbb mondtál? – kérdezte ezek után.

- Mit? – ül Tom mellé Zsu.

- Hát hogy vége! – néz a földre a srác. Zsu nem válaszol csak bámul maga elé. Tom beletörődően bólogat.

- Ha már egyszer eldöntötted, hogy nem szeretnél tovább együtt lenni velem, nem fogok könyörögni, hogy változtass ezen. Csak arra kérlek, hogy ne haragban váljunk el. Hisz itt élünk egymás mellett. Hidd el, így mind a kettőnknek könnyebb lesz. Próbáljunk meg barátok maradni! – fogja meg a lány kezét Tom.

- Csak barátok??? – néz rá Zsu.

- Igen! Ha már egyszer így nem megy attól barátok még maradhatunk, nem? – kérdezi a srác.

- Nem tudom… Lehet, hogy később lehet köztünk barátság, de úgy érzem, most még nem tudok rád úgy gondolni, mint egy barátra! Kell egy kis idő, még megemésztem a szakítást. Ne lepődj meg azon sem, ha most egy pár napig nem szólok hozzád. – néz a gyerek szemébe Zsuzsi. Tom nem válaszol, csak bólogat. Még öt percig csöndben ültek egymás mellett, majd Tom felállt, egy puszit nyomott Zsu arcára, és halkan kiment a szobából. Zsu nem bírt tovább most tényleg elsírta magát.