- Hova megyünk?? – kérdeztem vagy ezredszer az anyós ülésen ülve, bekötött szemmel.

- Nem mondom meg! – vigyorgott Bill, majd bevett egy kanyart.

- Naaaa!! Légyszi!!! – könyörögtem.

- Mondom, hogy nem! Meglepetés!! – vigyorgott továbbra is.

- Jajj már!!! Légyszi, légyszi!! – próbálkoztam tovább.

- Nem unod még?? Tegnap óta ezt hallgatom. – csóválta a fejét a srác. Ez tényleg így van! Mivel Bill nem tudta, hova is kéne vinnie, hogy igazán örüljek neki, leültünk beszélgetni. Már dumáltunk egy ideje, mikor egyszer csak felkiáltott, hogy „Megvan!”. Azóta próbálom kiszedni belőle!!

- Nem! – nyújtottam rá a nyelvem. Bill csak nevetett, majd 10 perc múlva leállította a motort.

- Itt is vagyunk! – jelentette ki diadalmasan.

- Na végre! – lelkesedtem. – Akkor most már megtudhatom hova hoztál??

- Várj még egy kicsit! – száll ki az autóból. Átjött a másik oldalra, kinyitotta az ajtót és segített nekem is kiszállni. Ezek után befordított a helyes irányba, majd leszedte a szememről a kendőt.

- Tá – dá – dá – dám!!! – tárta szét a karjait. Kicsit pislogtam, még megszokta a szemem a vakító napsütést, majd megállapítottam, hogy egy forgalmas út szélén állok, egy hatalmas épülettel szemben. Felemeltem a fejem. A ház falán hatalmas betűk hirdetik: HAMBURG STUDIO.  Kiakadt a szemem és hirtelen hatalmas öröm töltött el. Pár percig meg se tudtam szólalni, csak kapkodtam a levegőt. Aztán végre összeszedtem magam és beleugrottam Bill nyakába:

- Jajj, Bill nagyon – nagyon köszönöm!! Olyan édes vagy!! Imádlak!!! – őrjöngtem. - De honnan tudtad, hogy mindig is szerettem volna megnézni egy hangstúdiót?? – tartottam el magamtól, miután kiszorítottam belőle a lelket.

- Hát te mondtad még az első beszélgetésünk során! – mosolyodott el a srác.

- És nem lesz ebből baj?? Hogy ide hoztál?? – kezdtem el aggodalmaskodni.

- Neeeem! Lebeszéltem Sakival! Falaz nekünk! – kacsint rám.

- Jajj, de cuki vagy! – nyomok egy puszit az arcára. A srác elégedetten elvigyorodott, majd felém nyújtotta jobb karját:

- Nos Kisasszony! Megtekinti szerény birodalmam?

- Természetesen Hercegem! – karoltam belé. Bill kicsit furcsán nézett rám, de tetszett neki a megszólítás. Bementünk. Nem is volt olyan nagy, mint amilyennek kívülről látszott. Az ajtóban Saki fogadott:

- Na itt vannak a fiatalok! Szijjja Ella!! Rég láttalak! – ölel meg.

- Én is téged! – viszonoztam a gesztust.

- Nos, hova mennyünk először?? – fordult felém Bill, miután ő is kezet fogott a testőrrel.

- Hát nem tudom! A te „birodalmad”! – mosolyogtam a srácra.

- Okés! Akkor kezdjük a szinkron stúdióval! – bólint, majd balra terel. Egy viszonylag nagy, hangszigetelt szobába vezetett. Mindenféle kütyü, mikrofon, meg hangszabályozó volt odabenn. Bill lelkesen magyarázta mi mire való, és válaszolt minden kérdésemre. Még azt is megengedte, hogy kipróbáljam, milyen is szinkronizálni. Nagyon jól szórakoztam. Bő egy óra múlva viszont tovább kellett mennünk, mert jöttek oda dolgozni.

- Most hova?? – kérdeztem izgatottan. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, akit a szülei először vittek vidámparkba.

- Most megmutatom, hol veszzük fel a számokat, és hogy is készül el egy dal! – vigyorogja az énekes. – Tetszik??

- Ez még kérdéses?? Ennél nagyobb meglepetést nem is találhattál volna ki nekem! – lelkendeztem.

- Akkor jó! Reméltem, hogy tetszeni fog! – mosolygott rám kedvesen, majd benyitott a következő helységbe. Ez a terem is hangszigetelt volt, és további 5 kisebb helységre osztódott. 4nek az egyik fala üvegből volt, így láttam, mit rejtenek. Az 5. pedig maga a szoba volt, egy hatalmas asztallal, amin ezernyi különböző színű, méretű, formájú gomb és kar helyezkedett el.

- Wow! – tört ki belőlem.

- Én nem vagyok ilyen lelkes, mert ezt nekem majdnem minden nap bámulnom kell! – húzza el a száját Bill.

- Nem szereted ezt csinálni?? – néztem rá döbbenten.

- Nem az, hogy nem szeretem! Csak tudod nem minden olyan, mint amilyennek látszik! – sóhajt egy nagyot.

- Ohh! Mért, mi a gond? – nézek rá aggódva.

- Áh, semmi, hagyjuk! Nem akarlak lehangolni! Inkább gyere! – fogja meg a kezem. – Ez itt az én énekes fülkém! Itt éneklem fel a dalokat, és a vokált! – mutat az első üvegfalú fülkére a srác, mely különböző mikrofonokat tartalmazott. Megcsodáltam a berendezését, majd mentünk tovább.

- Ez Tom fülkéje! Itt vesszük fel a szólót! – magyaráz tovább. Mondjuk, ha nem mondja, akkor is kitalálom, a helységben ugyanis egy elektromos és egy akusztikus szólógitár volt a falnak támasztva.

- Ez… - folytatta volna Bill, de a szavába vágtam:

- Gondolom Georg terme! – mutatok a basszusgitárokra.

- Pontosan! Akkor mondanom sem kell, hogy a 4. Gustavé! – vigyorog.

- Nem! – csodálom meg az utolsó kis szobában rejlő dobokat.

- Oks! Akkor most bemutatom neked a legjobb barátunkat, a hangpultot! – pacskolja meg a gombokkal teli asztal oldalát Bill. – Ezzel a szerkentyűvel tesszük egybe a külön - külön felvett szólamokat, és finomítunk a hangszerek hangján, ha esetleg valahol nem csengenének össze.

- Mért van olyan?? – néztem megdöbbenten.

- Persze!  Ritkán ugyan, de előfordul. És, hogy ne keljen újból feljátszani az egészet, ezzel meg tudjuk szerkeszteni úgy, hogy jó legyen. – magyarázta szakértően a srác.

- Nagyon faja! – vigyorgok. – És meg is mutatod nekem, hogy ezeket hogy csináljátok??

- Persze! Sőt! Most fogom felénekelni az új dalunkat, ami a majd ősszel kiadandó új kislemezünkön lesz rajta! – vigyorog az énekes.

- Tényleg??? Ez szupíííííííííí! Ez azt jelenti, hogy én hallom először?? – vigyorogtam.

- Bizony! Te fogod értékelni! – vigyorogta. – Előbb azonban had mutassam be a producerünket, Peter Hoffmannt! – int egy férfinak, akit csak most vettem észre.

- Sziasztok! Azt hittem, már soha nem értek ide! – fogunk kezet.

- Nem úsz meg minket! – mosolygok kedvesen a férfira.

- Tegezz, kérlek! Amúgy nem is akartalak! Már kíváncsi voltam ki az a lány, akiről a fiúk folyton áradoznak! – kacsint rám a hapsi. Én szemöldök ráncolva a mellettem ácsorgó énekesre néztem. A srác csak zavartan megvakarta a tarkóját, majd el akarta terelni a témát, de Peter folytatta:

- És igazuk volt! Tényleg nagyon közvetlen, kedves és szimpatikus vagy! Már rájuk fért egy ilyen csaj!

- Ohh, köszönöm! – pirultam el, majd a kedvesen mosolygó producer és Bill kíséretében átmentünk egy irodaféleségbe.

- Nos akkor vágjunk bele! Tessék Bill, kinyomtattam neked a szöveget! – nyom egy lapot a srác kezébe Peter. – Akkor úgy, ahogy megbeszéltük, vagy van valami új ötleted??

- Hát… arra gondoltam, hogy az elején indulhatna egy zongoraszólóval! Csak, hogy ne legyen olyan egyhangú, és zongorát még úgysem használtunk! – vakarja a fejét a fekete hajú fiú.

- Okés! Én is ilyesmire gondoltam! – bólogat Peter. – És valami más?? A hangszínnel, vagy a hajlításokkal??

- Azok rendben vannak! Csak a dallamot szeretném kicsit megváltoztatni! – diskurálnak tovább.

- Jó, rendben! Akkor lássunk munkához! – csapja össze két tenyerét a producer, majd elkezd kotorászni a fiókjában, amiből egy rakat papír kerül elő.

- Tessék! Nézzétek át a kottákat! Ha változtatsz a dallamon, akkor a hangszerek dallama is megváltozik! Írd át őket, belátásod szerint!– tolja elénk a papírkupacot.

- Oké! – ül le Bill az asztalhoz, kihúzva a mellette lévő széket is, jelét adva annak, hogy üljek le. Miután helyet foglaltam, elém tette a dalszöveget:

- Olvasd el, és kérek véleményt! – mosolyogta. Engedelmeskedtem. Gondoltam, hogy ez egy különleges szám lesz, és nem is csalódtam. Ezernyi tenger. Már maga a cím is agyon sejtető. Elkezdem olvasni a szöveget. Összeszorult a torkom, ahogy az első reflén végére értem. Elképzelni sem tudtam, hogy, hogy szorulhat egy fiatal srácba ennyi érzelem. A szöveg végére érve, elég rendesen meghatódtam. Figyelnem kellett, nehogy észrevegyék rajtam, hogy könnyes a szemem! Nagyon furcsa volt! Valahogy nem gondoltam volna Billről, hogy ilyen… ilyen érzelmes. Bár még egy számukat sem hallottam, vagy ha hallottam is, nem a szövegre figyeltem. Miután leküzdtem a bőghetnékemet, vettem egy mély levegőt és arrébb toltam a papír.

- Na hogy tetszett?? – nézett rám Bill. Én is ránéztem, de most valahogy másképp. Csak most vettem észre a tekintetében, azt a bölcsességet és érzékenységet, ami eddig elkerülte a figyelmem. És ezért nagyon dühös voltam magamra. Most először úgy éreztem, hogy mindent tud rólam. Bármennyire is titokzatos és zárkózott akartam maradni, olyan voltam neki, mint egy nyitott könyv. Ellenben vele. Még csak sejtésem sem volt róla, hogy mi járhat most a fejében. Ő viszont, mintha hallotta volna minden eddigi gondolatomat elmosolyodott, és türelmesen várta a válaszom.

- Nagyon… nagyon szép! – préseltem ki magamból, majd zavartan elkaptam Billről a tekintetem.

- Akkor jó! Örülök, hogy tetszik! – vigyorgott a srác. – Tessék Peter. Megcsináltam! – adta vissza a kottákat a producernek.

- Nagyszerű! Akkor most mennyünk és vegyük fel a dalt! – pattan fel kényelmes karosszékéből a pasas. Mi is így tettünk, majd visszamentünk a stúdió terembe. Bill bement a fülkéjébe és a fejére tett egy bazi nagy fülhallgatót.

- Akkor először csak megmutatom, mire gondoltam! – beszél az egyik mikrofonba.

- Rendben! – válaszol neki Peter. Ő is egy mikrofonba beszélt, egy gombot nyomva.

- Csak akkor hall minket, ha ezt a bigyót lenyomva tartjuk?? – kérdeztem.

- Igen, és ha ebbe a mikrofonba beszélsz! – magyarázta a producert.

- Nagyszerű! – bólintottam. – Bill mindig ilyen??

- Milyen? – lepődött meg a pasi.

- Hát ilye titokzatos! – nézek a fülkére.

- Igen! Furcsa, mert néha az ember úgy érzi, többet tud róla, mint saját maga! De nagyon rendes gyerek! Csak sajnos szinte senki sem becsüli! – csóválja a fejét szomorúan.

- Ezt hogy érti? – kaptam rá a tekintetem aggódva. De nem tudott válaszolni, mert Bill szólt:

- Akkor kezdem! – azzal elkezdte felénekelni a dalt. El is felejtettem mit akartam kérdezni. Billt figyeltem. A hangja tiszta volt és szomorúan csengett. A dal teljesen magával ragadott, pedig ez csak egy sima próba volt.

- Nagyszerű!! Így nagyon jó Bill!! Fel is veszem! – monda a dal végén Peter.

- Oks! – bólogatott Bill, majd várt egy kicsit, míg a producer jelt ad, és elkezdte megint. Ez most más volt! Sokkal megfontoltabb, sokkal szebb. Mikor a második reflén után a hangja elhalkult, majd újból beleerősített, elszorult a szívem. Teljesen beleéltem magam a dalba, közben Bill arcát figyelve. Annyi érzelmet fejeztek ki a gesztusai, és olyan beleéléssel énekelt, hogy csoda volt nézni. Miután befejezte és Peter leállította a felvételt, megtapsoltuk és végre kijött a fülkéből.

- Nagyon ügyes voltál!! – szaladtam oda hozzá.

- Tényleg?? Tetszett?? – vigyorodott el Bill.

- Igen nagyon!!! Nagyon gyönyörű ez a szám… és ahogy énekelted… kirázott a hideg!!! – lelkendeztem.

- Helyes! Ugyan is ezt a számot… - kezdte, de abba hagyta.

- Mi van vele?? – vártam a folytatást.

-… nagyon sokáig írtam! – válaszolt keresve a szavakat. De tudtam, hogy nem ezt akarta mondani.

- Aham! – néztem rá gyanúsan.

- Na gyerekek! Akkor most hallgassuk meg, mit is ügyeskedett Bill! – sietett a srác segítségére a producer. Bill csak vetett egy hálás pillantást a hapsira, majd odamentünk a hangpulthoz. Elindította a felvételt. Az első szónál kirázott libabőr. Hirtelen elfogott egy olyan érzés, hogy meg kell becsülnöm Billt. Hogy ő fontos nekem. De ez csak pár pillanatig tartott. Ránéztem a srácra. Ő csak bámult ki a fejéből. Nem tudom min kattogott az agya, de nem próbálkoztam a megfejtésével, inkább nekidőltem. Ez kizökkentette. Rám nézett kedvesen mosolyogva és átkarolta a vállam. Olyan jó volt. Nem tudom mért. Ez a dal… teljesen megváltoztatott mindent… másképp tekintettem rá.

- Nos?? – kérdezte Peter, miután leállította.

- Jó lesz! Így gondoltam! – bólogatott Bill.

- Nagyszerű! Akkor most mutatok pár dolgot Ellának! – mondta azzal intett nekem, hogy mennyek oda hozzá. Nagyon jól elszórakoztunk. Össze – vissza játszottunk Bill hangjával. Nagyon élveztem. Peter is aranyos volt, meg ugye végre Billel lehettem. Ami nem tudom mért volt nekem olyan nagy szám, elvégre is csak barátok vagyunk. Már elvoltunk egy ideje, mikor a producer végre kijelentett, hogy készen vagyunk. Bill fáradtan rám nézett, majd megkérdezte:

- Na?? Milyen volt??

- Elmondhatatlanul jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!! – vigyorogtam rá. – És nem csak azért, mert ide hoztál! Hanem mert végre egész nap veled lehettem! – a srác kicsit elpirult. Kifelé a szobából összefutottunk Sakival.

- Na itt vagytok?? Azt hittem már elvesztetek! – vigyorogta a testőr.

- Nem, még megvagyunk! Mennyi az idő?? – nézett rá Bill.

- Fél hét! – válaszolt Saki.

- Perfekt! – vigyorodott el Bill, majd megragadta a kezem, és elkezdett húzni.

- Hova megyünk??? – érdeklődtem, engedelmesen követve.

- Majd meglátod!!! Ez is a meglepi része!! És szerintem ez fog a legjobban tetszeni!!! – mosolygott. Egy lépcsőhöz értünk. Előre engedett.

- Na Bill légyszi! – próbálkoztam.

- Jajj ne kezd már megint!!! Majd meglátod!! – nyújtotta rám a nyelvét.

- Cahh! – vigyorodtam el. A lépcső végén egy ajtóba ütköztem. Itt Bill befogta a szemem.

- Ohh, ez izgi! – húzogattam a szemöldököm. A srác elmosolyodott, majd kinyitotta az ajtót. Kellemes friss levegőt éreztem az arcomon. Bill óvatosan terelgette a lépteimet, majd egy kis idő után megállt. Óvatosan elvette a kezét a szemem elől. Először csak sűrűn pislogtam, mert elvakított a napfény, majd körülnéztem. A háztetőn álltunk. Nagyon jó kilátás nyílt a városra. Már ment le a nap. Először nem értettem mért hozott ide, majd újból az égre vándorolt a tekintetem. A naplemente!!!! Gyönyörű volt! Ilyen szépet még életemben nem láttam! Az ég alja vörös, rózsaszín, narancs és bíbor színekben pompázott. Káprázatosan szép volt!

- Bill ez… ez… köszönöm! – ölelem meg. Ő is viszonozza. Erősen magához szorít, majd megpuszilja a fejem búbját. Miután elengedtük egymást, nekitámaszkodtam a korlátnak. Bill átkarolta a derekam, majd ő is így tett… volna. Csak hogy ahogy hozzáért a vasrúdhoz, fájdalmasan felszisszent és elkapta a kezét. Rátenyerelt egy darázsra, ami megcsípte. Ránézett a kezére:

- Jajj ne! – kerekedett ki a szeme, majd a torkához kapott. Elkezdett fulladni. Majdnem hanyatt esett az utolsó pillanatban kaptam el.

- Bill, te Jó Isten, mi a baj??? – rémültem meg. Óvatosan lefektettem a földre, a fejét az ölembe helyeztem. Nem tudott semmit mondani, csak kapkodott a levegő után és köhögött.

- Jézusom… SAKI!!!! SAKI GYERE GYORSAN!! BILL ROSSZUL VAN!! GYERE MÁR!!! – kezdtem el kiabálni. A testőr villámgyorsan ott termett mellettünk, és már tárcsázta is a mentőket…