- Jajj de jó, hogy végre megjöttetek!! – borulok Zsu nyakába a korterem előtt.

- Bocsika, nem tudtunk gyorsabban jönni, mert Georg szütyörgött! – nézett csúnyán a basszerre a csaj.

- Jó, semmi baj! Az a lényeg, hogy itt vagytok! – nyugszom meg egy kicsit.

- Bill jól van? – lép oda hozzám Tom.

- Nem tudom. Mikor bevitték, még ájult volt. De a mentős azt mondta, már stabilizálták az állapotát! – tördeltem a kezem.

- Hál’ Isten! Akkor már csak oltást kap, és jöhet haza. – sóhajt Gusti.

- Igen! Honnan tudtad?? – néztem rá döbbenten.

- Ez már nem az első eset, hogy emiatt korházba kerül. – vonja meg a vállát Georg. Éppen elcsodálkoztam volna, mikor nyílt az ajtó és kijött a doki.

- Önök Bill Kaulitz hozzátartozói?? – néz ránk.

- Igen! – egyszerre.

- Jól van??? – lépek oda az orvoshoz.

- Igen, bár elég heves rohama volt! Kész szerencse, hogy időben hívták a mentőket! Most megúszta egy injekcióval, de lehetett volna sokkal komolyabb is!! – csóválta a fejét a fazon.

- És bemehetünk hozzá?? – kérdezi Tom.

- Csak két ember! Akik a legfontosabbak neki! – néz ránk aranykeretes szemüvege fölött. Összenéztünk. Alap, hogy az egyik Tom… de ki legyen a másik?

- Akkor mennyen Tom és Ella! – bólogat Gusc. A többiek helyeselnek.

- Rendben! Menjenek! – tárja ki az ajtót előttünk a doki.

- Köszönjük!! – megyünk be a kórterembe. Bill még ájult volt. Odaléptem az ágyához, és megsimítottam az arcát. Tom hozott nekem egy széket, így leültem. Ő mögöttem ált, kezét a vállamon nyugtatva. Nem telt el sok idő, és Bill ébredezni kezdett. Először csak pislogott, majd mikor megállapította, hogy hol van, elkezdte hevesen venni a levegőt, felült az ágyon és engem keresett a szemével.

- Itt vagyok! – fogom meg a karját. Ettől megkönnyebbült.

- Hál’ Isten! – ölel meg. – Bocsáss meg, hogy így elrontottam ezt a napot! – súgta a fülembe, miközben szorított.

- Jajj, ne hülyéskedj már!!!! Nem tehetsz róla! És különben sincs ez a nap elrontva!!! – simítom meg a hátát.

- De ugye nem ijedtél meg nagyon?? – tartott el magától.

- Hát, ami azt illeti elég rendesen a frászt hoztad rám! Azt hittem valami komolyabb! – néztem rá. – De ugye már jól vagy?

- Persze!!! Fitt és egészséges, mint voltam! – vigyorogta. Ennél a kijelentésnél Tom elröhögte magát.

- Ja, ez is itt van?? – néz fintorogva testvérére a fekete hajú srác.

- Szijja bátyó! Én is örülök, hogy nem dobtad fel a pacskert! – pacskolta meg ikre vállát Tom, mintha meg sem hallotta volna. Bill megcsóválta a fejét:

- Na, gyere ide te birka! Úgy sem lehetünk haragban örökre! – int a sapis srácnak, majd megölelik egymást.

- Helyes! Kíváncsi voltam, meddig bírod nélkülem! De be kell látnod, hogy így nem tudsz élni!!! – egózott a rasztás, amire Bill csak egy cinikus pillantással válaszolt.

- Na, de most én kimegyek, hogy a többiek is be tudjanak jönni! – pattantam fel.

- Nem kell kimenned, csak szólj nekik! Bill már felkelt, most már ők is bejöhetnek!! – néz rám Tom.

- Oks! – bólintottam, majd szóltam a többieknek. Épp kinn voltam az ajtó előtt, mikor egy fújató, tiszta ideg, rohadt pipa pasas vágtatott felénk a folyosón.

- O - ó! – jött a vészjósló reakció Gustitol.

- Ez ki?? – fordultam felé.

- David Jost… a mananger! – válaszolt visszafojtott hangon Georg. Kikerekedett a szemem. A hapek megállt előttünk, végig mért, majd berontott a korterembe. Mi utána. Zsu becsukta mögöttünk az ajtót, mert sejtette, hogy kemény menet lesz.

- BILL!!! MI A FENÉT CSINÁLTÁL MÁR MEGINT??? – förmedt rá szegény srácra.

- Csinált?? Szerintem nem éppen az ő hibája, hogy megcsípte egy darázs! – kelt testvére védelmére a rasztás, dacosan a bikaként fujtató David szemébe nézve.

- IGEN… ÉS KI MIATT?? MÁR MEGINT MIFÉLE RIBANCOT SZEDTETEK ÖSSZE??? – ordítozott tovább a mananger. Erre a „ribanc” kifejezésre az összes fiú ugrott, de Bill volt a leggyorsabb, és talán mindük között a legdühösebb is. Pár pillanat alatt a férfi előtt termett, megragadva a nyaka alatt az inget.

- Ella NEM ribanc! – szűrte a fogai közt a szavakat a srác, egyenesen a meglepett hapsi pofájába nézve. Az arcuk között alig volt pár centi. Bár Billnek lefele kellet néznie, ugyanis David majd’ egy fejjel kisebb volt nála.

- Rendben! Elnézést!! – nyugodott le a pasi. – De akkor is!!! Mégis hogy gondoltad, hogy elhozod a stúdióba??? És ha megláttak volna??? És ráadásul még a darázs is megcsípett. Mi van, ha meghalsz?? A munka meg persze megint félbe maradt… Fogadok, hogy nem csináltatok semmit… - rázta le ingerülten Bill kezeit David.

- Nagyot tévedsz! Felvettük az új számot! – húzta ki magát büszkén a srác.

- Nagyszerű!! De ettől még holnap be kell jönnöd a további felvételre, mert szorít a határidő! – méregette a srácot a mananger.

- Milyen határidő??? – akad ki Tom. – Tudtommal, MI vagyunk a zenészek, és MI döntjük el, hogy mikor adjuk ki azt a nyomorult kislemezt!!!

- Az lehet! De nem várathatjátok a rajongókat!! – érvelt David.

- Jajj, mióta érdekelnek téged a rajongók?!?!? – nevet fel Gusc.

- Mi van Dave? Kéne a pénz, mi? – szemtelenkedik Georg. A mananger bal szeme megrándult.

- Nem! Csak már annyi idő eltelt a legutolsó klip óta!! Most már kéne egy új, nem gondoljátok?? – nézett végig a fiúkon.

- A rajongók nagyon jól tudják, hogy a turné miatt nem volt időnk rá! És most szünetünk van!!! Elvileg… Nekünk is szükségünk van a pihenésre, nem gondolod?? – hőbölgött Bill.

- Jajj Istenem! Lesz még annyi alkalmatok pihenni! – csóválta a fejét David.

- Ja… mint eddig! – vonta meg a vállát Tom.

- Akkor legalább a kislemez kiadását bírjátok ki!!! – erősködött Dav.

- Perszeeee! Aztán a kiadás után majd annyi helyre kell elmennünk interjút adni, hogy azt sem fogjuk tudni, fiúk vagyunk – e vagy lányok!!! – áll mellém Bill.

- Jó rendben! Akkor tudjátok mit?? Megcsináljuk a kislemezeket, leforgatjuk az új számhoz a klipet, és elcsúsztatjuk a megjelenést egy hónappal! És akkor, azaz egy hónap, csak a tiétek! Azt csináltok amit akartok!! Így megfelel?? – sandít a fiúkra a hapsi. Tom és Bill egymásra néznek. Gustav és Georg a csapdát keresik a mananger szavai közt.

- Mi az eredeti határidő? – kérdezi Bill.

- Szeptember. – válaszol David. A srác még habozik egy kicsit.

- Kettő! – szólal meg Tom.

- Mi kettő? – értetlenkedik a férfi.

- Két hónapot kell csúsztatnod! – vigyorodik el a rasztás.

- Ugyan mért? – ráncolja a szemöldökét a mananger.

- Mert szeptemberben lesz az angliai fellépésünk és kirándulásunk, utána az egy hónap szünet. Vagyis akkor novemberben lesz kiadva a kislemez! – indokol a gitáros.

- Tényleg! Angliáról meg s feledkeztem! – kap a fejéhez Bill.

- Nagyszerű! – fintorog David. – Akkor két hónap! De csak egy feltétellel!

- Haljuk! – sóhajt az énekes.

- Az új számotoknak még a nyaralás előtt kiadható állapotban kell lennie! – sandít a gyerekekre a pasi.

- Rendben! – sóhajt lemondóan Gusc.

- Nagyszerű! – vidul fel a mananger. – Akkor én most megyek és intézkedek! További szép napot! – viharzik ki az ajtón. De egy pillanatra még visszalép:

- Ó, és Bill! El ne felejtsd, hogy holnap be kell jönnöd! – vigyorodik el gonoszan, majd végre eltűnik. Bill hirtelen megfordul és öt centire a fejemtől, beleüt a falba.

- A rohadt életbe, hogy ez a kis patkány folyton keresztbe tesz!!! – őrjöng.

- Nyugi Bill! Csak miattunk csinálja! – próbálja nyugtatni Georg, bár ő is nagyon jól tudja, hogy ez nem így van.

- Persze… miattunk, mi? – fordul vissza az énekes a többiek felé. – Ez a görény, még soha egy fűszálat nem tett keresztbe a mi érdekünkben! Csak magával foglalkozik! Most is szerinted mért sürgeti annyira ezt a lemezkiadást? Hogy legyen pénze! Biztos megint házat akar venni a lányának! – járkál fel – alá a fekete hajú srác.

- Billnek tökéletesen igaza van! – lép a srác mellé Zsu. – A végkimerülésig hajt titeket! És ha esetleg tönkrementek? Akkor szerintetek mi lesz? Egy percig nem fog titeket sajnálni! Lelép a pénzel és ennyi! – nyomasztó csend telepedett a helységre. Mindenki nagyon jól tudta, hogy Zsunak és Billnek igaza van.

- De az is igaz, hogy miatta vagyunk ott, ahol vagyunk! Ha ő nem hajt minket, lehet, hogy még mindig csak a Schrei turnénál tartanánk! És pont ez a bibi! Amilyen sikeressé tudott tenni minket, ugyanúgy tönkre is tehet! – horgassza le a fejét Gustav.

- Mit tudnánk tenni?? – néz végig barátain Tom.

- Hát… megpróbálhatok beszélni Peter - rel… Ő megért minket és nem ért egyet David módszereivel… De nem hiszem, hogy egy gyerekkori barátját kirúgna, csak azért, mert pár tini fiú panaszkodik! – temeti kezébe az arcát Bill és leül az ágyra. Melléülök és átkarolom a vállát:

- Csak van valami megoldás! – próbálom bíztatni.

- Igen! Nyelünk! Mint eddig mindig! Mást nem tudunk csinálni! Ha panaszkodnánk Peter – nek, és ő esetleg felelősségre vonná ezt a szemetet, mi szívnánk! Kegyetlenül megtorolná, amiért elégedetlenek vagyunk, és még a mostaninál is köcsögebb lenne! – vonja meg a vállát szomorúan Gusc.

- Igen… Sajnos igaza van Gustavnak! Nincs mit tenni! – húzza el a száját Georg.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele… de én már szeretném, ha végre valaki emberszámba venne minket! Hogy ne csak a sztárt és a hátulról irányított bábukat lássák bennünk, hanem az embert! Olyan kevésen vannak, akikben őszintén megbízhatunk! A családunk és a barátaink… ennyi! És sajnos az utóbbiból is egyre kevesebb van! A többiek mind csak a pénzünk és a hírnevünk miatt állnak mellettünk. Gustavon kívül egyikünknek sincs barátnője, aki támogatna minket, és a háttérben támasz lehetne. Jó ott a család! De őket örülünk, ha havonta egyszer látjuk! Mondjuk mi Tommal még szerencsésnek mondhatjuk magunkat! Itt vagyunk egymásnak! De Gustav és főleg Georg? Eszméletlenül rossz… hiába a látszat más! Nekünk is megvannak a magunk gondjai! És a legnehezebb, hogy nem szabad, hogy ez látszódjon rajtunk! Még bírjuk… csak az a gáz, hogy nem tudni meddig! Néha már azaz érzésem, hogy David direkt arra gyúr, hogy felbomoljon a Tokio Hotel, és ezzel több millió embernek legyen igaza! – Bill szavai mindenkit mélyen érintettek. Még engem is. Nem gondoltam, hogy ilyen gondjaik vannak. Kívülről tényleg olyan felhőtlennek látszik az életük… Talán még így ültünk volna egy darabig, he be nem jön az orvos:

- Nos fiam! Látom már felébredt! Jól érzi magát? – lép oda hozzá a és elkezdi vizsgálgatni.

- Igen! – válaszolt halkan Bill.

- Nagyszerű! Akkor haza is mehet! Holnap még pihenjen sokat, de a hétvégére már kutya baja lesz! – pacskolja meg a gyerek hátát a doki.

- Köszönjük szépen! – áll fel Bill és kezet fog a férfival. Amaz csak bólint, majd kimegy a teremből.

- Hát ez így érdekes lesz! – morfondírozik Gustav a kocsi előtt állva.

- Mert? – áll mellé Tom.

- Mert nem férünk be mindannyian! – teszi csípőre a kezét a srác.

- Hát ez gáz! – vakarja a feje búbját Georgi. (Dzsordzsi XD)

- Hát akkor valaki menjen el a kocsimért a stúdióhoz! – ajánlkozik Bill.

- Tényleg, ez jó ötlet! Georg elvisz, én meg majd azt vezetem! – bólogat Gusc.

- Én akartam! – szontyolodik el a fekete hajú srác.

- Persze! Majd hagyjuk, hogy ilyen állapotban vezess, mi? – néz rá Zsu.

- Bocsi anyu! Hogy is gondolhattam ilyet! – hülyéskedik a srác. Zsu elnevette magát.

- Na akkor mi indulunk! 10 perc és jövünk! – száll be az autóba Gusc. Tényleg így történt. Nem telet bele még 10 perc sem és a két autó beállt a parkolóba. Beszálltunk és végre elindultunk haza…