Bill átkarolta a vállam, és úgy mentünk ki az udvarra. Zsu épp ekkor lépett ki a szobájukból, álmatag fejjel. Elsétálva mellettünk, csak intett egyet, majd mikor már kiértünk, akkor fordult utánunk, a szemét dörzsölgetve. Vajon még nagyon reggel van neki, vagy Bill tényleg átkarolt?? De betudta halunak, ezért megrázta a fejét, és kiment a konyhába.

Mi az udvaron, nagyot szippantottunk a friss nyári levegőből. Kellemesen sütött a nap, és kiérve a napfényre, sokkal jobban éreztem magam.

- Ohh nézd, madár!!! – kiáltott Bill, egy irányba mutatva. Én automatikusan arra fordultam, és a srác, ezt kihasználva, akkorát sózott a seggemre, hogy azt rendesen megéreztem. De mire megfordultam, hogy nyakon vágjam, ő már nevetve elszaladt.

- Te kis… fúúú Bill, csak kapjalak el!!!! – rohantam utána.

- Huuu, mért mi lesz akkor?? – kiabált hátra nekem cinikus vigyorral.

- Megbüntetlek… - nevettem, majd egy ügyes trükkel elé vágtam, megállásra kényszerítve.

- Hoppá… - húzta el a száját.

- Hoppá bizony… - néztem rá számon kérően, majd elkaptam a két csuklóját.

- Jajj, nem csináltam semmi rosszat… - hátrált boci szemekkel.

- Tényleg nem… csak rácsaptál az ülepemre… - vágtam olyan képet, mintha tényleg semmiség lett volna.

- Ne mond, hogy nem élvezted… - vigyorgott kajánul.

- Ha kisebbet ütöttél volna, talán igen… - néztem rá szúrósan.

- Ohh… ezt megoldjuk… kapsz egy kisebbet… - vetette be csábos mosolyát.

- Csak szeretnéd… - döntöttem le a fűbe, ráülve a… hát nem a hasára, hanem kicsivel alá (xD), és a kezeit leszorítottam a földre.

- Ugye tudod, hogy rossz helyen ülsz??? – húzta fel a fél szemöldökét.

- Rossz helyen?? – utánoztam az arckifejezését.

- Hát… igaziból nem… de mivel most büntit fogok kapni… kicsit féltem magam… - nézett kétségbe esve.

- Minek nézel te engem??? Nem akarlak kiherélni… - nevetek, majd ledőlök Bill jobb oldalára. Mind ketten háton feküdtünk egymás mellett, nézve a fölöttünk terebélyesedő fűzfa ágait, ahogy játszott velük a langyos nyári szél. A fejünk összeért, és kicsit csikizte a nyakam a srác haja, de kellemes volt. Jól esett a közelsége.

- Ugye tudod, hogy 4 nap múlva go Maldiv - szegetek?? – tette fel a kérdést hirtelen.

- Tényleg?? Ne már… így elment az idő?? – csodálkoztam.

- Bizony… Már több mint 1 hónapja fárasztunk… - mosolygott. Én is elmosolyodtam.

- De remélem a repülőn mellém ülsz… - húzogatta a szemöldökét.

- Van más választásom??? – sóhajtottam.

- Van… de te mellém akarsz ülni… én tudom… - könyökölt fel féloldalasan, fölém hajolva.

- Mért vagy te abban ennyire biztos?? – mosolyodtam el.

- Csak tudom… érzem… - nézett a szemembe.

- Na jó… legyen… - vontam meg a vállam.

- Héééé! Mi volt ez a vállvonás?? – kezd el csikizni.

- Jajj neeeeeeeeeee! Bill légysziiiiiiii! – nevettem.

- Na jó… ennyi elég lesz. – fekszik vissza a fűbe kis idő múlva.

- Ohh de rendes vagy… kegyeskedsz békén hagyni??? – háborodtam fel, nevetéssel a hangomban.

- Hát… ugye milyen rendes vagyok??? Azt is megengedem, hogy este megint megmaszírozz… - kényelmeskedett.

- Na persze… és ha én azt mondom, hogy pénzt kérek érte??? – könyököltem fel.

- Megfizetem… - nyom vissza a földre, majd rám fekszik.

- Örülök, hogy itt vagy nekem! – tűri a fülem mögé a hajam. Egy kicsit zavarba jöttem, és elkezdett bizseregni a gyomrom.

- Neked?? – kérdeztem.

- Igen! Már mit úgy értem, hogy… tudod… - néz a szemembe.

- Nem Bill! Nem tudom… - „értetlenkedtem”. A srác lassan közeledett. De nem jutott túl sokáig:

- Fúúúúj Scotty… wááá… jól van, én is szeretlek… blöki… húzz innen! – huppan vissza a földre, kezével védve arcát, amit a kutya „betámadott”, jól összenyálazva a gyereket. Én csak nevetve felültem, mikor én kerültem sorra, és elkezdtem simogatni a dög oldalát, amitől ő kényelmesen hanyatt vágta magát.

- Nézd a kis mázlista… - könyököl fel a srác is.

- Jajj, ha gondolod, a te hasadat is megvakargatom… - nézek rá, majd felállok, és elkezdek játszani a kutyával. Kergetőztünk, meg labdáztunk, és tök élveztem. Scotty nagyon okos állat.

Bill egy darabig csak mosolyogva nézett, majd úgy gondolta ő is beszáll. Mögém lopózott, hátulról átkarolt, a karjaimat a törzsemhez szorítva, és kicsit megemelt. Scotty eszméletlen csaholással elkapta a gatyaszárát, és elkezdte ráncigálni.

- Féltékeny… - nevettem, kiszabadítva magam a karjai közül.

- Hát csak ne legyen… én láttalak meg előbb… - nevetett ő is, majd megint elkezdtünk kergetőzni, de szegényt mindig megtámadta Scotty (csak játékból), ha hozzám nyúlt.

- Na jó… most már elég… - roskadt le fáradtan a fűz tövébe, bő 2 óra hancúrozás (nem rosszra gondolni) után.

 - Mi van??? Nem Bírod a kiképzést?? – ültem mellé.

- Hát… azért nem ehhez szoktam… - lihegte. - És most nézd meg… ez volt a kedvenc farmerem… most meg úgy néz ki, mint a kapcarongy… - vizsgálgatta kilyuggatott nadrágszárát.

- Jajj, majd veszünk másikat… - fogtam meg a kezét.

- Helyes… - karolt át. A vállára hajtottam a fejem, és csak hallgattam, ahogy szuszog. Scotty eközben letelepedett a lábunkhoz. Amíg játszottunk, észre sem vettük, hogy beborult, és hűsítő szellő kezdett fújni, ami kifejezetten jól esett a tikkasztó meleg után.

- Esni fog… - állapította meg Bill.

- Nem baj az… imádom az esőt! – simultam hozzá.

- Vár, ez így nem jó… - fészkelődött. Addig – addig ügyeskedett, még a végén a két lába közt ültem, hátamat a mellkasának vetve.

- Így már rögtön más… - karolt át. Élveztem a helyzetet, főleg, hogy éreztem a szívverését a hátamon. Ellazultam, és kényelmesen elhelyezkedtem. Örültem neki, hogy itt lehetek. És pont Billel, akiben egy olyan jó barátot találtam, mint még soha senki másban (Persze fiukról van szó.). Lassan felfrissült a levegő, és az eső is elkezdett szemerkélni. De nekünk eszünk ágába sem jutott bemenni. Igaz nem beszéltünk egymással, és nem is nagyon mocorogtunk… de így olyan jó volt. Aztán végül mégis felkeltünk, mert elkezdett szakadni. De a házig nem jutottunk el… megálltunk az udvar közepén, szórakozni az esőben. Zsu és Gustav kinn könyököltek az ablakban, és onnan figyeltek minket.

- Gyerekek… - csóválta a fejt Zsu.

- De olyan helyesek így együtt… - billentette oldalra a fejét Gusc.

- Ha nem jönnek össze, én nem tudom, mit csinálok!!! – csapott a párkányra a csaj.

- Tény és való: Billre már ráférne egy rendes lány… - bólogatott Gusti.

- És Ellára is egy rendes srác… - merengett a barátnőm.

- Összeillenek! – mondta ki a végszót a barátja. - Hagyjuk, had intézzék el maguk közt… max ha nagyon nem megy, besegítünk egy kicsit… bár Billt ismerve nem lesz rá szükség…

- Igazad van… - karolta át Zsu, majd becsukták az ablakot.

- Jézusom… mivan, nem akartátok fogyasztani a vízórát, vagy mi?? – kapott a mellkasához Tom, mikor csurom vizesen beestünk a nappaliba.

- Vicces vagy… - gúnyolódott Bill.

- Most mért??? Én megértem, ha spórolni akartok… Georg egy csomó vizet elpacsál… - csóválta vádlón a fejét a rasztás, aminek következtében egy hátbavágást kapott az épp a konyhából kijövő basszertől.

- Héééé… ezt most mért kaptam?? Nincs igazam??  - nevetett. De a folytatást már nem hallottam, mert elmentem zuhanyozni, jó forró vízben. Aztán váltott Bill. Amíg ő zuhanyzott, én leültem a nappaliba TV-t nézni.

- Na mizujs kiscsaj?? – dobja le magát mellém Tom.

- Semmi különös… elfáradtam… és éhes vagyok… - panaszoltam.

- Hát hallod nem csodálom… már hat óra… egész nap rohangásztatok, és még ebédelni sem jöttetek be. – csóválta a fejét.

- Milyen gyorsan elment ez a nap… - húztam el a szám.

- Hát igen… ha valamit élvezünk, annak sajnos gyorsan vége van… én már csak tudom… - kacsintott rám.

- Honnan veszed, hogy élveztem??? – néztem rá.

- Jajj, ne is tagadd… csak úgy süt rólad… és Billről is… - mosolyodott el, olyan furcsán.

- Mire célzol??? – néztem rá szúrósan.

- Semmire… - vonta meg a vállát, és elkezdte vizsgálgatni a pólója mintáit.

- Persze… szóval?? – fordítottam vissza a fejét.

- Hát… nem lehet, hogy ez már több mint barátság??? – tapintott a lényegre. Kicsit megfagytam. Erre még nem is gondoltam. Lehet, hogy ez az a furcsa érzés, mikor Billel vagyok?? Belé szerettem volna??? Áhh biztos nem… Tom csak zavarba akar hozni.

- Nem hiszem… legalább is az én részemről… - vontam vállat, és idegesen váltottam csatornát. Tom érezte, hogy érzékeny területre tapintott, ezért jobbnak látta békében hagyni a dolgot. Akart mondani valamit, de nem tudta elkezdeni, mert megjött Bill.

- Nem eszünk valamit?? Farkas éhes vagyok… - támaszkodott a kanapé háttámlájára ott, ahol én ültem.

- Ez egy jó ötlet… - álltam fel, és szomorúan tapasztaltam, hogy mivel Tom felkavart, most nagyon rossz érzésem támadt, ránézve az énekesre. És ez egész vacsi alatt nem változott.

- Valami baj van??? Megbántottalak valamivel?? – kérdezte aggódva Bill, mikor elvette a tányéromat.

- Nem, dehogy is! Csak… olyan furcsa érzésem van… és… nagyon rossz… - tördeltem az ujjaim. Tom, aki ott ült mellettem, sejtette, hogy a beszélgetésünk miatt van, ezért nyugtalanul rám nézett. De én nem akartam viszonozni a pillantását.

- Mitől??? – fogja meg a vállamat Bill, amitől kirázott a hideg.

- Nem… nem tudom… - húzódtam el tőle.

- Nyugodtan elmondhatod… - ült le velem szembe húzva a széket, és a szemembe nézett.

- Nem akarom… - sütöttem le a szemeim, mert nem bírtam állni a tekintetét. Egy darabig még nézett, majd csalódottan levette rólam a tekintetét és felállt.

- Rendben… - azzal bement a nappaliba, és leült TV-t nézni. Egy könnycsepp csordult le az arcomon. Tudtam, hogy megbántottam, pedig nem akartam. És magamra is dühös voltam, hogy egy ilyen szép napot elrontok a hülyeségemmel.

- Bocsi, nem akartalak összezavarni… - mondta halkan Tom.

- Jajj, semmi baj… csak… kicsit furcsa most… - fordultam felé.

- De mért?? Ne legyen furcsa… most is ugyan olyan, mint eddig… semmit nem változott a helyzet, csak te látod másnak… viselkedj úgy, mint eddig… csak természetesen… és meglátod, hogy rögtön elmúlik ez a rossz érzésed. – fogta meg a kezeim, hogy ne ropogtassam őket. Felnéztem rá, bele azokba a szép nagy barna szemeibe. Ettől olyan melegség töltött el… és valóban megszűnt, az a vacak érzésem.

- Igazad van… - álltam fel. – Köszönöm! – adtam egy puszit az arcára, azzal én is bementem a nappaliba. Bill a kanapén feküdt, unottan bámulva valami zenecsatornát. Még akkor sem emelte rám a tekintetét, mikor ott álltam a lábánál. Pedig tudta, hogy ott vagyok.

- Bill… - szólítottam meg. Még mindig semmi. Letérdeltem az ágy mellé, elállva a TV-t, mikor végre rám nézett.

- Melléd feküdhetek??? – kérdeztem halkan.  Nem válaszolt, csak kicsit kijjebb csúszott, jelezve, hogy feküdjek belülre. Átmásztam rajta. Kicsit szűk volt a hely, ezért félig Billen hasaltam. A fejemet rátettem a mellkasára, jobb kezemmel, pedig átkaroltam. Az ő kezei be voltak fűzve a feje alá, és még mindig nem vett rólam tudomást.

- Bocsánat, hogy olyan bunkó voltam az előbb… - sütöttem le a szemem. Csak a le – fel járó mellkasára figyeltem. Azt hittem, erre sem akar válaszolni, de aztán mégis megszólalt:

- Ha valami bajod van velem, azt légyszives mond el nekem is…

- De hisz nincs is veled semmi bajom! – simítottam meg a hasát.

- Akkor mi a bajod?? – értetlenkedett.

- Nem tudom… csak össze vagyok zavarodva… - bújtam hozzá még jobban, és ettől megnyugodtam.

- Miért??? – a hangja sokkal puhább volt, mint az előbb, és a bal kezét is kihúzta a feje alól, hogy átkaroljon.

- Összezavart Tom… - sóhajtottam.

- Jajj, ne is törődj vele, ha piszkál… - simogatta a hátam.

- Nem piszkált… tök komoly volt, és pont ez volt az ijesztő! – rajzolgattam a mellkasára az ujjammal.

- Mért, mit mondott?? – játszott a hajammal.

- Hát… - haboztam. – Hogy mi van ha… köztünk… szóval… nem csak barátság van… - nyögtem ki végül. Úgy gondoltam, ha elmondom úgy jobb lesz. És így is lett. Bill először nem válaszolt, csak mosolygott.

- És ha esetleg így is lenne… mi köze van hozzá?? – kérdezte később, nevetéssel a hangjában, és magához ölelt. Egy kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy mentegetőzni fog, vagy dührohamot kap. De aztán belegondolva mit mondott…

- Igazad van… - lazultam el. – Akkor se lenne sok köze hozzá… - ebben maradtunk. Aztán Bill talált egy jó filmet az egyik csatornán, amit elkezdtünk nézni. Olyan fél 12 lehetett, mire vége lett.

- Ma alszol velem?? – tette fel a kérdést, mikor mentünk a szobáink felé. Ezzel jó alaposan meglepett, mint ma már oly sokszor. De aztán rájöttem, hogy csak Tom agyát akarja húzni.

- Persze… De az én szobámban alszunk… - vigyorogtam.

- Ha alszotok… - jött felénk a rasztás a folyosón. Bill adott neki egy olyan taslit, ami még nekem is fájt.

- Oké, rendben, bocsi… természetesen nem lesz semmi… - fogta a fejét. Bill csak elégedetten bólintott, majd bementünk a szobámba.

- Póló nélkül alszom… remélem nem baj… - vette le magáról a ruhát.

- Úgy nézek ki, mint akit zavar??? – húztam fel a szemöldököm.

- Őszintén??? – feküdt le az ágyra.

- Aham! – feküdtem mellé.

- Igen… - kezdett el csikizni.

- Hééé, jajj neeeeee! Lécci! Ez nem éér…. Naaaaaa.. – nevettem.

- Jól van… ma már eleget kínoztalak… - hagyta abba mosolyogva, aztán betakarózott. Én is követtem a példáját.

- Jajj neeee… holnap kell mennem dolgozni… nem akarok…- kezdett el nyafogni.

- Jajj tényleg… szegénykém… akkor aludjunk, mert holnap hulla leszel. – javasoltam.

- Már most is az vagyok... szal szerintem is! – húzott magához. Ő háttal feküdt, én pedig a vállára tettem a fejem, és úgy ölelt át. Szóval a szokásos.

- Jóéjt! – adtam egy puszit az arcára.

- Neked is! – viszonozta a gesztust, majd lekapcsolta az éjjeli lámpát. De én még nem aludtam… a mai napon pörgött az agyam. Ez egy csodálatos nap volt… és mától minden más lesz… éreztem… csak még azt nem, hogy miben… de nem tudtam ezen tovább töprengeni, mert elnyomott az álom. Viszont Bill sem aludt. A plafont nézte, és ő is a mai napon filózott. És minél mélyebbre merült a gondolataiba, annál jobban megfogalmazódott benne egy kétségbe ejtő érzés: belém szeretett…