Reggel arra ébredtem, hogy valaki megpuszilja az arcomat, majd megpróbál halkan kimenni a szobából, de valamiben megbotlik, ezért visszafojtott hangon elkáromkodja magát.

- Bill?? – könyökölök fel az ágyon.

- Jajj, bocsi!!! Nem akartalak felébreszteni! – jön vissza hozzám.

- Semmi baj, már úgy is felkeltem volna! – vontam meg a vállam. – Mennyi az idő??

- Negyed hét… - tűr a fülem mögé egy hajtincset. – Aludj vissza… Korán van még…

- Dehogy is! Mész dogozni??? – fogtam meg a kezét.

- Ja… sajnos… - szontyolodik el.

- Siess haza! – adok neki egy puszit.

- Megpróbálok… bár nem fűzök hozzá túl sok reményt! Szerintem tripla túlórát kapok… vagy… valami annál is rosszabbat…

- Nem csinálhat semmit! Orvosi előírás volt, hogy maradj itthon!!! – keltem ki magamból.

- Jó nyugi! – nyom vissza nevetve az ágyba. – De ez őt hol érdekli szerinted???

- De akkor is!!! Ha megtudom, hogy csinált veled valamit, bemegyek, és akkora balhét csinálok!!!! – háborogtam. Bill csak egy jót nevetett az egészen.

- Majd meglátjuk… de most megyek, mert nem akarok még elkésni is… - ad egy puszit a homlokomra.

- Rendben, kikísérlek! – pattanok ki a szemem. Bill mosolygott, azzal felhúzott az ágyból. Kinn a konyhában még nem ült senki. Ennek örültem, mert most kivételesen én lephettem meg Gustit.

- Na, akkor megpróbálok sietni! – ad egy utolsó puszit az ajtóban a srác, azzal elmegy. Megvártam, míg kikanyarodott a kocsijával az udvarból, majd bementem a konyhába, és csináltam egy kávét. Épp kitöltöttem két bögrébe, mikor megjelent az ajtóban Gustav, álmos fejjel. Nem mondom, elég röhejes látványt nyújtott, hiszen még sose láttam ébredés után.

- Hmm, kávé szagot érzek… - szimatol a levegőbe.

- Elaludtál… - tettem elé a poharát, mikor leült.

- Egyszer nekem is szabad, nem?? – vigyorog. – Amúgy köszi!

- Nincs mit… már ideje volt, hogy forduljon a kocka… kezdtem elkényelmesedni… - ütem le mellé.

- És mi van Billel?? – tért a lényegre.

- Mi lenne??? Elment dolgozni… - vonom meg a vállam.

- Jajj, tudod jól mire értettem… - néz rám szórósan.

- Tudom… de mi lenne??? Nincs semmi… csak barátok vagyunk… - játszottam a bögrémmel, mert ebben az utolsó mondatban és nem voltam biztos.

- Ühüm… - hümmögött. – De azért be kell vallanod, hogy ez már kicsit erősebb, mint barátság…

- Hát… - bizonytalankodtam. Igaziból még magam sem tudtam, hogy mit is érzek pontosan Bill iránt… csak szerettem volna, hogy barátság legyen… de már én is sejtettem, hogy több annál. – Tény és való, hogy az utóbbi időben sok minden változott… de… nemt’om…

- Értem… - bólintott, és ezzel lezártnak tekintette a témát.

Olyan 10 körül a többiek is felébredtek. Épp a teraszon beszélgettem Tommal, mikor bentről halkan megszólalt az Apologise, majd rá 2 perccel jött ki Zsu, hogy csörög a telefonom. Kicsit meglepődtem… Ki keresne ENGEM telefonon?? A barátnőimmel összevesztem, Daviddal megbeszéltük, hogy nem hívjuk egymást, mert sokba kerül, a bátyámról meg nem tudok semmit. Lehet, hogy Bill hagyott itthon valamit. De mikor ránéztem a kijelzőre, az ismeretlen számot írt ki.

- Igen?? – veszem fel.

- Hallo! Ellával beszélek?? – szól bele egy ismeretlen, de kedves hang a telefonba.

- Igen… De én kivel beszélek?? – kíváncsiskodtam.

- Jajj, Istenem, de jóóóóóó!!!! Végre megvagy!!!! Ha tudnád mennyit kerestelek!!!! Letti vagyok, az unokatesód… de már biztos nem emlékszel rám…

- Mi?? Azt mondtad, hogy az unokatesóm? – kerekedett ki a szemem. – De hisz, ő valahol Magyarországon él… és azt sem tudom, mi van vele…

- Igen, igen én vagyok az!!! És már égen – földön kerestelek!!!! E – mait is írtam, msn – re is felvettelek, de egyikre sem válaszoltál!!!! – magyarázta kedvesen. Ekkor jutott eszembe: Tényleg a laptop! Mióta itt vagyok, hozzá sem szagoltam…

- Jajj, el is felejtettem megnézni a leveleimet mostanában… de a telefonszámom honnan van meg?? – ráncoltam a szemöldököm.

- Hát… hosszas kutatómunka eredménye… először megkerestem a barátaidat, és tőlük kértem a számodat… de ők azt mondták, hogy nem is ismernek… Aztán nagy nehezen rátaláltam Krisszre, és tőle kaptam meg… - mikor meghallottam a tesóm nevét, majdnem kiesett a telefon a kezemből.

- Mi?? Krissztől?? Azt hogy csináltad?? Ő külföldön van!!! – kezdtem el hadarni.

- Igen tudom… Levelezek vele… Azt mondta, írt neked is már lassan egy hónapja, csak nem válaszolsz neki… - magyarázta Letti.

- Huhh, asszem meg kell néznem a e-mailjeim… - kaptam a fejemhez.

- Amúgy most hol vagy?? – kérdezte.

- Németországban… Itt nyaralok barátnőmnél, meg… - egy kicsit filóztam, hogy elmondjam – e Billéket, de aztán úgy gondoltam, általánosítok. -…pár fiúval…

- Ahham, értem… okés. Csak azért kérdeztem, mert Krissz jön haza július végén, és akkor elmennénk meglátogatni, ha nem baj… - kérdezte óvatosan.

- Jajj, dehogy is! – kiáltottam lelkesen, olyan hírtelen, hogy a mellettem éppen ivó Tom leöntötte magát. – Tök jó lenne!!!! Istenem!! El sem hiszem… megvan az unokatesóm, és a bátyám is hazajön… Sőt! Mid kettőjüket láthatom egyszerre!!! Ez tök jóóóóóóóó!!!!! – ugrándoztam örömömben. Tom egy kicsit furcsán nézett rám, hisz nem értette, minek örülök; Lettivel magyarul beszéltem.

- Huhh, hallom örülsz neki, és nem bánod… - nevetett a csaj.

- Jajj, dehogy is!!!! Majd mindjárt felnézek netre, aztán megbeszéljük a részleteket! – vigyorogtam.

- Rendben!!! Akkor… addig is szijja… - búcsúzott.

- Oké, szijjja! – tettem le a telefont, majd örömömben beleugrottam a csodálkozó Tom nyakába, és egy csomó puszival halmoztam el.

- Héé – hééé!!! De örülsz valaminek… - nevet. – De ezt a sok puszit mért kapom???

- Mert nagyon örülök valaminek!!!! – adtam neki a kielégítő választ, majd berohantam a házba. Gyorsan előástam a topit, feltettem töltőre, bekapcsoltam és már mentem is G-mailre. Egy csomó levelem volt. Pár bocsánatkérő a csajoktól… ezeket olvasás nélkül kitöröltem, mert nem érdekeltek… aztán volt egy Lettitől, amiben szinte ugyan azt írta le, amit elmondott telón… és egy ismeretlen címtől… Ez állt benne:

„ Szijjja kicsim!!!

Tudom, hogy nagyon mérges vagy rám, amiért nem jöttem haza már egy ideje hozzád. De nem azért, mert elfelejtettelek, hanem mert nem lehetett. De tudnod kell, hogy nagyon sajnálom, és eszméletlenül hiányzol… Remélem jól vagy, és a suli is megy… Július végén haza mehetek… már alig várom, hogy találkozzunk. Annyi minden megbeszélnivalónk lenne. De megelőzve az első kérdéseidet: Én jól vagyok, köszönöm, és a munkám is fair. Van egy barátnőm, Roxynak hívják, és nagyon jól megvagyunk. Szal itt minden happy, csak te hiányzol… Arra gondoltam, ha befejezted a sulit, elhozlak magammal ide. Nagyon sok lehetőség van, nagyon jó munkák, és szerintem a város is bejönne neked. De persze csak ha akarod… azt is megértem ha nem, mert van valakid, aki miatt maradnál… na mindegy, ez még a jövő zenéje… csak gondoltam most már jelentkezem, mert jó pár éve nem beszéltünk. De már van netem, szóval szeretném veled tartani a kapcsolatot… Kérlek, válaszolj!

Ölel, és puszil a te bátyád: Chris”

- Na mi az Krissz, már te is modernizáltad a neved? – nevettem a levél végére érve. Írtam neki választ. Leírtam benne, hogy mi történt velem mostanában, meg hogy kinn vagyok németben Zsunál, akit ő maga is ismer, hisz a bátyjával legjobb haverok, és együtt is mentek ki Amerikába. Elküldve a levelet, felléptem mesire, megnézni, hogy kik vannak fenn. Rejtve kapcsolódtam és kapásból letiltottam Kittyt, Jeant és Lillát. Aztán mivel láttam, hogy nincs fenn sem Letti, sem David, sem pedig a Kócos Herceg állnévre hallgató német csávo, elkezdtem szörfözni a neten. Olyan fél óra múlva feljelizett az uncsitesóm, és vele beszélgettünk. Nagyon bolond lány, szétröhögtük a fejünket. Nem is vettem észre hogy szalad az idő. Már 3 volt, mikor elbúcsúztunk egymástól és kikapcsoltam a gépet. Kimentem a nappaliba és ledobtam magam a kanapéra Zsu mellé.

- Mit csináltál odabenn?? Olyan jókat kacagtál… - érdeklődött felém fordulva.

- Képzeld megtalált az unokatesóm, és vele beszélgettünk msnen! És írt nekem Krissz! – virultam.

- Mi??? Krissz??? Ez tök jó!!!!! Nem tud valamit Andrisról?? – lelkesedett fel ő is.

- Nem írta, de a válaszomban kérdeztem tőle. Azt mondta, jön haza Július végén, szerintem őt is hozza… - vigyorogtam.

- Ezazzzz!!! Jönnek haza a bátyáink!!!! – ugrott a nyakamba nevetve.

- Bizony!!!!! Már alig várom!!! – nevettem én is. Ezek után hosszan nosztalgiáztunk, milye jó is volt az együtt töltött gyerekkorunk. Fél hat lehetett, mikor beállt egy fekete kocsi az udvarba. Zsu felállt és bement a Gustival közös szobájukba, mondván, hogy nem akar zavarni, én pedig már alig vártam, hogy elújságolhassam Billnek a jó híreket. Nyílt az ajtó. Felpattantam és futottam elé:

- Szijjja Bill képzeld… - de mikor megláttam, nagyon meglepődtem. Nyúzott volt, sápadt és nagyon ideges. Szemében szomorú és egyben mérges fény csillant. Becsapta az ajtót, de olyan erővel, hogy azt hittem kiszakad a helyéről.

- Te jó ég, mi a baj?? – léptem oda hozzá, miután levetkőzött, és megöleltem. Nem viszonozta, csak állt és mintha erőt gyűjtene valamihez, egyre gyorsabb és mélyebb levegőket vett. Aztán durván ellökött magától:

- Semmi… - és elindult a konyha felé. Belekapaszkodtam a kezébe:

- Bill mi történt??? – fordítottam vissza.

- Mi történt??? MI TÖRTÉNT??? Még megkérdezed: MI TÖRTÉNT?? Tudod te azt nagyon jól!!!! – rántotta el ingerülten a kezét és ment tovább.

- Most mért vagy ilyen??? – mentem utána.

- Mért milyen legyek ezek után??? – flegmázott.

- Mizek után?? Most mi a bajod??– értetlenkedtem.

- TE Ella! TE vagy a bajom!!!! Minek ismertelek meg?? Oltári nagy hiba volt!!! – fordult vissza a konyhaajtóból ridegen. Teljesen ledöbbentem. Egyszerűen nem hittem a fülemnek.

- Minden a TE hibád!!! Ha nem tartottál volna itthon tegnap, akkor most nem lenne ez!!!! – folytatta emelt hangon. Olyan volt minden szó, mintha jéghideg tőröket döftek volna a szívembe. Bill lett volna az utolsó srác, akiből kinézem, hogy ilyeneket vág majd a fejemhez. Pláne, hogy ő maga is tudja, hogy ez nem igaz. Nem tudtam mit mondani, annyira sokkolt ez az egész.

- Hogy is bízhattam meg benned… te sem vagy különb, mint a többi lány… csak kihasználtál… hányingerem van tőled… - már szinte ordított. A szeme üveges volt, és látszott rajta, hogy neki is fáj minden szó. De akkor mért mondja?? A jó életbe már, mért csinálja ezt???

- Takarodj a szemem elől!!! Látni sem akarlak!!!! – mutatott a folyosó felé. Könnycseppek gördültek le az arcomon. Nem tudtam megszólalni, csal farkasszemet néztem vele. A szemei nem mérgesek, hanem nagyon szomorúak voltak. Látszott rajta, hogy szenved, és minden szóhoz hatalmas erőre van szüksége, hogy kimondja őket.

- Nem hallottad??? TA – KA – RODJ!!!! – üvöltötte. Nekem itt lett elég. Velem senki ne ordibáljon. Még Bill Kaulitz se. Pofon vágtam, majd sarkon fordultam és elfutottam. Bill még nézet utánam egy darabig, majd szomorúan lehajtotta a fejét, és bement a konyhában. Úgy dörömböltem Tom ajtaján, hogy félő volt: kiesik a keretből. A srác óvatosan kinyitotta az ajtót, én pedig sírva beleborultam a nyakába.

- Jézusom, mi történ??? – ölelt magához szorosan. Nem tudtam beszélni, csak zokogtam.

- Bill bántott meg?? – kérdezte halkan. Bólintottam.

- Mit csinált az a hülye??? – tartott el magától. Szaggatottan ugyan, de elmeséltem neki mi történt. Aztán a sok sírástól kimerültem, és elaludtam. Tom megsimította az arcom, és halkan becsukva az ajtót, kiment a konyhába. Bill az asztalnál ült, két kezével hátrafogta homlokánál a haját, úgy könyökölt a terítőre meredve. Testvére megállt az ajtóban, és megérezte: ikre most szörnyen érzi magát. Épp meg akarta szólítani, de akkor az őrjöngő Zsu rontott be a szobába. 

- MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL BILL KAULITZ??????? – ordította. – HOGY MERTÉL ILYEN HANGON BESZÉLNI ELLÁVAL?? ÉS HOGY MERTÉ ILYENEK A FEJÉHEZ VÁGNI??? KEZDEM ÉRTENI, MÉRT NINCS BARÁTNŐD… MINDENKIT ELÜLDÖZÖL MAGAD MELLÖL!!! – üvöltötte. Billnek az utolsó mondatnál telt be a pohár. Felállt és jobb keze egy egyszerű mozdulatával felborította a konyhaasztalt.

- AZT HISZED, HOGY NEKEM EZ OLYAN EGYSZERŰ VOLT??? AZT HISZED, HOGY ÖNSZÁNTMBÓL ILYET CSINÁLTAM VOLNA??? MÉRT KELL RÖGTÖN NEKEM ESNI ANÉLKÜL, HOGY TUDNÁD, MIT MÉRT CSINÁLOK?? ÍGY IS SZARUL ÉRZEM MAGAM, NEM KELL MÉG A TE LELKID IS ARRÓL, HOGY MEKKORA EGY SZEMÉT VAGYOK!!! MEG VOLT A MAGA OKA ENNEK AZ EGÉSZNEK!!!!! CSAK ELLA MIATT CSINÁLTAM!!!!! ÉS A SZÍVEM MAJD BELE SZAKADT!!!!! – kelt ki magából a srác. Zsu meglepetten állt. Köpni - nyelni nem tudott. Még soha nem látta ilyennek Billt. Tekintete a felborított asztal és a srác között ingázott. Nem mert hozzá szólni, mert még mindig fújtatott, inkább csak nyelt egyet és ránézett Tomra. A rasztás úgy állt az ajtóban, mint aki épp egy gyilkosságnak volt szemtanúja. Látszott rajta, hogy még ő sem látta ilyennek a tesóját. Bill megrázta a fejét, és elindult az ajtó felé, felrúgva az útjába került szerencsétlen székeket. Még ikre is félve állt félre az útjából, nehogy baja essen. Miután kiment az udvarra, jól becsapva maga mögött az ajtót, Zsu és Tom még mindig meredten néztek egymásra.

- Hogy értette azt… hogy… nem önszántából csinálta??? – kérdezte halkan a csaj.

- És azt hogy meg van a maga oka ennek az egésznek?? – gondolkozott Tom. – Megyek, beszélek vele! – indult a kijárat felé.

- Várj Tom! Ne! Majd én! Igaza volt Billnek… nem kellet volna így nekiesnem, hisz azt sem tudom mért csinálta ezt… nem is értem az egészet… Majd én beszélek vele… és bocsánatot is kérek… - kapaszkodott a karjába.

- Rendben… – bólintott Tom. Zsu vett egy mély levegőt és elindult a fekete hajú srác után…

Bill kiérve a friss levegőre nem tudott mit kezdeni magával. Nagyon dühös volt… és nagyon szomorú. Bánta ezt az egészet. Összeszorult a szíve akárhányszor visszagondolt arra, miket vágott a fejemhez. Sétált az udvaron, végül leült annak a fűznek a tövébe, amelyiknél előző nap együtt szórakoztuk. Visszagondolt arra, milyen boldog volt akkor. Ahogy ott ültem az ölében és csak néztünk ki a fejünkből, élvezve egymás közelségét. Ahogy nevettünk együtt, és ahogy játszottunk az esőben. Aztán este a hasán fekve néztem a filmet, és még fel is ötlött benne, milyen jó lenne minden este így. Milyen jó lenne kimondani végre azt, amit mind a ketten éreztünk, de nem mertük bevallani a másiknak. Megértette: mindent elrontott. Pedig még reggel is azaz érés kerülgette, hogy nem akar otthagyni. És most mindennek vége… elrontotta. És még majdnem két hónapig együtt leszünk. És mindkettőnknek fájni fog minden egyes perc. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Egyetlen, de ebben minden benne volt: szomorúság, bánat, keserűség, harag… Tépelődéséből egy hideg kéz érintése zökkentette ki. Ahogy hozzáért a vállához, megborzongott. Lassan az illetőre emelte gyönyörű szemeit melyekben bánat csillant.

- Bill… ami bent történt… sajnálom… - ült le mellé Zsu.

- Én sajnálom… - hajtotta le a fejét. – Egy kicsit túlreagáltam a dolgot.

- Mind ketten túlreagáltuk! – karolta át a vállát a csaj.

- Remélem azért az asztal nem tört össze… - sóhajtott Bill.

- Hát… azt ne reméld… - húzta el a száját a lány. Keserűen elnevették magukat.

- Amúgy mi volt ez? – fordította komolyra a szót a barátnőm.

- Ugye nem gondolod, hogy én ilyet csináltam volna önszántamból?? – nézett szomorúan Bill.

- Nem… és pont ez az, hogyha nem önszántadból csináltad, akkor mi befolyásolt???

- Inkább ki… - hajtotta le a fejét. Zsu erre akkora szemeket meresztett, mintha patkányt talált volna a fürdőkádban.

- KI??? – kelt ki magából.

- David… - mondta halkan az énekes.

- MICSODA???

- Jól hallottad!!! Megfenyegetett… - tördelte a kezeit.

- Hogy?

- Ha nem felejtem el sürgősen Ellát, vagy megtudja, hogy megint vele vagyok, mindent kitálal a sajtónak… hogy itt van… és akkor tudod, mi lenne… újságírók, interjúk… a ház előtt hatalmas tömeg… és külön testőr kellene Ella mellé is, hisz tudod milyenek a rajongóink… nem akarom, hogy baja essen… miattam…  - mondta vonatottan.

- De mért mondta ezt?? Mi baja van vele?? – háborgott Zsuzsi.

- Azt mondta rossz hatással van rám… mert elvonja a figyelmem a munkáról… meg mostanában túl sokat vagyok vele… ezért kitalálta, hogy vesszek vele össze… legyek vele bunkó, és üldözzem el magamtól. Mert ha nem… azt már mondtam… - hunyta le a szemét. Lassan hátradöntötte a fejét, és erőteljesen nekikoccintotta a fa törzsének.

- Ezt nem értem… ennyire nehéz neki elviselni, hogy végre boldog voltál?? – idegeskedett tovább a csaj.

- Látod… néha már komolyan azon vagyok, hogy hagyom a francba az egészet… mióta ez megy, azóta vagyok idegroncs… Kezdem azt hinni, hogy David arra játszik, hogy megbolonduljak… - maszírozta meg a halántékát.

- Ez akkora szemétség… szegény Ella… - sóhajtott dühösen Zsu.

- Jajj ne is mondd… úgy sajnálom… a szívem megszakadt, mikor kiabálnom kellet vele… és a tudat, hogy miattam szomorú és miattam sír… áhh… én nem akartam ezt… szeretem… Érted Zsu?? Sze – re - tem… most már kimondom, mert nem bírom tovább… SZERTEM!!!! És ha most nem rontok el mindent, akkor lehet, hogy boldogok lennénk… EGYÜTT!!! Olyan jól alakultak a dolgok… Miért kellett ezt csinálnom?? Miért vagyok ilyen hülye??? – temette a kezeibe az arcát.

- Mert szerelmes vagy… és jól cselekedtél… de szerintem, ez mond el Ellának is… - simogatta a srác hátát Zsuzsi.

- Mit?? Hogy szeretem?? Ezek után kiröhögne… és elküldene a fenébe… - kétkedett Bill.

- Nem arra gondoltam… azt majd később, ha kicsit csitultak a kedélyek… azt, hogy David miatt volt az egész, és hogy nem gondoltad komolyan. Biztos kitaláltok közösen valamit.  Eltitkoljátok, ha találkoztok, vagy közös programot szerveztek… vagy nemt’om… - okoskodott a csaj.

- Ezek után szerinted még szóba áll velem?? Jól megcsináltam… pont nyaralás előtt… chh szép lesz! – rágta tovább magát.

- A Maldiv - szigeteken biztos lesz olyan alkalom, mikor tudsz vele nyugodtan beszélni… Addig meg hagyd, had ülepedjenek benne egy kicsit a dolgok… a többiben majd segítek… - próbált lelket verni a srácba a barátnőm.

- Jajj Zsu!! Ha te és Tom nem lennétek… nálad jobb barát nem is kell a világon!!! – öleli meg szorosan a lányt.

- Nálad sem Bill… nálad sem…