Háromnegyed 6. Ilyenkor még a város nagyban el sem kezdte a napját, csak néhány ember, akinek rohannia kellett, nehogy elkéssen a munkahelyéről. Nehezen kikeltem az ágyból. bementem a fürdőbe. 10 perc alatt lezuhanyoztam, aztán megmostam az arcom, majd a fogam. Ettem a szokásos reggelimből, ami kukorica pehely volt, ittam rá egy pohár narancslevet, és mentem is öltözni. Felvettem a kikészített ruhám, ami egy farmer szoknyából, egy zöld rövid ujjúból ált, és hozzá egy zöld harisnya. Majd egy magas sarkú szandál. A hajamat is megcsináltam, egy kis smink, és már hívtam is a taxit. Amire itt voltak a lányok, a taxi is megérkezett. Beszálltunk és elindultunk a reptérre. Kb. Fél órás oda az út. Már 7 óra voltam, amikor odaértünk. Egy fájdalmas búcsút vettünk, amikor is bemondták, hogy akik a 7 órási repülővel mennek Németországba, azok szálljanak fel. Így is tettem. Még egyszer megöleltem őket, és felszálltam. Csak a kistáskámat vittem magammal, azt nem adnám oda senkinek. Benne volt néhány irat, a pénz, a bankkártyám, iPod, a mobiltelefonom és papír zsebkendő.
Még mielőtt felszálltunk volna, felhívtam Cindy, hogy most fogunk felszállni. Megígérte, hogy majd ő jön értem, és véletlenül sem Bill. Majd aztán felszállt a gép, én pedig bekapcsoltam az iPodom. Éppen egy kedvenc német dalomat hallgattam, Lafeetól a Prinzesschen című számot, amikor eszembe jutott, hogy néhány óra múlva már azzal az idiótával kell jó pofiznom. Teljesen ideges voltam. Már ott voltam, hogy szólok a pilótának, de nem tettem. Még is csak akarom látni Cindyt. Akkor meg tűrnöm kell ezt a Bill gyereket, meg a többit is. Szinte már teljesen megnyugodva aludtam el Anonim MC – Jövőkép című számán. (Attól, mert, hogy Amerikában lakok, még ismerhetek magyar zenéket) Valószínűleg az egész utat átaludhattam, mert arra keltem, hogy az utaskísérő keltegetni próbál.
- Hm? – néztem rá fel.
- Leszálltunk. Kérem, szálljon le, és menjen a csomagjaiért. 
- Rendben.
Felkeltem, megfogtam a kistáskám, beleraktam az iPodom, és mentem is a csomagjaimért. Megfogtam nagy nehezen a 3 nagy bőröndöt, majd elindultam kifelé. Kerestem a szemeimmel Cindyt, de sehol nem láttam. Egy ismerős alakot nem vettem észre, vagy is egyet igen. Egy Billt.
- Azt a kurva életbe. – jelentettem ki, magyarúl.
Mindenki felfigyelt, még Bill is. Bár nem értették, hogy mit mondok, de végülis rámnézek és mentek is tovább. Elővettem a telefont, és felhívtam Cindyt. Elkezdtem vele kiabálni, hogy miért Bill jött ki, amire azért is ő felkapta a fejét, az egyik széken ülve. Gondolom jól halható voltam, mert mindenki megbámult ismét. Aztán Bill felállt, és odajött. (Innentől német a beszélgetés)
- Hello. Gondolom… - mondta, de nem hagytam, hogy befejezzem.
- Gondolod Erika vagyok. Nos, igen. – mondtam kissé bunkón.
- Ok. Akkor gyere. – mondja.