- Gustav, te nem mész?
- Nem. Én korán kelő vagyok.
- Ja, értem. – mondtam. – Na, és ma csinálunk valamit?
- Hát, mi most ketten elmegyünk vásárlói körútra, este pedig megyünk bulizni.
- Rendben. – mondtam. – Akkor készülj el. Nekem is van még néhány dolgom.
Ezzel ott hagytuk Gustavot. Amire elkészültünk már 11 óra volt. Elindultunk gyalog a legközelebbi plázába, és kifosztottuk őket. :D Kb. 3-kor estünk be az ajtón, vagy fejenként 20 szatyorral. Szerencsére hívtunk taxit, különben leszakadt volna a kezünk.
- Áh! Hol voltatok? És nekem mit hoztatok? – kezd el matatni Tom a szatyraimban.
- Azt hiszem, ennek örülni fogsz. Pont a méreted. – erre mindenki felkapta a fejét, és átnyújtottam Tomnak az vadonatúj melltartómat.
Erre Gustav nevetésből tört ki.
- Tom, nem próbálod fel? – jön oda Georg is.
- De, hogy is nem. – mondja mire vetkőzni kezd.
- Na, jó. Azt hiszem én felmentem. – mondtam.
- Tom, úgy látom, nem nagyon bír a csaj. Hogy is lehet ez? – Bill, aki az imént lépett ki a konyhából.
- Kb. úgy, ahogy téged sem. De inkább Tomot nézném végig vetkőzni, mint egy anorexiás majmot.
- Hm. – kapja fel a fejét Tom. – Na, akkor.
Erre megráztam a fejem, és felráncigáltam a szatyraimat. Már épp az utolsó fok fele jártam, amikor Bill megszólalt:
- Ezt itt felejtetted. – vágja hozzám a melltartós dobozom.
Erre ledobtam a szatyrokat, és lementem elé. Megálltam előtte, és szinte villámokat szórtunk egymásra, a szemeinkre.
- Jobb lenne leállni nem? – furakodik közénk Cindy.
- Nem. – mondtam, mire hadonászni kezdtem a válla fölött, hátha eltalálom Billt. Erre egy erősebb kezet éreztem a vállamon. Gustav volt az, és cipelt be a konyhába.
- Tegyél le!!! Megölöm!!! – mondtam a hátát ütögetve.
- Most miért jó ez? – Cindy.
- Mi? – én és Bill egyszerre.
- Hát, hogy így marjátok egymást.
- Őt kérdezd! – mutat rám Bill. – Ha nem lett volna annyira bunkó, akkor nem ez lenne.