- Belém esett? De, hogyan? – Bill.
- Úgy, hogy te egy másik oldaladat mutattad. És tudod, hogy mit mondott Cindy? Hogy ezt megcsinálták vele 2 éve is! Kitudja, hogy akkor nem akart-e öngyilkos lenni, vagy mit tudom én?! Ha megint eszébe jut valami, és bármi baja esik Bill, az a te hibád lesz, csak is a te hibád! – mondta Tom ezzel egy ajtóbecsapással jelezte, hogy kiment a szobából.
Eközben eszembe jutott, az amikor pont ugyan ez volt, csak 2 éve. Akkor és megpróbáltam végezni magammal, de túlságosan is elgyengült voltam mindig ahhoz, hogy meg is tegyem.
Igazából nem tudtam, hogy ennyi idő alatt, hogy szerethettem bele egy hét alatt, de annyira sikerült, hogy megint az az érzés fogott el mint akkor. Mintha már régi barátok lennénk, ő is szeretne, és elhagyott volna. Szomorú érzések kavarogtak bennem, amik ahhoz vezettek, hogy nincs értelme ennek az életnek. Arra jutottam, hogy elmegyek egy buliba, és jól berúgok. Kicsíptem magam, és indultam is.

- Megkeresem. – mondta Bill a konyhában lévő Tommal.
- Szerintem nem találod meg. – Tom.
- Honnan tudod?
- Tudom. Szerintem éppen valahol sír és kitudja, mire készül.
- Tom. Szörnyen érzem magam így is, ne nehezítsd meg így is ezt.
- Te kavartad a bajt.
- Jó, de tudhattam, hogy belém esett?
- Áh, szóval, ha nem lenne beléd szerelmes, akkor kivételeznél vele?
- Én ezt nem mondtam.
- Szörnyen undorító vagy Bill! El sem tudom képzelni, hogy a testvérem vagy. Egy szegény lánnyal, aki kezdett megkedvelni -és feltűnően csinos is- ilyet teszel?
- Milyet teszek vele?
- Bill, ne játszd a hülyét. Ezt még sem kellett volna így a fejéhez vágnod. Egyáltalán nem kellett volna jó pofiznod vele. Egyszerűen, ha megmondod neki, hogy hagyjátok békén egymást, békén hagy.
- Kösz. Látom te is ellenem vagy.
- Nem ezt mondtam. De még is szemétség volt ezt tenned.