Megfogta az iPodját, majd átballagott a kertbe. Először nem vett észre, majd amikor, már közelebb jött, meglátott. Odajött.
- Eri. – mondta.
- Hagyj aludni. – itt Bill elmosolyodott.
Leült mellém a hintaágyra, majd bekapcsolta az iPodot és zenét hallgatott.
Néhány perc múlva ismét megszólaltam.
- Bill? – néztem fel.
- Mi az? – fordult felém.
- Miért vagy kint?
- Azt hittük megint megléptél. Már vagy 2 órája kerestünk, és az előbb mondtam Tomnak, hogy kijövök levegőzni.
- Mi vagyok én? Rab, hogy meglépek?
- Nem, nem vagy az.
- De úgy kezeltek.
- Sajnálom. De megígértem tegnap Cindynek, hogy most már vigyázunk rád.
- De nem kell. Nagylány vagyok már.
- De én vagyok az idősebb.
- De te nem vagy senkim. Nem mondhatod meg, hogy mikor, kivel mit csinálok! Bekellene látnod, hogy attól, mert idősebb vagy, az nem azt jelenti, hogy érettebb is.
- Tudom. De már unom ezt a viszályt. Mindenkinek sokkal jobb lenne, ha barátok lennénk.
- Hát, akkor barátok… - mondtam kicsit csalódottan.
Ő csak széttárta karjait, én pedig megöleltem. Jól beszívtam az illatát, és kényelmesen hozzábújtam.
- Na, még is meg van? – jön ki Tom.
- Meg.
- Mondtam, hogy nem lépett le. Amúgy mit kerestél itt?
- Igen, erre én is kíváncsi vagyok. – Bill.
Elmeséltem nekik mindent, aztán felhívtam Cindyt, hogy minden rendben, és nem kell aggódni, nem lesz több baj. Egyelőre.
- És érzel még iránta valamit?  - kérdezte Cindy a telefonban.
- Hát, nem tudom. Az lenne a legjobb, ha elfelejteném, nem?
- Hát igen. Nem hiszem, hogy Bill barátságnál akarna bármivel is többet. Azt meg nem szeretném, ha megint összetörné a szíved. 
- Akkor, azt hiszem, elkell felejtenem.
- Hát igen. De most leteszem. Vasárnap este látjuk egymást.
- Rendben. Puszi.
- Puszi.
Amint letettem, Bill lépett be az ajtón.
- Szia. Este megyünk Tommal bulizni. Jössz te is?
- Mehetek. De amúgy Gustav és Georg hol van?
- Valami idióta koncertre utaztak ki.
- Értem. Hánykor indulunk?
- 8-kor.
- Rendben. Addigra elkészülök.   
Így is lett. 8 óra volt, amik mér harci díszben lent álltam. Hamar el is indultunk. Gyalog mentünk, mivel, ha kocsival megyünk, visszafele tuti, hogy karambolozunk.
- Mennyi idő, amíg odaérünk? – kérdeztem.
- Már nem sok. Mindjárt ott leszünk. – mondta Tom.
- Ok.
Ezután már csak csendben mentünk hárman egymás mellett. Tényleg hamar, kb. 10 perc múlva oda is értünk. Kértem a szokásos piát (vagy is, amivel Amerikában indítom a bulikat), ami most sem volt más, mint az orgazmus.
Tudom, hülye a neve, de nagyon finom.