- Semmi. Csak már a kocsiban sikerült összevesznünk. – mondtam, és ekkor bejött az említett. Engem észre sem véve jött be, és ment is a dolgára egy pohár kólával. - Erre kíváncsi vagyok, majd este visszatérünk. - Tudtam, hogy nem úszom meg. – forgattam a szemeim, mire ő elnevette magát.
Később megvacsoráztunk, aztán felmentem a szobámba. Ahogy sejtettem, Cindy is jött velem. - Nos, mi volt ez a veszekedés? Mindent tudni akarok! – ült le az ágyamra. - Hát… (ezzel elmeséltem mindent, hogy bunkóskodtam, meg azt is, hogy mi volt a kocsiban. - Hát, nem csodálom, hogy berágott. Tudod, Bill televan érzésekkel, és neki minden ember véleménye fontos. Szóval, ezzel biztos, hogy megbántottad. - De én csak az igazat mondtam. - Ez a baj. Nem így kellett volna mondanod neki. Normálisan válaszol a kérdésére, és elvan intézve - De akkor meg tovább faggatózik. - Akkor tény úgy, hogy felhívsz valakit, vagy nem tudom. - De akkor már máskor faggatózik tovább. - Hát, akkor mond meg neki, hogy hagyjon, vagy vágd be a durcit. - Akkor meg egy elkényeztetett picsának tart. - Az is igaz. Akkor bánj el vele, csak óvatosan, mert megint besértődik. |