42.rész – A nagy nap

-      Fizetnék! – ment oda a pulthoz. – Hello Tom! Te itt dolgozol?

-      Aha, enyém a kávézó.

-      Értem.

-      És te?

-      Lyával volt randim.

-      Ja, értem. És? Milyen volt?

-      Szerintem van valakije.

-      Mármint rajtad kívül?

-      Igen.

-      És ezt miből gondolod?

-      Szakított velem és azt mondta azért, mert nem érzi, hogy tudna velem járni meg nem tudna belém szeretni. De szerintem csak nem akarta elmondani, hogy mást szeret.

-      Én nem tudok róla, hogy lenne valaki más. Pedig egy házban élek vele.

-      Akkor biztos csak beképzelem. Na mindegy. További jó munkát!

-      Köszi!

Az elkövetkezendő napokat a fiúk meglepetésével töltöttem. Telefonálgattam, nézelődtem, szervezgettem. Még jó, hogy itt-ott vannak kapcsolataim. Egyik este Tom ült le mellém a kanapéra.

-      Miért szakítottál Chris-szel?

-      Nem tudnék beleszeretni. Hiányzik belőle valami.

-      Biztos?

-      Igen, de miért?

-      Szerinte van valaki más.

-      Ez hülyeség nincs senki.

-      Nagyon csalódott volt. Szerintem adnod kéne neki még egy esélyt.

-      Fura ezt pont tőled hallani.

-      Tudom. De szerintem tényleg megérdemel egy második esélyt.

-      De hiányzik belőle valami. Ha ez egy hétig így volt, így lesz 2 hétig és továbbra is.

-      Nem olyan biztos. Azért próbáld meg. – majd felment a szobájába.

Hát ez fura volt. Miért mondta, hogy próbáljuk meg újra? Igen, hívott Chris, de nem hívtam vissza és nem vettem fel.

Újból megcsörrent a telefonom.

-      Szia! – szóltam bele.

-      Szia! – Chris.

-      Hogy vagy? – szóltam meg egy kis csönd után.

Most mit mondjak? Mégse kezdhetem azzal, hogy helló, mit akarsz?

-      Köszi, jól. Csak gondolkodtam azon, amit mondtál és szerintem megpróbálhatnánk megint.

-      Hát, jó. Benne vagyok. Lehet, hogy egy kicsit elhamarkodtam.

-      Holnap? 7-kor egy mozi?

-      Oké. Akkor 7-kor a mozi előtt.

-      Oké. Aludj jól! Jó éjt!

-      Neked is.

Na ez még furább volt. Miért mondtam igent? Tök jól néz ki, akárkit megkaphatna és a belső tulajdonságaival sincs semmi baj. És miért akart Tom rábeszélni?

Másnap elmentünk moziba és egy kicsit, mintha új oldalát ismertem volna meg. A lazábbikat. Eddig mindig feszült volt és sokszor izgult. Bár nem értettem, miért. Most viszont tök laza volt és nagyon jókat tudtunk dumálni. Lehet, hogy mégis megérte, hogy eljöttem vele?

A következő egy hétben rengetegszer találkoztunk és tényleg volt értelme adni egy második esélyt. Közbe a fiúk meglepetését is sikerült végleg megszerveznem.

-      Hallo? – vette fel Bill a telefont.

-      Szia Bill, David vagyok és Lyát keresem.

-      Lyát?

-      Igen, meg kell beszélnünk valamit.

-      Oké. Most nincs itthon, de átadjak neki valamit?

-      Igen. Azt, hogy hívjon fel, mert van egy kis gond a jegyekkel és a reklámmal.

Miután este hazaértem, ismét Bill ült a konyhában.

-      Hívott David. – mondta türelmetlenül.

Földbe gyökerezett a lábam.

-      Milyen David?

-      Ne tedd a hülyét! Mi dolgod van a volt menedzserünkkel?

-      Semmi.

-      Aha, azért mondta, hogy egy kis gond van a jegyekkel meg a reklámmal.

-      Oké. Szóval van egy új banda, akik befutni látszanak és megkért, hogy segítsek szervezni egy koncertet. – hazudtam.

-      Biztos?

-      Igen. Miért hazudnék?

-      Nem tudom. És miért nem mondtad hamarabb?

-      Azt hittem, rosszul esne.

-      Egy kicsit tényleg rosszul esett. Mert mostanában kezd hiányozni a banda. Néha már megbánom, hogy abbahagytuk.

Beszélgettünk és elment az este. Reggel beszéltem Daviddel és sikerült minden elintézni. Ez a hét is elment. Meg a következő. És eljött a szombat. Augusztus utolsó szombatja. A nagy nap.

Chris-szel nagyon jól elvoltunk és úgy döntöttem, hogy kész vagyok arra, hogy lefeküdjek vele. Meg is történt és azóta szorosabb lett a kapcsolatunk.

Reggel izgatottan keltem fel. Nem tudtam, hogy miként fognak reagálni a fiúk, mikor megtudják. Miután sikeresen felkeltettem őket, aminek nem nagyon örültek a konyhában ülve reggeliztek.

-      Jó reggelt! – rohantam le kiabálva a lépcsőn.

-      Halkabban! – fogta a fülét Georg.

-      Bocsi. Szóval van egy meglepim számotokra.

-      Komoly? És milyen alkalomból? – Gustav.

-      Csak úgy. Remélem, tetszeni fog.

-      Szülinapi ajándék? – dörzsölte a tenyerét Tom.

-      Nem. Az majd később. Mikor is lesz? Ja igen, jövő héten.

-      Hehe. Ne tagadd! Nem szoktad elfelejteni a szülinapokat.

-      Igaz, de ez tényleg nem azért van. De lehet azért is. Legalább megspórolok vele egy napot a plázába.

-      Térjünk vissza az eredeti témára. – Bill.

-      Ja igen. Szóval jó lenne, ha 5-re készen lennétek, mert akkor indulnánk.

-      Hova?

-      Majd meglátjátok.

Egész nap az utolsó simításokat végeztem. Helgával is beszéltem és nagyon örült neki, hogy sikerült véghez vinnem. Szinte már büszke rám. 4-kor már szinte mindenki elkezdett készülni. Még ők is izgultak, pedig nem is tudták, mi vár rájuk.

-      Tök mindegy, hogy mibe megyünk? – szólt ki Bill a fürdőből.

-      Igen. Csak ne legyen túl elegáns. Egyszerű hétköznapi vagy bulis ruha.

-      Értettem, főnök. – nevetett.

5-re mindenki elkészült. A ház előtt egy elsötétített üvegű autó állt. Ezt direkt sikerült úgy szerveznem, hogy kifelé se lehessen látni. Csak elöl. Pár perc múlva egy hatalmas stadion hátsó bejáratánál szálltunk ki.

-      Egy koncertre hoztál minket? – lepődött meg Tom.

-      De nem akármilyen koncertre! Bemehettek a backstage-be meg a sminkeshez, fodrász, stb. rendbe hoznak titeket, aztán mondom, hogy hogyan tovább.

-      Innen fogjuk végig nézni? A színpad mellől? – Gustav.

-      Igen.

-      Milyen koncert az, hogy nekünk megéri? – Georg.

-      Majd meglátod.

Fél 7-re mindenki készen lett és a színpad mellett álltunk.

-      Elmondod végre, hogy milyen koncertre hoztál minket? – Bill.

-      Persze. A koncertet, amire jöttünk, nem más adja elő, mint a Tokio Hotel. – mondtam tök nyugodtan.

-      Mi? – nézett rám mindenki kerek szemekkel.

-      Azt hiszem érthetően mondtam.

-      De ez most komoly? – Tom.

-      Mi fogunk zenélni? – Gustav.

-      Igen, ha akartok, persze.

-      Miért ne akarnánk? – Georg.

-      Akkor csináljuk. Hajrá! – Bill.

-      De erről még beszélünk. – Gustav.

-      Ja és bocsi, hogy nem volt időtök próbára meg ilyenek, de akkor nem lett volna meglepi.

-      Nem baj. A számokat azért megbeszéljük, ugye? – nézett Bill a többiekre.

Még beszélgettek egy kicsit és 7-kor elkezdődött a koncert. A stadion tele volt és mindenki sikítozott, amikor Bill fellépett a színpadra. Én a színpad mellől néztem végig az egészet. Még mindig ugyanolyan jók, mint eddig voltak. Csak egy kis szünetet tartottak. A lányok még mindig kívülről fújják a dalszövegeket és még mindig sikítoznak, ha meglátják kedvenceiket.