15. rész

Bill fölült az ágyában. A mellette levő kisasztalra nézett, a mobilját kereste. A maroktelefonért nyúlt, hogy megnézze mennyi az idő. 5 óra múlt 4 perccel. Még aludhatna, hiszen elég 7-kor felkelniük. Az énekes inkább kiment a konyhába, hogy igyon valamit. Amióta volt a ciszta műtétje, azóta jobban ügyel a hangjára, mint eddig. Minden reggel iszik, hiszen a dehidratáltság az ajkán, majd a torkán érezhető legelőször. Kiöntött 1 kis narancslevet a poharába. Miközben ivott belőle, az otthon történtek jártak a fejében. Ma derül ki, hogy a daganat jó, vagy rosszindulatú-e. Bill félt. Leült az asztalhoz, és a poharát szorította. Közben kikémlelt az ablakon. Lépteket hallott a szoba felől.

-Hát te ilyenkor ébren? –kérdezte Gusti, miközben ő is leült.

-Aha. nem igazán tudok aludni. –mondta Bill, majd megigazította a szemébe lógó tincseit.

-Megértem. De nyugi, rendbe fog jönni az anyukád! –bíztatta Gusti.

-Remélem. –Bill. Gusti fölállt, hogy bányásszon valami ehetőt a hűtőből.

-Nem vagy éhes? –kérdezte Gusti, miután kivette a tejet a müzlihez.

-Nem, köszi. –válaszolt Bill, majd ivott a narancslevéből. Gusti lerakta a tejet az asztalra, majd kinyitotta a szekrényt, hogy elővegyen 1 kistálat.

-De kéne enned valamit! Rosszul leszel, ha nem eszel! –figyelmeztette Billt Gusti.

-Jó… majd eszek. Most nem vagyok éhes. –motyogta Bill, majd egy újságot vett a kezébe. Gusti eközben a tálba öntötte a tejet, majd a müzlit.

-Egyél is. Vigyázz magadra. Ha valami bajod lesz, az csak még nagyobb teher lesz anyádnak. –magyarázta Gusti.

-Tudom… -dünnyögte Bill lesütött szemmel. Végül ő is felállt 1 müzlistálért.

-Ma derül ki, hogy mi lesz? -kérdezte Gusti

-Aha. –Bill. Bill is leült enni. Ekkor kijött Tom.

-Georgban még van annyi energia, hogy fél 6-ig húzza a lóbőrt. –mondta Tom a szemét forgatva.

-Jeee. Biztos, hogy energia?  –Gusti

-Hát mivel esze nincs, hát mi más legyen? –mondta Tom, miközben kivett kiflit a tartóból. Gusti nevetett, Bill is elmosolyodott kicsit.

-Hallottam! –kiáltott Georg, aki ebben a pillanatban toppant be a turnébusz konyharészlegére.

-Ööö… én a macskámra értettem! Mindig lepisálja a pólóimat! –hazudta Tom.

-Ó persze, és fél 6-ig alszik? –mondta Georg a szemét forgatva.

-Ja! Hát macska! –füllentett tovább Tom. Bill és Georg már nem bírták tovább röhögés nélkül.

-Persze… jövő héten meg gazella, igaz? -.-” –Georg

-Mókus. xD –Gusti

-Veréb. –Bill.

-Tényleg Bill… jobban vagy már? Eléggé nyúzott voltál tegnap. –Tom

-Aha… már jobban. –válaszolt Bill. Tom ma reggeli hülyülése jó hatással volt rá. Az ikertestvére mindig fel tudta vidítani.

-Készülődni kéne a mai koncira. Mindjárt odaérünk a helyszínre, és még van előtte 1 sajtótájékoztató! –mondta Gusti, miközben fölállt az asztaltól.

-Ja tényleg, mindjárt ott leszünk! Én meg még pizsiben… xD –Bill. Az énekes tehát gyorsan „eltűnt” a szekrényében, hogy keressen 1 ruhát. A csapat többi tagja is szétszéledt, hogy készülődjön. Fél óra múlva Bill haja már nem kócos, hanem hajvasalót látott volt, Georgnak is sikerült megfésülködnie. Tom eltüntette a földről a sapkaáradatot (ugyanis sikerült felborítania a fejfedőit tartalmazó bőröndöt). Gusti pedig már rég rendben volt. Mint mindig.

A busz leparkolt az egyik stúdiónál. Megérkeztek. Mielőtt kimentek volna, Bill gyorsan a nadrágzsebébe csúsztatta a mobilját. Eddig mindig a buszban hagyta, de most gondosan elrakta. Várta az otthoniak hívását. Bill tehát vett 1 nagy levegőt, csatlakozott a többiekhez, majd elhagyta a buszt.

Este

A fiúk ismét 1 felejthetetlen koncertet adtak Portugália fővárosában. Bill a koncik után mindig valami rágcsálnivaló után nyúlt, ám ez most nem így történt. Leült a kanapé sarkába, és a torkában dobogó szívvel várta az anyja hívását.

-Hívott már anyu? –ült le mellé Tom.

-Még nem. –válaszolt Bill.

-Kérsz? –nyújtotta Bill felé a chipses zacskót Tom.

-Nem köszi. –Bill

-Hívtak már? –kérdezte a most odaérő Gusti is.

-Még nem. –Tom. Eközben Georg is helyet foglalt a kanapén.

-Anyukád azt mondta, hogy este 10 körül hív majd, igaz? –Georg.

-Igen. –Bill. az énekes az órájára nézett. 5 perc múlva 10.

-Ajj geci, hívjon már! –könyörgött Tom, a plafont nézve.

-Mindjárt fog, nyugi… -mondta Bill. pont ő nyugtatgatta Tomot, aki amúgyis majd szívbajt kapott idegességében. Az óra hangosan ketyegett, a fiúk remegve várták a 10 órát. Hiszen ma minden eldől. Eldől, hogy milyen a daganat. Eldől, hogy mi lesz Simone sorsa. Eldől minden… minden. Bill az ajkába harapott. Szörnyen ideges volt. Görcsösen szorította a mobilját, és imádkozott magában, hogy minden rendben menjen. Ekkor megcsörrent a mobil.

Bill gyorsan felvette.

-Anya? –kérdezte remegő hangon.

-Igen, én vagyok. –válaszolt Simone. A hangján nem igen lehetett hallani semmi különöset. Félelmet, de még megkönnyebbülést se.

-Hangosítsd ki! –suttogta Tom. Bill gyorsan kihangosította a készüléket, majd az asztalra rakta.

-Anya… voltál az orvosnál? –Bill

-Igen, este értünk haza. –Simone

-És mit mondtak? –Bill.

-Hát… el kell mondanom valamit… -kezdte Simone. Billben megállt az ütő. Tom arcán látszott a rémület. Gustav és Georg már most ledöbbent. A 4 fiú szomorúan, reményvesztetten összenézett… felkészültek a legrosszabbra…