- Nem. Ha kitálalsz, hogy miért voltál bunkó, akkor megért. Biztosan. Ha nem, akkor meg puhítom, rendben? - Rendben. Köszönöm, Tom. – mondta bátyjának, és kiment a szobából. Én eközben vidáman jöttem ki Cindyék szobájából. Épp Tom ajtaja előtt mentem el, amikor Bill lépett ki rajta. - Eri.. – mondta. - Nem Bill, most nem rontod el a kedvem, ahhoz túl happy vagyok. – mondtam és otthagytam. Néhány perc múlva már Cindynél is volt. - Minek örül annyira Eri? – kérdezte Bill. - Úgy néz ki, hogy összejönnek Andreassal. Ma megcsókolta őt. Erre Bill kirontott a szobából. Idegesen ment át ikre szobájába, ahol becsapta az ajtót. - Na, mi van? - Összejött azzal a szeméttel. - Ki, mikor? – értetlenkedett Tom. - Eri Andreassal. Állítólag ma csókolóztak. - Andreasnak barátnő? Eddig az összeeset csak megdugni akarta. – egy kis csönd. – De akkor Eri is csak arra kell.. – mondta a végét halkabban. - Megyek és elmondom Erinek. – állt fel Bill. - Meg se hallgat. Majd megyek én. – mondta Tom. Ez így is lett. Nem telt bele, Tom fél perc alatt a szobámban termett. - Szóval, miről van szó? – kérdeztem. - Andreasról. - Mi van vele? – kérdeztem. - Halottam, hogy ma megcsókolt. És… hát Andreasnak csak arra kellenek a lányok… Ha érted mire gondolok.. - Mint neked? – vágtam közbe. - Nem, én nem hitegetem őket. Én megmondom, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, viszont ő nem. Ő elcsábítja a lányokat, megdugja őket, aztán meg ott hagyja. - Hát, van némi hasonlóság. - Jaj, ne nehezítsd már a dolgom. Andreas ilyen. Hidd el nekem. Ha meg nem hiszel, akkor emlékezz vissza, hogy én megmondtam. – mondta és kiment a szobából, de még visszafordult. – Amúgy rajtad kívül van még 1-2 barátnője. Na, ez szíven ütött. Andreas nem is ilyen. Vagy még is? De hát.. akkor eddig ezt a fiúk miért nem mondták? Biztos Bill találta ki az egészet, hogy még jobban tönkre tegye az életem és mivel Tom a testvére, ő segít neki. Ezekkel a gondolatokkal haladtam le a lépcsőn, és találkoztam össze Georggal a konyhában. - Szia. – köszöntem neki. - Szia. Nem tudod, hogy hogyan kell megcsinálni a bolonyai makarónit? XD - Hát, őőő.. de. – mondta, és már is rám rakta a szakács sapkát azt a nagy fehéret, és a kezembe nyomta a fakanalat. – Szólj ha kész. - Most, mi van? – kérdeztem, mert nem értettem semmit - Hát, azt mondtad, hogy te tudsz makarónit csinálni. - De nem mondtam, hogy csinálok is. - De én igen. – mondta és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. - Végülis, úgy sincs jobb dolgom. – mondtam, és nekiláttam a makaróninak. |