- JÓÓÓ RRREGELT TUBICÁIM!!! – rikkantott Tom a fülünkbe. Én annyira megijedtem, hogy leestem a függőágyról, és mivel az megdőlt, Bill is rám.

-  Jajj nem fájt?? – aggodalmaskodott a srác.

- Nem… még szerencse, hogy homokra estünk… - motyogtam zavartan, mivel Bill arca túl közel volt az enyémhez. Észre vette mi a bajom, de csak mosolygott rajta.

- Khm… nem akarok zavarni, csak azért jöttem, hogy szóljak: kész a reggeli… - vigyorgott kajánul a rasztás.

- Na várj csak!!! Hozzád azért van most pár keresetlen szavam!!! – ugrik fel rólam az énekes.

- Mért?? – hátrált az ikre. – Mit csináltam??

- Felvertél legédesebb álmainkból tubicám!!! Azt csináltad!!! – mérgelődött Bill, miközben leporolta magát.

- Huu, lehet, hogy nem vagyok kíváncsi azokra az álmokra… - vigyorgott továbbra is a gitáros.

- Nem mindenki olyan perverz, mint te… - kászálódok fel a földről, Bill segítségével.

- Az lehet… de én jobban ismerem a tesómat, mint te… - mosolygott sejtelmesen. Bill is így tett, én meg csak álltam felvont szemöldökkel.

- Elmentél sétálni, mi?? – vetette oda nekem Tom, még mindig mosolyogva.

- Igen… - próbáltam komoly arcot vágni.

- Igen… és Bill karjai közt kötöttél ki… - húzta tovább testvére agyát a sapis. De úgy látszott Billnek kezd elfogyni a türelme, mert nagyon csúnyán nézett rá.

- Féltékeny vagy??? – vetettem be csábos mosolyom.

- Rád, édes?? Alap… - mosolygott vissza macsó stílusban. – De igaziból csak B. Kay - től féltelek!!! – röhögte el magát. Ez volt az a pont, mikor egy nagy marék homokot kapott a pofijába.

- Befejezted?? – kérdezte elégedetten a sértett, miközben két tenyerét összecsapva, széles mosollyal nyugtázta, hogy épp szájba találta Tomot.

- Bde… - köpködött a másik fele.

- Istenem… - forgattam meg a szemeimet, és a ház felé vettem az irányt.

- Most mi van?? Ne mond, hogy nem érdemelte meg!!! – jött utánam Bill.

- Olyanok vagytok, mint a gyerekek… - csóváltam a fejem.

- Na! Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű… - kérte ki magának.

- Én nem is vagyok gyerekes!! – nyafogtam, persze csak viccből.

- Na, ezt sem mondtam volna… - kotyogott közbe Georg, akivel a teraszon találkoztunk.

- Te inkább hallgass Dzsordzsó!!! – vágtam vissza.

- Jajj, fejezd már be ezt a becézgetést!!! GEORG, ha szabad kérnem!!! – háborgott.

- Szabadni szabad… - vigyorogtam.

- Jajj, Dzsordzsi, nem értem mi bajod van!!! – ez már Tom volt, Georg hanglejtését utánozva.

- Na a másik jómadár!!! – forgatta a szemeit a basszer.

- Tubi, ha szabad kérnem!!! – húzta ki magát büszkén.

- Szerintem inkább papagáj! – vigyorgott az ajtófélfának támaszkodva Gustav.

- Az se rossz!! – vette gondolkodóra a figurát a rasztás. – De maradok a Tubicánál…

- Hé!! Azok mi vagyunk!!! – szólalt fel Bill.

- Te veréb vagy, Ella meg bagoly, az előbb mondtad… bocsi tesa, erről lekéstél… - veregette meg együtt érzően ikre vállát Tom.

- Na, jól van madárkáim, gyerünk csipegetni, késsz a reggeli!!! – állt be az ajtóba Zsu, hátulról átkarolva Gustav derekát.

- Igen is anyuci!!! – szalutált a gitáros.

- Csak engem ver a sors, ilyen rossz gyerekekkel… - sóhajtott a csaj.

- MIII??? Más anyuka hálát adna az égnek, hogy olyan jóképű fia van, mint én!!! – egozott tovább a rasztás.

- Tudod Tom… kár, hogy a tesóm vagy… különben rád másznék… - mondtam elgondolkodva, de majdnem elnevetem a végét. A srác olyan fejet vágott, mintha lenyelt volna egy kanalat. [hát igen… Uri Geller hatása xD]

- Te… szerintem ezt Bill hallotta… - terelte gyorsan a témát, leküzdve zavarát. Ez mellesleg már én is megállapítottam, mert az énekesnek totálisan olyan képe volt, mint Tomnak az előbb.

- Még jó, hisz van füle… - mentettem a helyzetet. – De mivel a tesóm vagy, (már amennyibe Zsu a muter) ebben az esetben ez nem lehetséges… ellenben… - néztem sunyin Billre.

- Ellenben?? – fülelt.

- Ellenben, mivel Bill veréb, és a baglyokhoz semmi köze, nála szabad a pálya… - bólogattam.

- Mért a galamboknak mennyi közük van a baglyokhoz?? – ráncolta a szemöldökét a sapis.

- Nagyon is sok!!! – vágtam rá. - Már eleve a méretük hasonlít!!! – a rasztás csak kétkedve nézett rám, a többiek meg röhögtek, hisz nekik már rég leesett a poén.

- Ne csóváld a fejed!! 5ös vagyok bioszból!!! – néztem rá szúrósan. Ez látszólag meggyőzte. [Amúgy tényleg 5ös vagyok, de azért jól bevittem a sűrűbe xD]

- Szóval a verebek nyomulhatnak a baglyokra?? – vigyorgott Bill.

- Öööö, elméletileg igen… - tettem a gondolkodót.

- És gyakorlatilag?? – fürkészte az arcomat.

- A verébtől függ! – nyújtottam rá a nyelvem és bementem a konyhába. Tom odasétált ikréhez és megveregette a vállát:

- Hát tesa… veréb vagy… - kezdte együtt érzően, de a végén már mindketten röhögtek, és csatlakoztak hozzánk.

Kaja után megmértük a lázam. Már csak egy kis hőemelkedésem volt, de délutánra az is lement, így elmehettem fürdeni a fiúkkal.

- Tom!!! Meg ne próbáld!!! Hallod?? Tegyél leeeeeeeee!!! – sikítottam, miközben belevágott a vízbe. Épp napoztam, mikor alattomos módon mögém lopódzott, felkapott, befutott velem a vízbe, és beledobott.

- Pfff… - köpködtem a sós vizet. – Kösz…

- Te kérted, hogy tegyelek le!! – röhögött rajtam.

- De nem azt mondtam, hogy dobj bele a jég hideg tengerbe!!! – kezdtem el üldözni.

- Nem is hideg!! Csak te vagy puding!! – gúnyolt, hátra se nézve.

- Puding a fejed!! – viszonylag hamar utolértem, és rácsimpaszkodva a hátára belerántottam a vízbe, majd kiszaladtam a partra.

- Ez nem ért!! – jelentette ki, mikor előbukkant.

- Egy - egy!! – nyújtottam rá a nyelvem.

- Nem sokáig!! – hallottam a hátam mögül, majd egy erős kart éreztem a derekamon, pár pillanattal később, pedig már csobbantam is.

- Biiiill!! Te áruló!!! – köhögtem.

- Szép volt tesó!! – csapott bele ikre tenyerébe Tom, aki idő közben kikecmergett a partra.

- Összeesküdtetek ellenem!! – próbáltam megközelíteni én is a fövenyt, de mivel a két Kaulitz csípőre tett kézzel várt, inkább úgy döntöttem, hogy egy kicsit még lubickolok.

- Most gyógyult meg, muszáj máris belefojtani a tengerbe?? – szólt rá a fiúkra Zsu, aki épp napozott.

- Nem fojtjuk bele!! Csak megmutattuk neki a halacskákat!!! – vágott ártatlan képet Tom.

- Jajj de ééééédes vagy!!! – ráncigáltam meg az arcbőrét gügyögve, ahogy a nagymamák szokták, merthogy még Zsura figyeltek, kislisszoltam a vízből. – De ha kíváncsi lettem volna rájuk, magam mentem volna be!!

- Jajj semmiség!! De tudom, hogy te is meg akartad nézni őket, ha már egyszer annyira szereted a biológiát!! Csak előzékeny voltam!! – tette a nagylelkűt.

- E – LŐ – ZÉ - KENY????? – kerekedett ki a szemem. – Tom te olyan nem tudsz lenni. Mindig csak magaddal foglalkozol.

- Nem is igaz! Bill mond meg neki!! – vágott sértett arcot a gitáros.

- Nem is igaz!! – utánozta testvére arckifejezését. – Mondjuk, nem hiszem, hogy Tom csak a halakat akarta megmutatni…

- MI?? – méltatlankodott a vád hallatán a rasztás, majd belelökte a tengerbe ikrét. – És még én vagyok a perverz…

- Öm… Igen Tom… Valóban az vagy… - veregettem meg a vállát.

- Te is szeretnél Bill után menni? – nézett rám szúrósan.

- Nem köszi!! – kaptam el gyorsan a válláról a kezem.

- De! Jöhet!! Remek a víz!! – vigyorgott Bill a hullámok közül.

- Na hogy is van azokkal a halakkal?? – vetette oda Tom, majd utána engem is.

- Én nem a halakat akarom neki megmutatni, de be is vallom!! – vigyorgott az énekes.

- Héééé!! – ütöttem oldalba, miután kiköptem a rákot, ami valahogy a számba került csapódás közben.

- Most mi van?? Látsz itt valahol halat?? – nézett rám kérdőn, felhúzva jobb szemöldökét. Nem válaszoltam: a csapdát kerestem a mondatában.

- Jajjj, tudod, hogy én nem vagyok olyan, mint Tom… - jött közelebb, és az arcomba locsolt egy kis vizet.

- Igen, tudom… - néztem elgondolkodva, észre sem véve a bosszantást. – Pont ezért vagy te a veréb, és nem Tom! – mire felfogta, hogy ezzel a mondatommal mit közöltem, én már 3x képen locsoltam.

- Na várj csak!! Elfelejted, hogy a verebekkel nem lehet ujjat húzni!! – kapott el, és azzal a lendülettel bele is borított a tengerbe. Ezután egy majd’ 1 órás vízi csata vette kezdetét. Mikor végre kifeküdtünk a napra szárítkozni, az már félig eltűnt a horizonton, narancssárgába borítva a környéket.

- De gyönyörű!!! – könyököltem fel a törülközőmön.

- Valóban… - mondta Bill, de ő nem a tájat bámulta, hanem engem.

- Jajj… - löktem finoman oldalba, leplezve a zavaromat, és hirtelen nagy hálát éreztem a természet iránt, hogy mivel nagyon erősen, narancssárgán tűzött minket a nap, Bill nem látta, hogy elpirulok. A srác csak elmosolyodott, majd ő is a naplementére emelte tekintetét.

Viszonylag hamar megszáradtunk, majd a srácok megint meggyújtották a tábortüzet, és körbeülték azt. Mi pedig végre kettesbe maradtunk Zsuval a hálóban.

- Na, hogy tetszik a nyaralás?? – kérdezte vigyorogva a csaj.

- Jajj, nagyon jóóóó!!! – nyúltam végig az ágyamon. – Örülök, hogy kibékültem Billel… Köszönöm, hogy elszóltad magad!!! – mosolyogtam hálásan a barátnőmre.

- Jajj, semmiség… - intett nagyvonalúan. – Inkább azt meséld el nekem, hogy most mi van veletek… - hasalt le mellém.

- Hogy érted?? – könyököltem fel mosolyogva.

- Ugyan Ella… a vak is látja, hogy ez már több mint barátság… - bökött oldalba.

- Hát… - kezdtem még mindig mosolyogva…

Eközben kinn a fiúk nagyon megszomjaztak.

- Te Bill… nem szeretnél hozni nekünk egy sört?? – nézett rá kérlelőn Georg.

- Egyet?? Az elég lesz hármotoknak?? – ráncolta a homlokát az énekes.

- Fejenként egyre gondoltam… - nevetett a basszer. – Te nem iszol??

- Bill meg a sör??? – nevetett Gustav is.

- Kösz… De ha már ilyen „szépen” megkértél, akár hozhatok is… - nézegette az eget Bill, amin már ragyogtak a csillagok.

- Léccccccccciiiiii Biiiiiiiiiiiiiiiiiiiill!! – vetette be ikre a boci szemeit.

- Rám ezzel nem tudsz hatni öcsi, de azért egye - fene, neked is hozok… - kócolta meg testvére raszta tincseit az énekes, majd nevetve beszaladt a házba. A konyhába menet elhaladt a háló előtt, és meghallotta, hogy bent beszélgetünk Zsuval. Be akart nyitni, hogy szóljon: csatlakozzunk hozzájuk, de mivel érdekes dolgok hallatszottak ki odabentről, inkább csak megállt, és (cseppet sem udvarias módon) hallgatózott.

- Hát??? – kérdezte izgatottan Zsu.

- Na jó, tény és való, hogy nagyon jól érzem magam vele, de nem mondanám, hogy ez több mint barátság… - piszkálgattam az ágyneműn talált szöszpamacsot, ami per pillanat roppant érdekesnek tűnt.

- Ella! Kit akarsz becsapni?? Már mindenki észrevette rajtad!! Nem lenne könnyebb, ha vére bevallanád?? – ült fel indulatosan a csaj.

- De! Valóban jobb lenne, és valószínűleg könnyebb is, csak az a baj, hogy még saját magammal sem tisztáztam, hogy mit érzek!!! – követtem én is barátnőm példáját, és felültem. – Már annyi fiúval megszívtam!! Nem akarok megint csalódni!!!

- Nem tudom feltűnt – e, de Bill nem éppen egy hétköznapi srác!!! – pöckölte le az ágyról a szöszt, amit megint elkezdtem piszkálni.

- Igen, feltűnt, és pont ez az, ami összezavar. Nem olyan, mint a többi fiú… Azok olyan kiszámíthatók… mint például Tom is… Pedig az a srác sem ilyen igaziból. Tud kedves és normális is lenni, csak nem akar… De Bill… ő más. Egyszerűen nem látok a belé. Soha nem tudom, mi jár a fejében, vagy mire gondol … viszont neki olyan vagyok, mint egy nyitott könyv, és ez zavar. – horgasztottam le a fejem.

- Ebben nagyot tévedsz… - suttogta halkan Bill, de mi ezt nem hallottuk.

- Ne zavarjon!!! Nagyon is jó, ha kiismer, mert így nem tud megbántani, nem úgy, mint Tom… vagy a többi pasi… - tette a vállamra a kezét Zsuzsi.

- Van benne valami… de akkor is!! Nem fogok hiú reményeket táplálni!!! Nem tudhatom, hogy Bill hogy érez irántam!!! Én, pedig egyre jobban megszeretem, és megint én fogok koppanni a végén!!! – fakadtam ki.

- Na véééégre kimondtad!!! – sóhajtott fel a barátnőm.

- Igen!! Kimondtam, és megint kimondom: szeretem!!! De félek, hogy ő nem így érez irántam!! – dőltem hanyatt ismét az ágyon, a fejemre szorítva a párnát. Meghallva ezt a szót, Billnek majdnem kiugrott a szíve a helyéről, és hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy ne rontson be hozzánk. Még soha nem érezte ilyen boldognak magát. Végre eloszlott minden kétsége, ami eddig visszatartotta attól, hogy közeledjen felém. Ugyanis ő is attól félt, hogy nem úgy érzek iránta, ahogy ő irántam.

- Jajj te csaj!!! Olyan bolond vagy!!! Mért ne érezne így?? – cibálta le a fejemről a párnát Zsu.

- Nem tudom… - vontam meg a vállam. – Olyan furcsa elgondolni, hogy egy fiú tud szeretni… ENGEM…

- Pedig Bill szeret… nagyon is… - mosolygott a barátosném.

- Honnan veszed?? – ültem fel hírtelen.

- Mondta… - vigyorgott.

- Komolyan?? – kerekedett ki a szemem. – Ez túl szép, hogy igaz legyen!! A fiúk nem tudnak szeretni… csak mondják…- kétkedtem.

- Általában… Csak arról feledkezel meg, hogy Bill nem egy átlagos fiú!!! – hívta fel a figyelmemet ismét Zsuzsi.

- Igaz… - bólogattam. – Lehetséges, hogy tényleg szeret??

- Sőt! Biztos!!! – nevetett a csaj.

- Hát… én is őt! Én is szeretem… - morfondíroztam. – Most már csak rajta múlik, hogyan tovább… - Bill úgy gondolta eleget hallott. Hevesen dobogó szívvel ment ki a konyhába, hogy kivegyen a hűtőből négy sört, mert úgy érezte, most neki is van mire innia…