2.évad.3/2.rész

A látszat, néha csal!

Elindultunk megkeresni Krisztin-t, és közbe kiöntöttem a lelkemet Márknak, és elmondtam neki az egész történetünket, elejétől-a végéig. Az is kiderült, hogy Zsófi, azért hagyta el Őt, mert bele zúgott a dobosba. Gusztávba. Ezen Márk nagyon elszomorodott, és elmondta, hogy két nagyon keresztül nem ment ki a házából, és kisírta vörösre a szemét. Zsófit nagyon szerette, két éven át jártak, és most vége lett.

- Annyira sajnálom Márk, hogy így ért véget a kapcsolatotok Zsófival… Gusztáv, már foglalva van öt éve! – csapta meg a szellő az arcomat. Mark szomorúan bólogatott. Sajnálta a múltat, hogy engedte Zsófit elmenni… Sóhajtott egy mélyet, de utána valamit meglátott, és annyira meg ijedt, hogy úgy elkezdett köhögni, mint egy fuldokoló asztmás.

- Jaj, jaj, jaj! Az ott nem Anikó? – itt megint köhögött egyet – Akarom mondani, Krisztin! De,… - itt ilyenkor rájötte mért kezdett el Márk fuldokolni. – Krisztin flörtöl Dániellel! Megőrült? Dánielt úgy utálta régen, majd megölte! Ez, nem is Ő! Nem önmaga! Csak amiért Már nincs pasija, nem kell össze állni, a régi osztály legnagyobb férgével! – Reklamált Márk. Én is nagyon dühös voltam, amiért ezt csinálta. Amikor észre vett, látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Szikráztak a szemeim dühömben. Mérges voltam, hogy megcsalta őt Tom, és máris felszedett magára, egy szemetet.  Oda gyalogoltunk hozzá, és elé álltunk.

- Krisztin! Miért csinálod ezt? Dániel? Ti meg miért vagytok együtt? Hm? Utáljátok egymást? – ordítottam le szegény fejét.

- Már bocs,  nem te irányítod az életemet, és nem te írod meg helyettem az életemet! Azzal randizok akivel akarok! Hagy engem békén! – mondta Krisztin, és ilyenkor ide futottak a többiek!

- Mi folyik itt? – kérdezték. Anikó csak erre várt, látta Tom-ot is hogy ott van, és így megpuszilta szájon Dánielt. Tomnak széttört a szíve… Nagyon rosszul érezte magát, hogy ezt a borzalmat, hogy fogja megemészteni? De Krisztin is! Őt is nagyon rosszul érte ez a dolog. Megcsalták… - Krisztin! – kiáltott utána Tom, amikor már Krisztin, lassú lépéseit gyorsabbra vette. Amikor egykori barátja, utána kezdett szaladni, szélvész gyors futásba kezdett. Kezét a fejébe temette, és sírt. Gyorsan futott, és ahogy a szél csapta az arcát, a könnyek úgy verődtek hátra. Tom érezte, hogy egy könnycsepp a kezére esett, és ahogy felnézett az égre, látta, hogy nem borult az idő.

Ahogy megláttam Bill-t, gyorsan elengedtem Márk kezét, és elfutottam. Bill meg szélsebesen utánam, és elkapta a kezemet.

- Evelin! Muszáj beszélnünk! Nem úgy volt, ahogy képzeled! Nem én akartam! A itatott le! Nem voltam az eszemnél! Kérlek Evelin beszélnünk kell! – mondta Bill, és már nem futottam, csak próbáltam tőle elrántani a kezemet, de a manőver, nem sikerült…

- Bill, nem érdekelsz! Megcsaltál, és vége, kész! De most, hagy békén engem örökre! Felejts el! – kiabáltam vele. Bill szemében már látszott a fájdalom, és kicsordultak a könnyei.

- Evelin kérlek, hallgass végig! Nem úgy van ez! ( zokog ) Kérlek! – a kezemet ki akartam cibálni a karjai közül de ismét nem sikerült.

- Hagy már békén Bill!!! Légy boldog A.- vel, de engem hagy békén!!! ERESSZ!! – ordítottam rá, és véletlenül behúztam neki egy jó korát, hogy a ruha ujjam is leszakadt. Bill térdelt a földön, és felnézett, az égre. Az orrát fogta, és a vér, lecsurgott a ruhájára. Megsajnáltam, ahogy láttam, és oda nyújtottam neki egy zsebkendőt, remegő ujjakkal. – Ó, Bill! Bocsánat! Nem akartam! Bocsáss meg! – térdeltem le, most már én is.  Bill csak tartotta a zsebkendőt az orrához, és ahogy a sok vér lecsordult a ruhájára, olyan volt, mintha átdöfték volna kardal a szívét. – Bill, jól vagy? Kérlek válaszolj! – kezdtem már én is sírni.

- Nincs semmi baj, de lehet, hogy eltört az orrom… - dünnyögte, és elkezdett újra sírni. – Szeretlek, és nem csalnálak meg soha! A itatott le, és… ő vitt be az egészbe! – mondta Bill, aztán elmondta az egész történetet. – Úgy sajnálom!! – borult oda hozzám, és ölelt át.

- Én is sajnálom! Nem akartam, hogy ez legyen veled! És igen Bill, kibékülök veled!!! – borultam a nyakába, és elkezdtem egyre jobban sírni. Egymásra néztünk, és egy hosszú, romantikus csók következett. Olyan jó volt az ajkaihoz tapadni, hogy soha nem engedtem volna el őt. Magamhoz szorítottam, és megsimogattam, puha arcát. Mosolyogtunk egy kicsit, és újra egymás ajkára tapadtunk…

Márk ahogy ezt látta, picit elmosolyodott, de még is, rosszul esett neki… akkor most mi lesz vele? Hol fog lakni? Csak szomorúan leült a padra…

- Krisztin! –kiáltott utána Tom. Ne fuss el! Kérlek, beszéljük ezt meg!- ordított Tom, mert Krisztin csak úgy hallotta meg.

- Nem Tom! Engem békén hagyhatsz! Szilánkokra törted a szívem, amikor láttam, hogy MK milyen szerelem telve néz rád! – Krisztin nem bírta tovább, elkezdett sírni. Szomorúan, búsan, leült egy padra, és ahogy Tom utolérte, megfogta a kezét. Ezt Krisztin érezte, és gyorsan reagált rá, úgy, hogy elrántotta az övét.

- Muszáj beszélnünk! – mondta egykori barátja, és elkezdett ő is sírni – Nem úgy volt az Krisztin, ahogy képzeled! – fogta meg a kezét erősen, és amikor újabb könnycseppek eredtek el belőle. – Miért csókoltad meg Dánielt? – kérdezte, teljesen elszállva magától.

- Nem Tom, nem! Nem érdekel, a kis kitalált történeted! Menj innen! Menj el az életemből, és soha többé ne gyere vissza!! – ahogy ezeket a szavakat kimondta, össze szorult a gyomra, nagyon szerette, volt szerelmét, és semmiért nem adta volna el őt. De még is, valahogy kijött a száján. Gyorsan elfutott, és egyenesen az útra. A gyalogos lámpa, piros volt, és egy kocsi gyorsan lefékezett, de Krisztin össze esett félelmében, és a kocsi elütötte, de nem gyors erővel, mert időbe lefékezett.

- NE!!!!! – üvöltött Tom.