2. évad: 5. rész

Nem lehet felfogni…

Beletelt 1 hónapba, mire Tommal megértettettük, hogy Krisztin már nincs többé… Nem fogta fel agyilag, és minden nap a szobájába zárkózva sírt, és nézegette a lányról készült képeket. Minden bájos mosolyánál, Tomból kitört a sírás, és senki sem zavarhatta. Még Billre is ráüvöltött, mikor beakart jönni a szobájába.

’’ Kopp – Kopp ’’

- Tűnj innen! – mordult fel Tom, mikor be akartam lépni a szobájába – Nem akarok senkit se látni! – hátra se nézett, azt se tudta ki vagyok… de még is, valahogy megérezte. Tudta, hogy Evelin vagyok. – Menj innen Evelin! Nem érdekel, mit akarsz mondani! Egyedül akarok lenni! – én leültem az ágyára, és megnéztem egy képet. Az eljegyzésük napja…

- Tom, én nagyon sajnálom! – folyt ki belőlem is a könny – a szüleik még nem tudnak róla, de minél előbb annál…

- Szó se lehet róla! – csattant fel Tom, a szavamba vágva – Rám bízták Krisztin-t, vigyázzak rá, ne legyen semmi baja, meg ilyesmik… Most hogy tudnék a szemükbe nézni? Elveszítettem életem szerelmét! – majd kitépte a kezemből a képet. – Jobb lesz, ha most kimész! – felelte gyorsan, és vérvörösre sírt szemével rám nézett.

- Tom, talán egy kis kiruccanás jót tenne neked! Elmennénk a fiúkkal, és a lányokkal egy jó helyre, egy hónapra, és akkor kitisztulna a fejed, kérlek T… - de mielőtt kiböktem volna a mondat végét, Tom leordított

- TÜNJ INNEN! – ordította, és az ajtóra mutatott. Nem akartam felzaklatni, hiszen tudtam, most is milyen nagy terhet cipel a vállán… - SZÓLJ A TÖBBIEKNEK IS, HOGY BE NE JÖJJENEK! – gyorsan kirohantam a szobából, és egyenesen Bill karjába zuhantam. Ott állt az ajtó előtt, és hallgatott minket. Szomorúan lehajtotta a fejét, és szorosabban átölelt. Megsimogatta a fejemet, és kicsordult a szeméből neki is egy könnycsepp.

- Nagyon sajnálom Evelin! Nincs magánál! Nem tudja, mit beszél! És… talán meg is értem! Amikor nem voltál velem, és elrohantál, olyan fájdalom hasított a szívembe, ami még soha… Azt hittem, itt az életem vége. Nélküled, nem tudtam volna tovább élni! Hiányoztál nagyon! – szorított magához, de én kiszálltam a karjai közül.

- Bill, ez mind az én hibám! Ha nem mentem volna be Tom szobájába, ez nem lett volna! Én vagyok a hibás! Én hergeltem ennyire fel! Oh, annyira sajnálom! – Gusztáv is feljött hozzánk, és megkérdezte, mi volt ez az egész. Elmeséltük neki mit történt, de nem Tom szobájánál, mert még idegesebb lett volna.

- Hmm… - mondta Guszti – Tom az összeomlás szélén áll! Ha megpöcköljük, összeesik! Ne szóljatok hozzá! De ha ő szól hozzátok, az haladás… Bill! Még neked se! Tudom, hogy a testvéred, de akkor sem szabad! Baj lesz belőle! – aggodalmaskodott Gusztáv, de igaza is volt. Valahol, megértem.  Bill leszalad a lépcsőn, és szólt a többieknek.

- Hé, figyeljetek!- kiáltott le Bill a lépcsőről, mire a többiek felfigyeltek – este nem terveztek semmit? Mert ha nem, akkor elmehetnénk egy moziba! – Bill szépen lassan lebaktatott a lépcsőn, és oda súgta a többieknek: - Szegény Tom nagyon rosszul viseli a történteket… egyedül kéne hagyni! – felelte Bill határozottan

- Én veled vagyok Bill! – mondta Melinda (Mandy, de igazából ez a neve) – Tomnak nem árt, ha egyedül van… Így legalább kitisztulnak a gondolatai… - Gusztáv ölbe tette a kezét, és összehúzta szemöldökeit.

- Egyedül hagyni itthon? Lehet, hogy csinál valami ökörséget! – én lefutottam a lépcsőn, és oda mentem a kupaktanácshoz.

- Jaj, Guszti! Tom nem olyan! Nem vágja fel az ereit, vagy ilyesmi hülyeséget! – mondta Bill – Az ikertestvére vagyok! Ismerem! – Guszti kurtán bökött egy jól van – t, és már vette is a kabátját.

Néhány óra múlva, mikor mi már nem voltunk otthon, Tom kilopózott a szobából, és felvette utazó táskáját. Kiszedett Bill pénztárcájából 1. 000000215. $ (ez picit sok)

És az üzenetet, melyet írt, letette az asztalra, mely így szólt:

               Anitának, Georgnak, Billanek, és neked, Evelin:

    ’’ Ne keressetek! Tudok magamra vigyázni!

      A magam útját fogom mostantól járni,

     És nem szoltok bele az életembe!

    Én így döntöttem… elmegyek! Örökre…

   Ahova a szívem húz, oda megyek!

   Bill, nagyon sajnálom! De én így döntöttem…

Tom kitépett egy képet a Fotó Albumból, amin ő, Alex, és Krisztin van rajta. Egy könnycseppet ráeresztett a lapra, melyet írt, és folytatta tovább az írást.

   Evelin, tényleg őszinte sajnálom…

  Azt nem árulom el, hova húz a szívem,

 De remélem, messze ettől a háztól,

 És nem fogok emlékezni soha többé

Erre a házra, rátok, és Krisztin-re…

        Remélem, talán még 10 év múlva találkozunk!

                 Tom…

Miután haza értünk, hólt részegen beestünk a házba. Anita elment felfrissíteni magát, és a képébe öntött 1 pohár vizet. A levelet megtalálta egyből, és egy hatalmas sikoly, és egy eltörött pohár után a többiek is megjelentek a szobában.

- Mi történt?  - rohant oda Bill, és a többiek. Én megfogtam a levelet, és elkezdtem olvasni. Bill ledermedt. Ahogy volt, fogta magát, és kirohant a házból. Mindenki utána nézett… Mi is kirohantunk a házból, és beültünk a kocsiba. Hál’ Istennek Billt még láttuk, és oda mentünk. Beült a kocsiba, és már nyomtuk is a gázt…

Tom nyomába eredtünk…