10. rész

Hiányoztál!

Már mindannyian a házban voltunk és beszélgettünk. Mindenki elmesélte, hogy kivel mi történt az elmúlt két évben. Nagyon sokáig beszélgettünk. Már hajnali 4 óra lehetett, amikor Emilyvel megállapítottuk, hogy a fiúk nem bírják tovább. Elaludtak. Mosolyra húzódott mind a kettőnk szája. Felébresztettük a fiúkat és felmentünk velük a szobáinkba. Az enyém még mindig ugyan úgy nézett ki, mint amikor elköltöztem. Bill mellettem állt és mosolygott. Olyan volt, mint egy boldog öt éves. Oda bújtam hozzá és a vállába fúrtam az arcomat. Sírtam. Nagyon hiányzott Bill is és ez az egész. A város, a húgom, anyu, de őt soha többé nem látom, mivel meghalt.

-         Sajnálom.. tudom, hogy önző voltam.. – suttogtam lehajtott fejjel.

-         Cssss.. Nem haragszom rád, de hiányoztál. – emelte fel a fejemet.

Mélyen a szemembe nézet és mosolygott. Nem érdekelte, hogy elmentem és nem látott két évig. Az érdekelte csak, hogy most már mellette vagyok és remélte, hogy többé nem megyek el. Elindultam a fürdő felé, de ő visszahúzott és megcsókolt. Elgyengültem a csókjától. Ezt ő is érezte. Erősebben fogta a derekam. Nagyon hiányzott már a csókja. Túl rég láttuk egymást. Elindultunk az ágy felé. Mire odaértünk az ágyhoz a pólóink már nem voltak rajtunk. Ledőltem az ágyra, Bill pedig rám.  Bill lassan kicsatolta az övemet és elkezdte lehúzni rólam a nadrágomat. Én is megtettem ugyanezt. Bill fölém hajolt és a nyakamat csókolgatta. Nagyon óvatosan elindult a keze lefelé a testemen. Az ujjait bele akasztotta a tangámba és lehúzta rólam. Felemelte a hátamat és kikapcsolta a melltartómat. Levette rólam azt is. Aztán a kezei újra vándorútra tévedtek. Nem igazán érdekelt, hogy mit csinál. Nekem csak az volt a fontos, hogy a közelében legyek és boldog legyen. Mikor magáévá tett halkan felsóhajtottam. Aznap is egymás karjaiban aludtunk el. Késő délután ébredünk csak fel.

-         Szia kincsem. Reméltem, hogy nem csak álom volt, hogy haza jöttél. – súgta a fülembe kicsit szomorúan.

-         Tényleg haza jöttem és elintéztem mindent, amit akartam, úgyhogy nem megyek már el soha, de soha többé. –válaszoltam mosolyogva.

-         Ígérd meg, hogy nem hagysz itt többet.

-         Ígérem. Soha többé nem hagylak itt. Szeretlek és remélem, hogy tudod, nem vagyok már az a törékeny kicsi lány, aki itt hagyott téged.

-         Dehogy nem. Nem változtál semmit. Ugyan az vagy, aki elment. – mondta Bill és megcsókolt.

Eközben Emilyék azon gondolkodnak, hogy mért jöttem haza ilyen hírtelen és, hogy mért nem akartam találkozni Billel. Nem értették, hogy mi történhetett. Talán a Bill iránt érzett szerelmem, vagy talán anyu halála?! Nem tudtak rá jönni és én sem. Én sem értettem, hogy mért akarok az egyiknapról a másikra haza költözni. Úgy éreztem, van valami, ami azt akarja, hogy visszajöjjek Magdeburgba. Megtettem. Visszajöttem és ez az érzés csak erősödött. Itt kellett maradnom Bill és a húgom mellett. Vigyáznom kell rájuk. Bill haza ment a cuccaiért. Átköltözött hozzánk. Eddig azért nem tette meg, mert nem akart egyedül abban az ágyban feküdni, ahol azelőtt együtt voltunk nem is egyszer. Valamiért nagyon ragaszkodott ahoz a szobához. Miután elmentem, Bill nem volt hajlandó kimozdulni a szobájából. Hetekig csak sírt, hol az ágyán, hol az ablakban. Amikor éjszaka Emily bement a szobámba és felgyújtotta a villanyt, mindig megdobbant a szíve. Remélte, hogy én vagyok az, de rá kellett jönnie, ha én lennék, arról már tudna. Így egy idő után elfogadta azt a tényt, hogy talán soha többé nem lát. De amikor egy nap beállítottam az utcába Billnek nagy kő esett le a szívéről. Bár nem voltam ugyan az. Külsőleg nem. A hajam le lett vágva rövidebbre és vörösre volt festve. Igen, a külsőm teljesen más volt, de Bill így is megismert. Pedig nem néztem a házuk felé még véletlenül sem. A szemem elárult volna.  

Az igaz szerelem minden sebet begyógyít. Lehet, hogy egy pár szétszakad, de utána ugyan ott tudják folytatni, ahol abba hagyták és ez a szerelem. Ha két ember szereti egymást annyira, hogy várjanak egymásra akár éveket is, akkor az jelent valamit. Létezik még egyáltalán ilyen, hogy két ember első látásra egymásba szeressen? Ha igen, akkor nagyon szerencsés az a két illető.