8. rész

Talán ha elköltöznék..

Másnap, amikor felkeltem még mindig az járt a fejemben, hogy el kell hagynom ezt a várost, de az a tudat, hogy ezzel Billt is itt kéne hagynom.. hát az nagyon nem tetszett. Egész reggel ezen gondolkoztam, míg végül döntöttem. Arra jutottam, hogy itt maradok, hisz itt van a húgom, akit imádok, itt van Bill, aki mindennél többet ér számomra és itt van anyu is, aki lehet, hogy úgy kezel, mint egy kislányt, de azért szeretem, hisz az anyám.

…::: Bill szemszöge :::…

Ezt az éjjelt is itt töltöttem Amynél, de valahogy nem azt érzem, mint eddig. Szeretem még mindig, sőt jobban is, de a tegnapi veszekedés az anyukájával az megváltoztatott bennem nagyon sok mindent. Amy nagyon vadóc is tudd lenni, de ezt titkolja a külvilág elől. Ezt csak annak mutatja meg, akit hajlandó beengedni a saját kis közegébe. És ha valaki bejutott azt nagyon nehezen engedi el. Bár nagyon kiszámítható és ezért sebezhető, de úgy érzem, el kell felejtenünk egymást. Nem mehet ez így tovább. A legjobb lesz, ha elhagyom ezt a várost. A gondolataimból az riasztott fel, hogy hallottam, hogy valaki bejött az ajtón. Felnéztem és megpillantottam Amyt. Vörösek voltak a szemei. Felpattantam az ágyból és oda siettem a földre rogyott törékeny lányhoz. Segítettem neki felállni és leültettem az ágyra. Leguggoltam vele szemben, felemeltem a fejét, majd mélyen a szemébe néztem. Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Amikor ki csordult egy én letöröltem azt és megcsókoltam Amyt. Éreztem, hogy elkezd remegni, de, úgy ahogy eddig még soha. Hátra dőlt az ágyon én pedig rá dőltem. Nagyon sokáig csókolóztunk. Hallotok, hogy valaki benyitott, de nem foglalkoztunk vele. Folytattuk ugyan úgy. Amikor éreztem, hogy egy picit megnyugodott felemeltem a fejem és ráültem a csípőjére. Ő csak mosolygott és a lábamat simogatta. Nagyon élveztem. Éppen, hogy csak hozzá ért a keze a bőrömhöz. Egyik pillanatban magára rántott és egy vad csókot adott. Én elkezdtem lehúzni róla a köntösét de, nem engedte.

-         Sajnálom, de most nem megy.. – mondta lesütött szemekkel.

-         Semmi baj kicsim.. semmi baj.. – súgtam a fülébe. Éreztem, hogy egy vett egy mély levegőt. Meg könnyebbült.

Talán nem kéne itt hagynom ilyen állapotban. Így nem. Nagyon szeretem, és nem akarom, hogy bármi baja essen.

-         Bill… - hallom halkan a nevemet.

-         Hm??

-         Csak az.. hogy.. talán szüneteltetnünk kéne a kapcsolatunkat.. – mondja halkan.

Nagyon meglepett, hogy ő is így gondolja, de ez nekünk nem megy. Ő még mindig szereti azt a másik srácot, de hogy is gondolhattam, hogy egyik napról a másikra elfelejti.

-         Biztos, hogy ezt akarod?

-         Nem, de kell egy kis idő, amíg tényleg elfelejtem Petert.. Addig meg nem akarom mérgezni a kapcsolatunk.. Sajnálom.. – válaszol elcsukló hangon.

-         Ne sajnáld.. ha ezt akarod, hát legyen, de tudd én, mindig szeretlek és várok rá, amíg csak kell. – próbálom rávenni, hogy ne legyen vége, hisz én szeretem.

-         Ne mond ezt. Ha addig találkoznál egy másik lánnyal, akkor ígérd meg, hogy vele leszel, és boldog leszel mellette.

-         Ezt nem várhatod tőlem Amy.. Tudod, hogy szeretlek és, hogy soha nem akarok mással lenni csak veled! – válaszolok, miközben könnyek gyűlnek a szemembe és a fejemet a mellkasára, hajtom. Ő elkezdi simogatni a hajamat és csitítgat.

-         Bill.. én is szeretlek, de ez nekem nem megy.. Érts meg. Ne sírj.

-         Szeretlek, és soha nem engedlek el.. – suttogom még mindig sírva, miközben erősen átölelem.

-         Ha szeretsz, elengedsz. Kérlek. Én megfulladok, ha így kell folytatnunk.

Nem mondtam semmit, csak elengedtem. Felálltunk, majd ő kisétálta az ajtaján és ezzel egy időre az életemből is.