43.rész – Még mindig szeret

Közel 1-1,5 órán át zenéltek és még én is élveztem. Miután lejöttek a színpadról, még visszamentek egy bónusz számra. Aztán végül lejöttek és mentek autogramot osztani. Mint a régi szép időkben. Végül nem vártam meg őket, hanem hazamentem és bedőltem az ágyamba. Másnap délelőtt keltem. Csináltam magamnak reggelit és leültem a medence szélére. A vízbe lógatva a lábam ettem, amikor hallottam, hogy valaki jön ki. Megfordultam és láttam, hogy Gustav volt az.

-      Szia! – köszöntem rá mosolyogva.

-      Jó reggelt! – ült le mellém, szintén lábát a vízbe lógatva.

-      Mikor jöttetek haza este?

-      Olyan 11, éjfél körül.

-      Voltatok még valahol?

-      Még beszélgettünk néhány emberrel, aztán pedig elmentünk bulizni. Vagyis csak Georg és Tom. Billel hazajöttünk.

-      Értem. És amúgy hogy tetszett?

-      Nagyon jó volt. Újra színpadon állni és azt csinálni, amit szeretünk. Vagyis akkor csak a magam nevében beszélek. Néha azt kívánom, bárcsak ne hagytuk volna abba és még mindig turnéznánk, koncerteznék, autogramot osztanánk. De jó ez így. Egy gyönyörű emlékkoncert volt és jó volt látni, hogy még így is ennyien szeretnek minket és ennyien kíváncsiak a koncertünkre.

-      Értem.

-      Tudod, tegnap amikor ott maradtunk még beszélni 1-2 emberrel. Páran felajánlották, hogy támogatnának minket, ha úgy döntünk, hogy ismét rendszeresen fogunk koncertezni.

-      És? Mit mondtatok?

-      Hogy gondolkodunk rajta.

-      És te mit gondolsz? – haraptam egyet a szendvicsembe.

-      Nem tudom. tegnap eszméletlenül jó érzés volt ott állni. De hogy akarom-e, hogy ez töltse ki a mindennapjaimat? Tanácstalan vagyok. Sok volt a stressz, rengeteget utaztunk és nem volt időnk normális életet élnünk. Én jól megvagyok így is. És azt se hinném, hogy ennyi rajongó várna ránk minden koncerten. Szerintem ők csak azért jöttek, hogy megnézzék, mi lett belőlünk és egy jót bulizni. Szerintem nem lennénk annyira felkapottak, mint régen. Most is van egy csomó új, fiatal együttes és rengetegen rajonganak értük.

-      Lehet, hogy igazad van. Nem tudom. én nem éltem át úgy, mint ti.

-      És tulajdonképpen miért csináltad?

-      Jó kérdés. Szerettem volna örömet szerezni nektek és nem jutott más eszembe csak az, ami az álmotok volt és amit nagyon szerettek csinálni: a zene.

-      Oké. És szerinted mit kéne tennünk? Kezdjük újra?

-      Én nem szeretnék beleszólni. Ez a ti döntésetek.

-      De én kíváncsi vagyok a véleményedre.

-      Oké, szóval nagyjából ugyanazt gondolom, amit te. Ja és tudom, hogy önzően fog hangzani, de én szeretek így élni, ahogy most. Veletek lakom, normális az életetek és nem szeretném, ha azok az emberek elmennének, akikhez jelenleg nagyon közel állok. De ez amúgy sem rajtam múlik. Nem hiszem, hogy annyira számítana, hogy nem akarlak titeket úgymond elveszíteni. Én például nem szeretnék veletek ritkábban találkozni meg ilyenek. De ez az én véleményem és ez ne befolyásoljon és miattam semmiképp ne mondjatok le egy ilyen lehetőséget.

-      Jó, rendben.

-      De szerintem beszéljétek meg.

-      Mindenképpen meg fogjuk.

Még dumáltunk egy kicsit, aztán bementünk. Délután átjött Chris és a nap további részét vele töltöttem. A fiúk is elmondták, hogy mennyire hálásak és mennyire köszönik, hogy megszerveztem a koncertet. Este Chrisszel elmentünk moziba, utána pedig bulizni. 2 körül mentem haza és hallottam, hogy Tomnak épp „vendége” van, így gyorsan bementem a szobámba és ruhástól dőltem be az ágyamba. Reggel rájöttem, hogy rossz szobába mentem be, ugyanis Bill ágyában ébredtem. Kimentem a folyosóra és Tommal találtam szembe magam.

-      Hello! – köszöntem zavartan.

-      Hello! Te mit kerestél Bill szobájában? És miért a tegnapi ruhád van rajtad?

-      Hú, hát ezt most fura lenne megmagyarázni, de megpróbálom.

-      Ne fáradj! Megértem.

-      De mit?

-      Ha velem nem jött össze, majd Billel igen.

-      Mi? Na nem! Te ugye nem hiszed, hogy…?

-      Miért talán nem igaz?

-      Egyáltalán nem!

-      Megszervezed a koncertünket, hogy most milyen jó fej vagy és az első adandó alkalommal lefekszel Billel.

-      Ugyan már! Ezt te sem hiszed el!

-      Miért? Nincs igazam?

-      Egyáltalán nincs! Amúgy meg nem is értem, miért próbálok neked magyarázkodni. Nem járunk meg semmi.

-      Igen, de ha jól tudom, van egy barátod, aki nem feltétlenül örülne annak, ha megtudná, egy másik sráccal töltötted az éjszakát.

-      Aha, jó. Hol van Bill?

-      Nem tudom. Azt hiszem, a konyhában.

Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, majd lementem a konyhába, de Bill nem volt ott. Sőt, sehol nem volt és a kocsija sem. Szuper!

Egész nap vártam Billre, de nem jött haza csak este 8 körül.

-      Szia! Na végre! – pattantam fel a fotelből.

-      Szia! – nézett rám meglepően.

-      Miért hiszi azt Tom, hogy lefeküdtünk egymással? – álltam neki.

-      Miért? Azt hiszi?

-      Egyáltalán. Hova tűntél egész napra?

-      Dolgom volt.

-      Oké, visszatérve az első kérdésre.

-      Nem tudom, én nem mondtam neki semmit. Viszont te.

-      Én? Én se mondtam semmit.

-      De az én szobámban aludtál. Gondolom benyitott és elkezdett kombinálni.

-      Pont nem. Én jöttem ki a szobából és belebotlottam.

-      Aha, értem.

-      Mi van? Téged nem is zavar?

-      Nem igazán. Tudod milyen. Szeret másokat hibáztatni és elhitetni mindenkivel, hogy most őt megbántották.

-      De bocsánatot nem kérne, ha kiderül, nincs igaza.

-      Pontosan. Akárcsak te. Talán mégse különböztök annyira.

Ezután csakúgy otthagyott. Felmentem és úgy döntöttem, beszélek Tommal.

-      Szia! Bejöhetek? – kopogtam, majd egy résnyire nyitottam az ajtót.

-      Ha muszáj.

-      Most mi bajod van? – vágtam be az ajtót magam mögött.

-      Semmi.

-      Aha, látom.

-      Miért jöttél? – ült fel az ágyán.

-      Szóval, szeretném, ha megbeszélnénk ezt a reggeli dolgot.

-      Mit kell ezen beszélni? Lefeküdtél Billel, ez van.

-      Tom! Mi lenne, ha egyszer befognád és végighallgatnál?

-      Oké, mondd! – feküdt vissza az ágyán és kezébe vett egy újságot, mintha olvasná.

De szerintem nem tudta volna visszamondani, ha megkérdezem, mit olvas.

-      Szóval. Tegnap Chrisszel voltunk moziba, aztán egy buliban. És 2 körül értem haza. Amikor feljöttem, hallottam, hogy vendéged van, így gyorsan bementem a szobámba és bedőltem az ágyba. De kiderült, hogy nem az én szobám volt és ebből kifolyólag, szerintem nem is te voltál, aki tegnap egy kiadósat szexelt.

-      Hát nem.

-      Hát ennyi.

-      Oké.

-      Ennyi? – kérdeztem pár perc csend után.

-      Miért? Mit vártál? Majd vállon veregetlek?

-      Nem, de…

-      Ne! Inkább ne mondd ki! Amúgy én is kérdeznék valamit.

-      Oké.

-      Zavar téged, ha mással vagyok?

-      Mi?

-      Csak, hogy gyorsan bementél a szobába, miután azt hitted, csajjal vagyok.

-      Nem, nem zavar. Ennyi? Mert mennék.

-      Igen.

Kimentem a szobából.

-      Még mindig szeret. – mosolygott.

A szobámban felhívtam a húgom, Helgát és Mattet. Miután elbeszélgettem mindenkivel, Chris hívott, hogy lenne-e kedvem találkozni. Igent mondtam és megbeszéltük, hogy értem jön és elmegyünk vacsorázni.