Az eljegyzés

Egy hónapja költöztem haza. Élvezem, hogy újra itthon vagyok. Igaz a hazajövetelem hirtelen volt, de az óta ezt már mindenki elfelejtette. Itt fekszem az ágyamban Bill mellett. Nagyon korán van, még mindenki alszik rajtam kívül. Én is csak azért vagyok fent, mert nem éreztem jól magam. Már napok óta így megy. Korán reggel felébredek a rosszul létekre, elintézem a „dolgaimat”, majd megpróbálok visszaaludni, több-kevesebb sikerrel. Ma nem sikerült. Nem tudtam visszaaludni hiába is akartam. Sokáig forgolódtam, majd mikor már teljesen mindegy volt, felkeltem az ágyból és elindultam az ajtó felé. Az ajtóban megálltam és a fejemet a félfának támasztva visszanéztem az ágyra, ahol egy édesen szuszókáló Billt láttam. Egy darabig vártam, hátha felébred, de mivel nem, így elindultam a konyhába. Nagy meglepetésemre, Tom már az asztalnál ült. Leültem vele szembe.

-         Jó reggelt! Hát te? – kérdeztem meglepve.

-         Emily.. összevesztünk az éjjel.. lent aludtam a kanapén.. – válaszol szomorúan.

-         Beszéljek vele?

-         Ááá.. majd lenyugszik.. ha meg nem, hát akkor nem tudom mi lesz..

-         Min vesztetek össze egyáltalán?

-         A múltkori bulin.. El akart menni az éjjel valahova, én meg mást terveztem.. – sunyi mosolyra húzza a száját.. – végül is nem ment el, de a szememre vetette, hogy mért nem engedem el.. És most idézem: „Bezzeg amikor te akarsz bulizni menni, akkor nem érdekel, hogy én mit akarok.” Ennyi..

-         Aha.. szerintem már nem haragszik rád.. Próbálj bebújni mellé.. Ha engedi, akkor jól jártál..

-         Próbáltam már.. Nem engedi..

-         Akkor viszont maradj itt egy kicsit.. mindjárt jövök.. – mondtam Tomnak.

Mikor felértem a lépcsőn, Billbe ütköztem. A szemébe néztem és tovább mentem. Utánam fordult, de végül csak megvonta a vállát és lement a lépcsőn. A konyhában ő is találkozott Tommal. Ezalatt én már könyörögtem Emilynek, hogy bocsásson meg Tomnak. Nem akart.

-         Mért bocsássak meg? Ugyan ez lenne a vége két hét múlva.

-         De szeret téged! Higgy nekem! Láttam. De ha te ezt akarod.. a te döntésed..

-         Jajj Amy! Tudod, hogy megbocsátok neki. Csak hagyom had gondolkozzon. Egyébként, ha feljött volna már rég elfelejtettük volna az egészet.

-         Nekem azt mondta, hogy volt fent, de elküldted. – nézek értetlenül Emilyre.

-         Este feljött. Akkor tényleg elküldtem.

-         Ja.. így értem.. de azért ne játssz annyit vele.. Tudod jól ha elege lesz talál mást.

Emily nem válaszolt csak lehajtotta a fejét és elkezdett sírni. Elé léptem és átöleltem. Éreztem, ahogy megnyugszik. Mikor teljesen megnyugodott, felvette a jégkirálynő „jelmezét” és lejött velem a konyhába. A fiúk nagyon megijedtek. Emily szinte villámokat szórt a szeméből. Én csak mosolyogtam ezen az egészen. Billel kimentünk a konyhából. Tom rá nézett és láttam, hogy „üzen” valamit öccsének, de nem értettem. Azt hittem Emily miatt van az egész, de amikor láttam, hogy Bill a nadrágja hátsó zsebébe nyúl, a szívem megállt. Fél perc múlva már a kezében tartott egy bársony dobozkát, amiben egy gyönyörű gyűrű volt. Letérdelt elém, miközben mélyen a szemembe nézett.

-         Hozzám jössz? – kérdezte bátortalanul.

-         Ha nagyon szeretnéd. – válaszoltam mosolyogva, majd leguggoltam és megcsókoltam.

Hosszú percekig csókolóztunk. Végül Emilyék vetettek neki véget.

-         Akkor este buli lesz. – jelentette ki a húgom.

-         Ezt nem ússzátok meg. Ez a minimum. Legalább egy bulit tartsatok. – Tom, miközben Emily nyakában csüng.

Billre néztem, ő pedig bólintott. Leültünk a kanapéra és onnantól kezdve senki nem választhatott szét minket.