13. rész

Az eljegyzési buli

Tom és Emily egy csomó embert meghívott estére. Nagyon sokan jöttek el. Köztük volt Georg, Gusztáv, Peter és Andreas is. Örültem neki, hogy minden olyan ember eljött erre a bulira, akit ismerünk. A hangulat is jó volt. Billt és Petert bemutattam egymásnak. Ők is jól elvoltak egymással. Tom egy kicsit félt ettől az egésztől. Mármint attól, hogy Bill és Peter beszéljenek. Félt, hogy Peter besároz, valami hülyeséggel, de kellemesen csalódott. Nem, hogy szidott Peter. Inkább örült neki, hogy hozzá megyek Billhez. Majdnem egész este csak beszélgettek, hol hárman, hol többen.

-         Szerinted tényleg szeretik egymást? – hallottam mindenhonnan a sugdolózást.

Végül kimentem a teraszra és kiszellőztettem a fejem. Végig azon gondolkoztam, hogy mért hiszik ezt. Aztán rá jöttem. Az elmúlt két év nagyon sok mindent megváltoztatott, de a rosszindulatú embereket nem. Mikor feltűnt Billéknek, hogy nem rohangálok körülöttük, elkezdtek keresni. Végül Tom talált meg.

-         Végre megvagy. Mi történt? – kérdezte aggódva, mikor meglátta a sírástól vörös szemeimet.

-         Semmi.. – válaszoltam, mintha semmi bajom nem lenne.

-         Ne mond.. Akkor nem sírnál.. Na mond csak! – nézett mélyen a szemembe.

-         Jajj, Tom.. én annyira szeretem Billt. – tört ki belőlem a sírás.

-         Ezt tudom, de csak nem ezért sírsz. – válaszolt mosolyogva.

-         Nem hát.. Azért jöttem ki, mert bent mindenhol azt hallottam, hogy „Vajon tényleg szeretik egymást?”. Kicsit sok volt. És kijöttem, hogy kiszelőztessem a fejem. – válaszoltam félig sírva, félig röhögve.

-         Kitől hallottad ezt? – kérdezte dühösen Tom, bár nem értettem, hogy mért dühös.

-         Majdnem mindenkitől.

-         Az az?

-         Hát.. Amely, Fanny, Nelly… - válaszoltam lehajtott fejjel.

-         Pont az miatt a három ribanc miatt érzed rosszul magad, mikor ez az este csak rólad és Billről szól. – válaszol mosolyogva Tom.

-         Igazad van.. de akkor is szarul esik.

-         Elhiszem, de nyugodj meg.

-         Én nyugodt vagyok.. na, de mennyünk be.. kezdek fázni! – mosolyogtam Tomra.

Tom bólintott és bementünk. Megkereste Billt és Emilyt. Szólt nekik, hogy minden rendben. Oda siettek hozzám és kikérdeztek, hogy merre voltam, mért tűntem el + stb.

Mindenre válaszoltam, végül Bill dühösen távozott a közelemből. Tíz perc múlva nagy kiabálásra lettem figyelmes. Felismertem Bill hangját, de azét nem, akivel ordibált. Odasiettem hozzá, és amikor megláttam, hogy kivel kiabál, nagyon meglepődtem. Fanny volt az.

-         Mi a franc bajod van? Nem érted, hogy NEM szeretlek?! – kérdezte dühösen Bill.

-         De hát egy éve még mást mondtál.. – válaszol Fanny lehajtott fejjel.

-         Mi volt egy éve? – kérdezem Billtől értetlenül.

-         Semmi.. esküszöm.. Kérdezd meg a húgodat vagy Tomot. – válaszol Bill, miközben elindul felém.

Ahogy közeledett én úgy hátráltam, így a köztünk lévő távolság nem csökkent. Végül a nappali másik felén kénytelen voltam megállni, mert ott volt a fal. Bill ekkor közel lépett hozzám és megcsókolt. Én a nyakába tettem a kezeimet, ő pedig a derekamra az övéit. Így smároltunk egy csomó ideig. Ez alatt Tom és Emily véget vetett a bulinak és mindenkit haza küldött kivéve egy embert. Fannyt. Őt nem tudták sehogy elküldeni. Amikor látta, hogy Bill megcsókol, oda futott hozzánk és elkezdett ordibálni. Látta, hogy nem érdekel minket, így elindult az ajtó felé, de útközben talált egy vázát. Fel kapta és felénk dobta, de szerencsére nem jól célzott így nem talált el senkit. Mérgében „kitáncolt” az ajtón, de nem ment el. Leült a lépcsőre és várt. Nem tudom, hogy mit vagy kit, de ott ült és várt. Bill és én már rég a szobánkban voltunk, mikor Tom kinézett a bejárati ajtón.

-         Te még mindig itt vagy? – kérdezte a lépcsőn ülő síró lánytól.

-         Már épp indulni akartam.. – válaszolt a lány mintha mi sem történt volna. De a rasztás szemébe nem mert nézni. Nem. Félt. Félt, hogy megalázza. Félt a tettei következményeitől. Az alatt az idő alatt, amíg a ház előtt ült rájött, hogy mit tett. Szerette Billt, de belátta, hogy mellette soha nem lenne boldog. Végül fájó szívvel felállt és elindult. A kert végéből még visszanézett majd eltűnt örökre.

Tom még egy darabig ott állt az ajtóban, majd bement kedveséhez. Szorosan magához húzta, majd megcsókolta. Így ért véget ez a nap. Voltak boldog és szomorú pillanatai. Egy szerelmes lány hitt a barátjának. Talán csak azért, mert bízott benne, talán, mert elvakította a szerelem. Nem lehet tudni. Csak azt, hogy aznap éjjel is boldogok voltak. Nagyon boldogok.