14. rész

Az esküvő időpontja

  Két hónapja volt az eljegyzés. Azóta a két testvér pár boldogan éli mindennapjait. Nem veszekednek, nincsenek gondjaik. Boldogok. Nagyon boldogok. Az idősebb lány azért, mert szerelmével együtt lehet, a fiatalabbik pedig azért, mert sikerült elérnie azt, amit előtte senkinek sem. Megszelídítette a nagy nőcsábász Tom Kaulitzot. A fiúk pedig ugyan azt érzik. Szerelmet. Az iránt a két nő iránt, akik nélkül nem tudnák elképzelni az életüket.

  Már mindenki a házban volt, aki számított, mikor Bill és én megjelentüünk a lépcső tetején. Lementünk hát rajta és értetlen tekintetekkel találtuk szembe magunkat. Senki nem értette, mért kellett ide jönniük. Mindenki találgatott, míg végül be nem jelentettük az esküvő időpontját.

-         Köszönjük, hogy mind eljöttetek. Nagyon hálásak vagyunk érte. Tudjuk, hogy nem értitek, hogy mért kell most itt lennetek, ezért most el is mondanánk. – kezdett bele Bill mosolyogva.

-         Azért hívtunk ide mindenkit, hogy megtudjátok az esküvőnk időpontját. – folytattam.

Erre a mondatra nagy taps és füttyszó hallatszott. Georg és Gustav nevettek, Tom és Emily összeborulva néztek minket, Simonenak pedig könny szökött a szemébe. Az ő kicsi fia végleg felnőtt. Örült neki, de egy kicsit még is csak szomorú volt. Ikrei számra még mindig azok a szelburdi, ravasz kis kölykök. De hiába. Felnőttek. Tudta, hogy ez egyszer be fog következni, de nem hitte, hogy ilyen hamar. Legalábbis számára.

-         Na de akkor mondjátok már, hogy mikor lesz!? – kiabálta Georg.

-         Mit érdekel az téged? Úgyse leszel meghívva. – válaszoltam röhögve.

-         Na köszi szépen.

-         Szívesen. Na, de visszatérve az esküvőre. Úgy gondoltuk, hogy 2011. jan. 1- én tartanánk.

-         És mért pont január. 1? – kérdezi Georg értetlenül.

-         Mert arra a dátumra mindenki emlékszik illetve azért, mert akkor szeretnénk tartani. – válaszol Bill.

Miután megtörtént a bejelentés utána még csaptunk egy rögtönzőt, bulit. Simone és Gordon ezen már nem vettek részt. Úgy döntöttünk, hogy játszunk egy kicsit felelsz vagy merszet. Igaz nem tudtak az ikreknek cikis feladatokat kitalálni, de azért még így is lehet szívatni az embert. Leültünk hát a nappaliban.

-         Szabályok? – kérdeztem a srácoktól.

-         Vannak! – vágták rá egyszerre.

-         Na! Mik?

-         1: minden feladatot meg kell csinálni.,  2: csak mersz van., 3: nincs hiszti. – mondta röhögve Tom.

-         Legyen.

Elösször Tom pörgetett és Georgra jutott.

-         Könyörgöm, kímélj meg a hülyeségedtől!!

-         Nem igérem.. xD nah akkor legyen az a feladat, hogy.. – körbenézett a társaságon végül nálam megállt és mosolyra húzodott a szája. – smárold le Amyt.

-         Na ne! Azt nem! – tiltakoztam.

-         Megegyeztünk.. nincs hiszti..

-         Jó.

Georg odahajolt hozzám, majd egy három másodperces puszit adott a számra. Tudtuk mind a ketten, hogy nem hívható smárnak, de nem voltunk töbre hajlandóak. Így végül elfogadták. Majd mikor Georg visszamászott a helyére megpörgette az üveget. Emilyre pörgetett.

-         Hát akkor legyen mondjuk.. Van tejszínhabotok? – kérdezte hirtelen Georg.

-         Őőő.. Van.. Hozom.. – mondtam és már pattantam is fel. Fél perc múlva már újra a helyemen ültem a kezemben a tejszínhabbal. Georg kikapta a kezemből és Emily kezébe nyomta.

-         Na szóval.. a feladatod, az, hogy nyomjál Bill hasára tejszínhabot és nyald le onnan. – szabta meg a feladatot Georg sunyi mosollyal az arcán.

-         Soha. Nem érdekelsz.. Ezt nem teszem meg..

-         De-de! Kénytelen vagy.

-         A-a, soha.

-         Na gyerünk. Minél hamarabb megcsinálod annál hamarabb kész vagy.

-         Jó.. bocsi Bill..

Emily végül megtette még volt pár ilyen hülyeség aztán meguntuk. Hajnalban Georg és Gustav haza mentek. Nagyon fáradtak voltunk így nagyon sokáig aludtunk másnap.