15/1. rész

Utolsó nap jegyesek ként

Reggel, mikor felébredtem nagyon izgultam. Vajon minden rendben lesz a mai napon? Kinéztem az ablakon, és egy gyönyörű látvány tárult elém. A hó lassan, apró pelyhekben esett. Az utca fehér volt. Csak itt-ott égett a villany a házakban. Lassan az egész város éledezik. Még a Kaulitz ikrek is, hisz egyikük számára ez egy nagyon fontos nap. Az esküvője napja. Reggel édesanyja hangjára ébred.

-         Bill! Fiam! Ébresztő! Lekésed a saját esküvődet! – keltegette Simone kisebbik fiát.

-         Anya! Te mit keresel itt? Jézusom hány óra? Elaludtam? – kérdezte Bill ezernyi kérdését. Nagyon izgult, hogy minden, úgy történik-e ahogy kell.

-         Semmi baj! Nyugi! Egyébként azért vagyok itt, mert segítenem kell Amynek, és ne aggódj nem aludtál el! Még csak 8 óra. – válaszolt Simone mosolyogva az ő kicsi fiának, aki már nem sokáig lesz az ő kicsi fia, hisz feleségül vesz egy lányt.

-         Huh! Megnyugodtam. De hol van Amy?

-         A konyhában. – nézett fia után Simone. – Nekem akkor is a kisfiam maradsz. – motyogta maga elé.

Bill ez alatt már leért a konyhába. Mögém lopózott és átölelt hátulról.

-         Jó reggelt egyetlenem! – súgta a fülembe.

-         Jajj.. a szívbajt hoztad rám.. Megint.. – fordultam felé. Ő csak értetlenül nézett rám. Nem értette, hogy mért mondom azt, hogy „megint”. – Amikor legelső éjjel itt aludtál.. másnap reggel ugyan ezt súgtad a fülembe és ugyan itt.

-         Tényleg! Emlékszem.. – válaszol mosolyogva és megcsókol.

Végül Emily szakított félbe bennünket.

-         Tudtam, hogy nem bírjátok ki ezt a napot. – jelentette ki mosolyogva.

-         Neked is szia egyébként. – válaszoltam röhögve.

-         Jólvan na! De azért legalább a mai napot bírjátok ki.. legalább éjfélig..

-         Nem fog menni. – jelentette ki Bill és mosolyogva rám nézett.

-         Most mi van? – kérdezte értetlenül, de végül is rájöttem, hogy mit akar Bill.

-         Nem érdekel, hogy lehet-e. Nehogy már azért ne csókolhassalak meg, mert ma van az esküvőnk. – mondta Bill sunyi mosollyal az arcán.

-         Ebben igazad van. Na gyere, menjünk fel a szobába. – kezdtem el húzni a kezénél Billt.

A lépcsőn felfelé haladva beleütköztünk Simonéba.

-         Hova hova?

-         A szobába. – válaszoltam mosolyogva.

-         Hajaj.. Egy napot nem bírtok ki egymás nélkül?

-         A-a! – válaszoltunk Billel egyszerre.

Több emberrel nem talákoztunk a szobánkig. Mikor beértünk Bill a lábával belökte az ajtót és neki nyomott.

-         Egy utolsót, mint jegyesek? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

-         Aha! – válaszoltam, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.

Sokáig csókolóztunk így. Közben én a lábamat a derekára fontam a kezemet pedig a nyakába. Rajtam csak egy fürdő köntös volt így attól hamar megszabadított. Nekem sem volt nehéz dolgom, hisz rajta pedig egy boxer volt. Lassan elindultunk az ágy felé. Mikor oda értünk Bill letett rá és fölém hajolt. Elkezdte csókolgatni a nyakamat és közben a derekamat, és a combomat simogatta. Nekem igazából nem igazán volt dolgom most. Valahogy nem úgy jött ki. Tíz perc múlva lihegve dőlt le mellém. Felé fordítottam a fejem és mosolyogtam.

-         Szeretlek! – súgtam a fülébe egy csók kíséretében.

-         Én is!

Még egy kicsit beszélgettünk, majd boldogan lesétáltunk a konyhába.