18. rész

Egy újabb vita és a jó hír

   A mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Abban tért el, hogy ma megtudtuk, hogy fiúnk vagy lányunk lesz. Bill nagyon izgult. Mikor beültünk a kocsiba még nem is sejtettük, hogy milyen meglepetés ér minket a vizsgálatnak köszönhetően.

   Reggel mindenki nyűgösen ébred. Bill az idegesség miatt, Tom és Emily pedig az esti veszekedésük miatt, ami már lassan a szokásukká válik. Billel még reggel is hallottunk a vitájukból valamennyit.

-         Szerinted, van ennek értelme? – kérdezte aggódó arckifejezéssel Billtől.

-         Minek? – kérdezett vissza.

-         Emilynek és Tomnak.. Folyton veszekszenek.. – válaszolok halkan.

-         De tudod jól, hogy ezek ellenére szeretik egymást.. és igaza van a húgodnak! És tudod azt is, hogy Tomot nehéz megváltoztatni, de neki sikerült! Akkor majd pont egy veszekedés szedné szét őket?! – magyarázott Bill.

-         Remélem is, hogy együtt maradnak.. Nem tudom mit csinálnék, ha szét mennének.. Hogy lennének meg egymás mellett?! – válaszoltam Billnek, majd kiléptem a szobánk ajtaján és elindultam a konyha felé.

Mikor leértem nagy (nem) meglepetésemre Tommal és Emilyvel találtam szembe magam. Épp a tányérokat csapkodták a földhöz.

-         Hééé! Nehogy a tányérok bánják a dühödet! – kiabáltam rá a húgomra, aki épp készült eldobni egyet.

-         Jó reggelt neked is! – mondta Tom röhögve.

-         Ne röhögj! Úgyis megbánod, ha a kezem közelébe kerülsz. – dühöngött Emily.

-         Inkább ülj le és mond el mi van már megint!? – fogtam meg a húgom kezét.

Elmondott mindent. Az volt a baja, hogy Tom mindig meg akarja szabni, hogy mit csináljon.

-         Addig örülj, amíg nem tér vissza a régi énje! – jelentettem ki egy hangúan.

-         Tudom! De ez, akkor is idegesítő.. – monda Emily még mindig dühösen.

Ez alatt Tom felment Billhez a szobába.

*idő visszapörget*

Bill épp a fürdőbe tart, mikor kopognak az ajtón.

-         Gyere! – kiabál ki a fürdőből.

-         Szia Bill!

-         Szia! Mi az?

-         Emily! Segíts! Mit csináljak, hogy ne veszekedjen velem folyton? – kérdezte kétségbe esett arccal Tom az öccsét.

-         Nem tudom! Változz meg! – vonta meg a vállát Bill.

-         A francba már! Segítséget kértem, nem prédikációt! – üvöltötte dühösen Tom. Erre Emilyvel felkaptuk a fejünket és felrohantunk a lépcsőn. Megálltunk az ajtó előtt és hallgattuk, ahogy a fiúk beszélgetnek.

-         Nyugodj már meg! Nem tudom, hogy mit kéne tenned, hogy ne vitatkozzatok folyton. Talán csak szeretetre vágyik. Nem tudom! Tényleg. – válaszolt Bill mintha mi sem történt volna.

-         Nem szeretet kell nekem, hanem megértés! – lépett be Emily a szobába. A fiúk nagyon meglepődtek, hogy megjelent Emily.

-         Kicsim te.. te.. te mit keresel itt? – kérdezte ijedten Tom.

-         Itt lakom ha nem tudnád! – válaszolt gúnyosan Emily.

-         Na jó! Beszéljétek meg ezt az egészet! Mi elmentünk az orvoshoz! – jelentette ki Bill, majd elkapta a kezemet és lerángatott a földszintre.

Szerencsére lent is volt egy gardrób, így fel tudtunk öltözni. Mikor összeszedtük magunkat elindultunk az ajtó felé, de agy nagy csattanás megszakította ezt. Felrohantunk az emeletre és megkerestük Emilyt és Tomot. Mikor megpillantottuk, hogy Tom arcán egy elég nagy vörös folt éktelenkedik, röhögésben törtünk ki. Öt perc múlva már ki is békültek, Billel pedig nyugodtan ültünk be az autóba.

-         Szerinted fiú vagy lány? – kérdezte halkan.

-         Nem tudom.. de van egy olyan érzésem, hogy mind kettő.. – válaszoltam, mire Billnek elkerekedtek a szemei.

-         Ezt, hogy érted?

-         Szerintem ketten vannak.

-         Remélem.. Örülnék neki.. – válaszolt boldogan.

-         Megérkeztünk? – kérdeztem aggódva, mikor megláttam a hatalmas barátságtalan épületet.

-         Meg.. Ne aggódj! Nem lesz semmi baj!

-         Tudom, de akkor is félek..

-         Mitől?

-         Nem tudom! Nincs jó érzésem! Menjünk innen. Kérlek! – suttogtam halkan Bill fülébe.

-         Ne félj! Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz.

-         Igaza is volt. Nem történt, semmi, de akkor is féltem. Féltettem a gyermekem.

Mikor bementem a vizsgálóba, Bill kint maradt. Nem jött be, mert pont, akkor szólalt meg a telefonja. Nem voltam bent sokat, max. 15 percet. Ez alatt beigazolódott, amit sejtettem. Ikrek. Az egyik fiú a másik pedig lány. Siettem ki a vizsgálóból, hogy elmondhassam Billnek a jó hírt. Épp léptem volna ki az ajtón, mikor egy ideges Billbe botlottam.

-         Na? Mit mondott a doki? – kérdezte izgatottan.

-         Igazam volt. – válaszoltam és kinyújtottam rá a nyelvem.

-         Ezt, hogy érted? Ikrek?

-         Igeeeeeeeeeeeeeeen! – válaszoltam boldogan és a nyakába ugrottam, majd megcsókoltam. Hosszú percekig csókolóztunk.

-         És fiúk vagy lányok?

-         Egy lány egy fiú!

-         A lánnyal te foglalkozol! – jelentette ki röhögve Bill.

-         Nem lehetsz ilyen! Mind a kettővel ugyan annyit fogok foglalkozni!

-         Tudom! Csak vicceltem!

-         Tudom, te hülye! – válaszoltam röhögve, majd adtam neki egy KICSI taslit.

Amikor haza értünk Bill boldogan mesélte mindenkinek, hogy rögtön ketten jönnek majd. Simone és Gordon szóhoz sem jutott. Tom és Emily is meglepődött. Georg és Gusztáv.. hát ők inkább röhögtek ezen az egészen. Én felhívtam Petert és elmondtam neki, hogy terhes vagyok illetve, hogy ikreket várok. Ő is gratulált. Délután mikor már mindenkinek elmondtuk, hogy merre hány méter, Billel elmentünk ahoz a tóhoz, ahol az esküvőnk volt. Aznap éjszaka ott aludtunk újra a 483-as szobába.