16. rész

Tessék?

  Két hónapja volt az esküvőnk. Azóta nem sok minden történt. Kivéve egy dolgot. Teherbe estem. Még senki nem tudja rajtam kívül, így senki nem aggódik, hogy mi történik, ha megbotlom vagy bármi más. Szeretném, ha ez így maradna még egy kis ideig, de ez lehetetlen. Bill már így is halálra aggódja magát a reggeli rosszul létek miatt. Napok óta azt hallgatom, hogy „Menjünk el az orvoshoz!”. Már teljesen kikészülök tőle.

  Egyik reggel arra ébredtem, hogy nem érzem igazán jól magam. A szám elé kaptam a kezem és a fürdő felé rohantam. Még éppen időben értem ki. Bill felkelt a furcsa hangokra és utánam jött. Nem értette, hogy mi bajom van és elkezdett kapkodni. Nem tudta, hogy most mit kéne tennie.

-         Mi a baj? – kérdezte aggódva.

-         Semmi! Nincs semmi baj.. – válaszoltam idegesen. Igazából nem nagyon tudom, hogy mért nem akarok szólni Billnek a gyermekéről, hisz joga van hozzá. Mégis csak az apja.. Mindennek ellenére nem mondtam el.

-         Na jó! Elég volt! Velem jössz! – kapta el a karomat. Leráncigált a kocsiig és nagy kínszenvedés közepette „betuszkolt”.

-         De én nem akarok orvoshoz menni. – tiltakoztam, de tudtam, hogy felesleges.

-         Nem érdekel! Meg akarom tudni, hogy mi van, és ha nem tőled, akkor majd az orvostól! Nekem édes mindegy, hogy kitől, csak tudjam. – válaszolt idegesen. Azzal elindította a kocsit.

Az orvosig végig azon gondolkoztam, hogy hogyan mondjam el, de nem tudtam rájönni, így hagytam, hogy az orvostól tudja meg. Mikor megvizsgált megállapította, hogy állapotos vagyok. „Hurrá.”- gondoltam magamban.

-         Ön Amy Kaulitz hozzátartozója? – kérdezte Billtől a doki.

-         Igen! A férje vagyok! – bólintott Bill.

-         Rendben! Akkor lenne valami, amiről szeretnék magával beszélni.

-         Mi lenne az?

-         Az, hogy a kedves felesége várandós. – közölte mosolyogva az orvos.

-         Hogy mi van? – nézett Bill értetlenül.

-         Jól hallotta! A felesége várandós. Két hónapos terhes. Mióta házasok, ha szabad megkérdeznem?! – kíváncsiskodott a doki.

-         Pont két hónapja. – válaszol Bill elgondolkozva. Hisz tudja, hogy mikor eshettem teherbe. Akaratlanul is mosolyra húzódót a szája.

-         Ááá.. értem.. – bólogatott a doki értelmesen. – Ha megbocsát nekem most mennem kell.. Várnak a betegeim.

-         Rendben! Viszlát! – azzal leül a folyosó szélén lévő székek közül az egyikbe és vár. Nem is kellett sokat várni, hisz 10 percen belül a zárójelentéssel a kezemben sétáltam ki a vizsgálóból.

-         Na, mit mondott a doki? – próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna.

-         Azt, hogy kéthónapos terhes vagy! – válaszolt hidegen.

-         Ezzel azt akarod most jelezni, hogy dühös vagy rám? – kérdeztem miközben megálltam a folyosó kellős közepén.

-         Mért lennék dühös? Hisz csak a gyerekemről felejtettél el, tájékoztatni. – válaszol, miközben visszafordul felém és megvár.

-         Könyörgöm két hónapos terhes vagyok.. honnan tudtam volna, hogy mi a franc van? – kérdeztem ingerülten.

-         Mondjuk a rosszul létekből..

-         Te se jöttél rá azokból..

-         Az más..

-         Mért lenne más? Te vagy az apja.. Tudnod kéne az ilyeneket..

-         Na jó ebből elég.. Itt és most fejezzük be ezt az egészet..

-         Ezt úgy érted, hogy váljunk el?

-         Nem! A vitára gondoltam.. – válaszolt halkan és kinyitotta a kocsi ajtaját.

Hazáig nem szóltunk egymáshoz. Otthon is keveset, de este mintha misem történt volna, folytattuk az életünk.