22. rész

-Ki kell innen jutnunk valahogy! –Tom. Bill körülnézett, hátha valahol ki tudnak jutni, de a törmelékek mindent eltorlaszoltak. Nem csak ők, a többi sérült is nyugtalan volt. Már fél órája, hogy történt a baleset, és még senki sem jött értük.

-Basszus ki akarok innen jutni! –nyafogott Bill.

-Bill, mindenki ki akar! –Gusti

-Főleg én! –mondta Georg, a fájdalomtól eltorzult arccal.

-Tarts ki Georg! –Bill

-Ok, igyekszem. –válaszolt Georg. A fiún látszott, hogy nagyon fáj a lába, és legszívesebben üvöltött volna a fájdalomtól, de hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat. Bill szokás szerint ideges volt. Meg persze folyamatosan szédült a fejsérülése miatt. Nem tudta meddig maradnak ott lent, ahol poros a levegő, és alig van fény. Ahol velük együtt sérültek küzdenek az életben maradásért, és vannak olyanok, akiknek már késő.

-Feladom! –mondta Bill, majd lehuppant a földre, háttal a falhoz dőlve. Tom és Gusti segített Georgnak leülni, majd ők is követték Bill példáját.

-Ki fogunk innen jutni! Csak pozitívan emberek! –Gusti

-Elnézést! Van 1 kis vizük? –kérdezte tőlük 1 arra járó sérült.

-Sajnos nincs. –mondta Tom. A többiek bólogattak.

-Ok… nem baj. Megkérdezek még pár embert, hátha kapok. Azért köszönöm. –mondta a férfi.

-Sok szerencsét! –Bill

-Maguknak is! –fejezte be az idegen, majd a Billéktől 2 méterre ülő családtól próbált vizet kérni, de ott sem járt sikerrel.

-Hát igen… a fotózásról is elkéstünk. –kezdte Tom.

-Hát az nem kifejezés. –Bill

-Lassan 1 órája, hogy itt vagyunk, és még 1 mentőcsapat se jött értünk! –motyogta Georg.

-Tuti hogy tudnak a balesetről, csak nem tudnak ide lejönni. De majd le fognak, nyugi! Én már csak tudom! –mosolygott bátorítóan Tom.

-Legyen igazad! Nem akarom, hogy elfertőződjön a lábamon a seb! –Georg

-Csak nem fog! –Bill

-De neked sem szép a fejed, tesókám! –Tom

-Tudom… de nem vészes! –Bill

-Akkor jó. –Tom. Gusti nagyot sóhajtott.

-Szerintetek tudják, hogy mi is itt vagyunk lent? –Gusti

-Fogalmam sincs… lehet. –Bill

-Kihoznak majd innen mindenkit! Minket is! –Tom

-Oké… csak jöjjenek már! –Georg

Eközben fönt, Berlin utcáin

Amennyi tv csatorna és újság, annyi tudósító volt Berlin egyik főutcáján a metróállomásnál. Az az állomás volt a legközelebb a baleset helyszínéhez.

-Itt állok, pár méterrel feljebb a baleset helyszínétől. Alattam metrókocsik összetörve, és keresztbe, sérültek és halottak mindenütt. A föld alatti közlekedés lebénult. A mentők és a tűzoltók odalent azért küzdenek, hogy odaférjenek a sérültekhez, de még így is bizonytalan, mikor tudják ellátni őket. Addig is itt tudósítunk a többi kollegával, és bármi új fejleményről azonnal beszámolunk! Itt Tanja Berger az RTL híradójából. –hallatszott a tudósítás.

A tűzoltók folyamatosan dolgoztak, a mentők pedig várták, a sérülteket.

Eközben lent

Georg kezdett elbóbiskolni. Végülis 1 méretes vasdarabbal a lábában nem éppen aktív az ember. Ám ilyenkor ha az ember elalszik, akkor könnyen meglehet, hogy sohasem nyitja fel a szemét.

-Hé Georg! El ne aludj! –lökdöste a basszert Gusti.

-Nem fogok… -motyogta Georg, a szeme viszont egyre jobban csukódott lefelé.

-Georg! Bírd ki! Mindjárt itt vannak értünk! –Bill

-Én bírom, csak… álmos vagyok! –Georg

-Ne legyél álmos! Tarts ki! –Tom. Ekkor az emberek fölálltak ültükből, és látni lehetett, hogy tűzoltók özönlenek be a metrókocsik közé, és az elkerített területre.

-Ez az! –kiáltott fel boldogan Tom. Bill is megkönnyebbült, amikor meglátta a tűzoltókat, akik elkezdték kimenekíteni a sérülteket. Georg arcán is látszott valami mosolyféle.

-Van önök között súlyos sérült? –kérdezte 2 tűzoltó, akik odasiettek Billékhez.

-Ő és a tesóm! –mutatott Tom Georgra, majd Billre.

-De én nem vagyok súlyos sérült! –érvelt Bill.

-Nem baj, velünk jönnek mindannyian! –mondta az egyik tűzoltó, majd fölsegítették Georgot, és elindultak kifelé. Kint Georgot és Billt azonnal 1 mentőautóhoz irányították, de mivel négyen nem ülhettek 1 járműben, ezért az ikrek külön kocsival mentek, Gusti pedig maradt Georggal a másikban. A mentőautók szirénázva száguldottak el, és jöttek újak, hogy segítsék a sebesülteket.

A kórházban

Georg lábát sajnos azonnal meg kellett műteni, hogy ki tudják venni a vasdarabot. Amíg Tom és Gusti a folyosón izgult, addig Bill sebét is ellátta 1 orvos az egyik szobában.

-Még hogy ez semmiség? Hát mit ne mondjak, derék 1 sérülésed van! –magyarázta az orvos, miközben kötszerért kotorászott a fiókban.

-De alig érzek valamit! –Bill

-Na majd mindjárt fogsz! Ez csípni fog! –figyelmeztette a doki Billt, miközben kinyitotta a fertőtlenítő üvegcsét. Bill nyelt 1 nagyot, majd összeszorította a fogát a készülő fájdalom miatt. Az orvos 1 zsebkendőre löttyintett 1 kis fertőtlenítőt, majd Bill becsukta a szemét, a doki pedig rányomta a fiú homlokára a kendőt.

-Aúúúú! –mondta Bill. A fertőtlenítő tényleg iszonyatosan csípte a sebet, mintha égetnék a homlokát.

-Már egyáltalán nem olyan semmiség keletű a sebe, nemigaz? –mondta az orvos, majd 1 kis kötszert összehajtott, és ragtapasszal a sebre ragasztotta.

-Hát már nem… -válaszolt Bill.

-Na, készen is vagyunk! Fürdésnél óvatosan, ne érje víz, 1 hét múlva pedig gyere vissza, hogy megnézzem a sebet! –orvos

-Köszönöm! De doktor úr… Georg rendbejön, ugye? –Bill

-A hosszú hajú társuk, igaz? Ezt sajnos nem tudhatom, láttam a sebét, de nem én műtöm. –orvos

-Igen ő. De fel fog épülni? –erősködött Bill.

-Egy darabig biztos bottal kell majd járnia, de szerintem rendbe fog jönni. –orvos

-Oké. Köszönöm az infót. –mondta Bill, miközben fölállt.

-Nincs mit! Viszlát, és jobbulást! –orvos. Bill kilépett a kórházi szoba ajtaján. Rögtön kiszúrta a folyosón a többieket. Tom fel-alá járkált, Gusti ült, de rajta is látszott mennyire ideges.

-Georgról van valami? –kérdezte Bill, amikor odaért a fiúkhoz.

-Nem, még mindig semmi, pedig már fél órája bent van basszus! –Tom. Bill szomorúan leült Gusti mellé.

-Egymás után hozzák be a sérülteket… borzasztó. Ilyenkor el sem tudom hinni, hogy élünk! –Gusti

-Jaja. Bill… jobban vagy? –kérdezte Tom az énekes sebére utalva.

-Már jobban… csak csíp ez a szar. –Bill

-Majd elmúlik! Már csak Georg miatt kell aggódnunk. –Gusti

-Az orvost megkérdeztem, hogy mi lesz Georggal, és azt mondta, hogy pár hétig bottal kell majd járnia. –magyarázta Bill.

-Mi??? –Tom

-Sajnos igaz. Csak remélni tudom, hogy ez nem gátolja majd a gitározásban. –Bill

-Na de bottal járnia… hetekig! –Tom

-Tom ez ilyenkor alap! Máshogy nem nagyon tudna lábra állni! Hát láttad hogy néz ki a lába! –Gusti

-Láttam, de nem hittem volna hogy ennyire súlyos! –Tom

-Hát… majd ülve gitározik végig! –Bill

-De banyek, meddig műtik még? Hát nekem áll meg a szívem mindjárt az idegbajtól! –mérgelődött Tom.

-Tom nyugi! –Bill. ekkor az orvos kilépett a műtőből…