45.rész – Új barátnő

Minél több időt töltöttem Tommal, annál jobba belezúgtam. Fogalmam sincs, miért törtek rám ezek az érzések. Megint. Persze próbáltam küzdeni ellen, de nem tudtam. Viszont barátként sem fogadtam el. Van benne valami, ami miatt nem tudok rá barátként gondolni. Vagy haverság vagy szerelem. Az előbbi nem jött be. Sajnos. Minden egyszerűbb lenne, ha nem szerettem volna bele. De már késő. Ismét azon kaptam magam, hogy ő jár a gondolataimban és róla álmodom.

-      Halihó! Lya! – lebegtette meg előttem a kezét Gustav, mikor a medencénél voltunk mind az öten.

-      Ja, bocs. Miről beszéltünk?

-      Azt kérdeztem, hogy benne lennél-e egy ma esti buliban.

-      Aha, mindenképpen.

-      Mi van veled mostanában? Olyan másképp viselkedsz. Mintha történt volna valami.

-      Semmi különös. Csak éppen az zavar, hogy egyesek le se szarnak. – néztem Billre, aki éppen a telefonjával babrált.

-      Nyugi. Minden rendben lesz. Vissza fog változni a régivé.

-      Honnan tudod?

-      Passz. Csak gondolom.

-      Nekem ennyi nem elég.

Este a buliban jól éreztem magam. Titkon reméltem, hogy valaki elfeledteti vele Tomot vagy pedig összejövünk. Egyik sem jött be.

Reggel viszonylag korán keltem és amikor kiléptem a szobámból egy csaj surrant ki Toméból.

-      Hello! Hát te? – kérdeztem.

-      Hello! Tomnál voltam, de most van egy kis dolgom. Majd még találkozunk. Szia! – osont le a lépcsőn.

Csak álltam a folyosón és néztem magam elé, amikor megláttam Billt a lépcső aljában, ahogy engem néz. Rögtön berohantam a szobámba és az ágyra vetettem magam. A fejemet a párnába temettem és sírtam. Végig csak sírtam, amikor kopogást hallottam.

-      Ki az? – töröltem le a könnyeimet.

-      Bill vagyok.

-      Mit akarsz?

-      Beszélni.

-      Gyere. – töröltem meg az arcom.

-      Te sírtál? – kérdezte, mikor bezárta maga után az ajtót.

-      Nem. Csak könnyezett a szemem. Amúgy meg miért érdekel annyira?

-      Te tényleg sírtál.

-      És? Úgysem érdekel. Intézd a dolgaidat, hagyj békén!

-      Lya! Ezt nem érted.

-      Nem, tényleg nem. Akkor magyarázd el!

-      Most nem lehet. Majd később elmondom.

-      Akkor mégis miért jöttél?

-      Beszélgetni. Látom, hogy nagyon rosszul vagy és gondoltam szükséged van valakire.

-      Igen, ezt jól látod. Szükségem van valakire, aki jelen esetben te lennél. De nem te vagy. Hetekig kerülsz, nem is beszélsz velem, aztán mikor megkérem, magyarázd el, azt mondod, majd később. Ja és idejössz, hogy beszélgessünk. Szerinted ez ilyen egyszerű?

-      Nem. És tudom, hogy az utóbbi időkben szemét voltam, de most tényleg nem mondhatom el.

-      Oké, és mit akarsz? Tegyek úgy, mintha semmi nem történt volna? És azután? Megint kerülni fogsz?

-      Meglátjuk. De nem hiszem. Téged nem lehet kerülni. – mosolygott.

-      Ahhoz képest sikerült.

-      Akkor térjünk vissza az eredeti témára. Mi a baj?

-      Hosszú.

-      Ráérek.

-      Szóval. Amikor te úgy döntöttél, hogy nem beszélsz velem, egyre több időt töltöttem Tommal, aminek nem lett jó vége.

-      Megbántott?

-      Az majd később. Úgy érzem, megint beleszerettem.

-      Komolyan?

-      Igen.

-      És ez akkora nagy baj? A szerelem szép dolog.

-      Igen, az. De Tomon nem úgy vettem észre, mintha érdekelném. Mármint szerintem csak barátként tekint rám.

-      És ezért sírtál?

-      Nem. Azt hittem, hogy lehet köztünk valami, de akkor reggel megláttam a Tom szobájából kiosonó csajt.

-      Ú! Te tényleg szerelmes vagy, ha ennyire kiborulsz egy lánytól.

-      Vicces. Amúgy meg szerintem valamilyen szinten komoly, mert azt mondta, hogy még találkozunk.

-      Tomnál nincs olyan, hogy komoly kapcsolat.

-      Ezt pont jó embernek mondod.

-      Jó, bocs. De komolyan. Általában csak egyéjszakás csajai vannak. Te voltál az egyetlen, akibe bele tudott szeretni.

-      Te mikor vesztetted el a vigasztaló képességedet?

-      Oké, igazad van. De most valahogy nem tudom, mit mondjak. Hetek estek ki. Nem tudom mi történt veled.

-      Erről én tehetek?

-      Nem. Én.

-      Ebben igazad van.

-      Na menjünk kajálni. Később folytatjuk.

-      Jó ötlet.

Kajáltunk és a többiek is lassan kezdtek felkelni. Délután átjött az a csaj, akivel reggel találkoztam és Tom bemutatta nekünk, mint leendő barátnőjét. Heidinek hívják, szőke, viszonylag csinos lány. Viszont a természete abszolút nem nyerte el a tetszésemet. Az a tipikus plázacica, aki mindenért nyávog és idiótán röhög minden hülyeségen.

Végül felálltam és felmentem, arra hivatkozva, hogy fel kell hívnom valakit. Bill is utánam jött.

-      Nem volt átlátszó. – mondta gúnyosan, miután letelepedett a szobám közepére.

-      Mást nem tudtam kitalálni.

-      Jó. Ennyire zavar?

-      Nagyon. Hogy fogom kibírni? Hogy fogom elfelejteni? Ráadásul ahogy ott teszi magát. Tiszta hülye vagyok, igaz?

-      Egy kicsit.

-      Kössz.

-      Amúgy meg nem hiszem, hogy hosszú életű kapcsolat lesz. A nyomodba sem ér. Nem is értem, hogy gondolja. Meddig lesznek együtt? 2 napig?

Ez a kijelentése sajnos nem bizonyult igaznak. Már 1 hete járnak. Billel pedig kezdünk visszarázódni. Rengeteget dumálunk, közös programokat szervezünk. Tomon azt vettem észre, hogy valamiféle érdeklődést tanúsít irántam, de nem tudtam mire vélni, ezért hagytam a dolgokat úgy, ahogy vannak.

-      Hogy haladsz? – ült le Bill Tom ágyára.

-      Egész jól. Mit tudsz?

-      Még mindig szeret.

-      Tudtam.

-      Utálom ezt csinálni. Átverem. Helyesebben átverjük. Én nem így hódítanám vissza. Tudod, mi lesz ebből, ha kiderül?

-      Nem és nem is vagyok rá kíváncsi. Amúgy meg nem értem, hogy miért kellett megvigasztalnod, amikor először meglátta Heidit.

-      Hé! Végül jól jött.

-      Igen. Mindent elmond neked. Te pedig továbbítod.

-      Na jó, ebből elegem van. Én ezt nem csinálom tovább.

-      Mi? Miért?

-      Nagyon kivan. Te nem látod, de totál kiborítod. És tényleg szereted? Te így fejezed ki? Átvered? Mégis mire számítasz? Hogy majd visszamegy hozzád? Egyáltalán miért így kell ezt csinálnod? Mi értelme van annak, hogy kikészíted? Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de sokkal jobbat érdemel, mint te.

Végül kiment és bevágta magam mögött az ajtót. A folyosón velem találkozott szembe, de nem kérdeztem semmit, csak hagytam, hogy elmenjen. Ha akar, úgyis beszél róla.