Elfelejtett szülinap

  Tegnap születek meg az ikrek. Bill is és az egész család nagyon boldog volt. Én voltam az egyetlen, akinek lelki ismert furdalása volt. Nekem is azért, mert elfelejtettem Bill és Tom szülinapját.

  Amikor felébredtem Bill még aludt a mellettem lévő ágyban. Nagy nehezen felkeltem az ágyamból és a gyerekeim felé vettem az irányt. Amikor odaértem hallottam, hogy Bill mocorog. Hirtelen hátrafordultam, majd mélyen a szemébe néztem, ő pedig az enyémbe. Elindultam felé lehajtott fejjel. Mikor odaértem hozzá addigra ő már rég az ágy mellett állt egy szál boxerben. Szorosan magamhoz húztam, és sírni kezdtem. Ő csak a hátamat simogatta és csitítgatott. Mikor megnyugodtam valamennyire, eltolt magától egy kicsit és a szemembe nézett. Én ezt értettem és bele kezdtem.

-         Csak annyi, hogy sajnálom, hogy elfelejtettem a szülinapotokat. – suttogtam magam elé lehajtott fejjel.

-         Ugyan már! Számomra a lehető legszebb ajándékot adtad.. – válaszolt Bill mosolyogva, majd felemelte a fejem és megcsókolt.

Lassan a kicsik is ébredeztek így véget kellett vetnünk időben ennek a csóknak. Tudtuk, hogyha tovább folytatjuk, akkor annak nem lesz egyszerű vége. Hiába is.. Már két hónapja nem értünk úgy egymáshoz. Ez két ok miatt következett be. Egyik az volt, hogy én nem engedtem Billnek, amikor meg beleegyeztem volna, rájöttünk, hogy nem megy a hasam mérete miatt. Tudom ez hülye kifogás, de ez van. Már nagyon vágytunk egymásra, és alig vártuk, hogy végre kiengedjenek engem és a piciket a kórházból, mert tudtuk, hogy ha otthon vagyunk, nem kell attól tartanunk, hogy valaki megzavar minket. Még jó, hogy nem fojtattuk Billel a kis játékunkat, mivel a lányunk elkezdett ébredezni és ezt sírással jelezte. :)

-         Hogy lehet ilyen hangja egy ilyen pici lánynak? – kérdezte értetlenül, de mégis boldogan Bill.

-         Mért? Neked, hogy lehet ilyen hangod? – kérdeztem vissza mosolyogva.

-         Jogos.. – válaszolt Bill miközben karjába vette pityergő kislányát. – Olyan, mint az anyja. Gyönyörű.

-         Na.. hülye.. nem vagyok én világ szépe..  – jelentettem ki röhögve, majd kivettem Bill kezéből a kicsit.

-         Tényleg.. akkor mi is lesz a nevük? – vakarta meg fejét Bill.

-         Már megbeszéltük te igen hülye. – válaszoltam nevetve.

-         Tényleg? Mikor? – kerekedtek el a szemei.

-         Őőőő.. egy hete, de nem gond.. – én még mindig nevetve.

-         Aha.. és miben is maradtunk?

-         Jujj.. nem vagy egyszerű eset.. – kaptam a fejemhez.

-         Erre csak most jöttél rá?

-         Nem.. tudtam eddig is.. de egyébként abban egyeztünk meg, hogy a lányt Lyának fogják hívni a fiút, pedig Chrisnek. – válaszoltam egyszerűen.

-         Aha.. így már legalább értem mért van ez a név a karszalagjukon. – válaszolt Bill röhögve és felemelte fiát, aki ugyan úgy sírni kezdett, mint nővére.

-         Emily és Tom bejönnek ma? – kérdeztem Bill, miközben megetettem a lányunkat..(hülye anyai „örömök”..)

-         Biztos.. Szerintem már azt tervezgetik, hogy hogy fogják lenyúlni az ikreket. – válaszolt Bill röhögve, de nekem ez rosszul esett, hisz mégis csak a gyerekeim voltak.

Bill észre vette, hogy nem nagyon tetszett ez a beszólása. Rögtön odalépett hozzám és átölelt.

-         Ne aggódj! Nem adom a gyermekeinket.. – jelentette ki mosolyogva, mire én csak a vállába fúrtam a fejem és sírni kezdtem.

-         Tudod, hogy csak ti vagytok nekem. Te, a kicsik és Emily.. titeket soha nem akarlak elveszíteni. – mondtam Billnek, miközben elindultam a kicsik ágya felé.

-         Nem is fogsz elveszíteni minket.. esküszöm.. – motyogta maga elé Bill.

Ahogy ez kimondta, kopogtak az ajtón. Az orvos volt. Csak azért jött, hogy megnézze minden rendben van-e. Mikor látta, hogy Bill kezében ott alszik a fia elmosolyodott. Mikor nyugtázta magának, hogy minden rendben van, kiment a szobából, de az ajtó előtt maradt még egy kicsit és hallgatta a beszélgetésünket. Bár nem tudom, hogy mért csinálta ezt, de annyira nem érdekelt. Csak az, hogy Billel lehessek örökre.