4. rész. A titokzatos férfi.

A telefonom, mint egy életmentő csörögni kezdett.

-        Bocs. – mondtam Gustavnak és kimentem a szobából. – Igen?

-        Boldog szülinapot! – kiáltott Peter a fülembe.

-        Nem felejtetted el?

-        Nem hát. És ma este elviszlek vacsizni egy felkapott étterembe. Szépen öltözz fel, 6-ra érted megyek. Nincs ellenkezés!

-        Köszönöm.

-        Na és mi a helyzet az új társaddal?

-        Ne is mond. Igazából jó fej és kellemesen csalódtam benne, ami azt illeti, de a többit majd vacsora közben, mert most itt vagyok nála.

-        Mit keresel a lakásán? Nem mondod, hogy…

-        Jaj, dehogy! Hova gondolsz? Az a barom berendező elvitette az irodámból a dolgaimat. A hifit, a tévét, a dvd-t, mindent. Itt nézzük meg azt az új formációt.

-        Na jól van. Akkor 6-kor nálad.

-        Köszi, puszi.

-        Puszi.

Letettem a telefont és visszamentem a szoba elé.

-        Elkezdjük?

-        Ja persze. Lent a nappaliban.

Hozott két üdítőt és leültünk a kanapéra. Adtam neki egy példányt a tagokról, a hátterükről, aztán betettem egy dvd-t róluk, amin bemutatkoznak és acapella énekelnek egy számot.

-        Jók. – Gustav.

-        Azok. De a ti bandátok óta sokan próbálnak koppintani benneteket. Ezek is négyen vannak, sőt az énekes meg a gitáros tesók. Utálom az ilyet.

-        Én is. De egy esélyt azért megérdemelnek.

-        Az igaz. Tetszik a hangzás, és jól össze lettek válogatva külsőre is.

-        Mondjuk én ennél, jobban dobolok. – vigyorgott beképzelten.

-        Rögtön gondoltam.

Meghallgattuk a menedzserük által átküldött hanganyagot is és meg voltunk mindketten elégedve vele.

-        Már csak a nevük hiányzik.

-        Nehéz. – Gustav.

-        Lehet jót tenne nekik, ha valami fiatalos, pörgős sokat mondó, de mégis sokat rejtő nevet találnánk ki. A Tokio Hotel tök jó példa erre. A nevetek vonzotta a sajtót, mint a legyeket. Két tök egyszerű szó, mégis mindenki azzal kezdi miért pont ez a nevetek.

-        Ne is mond, már az agyamra mentek vele.

Már 3 óra volt, mikor még mindig nem jutottunk dűlőre. Éhesek voltunk és fáradtak, így elköszöntünk egymástól.

-        Ahogy eszedbe jut valami, hívj fel.

-        Mikor vagy elérhető? – Gustav.

-        Munka ügyben 0-24. – mosolyogtam.

-        Rendben, akkor majd zaklatlak. És te is hívsz, ha kitalálsz valamit, vagy önállósulsz?

-        Mondtam, mától társak vagyunk. Ha eszembe jut valami, egyből hívlak hogy megbeszéljük.

-        Köszi.

-        Nem kell. Na szia.

Beszálltam a kocsimba és hazamentem. Ismét egy gyors zacskós kaja szolgált ebédként, aztán irány a kád. 5-kor kezdtem el ruhát válogatni. 6 előtt 10 perccel már startra készen kortyolgattam a szükséges kávéadagomat, mikor Peter végre megjött. Dudált a ház előtt. Gyorsan felkaptam a cipőmet, táska és irány vacsorázni.

-        Főnök, megérkezett a szülinapos pár a különasztalhoz. – pincér.

-        Jól van. – Tom. – Ültessétek le őket és vegyétek fel a rendelést. A srácot kérdezzétek meg, mikor vigyük a tortát.

-        Rendben.

Leültünk az asztalunkhoz.

-        Na, voltál már itt? – Peter.

-        Most először. Szép hely. Tetszik a gitárgyűjtemény mindenfelé, ahova nézek.

-        Ízléses szerintem is.

Megrendeltük a kajánkat és közben meséltem neki Bill kis szobájáról és arról, hogy mit mondott Gustav.

-        Mondtad neki, hogy te vagy az a kritikus lány?

-        Dehogy. Pont hívtál és örültem is, hogy nem kell erről többet beszélnünk. Szörnyű volt. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire rossz volt nekik. Az a srác megszállott. Láttad volna azt a helyet. Fanatikus.

-        Ők azok? – kérdezte Tom a pincérfiút.

-        Igen. A főétel után egyből vihetjük a tortát.

-        Észbontó az a csaj.

-        Közelről még szebb.

-        Nem tudod a nevét?

-        Nem. Csak a srácét, Peter. Habár a tortára rá van írva a neve. Viki.

-        És hány éves?

-        24.

-        Tökéletes. Hozz egyet a legjobb pezsgőnkből és vidd oda nekik. Mond meg, hogy a főnök ajándéka a legszebb 24 éves nőnek, akit valaha látott.

-        Ayala?

-        Igen azt.

-        Oké főnök, viszem. – elszaladt egy üvegért és már jött is az asztalunkhoz. – Elnézést kérek a zavarásért. Ez a főnök ajándéka a legszebb 24 éves nőnek, akit valaha látott.

-        Az igen. – vigyorgott Peter.

-        Köszönöm, de ismerem a főnököt? – kérdeztem meglepve.

-        Nem hiszem. Legalábbis ő nem ismeri magát.

-        Értem. Hát köszönöm szépen. Mondja meg neki, hogy köszönöm annak a titokzatos férfinak, akiről semmit nem tudok, mégis örömöt okozott nekem.

-        Rendben, és további jó étvágyat. – mondta és már ment is vissza Tomhoz, hogy átadja az üzenetet.

-        Még jó fej is. – Tom. – Na jó. Ahogy befejezik, vigyétek a tortát, nekem most dolgom van.

Kellemesen megvacsoráztunk. Ahogy az egyik pincér vitte el a tányérunkat, egy másik jött tortával a kezében, rajta 24 színes gyertya égett. Peter felállva énekelte el nekem a boldog születésnapot.

-        Köszönöm. – felálltam, elfújtam a gyertyákat és átöleltem Petert. – De többször ne énekelj. – nevettem.

Ettünk egy-egy szeletet, majd a többit becsomagoltattam és hazavittem magammal.

-        Várjon. – szóltam a pincér után, mikor Peter fizetett.

-        Egy szeletet, egy gyertyával adjon oda a főnökének. Üzenem, hogy köszönöm.

-        Rendben, hölgyem.

-        Na mivan? Elcsábított az idegen?

-        Csak kedves volt és én viszonzom.

-        Ugyan. Mióta nem volt már pasid?

-        És neked? – vágtam vissza.

-        Ha tudni akarod másfél éve nem volt komolyabb.

-        Mióta itt dolgozol. Na ezzel én is így vagyok, tudod jól.

-        Miért nem nézed meg magadnak ezt a pasit? Talán iszonyú jóképű. És biztos vastag a tárcája is, ha az egyik legmenőbb étterem az övé.

-        Inkább nem. Amúgy sem számít a pénz. Vagy a melegek hogy vannak ezzel? –gúnyolódtam.

-        Ugyanúgy számít, mint nektek, csak mi bevalljuk.

Hamarosan már otthon voltam, és már tárcsáztam is Gustav számát.

-        Igen?

-        Ayala!

-        Tessék?

-        A banda neve! Ayala.

-        Jól hangzik. – gondolkodott el. – De mit jelent?

-        Ez egy pezsgő. Drága és finom. Gondolj bele. Fiatalok, illik rájuk a pezsgő. Ez a fajta pedig tényleg nagyon finom. Ma ittam és egyből ők jutottak eszembe.

-        Jó. Ez tetszik! Belepezsegnek a zenei iparba.

-        Pontosan. Akkor benne vagy?

-        Benne hát!

-        Akkor ezt meg is beszéltük. Köszi. Hétfőn találkozunk. Elég, ha 10-re jössz.

-        Ott leszek. Jóéjt.

-        Neked is. Szia.

Tom hamarosan hazaért.

-        Te még fent vagy?

-        Most készülök lefeküdni.

-        Olyan gyönyörű lányt láttam ma az étteremben. A szülinapját ünnepelték a pasijával. Habár az a gyerek tuti meleg, de mindegy. Szóval küldtem neki egy üveggel a legjobb pezsgőnkből, aztán ő küldött nekem egy szelet tortát, hogy megköszönje.

-        És mi volt?

-        Semmi. Mire megkaptam a tortát, már lelépett. Remélem, látom még. Akkor tuti nem fogom elszalasztani.

-        Azt sejtem.

Másnap kis szünetekkel délutánig aludtam. Rámfért már és elégedett voltam. Gustavval és a nagy ötletemmel is. Így jutalmaztam magam egy kiadós alvással. Később viszont elment a kedvem. Eszembe jutott Bill szobája. Eddig nem foglalkoztam vele. Évek óta volt már, és meg is voltam sértve, amiért bepereltek. De soha nem gondoltam, hogy tönkreteszek valamit, ami egy másik ember számára az életet jelenti.