5. rész. A szép anyuka.

A vasárnapi napot a szülinapom ünneplésével töltöttem. Átmentem a nővéremhez, Nikihez és a családjához. Ő már 28 éves, és van egy tündéri kislánya Vivien. Imád engem. Én vagyok a tökéletes nagynéni, minden alkalommal viszek neki valami ajándékot és szeretek játszani vele. 7 éves és egy igazi királylány. Az apja nem él már velük, mert Nikivel elváltak tavaly. Nem messze laknak tőlem, kocsival úgy fél óra.

Késő este indultam tőlük haza.

-        Holnap, akkor eljössz Vivien fellépésére? – Niki.

-        Hánykor lesz?

-        5-kor a suliban.

-        Ott leszek.

-        Én nem biztos, hogy odaérek időben, de majd hívlak.

-        Rendben.

Megpusziltuk egymást és hazamentem. Ez a hétvége is gyorsan elment.

Hétfő reggel 9-re bementem. A belsőépítész srác már ott várt rám a vadonat új berendezéssel és sűrű bocsánatkérések közepette elérte, hogy ne rúgassam ki. 10-re Gustav is megérkezett és együtt mentünk fel Samhez előadni az ötletünket. Samnek nagyon tetszett a név és Gustavot is jó munkaerőnek gondolta már így, első alkalommal.

-        Nos, akkor intézzétek az első fellépéseket és a bemutatkozó sajtókonferenciát. – Sam.

-        Rendben. – feleltük egyszerre.

-        És Gustav.

-        Igen?

-        Szép munka.

-        Köszönöm, főnök.

-        Sam. Maradjunk a Samnél.

-        Köszönöm, Sam.

-        Na, most pedig asszisztenst cserélünk Peterrel. – mondtam Gustavnak, mikor már az irodánkban voltunk.

-        Hogyhogy?

-        Rebeka nem az az asszisztens, akire szükségem van. Peterrel volt egy kis egyezségünk és ezért cserélünk.

-        Miért? Az ő asszisztense jobb?

-        Sokkal. Nem ismerem, ugyan és még nem dolgoztunk együtt, de tudom, hogy jól dolgozik. Lelkes és ambiciózus.

-        Oké.

-        Rebeka, bejönnél? – szóltam a telefonba.

-        Jövök. – és már nyílt is az ajtó. – Tessék?

-        Egyszerű leszek és lényegre törő. Nincs szükségem tovább a munkálataidra, ha egyáltalán ezt munkának lehet nevezni. A lényeg hogy holnaptól Peternek dolgozol. Pakold össze a holmid, és már ma menj át hozzá.

-        Tényleg?

-        Szoktam viccelni?

-        Nem.

-        Na, akkor hagy ne mondjam el mégegyszer.

-        Köszönöm. – mondta és kiment.

-        Ez a lány tényleg hálás, amiért elküldted. – Gustav.

-        Tudod, nem mindenki szeretne velem dolgozni. Azt mondják, szigorú vagyok, és sokat követelek. Majd meglátjuk, Kitty hogy viseli ezt. Most viszont mennem kell. Dolgom van 5-től.

-        Én még maradok ismerkedni.

-        Akkor holnap találkozunk. Szia.

-        Szia.

Hazamentem, gyorsan felvettem valami alkalmi ruhát és már mentem is Vivien sulijába. 5 előtt odaértem és sehol nem találtam. A tornateremben volt felállítva egy színpad. Bementem mögé, az öltözőkhöz.

-        Jó napot. Kit keres? – egy férfi.

-        Vivient. Fellép ma, és kicsit aggódok, hogy nem látom sehol.

-        Öltöznek, és a zenetanárunk még átveszi velük a fontosabb részeket. Nyugodtan foglalja el a helyét.

-        Köszönöm. – megnyugodva ültem le a nézők közé.

-        Ki volt ez? – Georg.

-        Vivien anyukája. Aggódott, hogy nem találja.

-        Irtó jól néz ki, ahhoz képest, hogy 7 éves lánya van.

-        Ebben egyetértünk.

-        Nem tudod, hogy hívják?

-        Nem ismerem. Mi van, tetszik?

-        Viccelsz? Nagyon jól néz ki.

Elkezdődött az előadás és végre Vivient is megláttam. Nagyon ügyes volt. Ő gitározott a zenekarban. Niki nem ért oda, úgyhogy nekem kell őt majd hazavinni. Mikor vége lett, megvártam, míg átöltözik.

-        Szia, nagynéni. – ölelte át a derekam.

-        Szia kicsim, nagyon ügyes voltál. – pusziltam meg. – Kitől kaptál virágot?

-        Ezt neked küldi a tanárbácsi.

-        Nekem?

-        Igen. Azt mondta, hogy adjam oda ezt a virágot a csodaszép anyukámnak.

-        Kedves, de nem vagyok az anyukád.

-        Ő azt hiszi. – mosolygott. - Még vissza kell mennem a táskámért.

-        Jól van, kicsim. Itt várlak. És mond meg a tanárbácsidnak, hogy nagyon szépen köszönöm.

Vivien átadta Georgnak az üzenetet, aztán hazavittem. Megvártam, míg a nővérem hazaér, aztán én is hazamentem.

-        Na, hogy sikerült az előadás? – kérdezte Gustav Georgot, mikor hazaért.

-        Ügyesek voltak a srácok. És találkoztam egy nagyon is jó nővel. Az egyik kedvenc tanítványom anyukája. Gyerekek, nekem megdobogtatta a szívemet a látvány.

-        Tom szombaton élte ezt át az étteremben.

-        Jaja. Ott volt az a lány, és még flörtölt is velem. Legalábbis küldött egy szeletet a szülinapi tortájából. – Tom.

-        Én küldtem a lányával egy szál virágot neki. Ő pedig visszaküldte a lányt, hogy mondja meg, köszöni.

-        Nem is találkoztatok? – Tom.

-        Nem. Hamar elmentek. De most már tudom, hogy ki ő. Legközelebb majd nem engedem el szó nélkül.

-        Egyébként mi lenne, ha úgy csajoznátok, hogy a kiszemelt lány lát is titeket? – röhögött barátain Gustav.

Másnap már 8-ra bementem. Igazából kíváncsi voltam, Kitty is olyan link-e, mint Rebeka volt.

-        Jó reggelt. – köszöntött, mikor odaértem az irodám elé.

-        Szia. Viktoria Nolting. – nyújtottam kezet.

-        Kitty Markus. Peter azt mondta, mától veled dolgozok.

-        Igen. Gyere be, beszélgessünk. Aztán jön az új társam remélem, és őt is megismered.

-        Oké.

Bementünk és leültettem az asztalommal szemben.

-        Na mesélj magadról.

-        21 éves vagyok. Fősulira járok, ez az első nyári gyakorlatom. Imádom a zenét és embereknek segíteni. Ezért választottam ezt a hivatást. Ha minden igaz a diplomám megszerzése után menedzser leszek.

-        Szüleiddel laksz?

-        Jelenleg igen, de tervezem a különköltözést. Szeretnék venni egy lakást, de egyelőre nem találtam megfelelőt.

-        Értem. Barátod van?

-        Nincs. Nem igazán van időm keresgélni megfelelő pasit. Nappal suli, délután általában tanulok, nyáron pedig itt dolgozok veletek.

-        Értem. Mit gondolsz rólam?

-        Igazából felnézek rád.

-        Ez érdekes. Miért? – tényleg meglepett ezzel.

-        Sokat hallottam már rólad felsőbb évesektől, akik már voltak itt gyakorlaton. Azok a kis félős, bizonytalan esetlen lányok mind nyávogtak, hogy te hogy bánsz velük, meg csak kávét főztek neked egész nyáron. De én azt hiszem, átlátom a te szemszögedből a dolgot. Úgy gondolom, ezen a pályán csak az marad fent, aki magabiztos és képes minden helyzetből kilábalni. Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem te csak tesztelted ezeket a lányokat, mert látni akartad megfelelnek-e.

-        Hmm… - dünnyögtem elgondolkodtatóan.

-        Remélem nem sértettelek meg, csak nekem ilyen a stílusom. Ami a szívemen az a számon.

-        Tetszel nekem. Szerintem mi jóban leszünk. Hasonló típus voltam, mikor kezdtem.

-        Kérdezhetek valamit?

-        Persze, nyugodtan.

-        Te vagy az a Viktoria Nolting, aki régen a Music Towernél volt kritikus?

-        Igen, én.

-        Imádtam a cikkeidet. Tetszett a meglátásod a zeneiparral kapcsolatban.

-        Akkor gondolom a Tokio Hoteles ki ügyemről is hallottál.

-        Igen. Imádtam őket. A kedvenceim voltak. Nagyon sajnáltam őket, mikor feloszlásra került a sor. De ha őszinte lehetek, volt némi igazság a cikkedben. Az a lemez már tényleg nem az igazi th volt.

-        Mondok valamit neked. Az új társam Gustav Schäfer. És még nem tudja, hogy én vagyok az a kritikus. Úgyhogy előtte ne nagyon beszéljünk majd erről. Elmondom majd neki, ha itt az ideje.

-        Minek lesz itt az ideje? – lépett be Gustav az ajtón.